10. rész - A kegyelemdöfés

Konkrétan alig aludtunk valamennyit. Az este további részét a nappaliban töltöttük, és már legalább tízezer kinyírási tervet alkottunk meg, míg felváltva próbálgattuk hívogatni Drinát, mert az egyértelmű volt, hogy hova ment, csak az nem, hogy az mégis hol van...

A srácok elmentek még suli előtt szétnézni a városban, és mivel én vagyok az egyetlen, akinek sikerült megfáznia Szili nagyon értelmes ötlete után, így én maradtam itthon. De ez jó hír, legalább van alibim mára. Nem kell mennem arra a szaros bálra, vagy mire.

- A lógásról jut eszembe – álltam fel a kanapéról, majd felvánszorogtam a lépcsőn és egyenesen Drina szobájába vettem az irányt. Felkaptam az íróasztalon heverő laptopját, majd levágtam magam az ágya elé, és természetesen elkezdtem kutakodni a gépében. Szerencsére Drina mindig elmenti a jelszavait. Mivel kezdjem akkor?! Face, ott szokott lógni az esetek 80%-ban. – Ez az, Dávid Horváth. Mily meglepő, hogy az első helyen foglal helyet a chatben...

Drina üzenete: Ezek bolondok! Azt hiszik, hogy valami maffiózó vagy!

Dávid üzenete: Nyugodj meg, tönkreteszed a szépséges arcodat az idegességgel. Hagyd lenyugodni őket, addig viszont... átjöhetnél hozzám.

Drina üzenete: Oké, de... te szépnek tartasz?

Dávid üzenete: Persze, miért még nem vágtad le?! Emiatt, vagyis konkrétan miattad dobtam a csajomat is. Engem csak te érdekelsz! És ne aggódj, nem fogom hagyni, hogy bárki is közénk álljon.

Drina üzenete: Tudtam, hogy te nem vagy olyan...

Dávid üzenete: „Olyan”... De mégis milyen?

Drina üzenete: Aj, ne is kérdezd... Olyan dolgokat mondtak, áá!

Dávid üzenete: Miért érdekel?! Te bízol bennem nem?!

Drina üzenete: Persze!

Dávid üzenete: Akkor ne is foglalkozz velük! Gyere fel hozzám.

Drina üzenete: Kábé 10 perc.

- Ch, fenébe már! Nem is tudom, hogy most miért legyek jobban ideges! – fújtattam, majd az ágyra ledobott telómért nyúltam és míg kicsengett idegesen kopogtattam az ujjammal a laptopon, amikor leesett, hogy valami hasznossal is tölthetném ezt a kicseszettül hosszú időt, míg felveszi ez a barom. A srác adatlapján csak van valami...

- Hazament?! – vette fel vagy a harmadik hívásomra Krisz.

- Nem, de hol vagytok?! – válaszoltam rögtön egy engem érdekelt kérdéssel. Közben nem sikerült kiderítenem semmi mást. Úgy látszik a beszélgetésein kívül többre már nem futja, nem vagyok nyomozó a rohadt életbe is! A másik pedig! Kriszt most komolyan csak ennyi érdekli?! Lázgörcsöm is lehetne, csak úgy megjegyzem, de áá... Túl sokat várok el tőle, csoda, hogy egy dologra képes figyelni, nemhogy kettőre.

- Talán a cseszett suliba dekkolunk?! Várj, kihangosítalak – erre a kijelentésére csak bólintottam egyet, mellesleg úgy sem láthatta, de mindegy.

- Na, mi van, élsz még?! – halottam meg Ricsi röhögős hangját.

- Lázam van, nem pedig rákom! – szóltam vissza egyből, mire csak egy röhögést kaptam. Fú, ha most itt lennének egyesével törném ki a nyakukat. Rohadtul nem így értettem magamban az előbb, csesszétek meg! - Mellesleg, míg ti vakartátok a seggeteket, addig megnéztem Drina és Dávid beszélgetését.

- És?! – lett komolyabb Szili hangja egyből, és a másik két fakutya vihogását sem hallottam már. Majdnem elszóltam magam, hogy olyanok voltak, mint a hiénák, de végül a fontosabb dolgokra koncentráltam.

- Hát, állítólag Dávid Drina miatt dobta ki Lénát, meg... – kattintottam vissza a chatre – na, meg mi vagyunk a szarok, bár ez olyan egyértelmű volt. Van itt még egy szerelmi vallomás, és egy kábé 10 perc és ott vagyok duma. Ez tizenöt perccel azután volt, hogy elviharzott itthonról.

