21. rész – Mire nem jó egy gyom

- Dögölj már meg, Szili! És az életben is, létszi! – először nem tudtam hova tenni Drina ezen felkiáltását, de amint megláttam, hogy Szilivel és Krisszel együtt videó játékoznak már minden világossá vált. Ricsit nem láttam velük és mivel a konyhából csapkodást lehetett hallani, nem volt kérdéses, hogy hol keressem. Amikor beléptem a konyhába, éppen a szekrényajtót csapta be és észre sem vett, így csak leültem a konyhapulthoz és néztem a kirohanását.

- Illemkönyv, meglepődtem – szóltam végül, amikor már untam a téblábolását.

- Mióta vagy itt?! – kérdezett rögtön, témát váltva.

- Egy jó ideje – titokzatoskodtam, mire ő csak bólintott egyet.

- Jó, ha ennyire érdekel, elmondom, csak ne faggass már! – vágta le magát elém, én pedig mosolyogva bólintottam. Én aztán meg sem szólaltam, de így is jó. – Én csak rohadtul kíváncsi voltam, hogy milyen érzés megvédeni egy olyan csajt, akit nem csak azért akarsz megvédeni, mert esetlegesen beléd botlott az elkövetkezendő 12 órában és az etikett megköveteli, hogy megvéd. De, cseszett nagyot estem. Tetszett, hogy nem olyan, mint mi, hogy nem parázott be a sok verekedésünket látva, hogy segített nekünk Drinánál és akkor is itt volt, amikor te tűntél el. Csak, jobb akartam lenni... Olyan, aki felérhet hozzá... Vagy, csak megközelítheti. De, tévedtem, olyanná vált, mint amilyenek mi is vagyunk, elkezdett megindulni a leejtőn, ebben viszont én nem akarok részt venni. A saját életemet is képtelen vagyok rendbe hozni és amikor ma megvertem azt a kis senkiházit, akkor még én voltam a hibás, holott a kölyök fogdosta! Kösz, de tényleg nem akarom végignézni, ahogy tönkre vágja az életét...

- Mint te is hallottad, csak neked akart megfelelni. De nem igazán tudja felvenni azt a tempót, amit az ilyen élet diktál. Vagy te elhiszed róla, hogy... mit tudom én, megver valakit?! Ugyan! Csak vannak személyes gondjai és most csak tartozni akart végre valahova – világítottam rá a dolgok másik oldalára.

- Miért, lehet, hogy tévesen ismertük ki és valójában olyan, mint amilyennek most mutatja magát – hajtotta Ricsi a homlokát a pultra.

- Igen, nyilván – sóhajtottam unottan. – Neki ez nem ment, Ricsi. Kiszállt, mindent megpróbál máshogy csinálni. Beszél a bátyával és ha vele jóban lesznek, akkor meg fog keresni téged is. Addig csak várnod kell és a távolból kell figyelned őt. És, miközben ezt teszed, azt is eldöntheted, hogy elég jó vagy-e neki. Ne az elején akarj megváltozni, mert lehet ő meg pont ezt szereti benned...

- Jó, azért a szerelem erős túlzás – fújtatott.

- Jó, de nem tudtam máshogy megfogalmazni, na! – vertem fejbe, mire elröhögte magát.

- Buktam, de azt mondod, hogy még van esélyem?! – emelte végül rám a tekintetét. 

- Figyelj, itt vagyunk – mutattam körbe. – Szerintem annál nehezebb már nem lehet semmi, hogy még mindig itt vagyunk.

- Igaz, mit nekem egy csaj hisztije! Kettővel élek együtt, meg sem kéne kottyannia! – pattant fel a székről, mire csak hasba vágtam, de azért elmosolyodva ráztam meg a fejem. Istenem, nem is tudom néha, hogy ki a hisztisebb. Mi, vagy a pasik... – Veletek amúgy mi van?!

- Ha?! – kérdeztem és most Ricsi sóhajtotta el magát, majd diplomatikus formát felvéve megint helyet foglalt velem szemben.

- Szverek Dominik. Elég ennyit mondanom?! – nézett a szemembe.

- Mi van vele?! – kérdeztem vissza.

- Ezt kérdezem én is! – nevetett fel kínosan a srác. – Na, de most komolyan. Segítettél neki a Kittis ügyben, pedig eddig nem volt szokásod az ilyesfajta... segítség.

