26. rész – Gyakorlás

- De te nem vagy Krisz – szólt közbe századjára Léna.

- Nem, nem vagyok, de most azt játsszuk, mintha én lennék ő, te meg te, és így gyakoroljuk a kommunikációt – darálta el gyorsan Dodó.

- De ezt eddig sem értettem. Most oké, feltételezzük, hogy fog tudni veled beszélni, de ha eredetibe látja megint le fog fagyni – szóltam én is közbe.

- Lehetséges, de egyenlőre egy alternatívával próbálkozzunk, még így sem fogunk sokra jutni, szerintem – nézett át a válla fölött Dodó rám, majd visszafordult Lénához. – Nos, mivel én vagyok Krisz, ezért ha elakadsz, Seredech-től kérhetsz csak segítséget. Megértetted a játékszabályokat?

- I-igen, azt hiszem... – hajtotta le a fejét Léna.

- Remek, akkor kezdjük! – ültem le egy babzsákfotelre, Dodó elé, Léna pedig mellettem foglalt helyet a harmadik babzsákon. – Nos, kezdjük azzal, hogy reggel, a suliba, találkozol Krisszel. Mit mondasz neki?!

- H-hát...

- De ne nekem mond, ott van előtted az alternatívás Krisz! – fordítottam a lányt Dodó felé.

- Sz-szóval... – pirult el fülig Léna. Juj, ez nehezebb lesz, mint gondoltuk, pedig alapba sem számítottunk könnyű esetre. Eléggé veszélyes, hogy ennyire elpirul, még egy alternatívától is. – Elfutnék.

- Jó, tehát... – fújtam ki lassan a levegőt. – Képzeld azt, hogy bezártak titeket a terembe, kívülről, tehát a kulcs sincs nálatok. És a másodikon vagytok, tehát az ablak is kilőve. Valamit muszáj mondanod, mert a csend kínos. Most pedig te jössz!

- S-sajnálom, hogy bezártak velem ide – Léna ezen kijelentésére én csak fogtam a fejem, Dodó pedig hátrahajtva a fejét a plafont kezdte el nézni, és jó sok sóhaj hagyta el a száját.

- Khm, ez nem éppen a megfelelő választás, ezzel csak azt érzékeltetnéd vele, hogy utálod őt – szólaltam végül meg.

- De én nem is! – húzta össze a szemöldökét Léna.

- Mást! – szóltam rá, mielőtt még elkalandozna a szeretem vagy nem szeretem világban.

- Akkor... – fordult ismét Dodó felé – S-sejted, hogy ki zárt be minket?

- Valamelyik barom, vagy a te kis barátnőid, meg amúgy, honnan kéne tudnom?! – vette át tökéletesen Dodó Krisz minden porszembe belekötős jellemét.

- H-hát... csak gondoltam, hátha... tudod... – hajtotta le a fejét Léna.

- Jó, mindegy, találjuk ki, hogy, hogy jutunk ki innen! – válaszolt kapásból Dodó.

- Miért, ennyire nem jó a társaságom? – lett hirtelen ideges Léna, mi meg csak pislogtunk.

- Öö... Bocsi, de mi van? – tért ki a szerepéből Dodó. – Erre most mit kellene válaszolnom?!

- Passzolnám, ezt nem vártam – vontam meg a vállam.

- Jó, szerintem térjünk át egy másik szituációra, ezt képtelen vagyok folytatni – tanácsolta Dodó.

- Rosszat mondta? – szontyolodott el Léna.

- Nem, csak ezt akkor lehetne folytatni, ha tényleg Krisszel beszélsz, nem pedig egy eljátszott alakkal – mosolyodott el Dodó.

- Jó, akkor mondjuk legyen az, hogy ő hazakísér téged. Hozz fel valamilyen témát – vázoltam fel egy újabb szituációt.

- Szeretem a havat – felelte kapásból a lány.

- Öö... asszem én... Vagyis – rázta meg a fejét Dodó, majd teljesen visszatért a szerepébe –, én is tök élvezet megfürdetni a csajokat.

- Akkor távolodok tőled – nevette el magát Léna.

- Nyugi, téged nem szándékozlak. Megfázol, vagy valami, és a szüleid tuti kinyírnak. Nem mostanság akarok meghalni, csak erre céloztam – válaszolt Dodó.

- Hát, azért egyszer kipróbálhatnánk – pirult el ismét Léna.

- Az előbb még ellene voltál, most akkor melyik?! – kérdezett vissza Kri... illetve Dodó.

- Hát... Kérhetek másik történetet? – fordult felém Léna.

- Nem, folytasd ezt, mivel Krisz imád keresztkérdéseket feltenni – szóltam rá egyből.

- O-oké... – sóhajtotta a lány, majd ismét Dodó felé fordult. – Még én sem tudom, de majd szólok, ha eldöntöttem.

- Tőlem, csak akkor értesíts, amikor még van hó! – vonta meg a vállát Dodó, hasonlóan Kriszhez.

- Aha, és eddig bírta a témakészlet – sóhajtottam el magam, felnyitva egy energiaitalt.

- Ühüm... – bólogatott Léna.

- Hát, több mint amire számítottunk – nyújtózkodott Dodó. – Folytassuk, legalább negyed órányi témaötletednek kell lennie.