- Ser, menj és feküdj le szerintem. Ezzel rohadtul nem vagyunk előbbre – sóhajtotta Krisz. Egek, hogy lehet valaki ennyire hülye?! Mentem lefejelem a gépet, esküszöm.

- Pihent agyúak! Ez azt jelenti, hogy nem Pest túlvégén vannak, hanem a házunktól kábé 15-20 percnyire! – próbáltam feltolni az agyukba a lényeget.

- Magyarul?! – kérdeztek vissza egyszerre.

- Magyarul, használjátok már a szátokat arra, amire kitalálták! – fújtattam idegesen.

- Öö, aha?! – tette fel a roppant értelmes kérdését Szili. Jesszusom, én tényleg nem bírom ezeket. Ezek a barmok, elcseszett gondolkodásúak, nagyon értetlen poragyúak, mégis, hogy a tökömbe éltek meg eddig?!

- Jó! – fújtam ki lassan a levegőt, de még ez sem segített a lenyugodásban. – Van vala... – de itt elakadtam, ugyanis frissített az oldal. A kezdőlapon egyből Dávid neve ugrott be, és a kitett állapota, melyhez egy videót is csatolt: „Na gyökerek, ennyik vagytok! Ezt múljátok felül, baromarcok! :D Ja, és megjegyezném: ezennel kezdetét veszi a 3.fázis! Rohadtul visszakapod ezt még B.!”.

- Ser? Seredech, itt vagy?! – fogtam fel végül Krisz mondatait, miközben a videó még javában ment. – Seredech!! Hahó, mi van már ezzel a retkes telefonnal?!

- Nézzétek meg Dávid adatlapját – nyögtem ki végül halkan. Jelen helyzetemben még mindig a sokk hatása alatt állok, és egyre jobban elönt az ideg. Ez... én csak kapjam el azt a szemetet, tuti kicsinálom!

- Azt a rohadt **** ******* ****** ***** ****** életet!! – reagált elsőnek Szili.

- Ki kellett volna már akkor nyírnom azt a ******-ot!! – jött a következő felébredés Krisztől.

- Mi az, hogy harmadik fázis?! Ez mégis mit jelent?! – tette fel a mai nap egyetlen értelmes kérdését Ricsi, aki szerintem magában még hozzátett pár érdekes dolgot ehhez a kérdéséhez. Ekkor nyílt a bejárati ajtó....

- Le kell tennem! – majd már ki is nyomtam a hívást, és ledobva az ágyra lerohantam a földszintre, ahol Drina... majdnem rögtön a nyakamba borult.

Nem mondott semmit, csak sírt, de én már ebből is mindent értettem. Ahogy ő is megértette a mondanivalómat abból, hogy félkézzel átkaroltam a vállát, és jobban magamhoz húztam.

Leültünk a földre, és ő tíz perc elteltével is csak sírt... Nem kellett sok ahhoz, hogy nekem is könnyek szökjenek a szemembe, és megállíthatatlanul folyni kezdjenek. Nem remegett a vállam és a levegőt is ugyanúgy szabályosan vettem, mint eddig, viszont... elszakadt valami. Minden, minden egyszerre zúdult a nyakamba. A videó és annak a tartalma. Az érzés, melyet Drina érez, hiszen pontosan tudom, hogy ugyan ez volt bennem is alig pár éve. Az emlékek, melyeket le kellett volna zárnom. Az, hogy Krisz miattam szenved. És az is, hogy ő mit érzett akkor. Ő sem tudott megvédeni, ahogy mi sem tudtuk most Drinát...

Fél óra múlva még mindig semmi változás. Éreztem, hogy a lázam egyre jobban megy fel, de hidegen hagyott. A hallgatással beszéltünk meg mindent, amit meg kellett, és még rengeteg olyan dolgot is, amit valójában nem tudtunk volna szavakba foglalni. Én egész végig a plafont néztem, úgy, hogy a fejemet a kanapé támlájának támasztottam, míg Drina a jobb oldalamon ült és a homlokát a vállamra hajtva sírt. Hirtelen a sírós levegővételét felváltotta a szaggatott szuszogása. Ezt meghallva csak kesernyésen elmosolyodtam, de továbbra is a csilláron lógott a tekintetem. Hirtelen kivágódott nagy zajjal az ajtó, és a három srác lépett be rajta. Illetve, pontosítanék: nem beléptek, hanem beestek, majd a térdükön támaszkodva kapkodták a levegőt.