- Megsajnáltam, oké?! Eszembe jutott, hogy mennyire megbántottam Kriszt a múltkor, és... Még az is megfogalmazódott bennem, hogy ha mi lennénk az ő helyükbe, akkor én hogy érezném magam... Meg, rajtad akartam elsősorban segíteni, mivel oda meg vissza vagy a csajért – tettem hozzá gyorsan az utolsó mondatomat, amire Ricsi megint csak elröhögte magát.

- Komolyan, ennyire nem szúrja ki a szemed, hogy érdekled?!

- Jó, ez nem újdonság, eléggé jó csaj vagyok – egóztam be.

- Le se tagadhatnátok egymást Krisszel – nézett rám unott tekintettel, amire csak egy büszke mosoly kapott. Ezt a gesztusomat egy szinkronos nevetés követte. Ja, ma ilyen... nevetősek vagyunk. – De csak ennyi a véleményed?

- Nem akarom magamhoz közel engedni – néztem a tükörképem a pulton lévő üveglapban.

- Ezért inkább folyamatosan ellököd magadtól?! De, az sem jó, amit most csinálsz. Egyszer ellököd, következőleg segítesz rajta, kicsivel közelebb kerül hozzád, majd magára hagyod a kérdéseivel együtt. És ez egy rohadt nagy ördögi kör, már most, Ser – vázolta a valós helyzetet Ricsi, ami így hallva még kegyetlenebbnek tűnt.

- Három hete vagyok itt, nem akarom, hogy érdekeljen! Ez abszurd és nem is ismerem! – érveltem.

- Persze, és?! Drina egy hét után szerzett pasit, bár ezt inkább hagyjuk... – húzta össze a szemöldökét Ricsi. – Szili és Krisz már az első napon belezúgtak valakibe. Ugyan ez a helyzet velem is, attól függetlenül, hogy Kittivel később találkoztam. Nincs azzal baj, ha tetszik neked, mert lássuk be, az otthoniak szöges ellentéte.

- Kötöttünk egy fogadást – sóhajtottam ismét, Ricsi pedig kérdő tekintettel nézett rám. – Azt mondta, hogy eléri, hogy fél év alatt benne bízzak meg a legjobban. Nem akarok veszíteni, meg úgy alapba. Jó, nem hazudom azt, hogy nem érdekel, mert kezdem magamon észrevenni, hogy akaratlanul elgondolkodok dolgokon. De ezt inkább... ismerkedésnek nevezném. Meg, alapba, tudod mennyire nyomasztó, hogy tudod, hogy ő lehet akar valamit tőled, de te lehet nem leszel képes szeretni?!

- Na, ez egy ritka nagy pech, viszont addig jó, míg fordított esetben van a felosztás. Inkább legyél az, aki nem szereti, mint aki tök bele van zúgva, reménytelenül – utalt Ricsi ezzel Drinára. – Meg az első srác, akit Krisz nem akar kapásból belefojtani az első pocsolyába, ez csak jelent valamit.

- Ja, ritka nagy gyengeséget – jegyeztem meg unottan. – De ne nyaggassatok már vele, kérlek!

- Bocsi, tényleg. Így is nagy haladás a részedről, hogy próbálsz barátkozni egy sráccal – tette a vállamra a kezét Ricsi, mire csak egy aprót bólintottam. Ja, tényleg haladás...

- De akkor is úgy érdekel Dominik, mint haver... Bocs, de ennél többre nem futja – sóhajtottam.

- Szerintem, ha tudná, akkor nagyra értékelné már ezt is – mosolyodott el Ricsi, majd felállt és két perc múlva elém rakott egy tányért – Na, egy nappal megkésve ugyan, de kész!

- Úú, te egy isten vagy! - reagáltam le az elém rakott rizst és sajtos csirkét. Tényleg bolondok vagyunk, de nagyon azok. Mindenesetre, nekünk is a legnagyobb problémánk a nem létező szerelmi életünk. És ekkor még mi azt hittük, hogy csak mi vagyunk annyira gyökerek, hogy azon aggódunk, mennyire gáz hamar becsajozni/pasizni. Hát, ezt egy nagyon jó ismerősünk másnap reggel, az első óra előtt nagyszerűen meg is cáfolta...