- Hm... Az sok... – elmélkedett Léna tovább. Igen, sok. És az a négy óra is sok és egyben sokk volt. Bármilyen szituációt is hoztunk fel, nem jutottunk előrébb, csupán vagy maximum öt percnyi hebegés és pirulás, vagy egy olyan felkiáltás, amire képtelenek voltunk válaszolni. Végül fél kilenckor Dodó nem bírta tovább (az én türelmem kábé fél óráig tartott, egyébként), és elkezdett induláshoz készülődni. Végül, Lénát úgy hagytuk ott, hogy még nagyon, nagyon, NAGYON sokat kell fejlődnie, és megígértük neki, hogy a következő próbát már nem mi tartjuk, hanem a türelmesebbik népség. Talán, bár Drinának is hamar elfogy a türelme, lehet jobb lenne, ha Zoé és Flóra próbálkozna kövire.

- Halad... – sóhajtotta Dodó, amikor már majdnem elértük azt az utcát, ahol elválnak útjaink, és innentől nekem már csak két perc, Dodónak viszont még negyed óra. –...'na, ha lenne bármiféle... akaratereje. Motivációja. Vagy bármije. 

- Ja, nem úgy tűnik, mint aki nagyon akarná Kriszt. Aki akar valakit, az tesz érte, legalábbis eddig így gondoltam. Na, most Léna megcáfolta a dolgokat – nyújtózkodtam egyet.

- Mindegy, majd lesz valami. Mi lenne, ha Krisznél próbálkoznánk, és nem Lénánál? – jutott hirtelen eszébe a másik fél.

- Beszélhetek vele róla, ha akarod, de nem ígérek semmit. Krisz is eléggé nehéz eset – sóhajtottam.

- Jó, akkor Drina majd segít. Együtt laktok, könnyebb a kivitelezés, mintha például én mennék át hozzátok. Ja, és jut eszembe, hogy majd Milánnal is beszélni kell, és ha már itt tartunk, akkor kifaggatom Dominiket is – számolgatta a dolgokat Dodó. – Sokan vagytok, basszus.

- Engem ki lehet hagyni, nem bánnám – vágtam közbe azonnal.

- Na, meg még mit nem! – csapott hátba, majd egy intéssel megindult jobbra. – Na, majd hívlak, vagy írok, vagy még nem tudom. Mindenesetre először kipihenem ezt a találkozót.

    Végül is, nem is értem. Dominik... ezt maguktól találták ki. Vagy, olyannak tűnünk kívülről, mint Milán és Drina?! De ez baromság, Milán bele van zúgva Drinába, és az meg kizárt, hogy Dominik bármit is akarna tőlem, mivel minden találkozásunkkor egyre nagyobb falat húzok kettőnk közé. Nem érzem, hogy ezt a falat neki sikerülne áttörnie, vagy akár csak faragnia belőle... Plusz, Dodó is mondta, hogy csaja van, akkor minek itt a dráma?!

- Megjöttem! – vágtam le a táskám a földre, amikor beléptem a bejárati ajtón, majd a kabátomat és a cipőmet levéve bementem a nappaliba, ahol a fiúk nem ölték egymást. – Drina merre van?!

- A konyhában, valami olyasmit mondott, hogy neki nincs kedve most a társaságunkhoz – vonta meg a vállát Szili, én pedig egy bólintással indultam be a konyhába.

- Héj, várj már! Délután is csak úgy elstartoltál, legalább most jöhetnél dumálni! – Kristóf ezen mondata csak elsuhant a fülem mellett, mivel bármilyen reakció nélkül mentem fel az emeltre, majd bevágódtam a szobámba (mellyel az eredeti célomat pár másodperc alatt semmisnek is tekintettem) és leülve a földre, az ajtónak támasztva a hátam elkezdtem tárcsázni.

- Mit csináltál már megint?! – szólaltam meg köszönés nélkül, amikor Milán fogadta a hívásomat.

- Kaját rendeltem, mert?! – kérdezett vissza, teleszájjal.

- Úgy értettem, Drinának mit mondtál?! – sóhajtottam unottan, átfogalmazva a kérdésemet. Igen, nyilván az én hibám, elfelejtettem, hogy egy olyan ember van a volna túlsó végén, akinek az intelligenciája még meg sem haladja a... nullát.

- Üm... Elhívtam holnapra kajálásra, ezen kívül nem sokat – válaszolta ő is unott hangon.

- Aha, akkor Léna esett... – dünnyögtem magamnak. – Mindegy, kösz, ennyit akartam.

- Ja, bármikor – ásította, én meg le akartam tenni, de hirtelen még mondott valamit: – Várj! Nem szeretnél nálam aludni pár napig?!

- Öö... Alapba nem lenne ellenemre, viszont most miért is?! Megint azt akarod, hogy kórházba kerüljek?! – tettem fel a kérdéseimet, furcsállva az ő hirtelen jött kérdését.

- Ja, pont szereztem egy új drágaságot, de mivel én félek kipróbálni, ezért megkérnélek téged, mint hivatalos öngyit – sóhajtotta. – Mellesleg, akkor még nem beszélt veled Krisz. Mindegy, ha elmondja, akkor szólj, hogy, hogy döntöttél.

- Oké... – feleltem halkan, nem értve ebből a dologból semmit, viszont ő ezek után minden magyarázat nélkül lerakta. Remek, egyre jobban érdekel, hogy mi lehet az a nagy titok, amit nekem fokozatosan kell felvezetni, de mindegy is. Majd megtudom... lassacskán.