- Nektek... dísznek... van... az... a... rohadt... telefon?! – próbálta kinyögni az ideges állapotba került Szili, miközben továbbra is kapkodta a levegőt.

- Halkítsd le magad, vagy én tömöm be a retkes képed! – pillantottam rá ideges tekintettel, de úgy, hogy a fejemet továbbra is a támlának támasztottam. Értetlenül kapták felénk a fejüket, így elmagyaráztam nekik a történéseket. – …és nemrég aludt el, tehát kussba pofázzatok! Mellesleg, a fejem is szétmegy... – dünnyögtem halkan, amit a fiúk szerencsére nem fogtak fel. Viszont, egy részletet kihagytam, és azt még a gondolataimban sem vázoltam fel az előbb. Drina, amikor betoppant a házba magánál tartott egy kést, amit remegő kezekkel fogott. Sikerült ugyan elvennem tőle, viszont... amikor ledobtam a földre, az éle végigvágta a tenyeremet, de nem vészesen. Csak egy karcolás, mely már nem is vérzik, tehát szóra sem méltó eset már.

- Fel kéne vinnünk a szobájába – jutott eszébe hirtelen Ricsinek egy apró dolog, miszerint nem éppen a legjobb helyet választotta Drina az alvásra. Egy aprót bólintottam, majd a srác felkapta az ölébe a lányt, aki természetesen már egy ideje fent olt. Furcsa is lett volna, ha nem kel fel a srácok nagyszerű megérkezésére. Komolyan, mint akiket vagy 1000000 km/h-val kilőttek egy ágyúból, és még azt is megmerem kockáztatni, hogy egy csorda elefánt halkabban tud lenni, mint ezek! Ricsi akkor lepődött meg a legjobban, amikor Drina átkarolta a nyakát, és a vállába temetett arccal mondott valamit, amit mi már nem tudtunk értelmezni. A srác csak lehajtott fejjel megállt egy pillanatra, majd az előbbi beesős lendületéből megmaradt erőt felhasználva felrohant az emeletre.

- Veled mi van?! – kérdeztem, amikor már nagyon aggasztott, hogy Krisz meg sem szólalt egész végig, sőt érdekesebbnek találta a földet, mint bármi mást, eme csodálatosan elcseszett bolygón. Rám kapta ideges tekintetét, majd egy vállrándítással bement a szobájába, és annyira bevágta az ajtót, hogy Szilinek meg kellett fognia a falon lévő képet. – Mi történt?! – kérdeztem a velem maradt srácot, majd a kezemet nyújtottam neki, amit ő meg is ragadva felrántott a földről, miután megrázta a fejét, jelezve, hogy sajnos neki sincs fogalma erről... A rohadt életbe, mi folyik itt?! Kicsúszik a kezünkből az irányítás, egyre mélyebbre süllyedünk, és semmivel sem tudjuk megállítani ezt a futóhomokot! – Mi a helyzet? – kérdeztem Kriszt, miután már vagy öt perce ott álltam mögötte a teraszon, csak ő nagyon nem akart észrevenni. Vagy észrevett, csak nem akart velem beszélni. Most nem tudok rajta kiigazodni... Végül odamentem mellé, és a hátamat nekitámasztottam az erkély korlátjának, és néztem a felénk magasodó fát. Ő ugyanígy tett egyébként, csak ő rajta könyökölt, és a földet bámulta.

- Jelezném, hogy rohadtul beteg vagy, tehát csak takarodj fel a szobádba, és aludj vagy bánom is én! – szólalt meg hirtelen, pár perc gondolkodási idő után. Elröhögtem magam, mivel amúgy is nagyon értelmesen rakta össze a mondatát, plusz majd pont hallgatok is rá. – Komolyan mondtam, nem vagyok vicces kedvemben!

- Na nézd csak, mintha nem szűrtem volna le! – komolyodtam meg, majd megéreztem a tekintetét magamon. Egy nagy sóhajjal kezdtem bele én a mesébe, annak ellenére, hogy neki lenne oka regélni, de azt jó hosszú ideig! – Drina jól lesz, innentől már csak pihennie kell. Plusz, egy kis beszélgetésre lesz szüksége, de nem hiszem, hogy velem ezt megtenné. Előbb-utóbb eljut arra a pontra is, hogy rád is szüksége lesz. Akkor mit fogsz tenni?