***

- Szili, mégis mi a f******t csörömpölsz itt hajnali... – néztem meg az órámat ásítva, mikor átmentem a srác szobájába, mivel már vagy egy órája folyamatosan zajongott. – ...kettőkor?!

- Te egyáltalán ébren vagy?! – kérdezett vissza, miközben a kezével az arcom előtt integetett.

- Igen, mivel te zajongsz... – ásítottam ismét, de amúgy rohadtul nem voltam ébren, annyira, hogy az ezt követő dolgok ki is estek. 

    Már csak az rémlik, hogy az órám ezerrel csörög, én meg ismételten az ágyamban vagyok... Egy frászt, ez nem az én ágyam, de még a szobám sem. És hol van Szili?! Mikor is kerültem én a szobájába?... Ja, tényleg, már emlékszem. Átjöttem, mert már nagyon nem bírtam a hajnali tombolását hallgatni és ezek szerint sikerült be is ájulnom. De rendes, de a szobámba is visszavihetett volna, na mindegy.

- Jó reggelt! – ugrált be a konyhába Drina vidáman és ami még fontosabb túl energizáltan.

- Nem akarom tudni, hogy miért vagy ennyire felpörögve – ásította Krisz a kávéja felett. Illetve, már benne, ugyanis az ásítását követően belefejelt a csészébe.

- Istenem, még egyszer ezt csinálja, én esküszöm, hogy felkötöm – fogta a fejét Ricsi és folyamatosan azon volt, hogy ne csússzon ki a tenyeréből a feje minden másodpercben. – Egész hajnalban csak a dörömbölést hallgattam a fejem felől.

- Ti miről beszéltek?! – pislogott nagyok Drina, mi meg ezt nem értettük.

- Te nem hallottad?! Szili egész éjszaka tombolt a szobájában. Én speciel hajnali kettőkor untam meg, de legalább ért valamit, hogy átmentem hozzá?! Mert kábé fél másodperc után beájultam – nyújtózkodtam egyet.

- Dehogy, még fél hatkor nagyba ment a zene nála – ásította ismét Krisz. – Még mi is hallottuk, pedig a mi szobánk lent van.... Drina, te hogy bírtál aludni?!

- Én csak azt hallottam, hogy Ser átrobban hozzá, de ez nem tartott sokáig – elmélkedett a lány. – Legalábbis, fél perc után már KO voltam, tehát nem fogtam fel többet.

- Egyébként, hol van Szili?! – esett le a tény, hogy a közutálat tárgya nincs jelen az ülésen.

- Hallod, ne! Rohadtul ne keresd, mert megjelenik és megint zajongani fog! – emelte fel hirtelen a fejét Krisz.

- Héj, nem látta valaki a begóniámat?! – szaladt vissza a konyhába az időközbe kivonult Drina. A megérkezése egyébként eléggé érdekesre sikeredett: két kézzel támaszkodott az ajtófélfán, de még így is képes volt majdnem átesni az ajtón. Mellesleg, először nem fogtuk fel a kérdést.

- Eltűnt?! Hála az égnek! – reagáltam elsőnek, a fiúk pedig még mindig értetlenül néztek rám, így kénytelen voltam felvilágosítani őket. – A gyom a nappaliból.

- Héj, az nem egy gyom, hanem egy nagyon szép virág! – akadt ki rögtön Drina a megnevezésen, ezzel egy időben pedig a fiúk is „Jaaaa”-oztak egyet.

- Nem tök mindegy?! – legyintettem. – A lényeg, hogy nem fogok megfulladni tőle.

- Bocs, de a világos és meleg helyet kedvelik, és erre a nappali volt a legalkalmasabb – duzzogott Drina, karba tett kézzel.

- De nem tudtál volna olyan gyomot szerezni, ami nem pollenes?! Már ha rá gondolok, minden bajom van! – szálltam vitába, így kora reggel. Milyen jó vita téma a virágok analizálása.

- Nem, mivel az olyan egyszínű! – vágott vissza egyből a lány.

- De leszarom az egyszínűséget, levegőt akarok kapni ebbe a retkes házba, nem pedig a szépséget ápolni! Mellesleg, a három srác mellett nem tök mindegy?! – kérdeztem vissza.