- Beverem annak a f***kalapnak a képét! – vágta rá kapásból, mire csak egy csüggedt sóhajt kapott válasznak. – Hidd el, most érzem a legnagyobb kényszert!

- Mi volt a harmadik fázis?! – kérdeztem vissza egyből, amire csak gúnyosan felröhögött.

- Hát nem rohadtul egyértelmű?!? Ha ezt pont te nem fogod fel, akkor k*b*sz*tt*l tudlak sajnálni! Most pedig mehetsz, nincs kedvem dumálni! – intett, mire csak ellöktem magam és kivágódtam a szobájából.

Amikor kiértem a fejemet fogva kínos nevetésbe kezdtem, majd belevertem a hozzám legközelebb álló tárgyba, amely jelen esetben az ajtó volt.

9. rész – Egy elment, egy jött

- Ti meg... mi a fenéről beszéltek?! – nézte lehajtott fejjel Drina a már házunk nappalijának padlóját borító szőnyeget. Hazafelé összeszedtük Kriszt is, tehát egyszerre meséltük el a lánynak a teremben történteket, amit nem éppen pozitív értelemben vett tudomásul. Bár, nem is arra a reakcióra számítottunk. – Képzelődtetek!

- Drina, ezt még te sem hiszed el! Rohadtul valószínű, hogy mind a négyen képzelődtünk, mellesleg Krisz is majdnem azért verte halálra a srácot, mert csak „képzelődtünk”, igaz?! – kérdeztem idegesen, mivel nem értettem már semmit. Miért hisz Drina annak a... Fú, inkább nem is mondom minek, mert csak nagyon „szép” kifejezések jutnak az eszembe!

- Te csak ne beszélj! Azt hiszed nem láttam a bolt előtti kis sztorit?! – kapta felém a fejét, már ő is sokkal idegesebben. – Tudod, hogy tetszik, erre lenyúlod?!

- Te mégis mi a tökömről beszélsz??! Azért rúgtam meg, mert rám mászott, rohadtul nem tudom merre néztél, de az biztos, hogy nem minket! – akadtam ki teljesen. Mi a f****m van már, de tényleg?! Mégis mit adott be az a Dávid ennek a csajnak?! Tudatmódosít, vagy mi??!

- Ja és akkor azt is nyilván csak kitalálta Dávid, hogy folyamat körülötte ólálkodsz, nem?! – Drina eme csodás kijelentésére csak elröhögtem magam.

- Te mégis kinek hiszel engem?! – idegesítettem fel magam még jobban. – Rohadtul nem csináltam semmit, de azt bevallom, hogy egyet nagyon szeretnék! Az pedig az, hogy minél hamarabb megdögöljön!

- Engem viszont a te indokod nem érdekel, és tudod mit?! Nem hiszek neked! Magad mellé állítottad a srácokat is, nyilván neked fognak hinni, vagy mit csináltál??! Mivel félemlítetted meg őket, ha?! – állt fel a fotelből, majd az ajtóhoz menve lerántotta a kabátját a fogasról. Mielőtt becsapta volna a bejárati ajtót, még megjegyezte: – Be fogom bizonyítani, hogy nincs igazad és abban a percben már a térden állva való könyörgésed is hidegen fog hagyni!

- Remek, látom Seredech lett a bűnbak – túrt a hajába fél kézzel Szili.

- Kíváncsi vagyok, hogy rólunk mit mesélt be neki Dávid – nézte a plafont Ricsi.

- Le sem szarom, idióták!! – vágtam fejbe egyesével őket, majd rájöttem, hogy Krisz meg sem szólalt eddig, így elgondolkodtam azon, hogy vele most mi legyen...

- Ezt miért?! Meg sem szólaltam! – eszmélt fel a bambulásból a srác, majd az arcához kapta a kezét.

- Mert jól esett és mert bambultál – rántottam meg a vállam. – Amúgy meg! Engem hidegen hagy, hogy mit mesélt be neki, nem ez itt a legnagyobb probléma! Mégis hány éve ismer minket?! Kapásból rólam is bevette ezeket, pedig vele nőttem fel! Az, amit mondott, inkább a mi esetünkben lenne igaz, de innentől engem már hidegen is hagy! Csináljon csak azt vele Dávid, amit akar, ezek után már nem érdekel!

- Ser, várj már! Jó, akkor ne várj... – fújtatott Krisz a hátam mögött, amikor csak felvágtattam a szobámba. Ch, majd pont. Érdekel is engem innentől ez a Drina kontra Dávid ügy! Jó, ez így nem igaz. Érdekelni érdekel, viszont olyanokkal vádolt meg, amiket mellesleg pontosan tud is rólam. Még hogy nekem kell a Dávid?! Jézusom, ennél nagyobb baromságot még életemben nem hallottam! Főleg, hogy a barátnőmnek tetszik, ennyire alantas még én sem vagyok, hogy lenyúljam, vagy a tököm tudja. Még akkor sem tenném meg, ha érdekelnének a fiús ügyek... Utálom a pasikat, mindet egytől egyig és ezzel Drina is tisztában van! És azzal is, hogy miért, de már megint! Folyamat eszembe jut ezen a rohadt napon „az”, felejtsd már el végre, Seredech! Ajh, mihez kezdjek Drinával?! Vagy inkább Dáviddal?!

- Mi a fene van?! – kaptam az ablakom felé a fejem, amit ezerrel vert valami idegbeteg.

- Szi.... – amikor kiléptem a teraszra, Kitti csak ennyit tudott mondani, ugyanis a két erkély korlátján támaszkodott, míg a végén, szépen át nem esett rajta, így pontosan előttem dobott egy mesteri hasast. Nem tudtam megállni, hogy ne húzzam gúnyos mosolyra a számat Végül felemelte a fejét és mosolyogva fejezte be az imént elkezdett köszönését: – ...a! Kérdezni szeretnék valamit.

- Van jobb dolgom is, minthogy egy bugyuta kölyök kérdéseire válaszolgassak! – intettem egyet, majd megfordulva beindultam volna a szobámba, viszont a csaj megragadta a lábam, én meg majdnem nekiestem az ajtó üvegének.

- Légysziiiii! - nyígott nekem, bennem meg ismét kezdett elszakadni az a cérna, amit eddig próbáltam újra egyesíteni, rohadt kevés sikerrel.

- Kitti, engedj el! – álltam meg végül, mert a lábrázás semmire sem ment ennél az ördögnél. Komolyan, ha nem róla lenne szó, már rég kivágtam volna az erkélyen. Mellesleg, őt miért is nem akarom kivágni innen?! ... Egy trappolás... Mi ez?! Ki trappol ilyen eszeveszett nagy iram... Jaj, ne!

- Hihi, szia Maci! – ölelgette azt a kutyát a földön fekvő lány, aki szintén engem talált meg eme csodás napon. Mégis miért akaszkodik rám ennyire ez a dög?!

- Takarodjatok le rólam mind a ketten!! – üvöltöttem el most már magam, mivel roppantul az idegeimre ment az a tény, hogy egy 15 éves csitri és egy 100 kilós vakarcs tesznyűl rajtam, miközben már én is a földön dekkolok.

- De akkor kérdezhetek, igaz? – emelete rám csillogó szemeit Kitti. Egy nagy sóhajjal övezett bólintást kapott válaszként. – Neked mikor van a szülinapod?

- Mi a... – már majdnem feltettem volna azt az igen egyszerű kérdést, hogy mégis mi a fene köze van hozzá, aztán rájöttem, hogy hamarabb szabadulok, ha elmondom neki... Bár nem sok kedvvel tettem... – December 29.

- Aztaaaa, és, és... – állt fel rólam és hála a jó égnek, az a túlméretezett hógolyó is követte eme örömteljes cselekedetét. – Te megkaptad, amit szülinapodra kértél?

- Ha?! – vontam fel az egyik szemöldököm. Megkapni, amit kértem?! – Passz, átaludtam az egészet.

- Az, hogy lehet? – kerekítette ki a szemeit Kitti. – Te nem szereted a születésnapod?

- Nézd – fújtam ki lassan a levegőt, lenyugodás céljából. – Ez már hárommal több kérdés volt, mellékesen, ahonnan én jöttem ott nem szokás megtartani az ilyen... ünnepeket!

- De, de... Mi lenne ha csinálnék neked egy bulit? – ugrándozott izgatottan.

- Kitti! Hol vagy már megint?! – hallottunk meg egy női hangot, mire a csaj csak bevágódott a szobámba. Amikor a nő kiért a teraszra, meglepetten nézett rám. – Óó, szervusz, kedveském! Nem láttad esetleg a lányom? Kábé ilyen magas – mutatta a kezével a lány magasságát –, és a háta közepéig érő, sötétbarna haja van. Vagy, ha esetleg az segít, akkor kék a szeme színe.