- Nem, és ha már itt tartunk! Nem tök mindegy, hogy ezeknek a bűzétől nem kapsz levegőt, vagy a virágomtól?! Sőt a virággal még jobban is jártál! – oktatott tovább Drina.

- Hé! – reagáltak azonnal a srácok. Bezzeg ezt fel tudják fogni elég hamar, de más már nehezükre esik...

- De könyörgöm, az nem ugyan az! Folyamat tüsszögök, mert az a gaz mindenhova szórja a polleneket! – szenvedtem tovább, mit sem reagálva a két marhára.

- Ez van, és nem gaz, hanem begónia! – vonult ki sértetten ismét a konyhából.

- Keresnek – jegyezte meg Ricsi, hogy a pulton hagyott telóm elkezdett rezegni. Ismeretlen szám...

- Nem baj, majd visszahív – vontam meg a vállam.

- Akkor majd én felveszem – nyúlt a telómért Krisz, és mivel ezt nem tartottam jó ötletnek így kénytelen voltam elfogadni, hogy fel kell vennem...

- Gyertek a suliba, most – hallottam meg Dominik hangját azonnal. Először pislogás nélkül meredtem magam elé, majd elvettem a fülemtől a telefont és elkezdtem összehúzott szemöldökkel nézni, végül megráztam a fejem és beleszóltam:

- Már miért kéne?! És, honnan van meg a számom?! Először a másodikra válaszolj.

- Amikor eltűntél akkor adták meg a többiek és ha nem esett volna le, volt pár nem fogadott hívásod erről a számról, de nem is ez a lényeg – darálta a srác. – Szili öltönyben van bent a suliban és egy cserepes virág kíséretében keresi Flórát.

- Ha?! – kérdeztem vissza, majd amint felfogtam a szavak jelentésért gyorsan intettem a srácoknak, hogy húzzanak öltözni, míg én felrobogtam az emeletre Drináért. – Öt perc és ott vagyunk! Drina! Héj, készülj, megvan a gyomod és Szili öltönyben keresi Flórát a suliban! Van öt perced!

- Mi a halál van?! – futott ki a szobájából, majd leesett neki, hogy ezt a tényt nem lehet kihagyni, így gyorsan visszarobogott és elkezdett készülni.

    Mondanom sem kell, öt perc múlva már mindannyian a lépcsőfokokat szeltük a suliban. Végül majdnem sikerült megint kárt tennünk a termünk ajtajában, mivel négyen egyszerre próbáltuk bepréselni magunkat rajta. Mellesleg, a fiúk roppant udvariasak voltak, természetesen előre furakodtak, hogy még lássák a jelenetet, de az még nem kezdődött el. Se Szili, se a gyom és se Flóra. Lihegve robogtunk hátra a helyünkre és full kikészülten roskadtunk le a pad tetejére. Nem, még véletlenül sem a székre. Mellesleg, ekkor száguldott be az ajtón Milán is, akinek Krisz szólt még útközben. Ja, hát őt sem lehetett kihagyni ebből a buliból.

- Ez nagy szám, én még azt sem tudtam, hogy ismeri az öltöny fogalmát, nemhogy van a birtokában egy ilyen – darálta őrült tempóban Ricsi.

- Ez megmagyarázza az éjjeli zajokat is – elmélkedtem.

- Ja, és a virágom eltűnését – bólintott Drina.

- Mondjuk azért nem kár – dünnyögtem, mire csak egy szúrós tekintett kaptam a lánytól, amire egy mosollyal válaszoltam.

- Nem szereted a virágokat? – fordult felém Dominik. 

- De, csak allergiás vagyok a pollenre – húztam a számat. Az a helyzet, hogy szeretni szeretem őket, a kedvenc fajtám a harangvirág, csak már kiskoromban kiderült, hogy örököltem anya ezen allergiáját, így nem nagyon tudok meglenni a közelükben. Komolyan, minden bajom van tőle és hiába szedek rá gyógyszert, rohadtul nem használ semmit, csak egy nagyon picit tompítja. Viszont, amikor elment allergiatesztre kiderült, hogy a porra, azaz a poratkára is allergiás vagyok, így aztán tök mindegy, hogy melyik évszakban járunk, mindig megfulladok. És Drina mániája a kertészkedés, ezért egy vagon gyommal tele is rakta a házunkat... Kompromisszum bezzeg nincs.