- Hát – pillantottam be a szobámba, ahol Kitti könyörögő tekintettel pillantott vissza rám. Jézusom, amióta Pestre kerültem, mit meg nem teszek az emberekért?! –, sajnos nem.

- Az nagy kár... – görbítette le a száját a nő, aki ezek szerint, a kettő tehetséges ökörnek az anyja, majd megvonta a vállát és se szó, se beszéd bevontatta magát a szobába, míg engem itt hagyott a lányával és a fia kutyájával... Jó összeállítás, mit ne mondjak.

- Nem szeretnél esetleg hazamenni?! – érdeklődtem belépve a szobámba, miután átvágtam a korcsot a saját lakhelyére.

- Úú, nem mehetek... anya el akar ráncigálni... valahova... – nyelt egy akkorát, amit még szerintem a lent verekedő fiúk is meghallottak. Hogy honnan tudom, hogy verekednek?! Igazán egyszerű: kábé tizedszerre hallottam meg azt a bizonyos hangot, ami egy tányér törésére emlékeztet és még Ricsi el is üvöltötte magát, hogy: „Ne a konyhába vágjátok már le egymás farkát!”... – Szép szobád van, körülnézhetek lent is? – kérdezte Kitti, majd meg sem várva a válaszom már indult is.

- Egy csaj – nyögte ki Ricsi, aki Krisz és Szili hátán ült a lépcső előtt közvetlenül.

- Ez egy jó csaj – egészítette ki nyál csorgatva Ricsi előbbi mondatát Szili.

- Mellesleg, takarodjatok már le rólam! – emelkedett fel Krisz a földről és elkezdett szaladni a hátán lévő Ricsivel együtt és nem tudom eldönteni, hogy direkt, vagy sem, de nekirohant a falnak. Persze, ezen szakadtunk, még Kitti is, amire Ricsi meg kissé... hát, egyáltalán nem úgy viselkedett, mint alap esetben szokott.

- Hölgyem! – hajolt meg előttem az emlegetett srác, miután visszatámolygott a lépcsőhöz.

- Te teljesen megvakult, nem én vagyok ő! – vertem fejbe, mire a testével is arrébb mozdult, egyenesen Kitti felé, aki csak könnyezve röhögött tovább.

- Akkor itt: hölgyem! – nyújtotta a kezét, mire a lány belecsapott a srác tenyerébe és Ricsi vezetésével levonultak a lépcsőn. Itt megjegyezném, hogy Ricsi végül nem bírt talpon maradni és Kitti kezét elengedve hátra vágta magát a földön, majd öt perc után felém kezdett vigyorogni. – Igazad van, sokkal jobb csaj, mint te!

- Kussolj, Rómeó! – vetettem rá magam a lépcsőről, mire csak köhögve húzta össze magát.

- Úú, nem is mondtad, hogy úriemberekkel laksz együtt – ugrándozott a lány, én meg éppen azon voltam, hogy beverek egyet Ricsi arcába, viszont eme kijelentésre csak értetlenül fordultam felé, a srácokkal együtt.

- Kik?! Ezek?! – mutattam a három fiúra csodálkozva. – Ezek a ganajtúrók még hírből sem ismerik az „úriember” kifejezést! Látod, még arra sem képesek, hogy bemutatkozzanak!

- Ja, ez igaz, jut is eszembe! – állt meg Kitti előtt Szili, majd rákönyökölt a lépcső melletti falra és sármos pillantások küldött a lány felé. – Szia csajszi, Szili a nevem!

- Én pedig Kitti vagyok, örülök a találkozásnak – nevetett meghajolva a lány. Megdöbbenve néztem ezt a már majdnem színjátékot, amikor Ricsi megragadott és az ölében tartva felpattant, majd egy egyszerű mozdulattal eldobott balra, pontosan Krisz felé, aki pedig az érkezésem miatt ismét a földre került.

- Te agyhalott, én kiheréllek! – kiáltottunk fel egyszerre a sráccal, majd egymásra néztünk és duzzogva fordítottuk el a fejünket.

- Engem a szüleim Mester-Richárdnak neveztek el, de te nyugodtan hívhatsz csak Ricsinek is – kacsintott a lányra, mire az csak röhögve elpirult.

- Mester, az! – fújtattunk ismét egyszerre Krisszel, majd elkezdett bökdösni, mire én csak hátratörtem az ujját és elégedett vigyorral álltam fel. Aha, csak a srác meg visszarántott a kezemnél fogva, tehát megint összeverekedtünk... volna, ha Ricsi nem lesz olyan kedves és szét nem választ minket:

- Hé, rendesebben, kis fostosok, vagy szobafogságra ítéllek titeket! – nézett ránk apáskodó jellegű beszólásával, ami csak azért is rohadt vicces, mert speciel ő a fiatalabb.

- Na, elmész te a francba! – reagáltuk le ismét szinkronban Krisszel, mire megint össze akartunk verekedni, de Ricsi a két kezét a fejünkre tette és lenyomott minket a földre.

- Na, Kittiké-é-é-é-é-m – kezdte és a többször elmondott „é” betűjét hol magasabb, hol pedig alacsonyabb hangszínen mondta ki, mivel egyszerűen én belerúgtam a sípcsontjába, Krisz meg gyomron ütötte; így végre sikerült összeverekednünk, csak annyiban változott a helyzet, hogy most hárman vertük szét egymást. Igazából az egészből csak annyit tűnt fel, hogy Kitti már guggolva röhög és a könnyeit törölgeti, Szili meg időközben felszívódott valahová. Egyébként, amikor visszajött, ránk borított egy vödör, jéghideg vizet, amire mind a hárman lehiggadtunk.

- Jaj, nagyon viccesek vagytok! – fogta a hasát Kitti, felállva a földről, mi meg csak szúrós szemekkel néztünk egymásra. – Megtanítotok engem is erre a játékra?

- Játék?! – kérdeztünk vissza egyszerre, megdöbbenve.

- Ugyan, ilyen kislányoknak nem szabad ilyet játszaniuk! – legyintett Ricsi, mire csak három értetlen tekintetett kapott, amit ő észre is vett, mivel odasúgta nekünk, hogy: – Csak mosolyogjatok és bólogassatok, mint a hülyék, és nem lesz gáz!

- Jaaaa! – értettük meg egyszerre, majd hátravágva magunkat a kanapé támlájának fújtuk ki a levegőt. Ezután egyszerre esett le nekünk Ricsi előző mondata. – Hé! Vagy te a hülye, emeletes barom!

- Na, kíváncsi voltam, mikor esik le nekik! – pacsizott össze Kittivel, aki szokás szerint csak nevetett. Erre megint csak szúrós tekinteteket kapott, de a reakciónkat már csak egy legyintéssel tudta le.

- Úú, ti nem fáztok? – kérdezte először Ricsire, majd rám, aztán pedig Kriszre nézve.

- Nem téma! – legyintett Krisz. Igaza van, tényleg „nem téma”, rengetegszer voltunk már olyan helyzetbe, hogy beleestünk a fiolai patakba, ami ráadásul télen-nyáron jéghideg volt. Ez a kis vödör víz már meg sem kottyan nekünk.

- Na, cigi valaki?! – pattant fel Szili, majd a jelentkezésemre a kezembe dobott két szálat, amiből egyet Krisz kapott meg, majd a srác folytatta tovább az osztozkodást, végül pedig eljutott Kittihez is, aki meg csak furcsa pillantásokkal jutalmazta meg Szili ezen roppant udvarias tettét. Nagy nehezen egyébként neki is leesett, hogy Kitti nemértett pillantásai mire is vonatkoznak pontosan: – Áá, te még kiskorú vagy!

- Megveszett kecske, te is az vagy! – verte fejbe Ricsi a srácot.

- Itt mindenki az rajtam kívül, gyökerek! – jelentette ki az értelmes megjegyzést Krisz.

- Mumifikált agyú, én is elmúltam már 18! – csaptam hasba a srácot.

- Miért?! – kérdezett vissza, roppant artikuláltan.

- Mert az ikred vagyok, beteghajlamú! – rúgtam ki a teraszajtón, majd előreengedtem Kittit, aki szintén kinevette magát velünk a jó hideg, havazós délutánba.

- Megkóstolhatom? – érdeklődött kissé félve, de ugyanakkor kíváncsian is Kitti. Először a lányra, majd egymásra, majd a kezünkben tartott cigire, majd megint a lányra néztünk.

- Ha mered! – halásztam ki a dobozt a zsebemből, majd a kezébe dobtam egy gyújtó kíséretében.

- De ne azt csináld, mint Ricsi! – szólt oda neki Szili, belőlünk meg kitört a röhögést, kivéve persze Ricsit, akinek égett a feje.