- Behugyozok – jegyezte meg ezt a roppant közkívánatra való témát Ricsi.

- Menj ki – sóhajtotta Drina.

- Megy a tököm, akkor lemaradok a show-ról – reagálta le ennyivel a srác.

- Történt valami? Annyira egy csoportba vagytok tömörülve – jött oda hozzánk Léna is. Huh, ennyire feltűnők lennénk?!

- Majd meglátod, gyere! – ragadta meg a lány kezét Krisz és közelebb húzta a csoporthoz. Léna egyébként olyan vörös lett, mint Drina gyomja, ami az éppen belépő Szili kezében díszelgett. – Csak maradj csendbe és élvezd a műsort.

- Maradjatok már, annyira gonoszok vagytok! – vert fejbe minket Drina.

A sorrend: Krisz, Én, Ricsi, Milán. Az ok: kapásból elröhögtük magunkat a látványon, viszont Drina lekezelt minket. Nem sok sikerrel ugyan, mivel többnyire köhögéssel próbáltuk leplezni, hogy majd szétröhögjük az agyunkat, de ez már mellékes. Ekkor lépett be Flóra is a terembe, Szili pedig letérdelt elé és a virág cserepet a lány képébe nyomta. Ekkor kaptunk még egy taslit, mivel már tényleg minden bajunk volt, folyt a könnyünk és rohadtul nem bírtunk már magunkkal. De ez csak négyünkre volt igaz, a többiek árgus szemekkel nézték a jelenetet.

- Szabó Flóra, megtisztelnél azzal, hogy a barátnőmnek szegődsz? – kérdezte végül Szili tök komoly hangon, Flóra meg full vörös lett. Végül azért egy kicsit meglepődtünk, ugyanis a csaj Szili nyakába ugrott és borultak egyet a nagy lendület miatt, de a meghatódott „Igen!” azért nem maradt el. Egyébként, mi eddig bírtuk. Kitört belőlünk a nevetés, úgy, mint egy vulkán. Már mi is szó szerint borultunk a nevetéstől, miközben ezerrel törölgettük a könnyeinket. Ricsi dobott egy hátast a pad tetejéről és a hasát fogva, a lábát pedig össze-vissza rázva röhögött, miközben már a feje körül egész tócsa alakult ki. Krisz sem bírta sokáig ezt, de mivel a közelében volt Léna is, így csak a lány vállára hajtotta a homlokát és szerintem a csajnak át kellesz vennie a pólóját, mivel tuti vizes lett a sok könnyes röhögéstől. Milán felpattant a helyéről és tök komolyan akart odasétálni Szilihez, viszont nem ment neki, a röhögéstől cikkcakkban vonult végig a padsorok között, végül elérte a srácot, röhögve ütögette a vállát és próbált kinyögni egy „Gratulálok!”-at, viszont ez sem ment neki, így a századik próbálkozás után feladta és törökülésben leülve röhögött tovább, de ő is fogta a hasát, Ricsihez hasonlóan. És én? Hát ez nagy szám volt, kis híján én is leborultam Ricsi mellé, már felhúztam a térdemet, annyira fájt a röhögéstől a hasam és már azzal is felhagytam, hogy letöröljem az örömkönnyeket, mivel ezt nem mostanság akartuk abbahagyni. Léna, Drina és Dominik egyébként nagyon nem értették, hogy min röhögünk ennyire, ami Drinától nagy csalódást is eredményezett, de abban a percben képtelenek voltunk mással is foglalkozni az egész szitun kívül. Ja és a turbékoló pár?! Na, hát ők voltak a legjobban meglepve. Flórának égett a feje, Szili pedig megdöbbent, nem értette, hogy, hogy a fenébe keveredtünk oda. A legjobb az egészben, hogy amikor egyszerre hagytuk abba a röhögést, szintén egyszerre néztünk a kis tubicáinkat, azonban a meglepett és a teljesen zavarba esett arcukat látván még jobban elkezdetünk röhögni. Bocs, tényleg, de csak képzeld magad bele négyünk közül valamelyikünk helyzetébe és utána képzeld el a jelenetet. Na, ha nem fogsz sírva röhögni, akkor valami nincs rendben veled.