- Tíz voltam, mégis honnan kellett volna tudnom?! – tette csípőre a kezét. – Mi ez az égett szag?! – szippantott a levegőbe, mi meg már sírtunk a nevetéstől. Ricsi felgyújtotta a saját ruháját és amikor ezt észrevette visítva ugrott bele a legközelebbi hóbuckába.

- Miért, mit csinált Ricsi? – faggatott minket Kitti tovább, ennyivel le is tudva Ricsi hülyeségét.

- Ja, csak megfordította az egészet – mesélte Krisz velünk együtt röhögve. – A dohányos részét rakta a szájába és ezerrel próbálkozott meggyújtani a füstszűrős részét, miközben toporzékolva kiabálta, hogy: „Nekem selejtes a cigim, nem gyullad meg!”

- Szegény – sajnálkozott a lány, de azért mosolyra húzta a száját. – És ez fáj?

- Nem, és ha nem tüdőzöd le izomból, akkor nem is fulladsz meg annyira – adott felvilágosítást Szili.

- Te, Krisz! – szóltam a srácnak, mire ő csak a székével együtt hátra billent és a fejét kissé hátrahajtva hallgatott engem, míg figyelte a többiek bénázását. Illetve azt, hogy Ricsi elkezdett úszni a hóban, Szili meg felvilágosító órát tartott Kittinek a cigizésből. – Kérdezgetett Kitti és közölte, hogy bulit akar csinálni a szülinapomra.

- És?! – szólt közbe rögtön értetlenkedve.

- Nem lenne rossz piálni egy kicsit. Csak úgy random, mint régen – nosztalgiáztam.

- Házavató! Legyen akkor már okunk is az ivásra! – nyújtózkodott a srác, mire csak furán néztem rá, majd az arcát megragadva felém fordítottam a fejét, hogy jobban lássam a bal arcát. – Ja az?! Csak összeütköztem egy fával – vonta meg a vállát, amikor rájött, hogy a horzsolást nézem az arcán. Persze, fa... Meg be is veszem. Jó nagy lehetett az a bizonyos fa.

- Hülyének nézel?! – kérdeztem vissza kiakadva.

- Most erre muszáj válaszolnom?! – reagálta le viccelődve az egészet, mire csak felvontam az egyik szemöldököm és elkezdtünk farkas szemezni.

- Mit csináltál már megint?! – kérdeztem pislogás nélkül, a szemébe nézve.

- Miért érdekel ez ennyire téged?! – kérdezett vissza.

- Direkt akasztod ki az agyam?! – jött a következő kérdésem.

- Mellesleg, mennyire is jön be neked ez a Szverek srác?! – kérdezte halkabb hangerővel, egy teljesen másféle kérdést feltéve.

- És te mit akarsz a vöröstől?! – vágtam rá egyből a következő kérdésemet, mellyel egyben fel is vettem a kesztyűt a Dominikes kérdésével szemben.

- Basszus! – vágta előre magát a székével, ami azt jelentette, hogy én nyertem. Elröhögve magam tartottam a tenyeremet felé, mire ő csak belecsapott a kezembe egy öt ezrest.

- Ez mi volt? – kérdezte Kitti minket nézve és lemaradtam valamiről. Ki vette rá, hogy rágyújtson?! Nem néztem volna ki belőle, hogy megmeri tenni. Bár, így most majdnem olyan, mintha Drinát látnám... Ő is mindig ilyen, először fél kipróbálni valami újat, de a végén mégis megteszi... Mellesleg, vagy százszor hívtuk, de nem reagál semmit. Rohadt aggasztó ez az egész, főleg, hogy most azt sem vágjuk, hogy mit kellene csinálnunk.

- Ez egy játék közöttük. Farkas szemeznek és kérdezgetik egymást, aki veszít pedig ad a másiknak egy ötöst – magyarázta a mai napra leszerződött tanár úr, Szili személyében.

- És ez miért jó? – kérdezett tovább jó diák lévén Kitti.

- Láttad már közelebbről a szemüket?! Nagyon brutál, szinte senki nem bírja ki, ha mélyen a szemükbe néznek – vágta magát hátra a hóban Ricsi. Jó móka lehet neki, mit ne mondjak.

- Megnézhetem? – kérdezte kedvesen Kitti, mire csak bólintottam egyet. Leült elém, én pedig rászegeztem a tekintetem. – Azta! Milyen szép szemed van! Zöldeskék és vannak benne ilyen barnás pöttyök... – sorolta a szemem tulajdonságait a lány. – És... teljesen olyan érzés, mintha a lelkembe néznél... Fú, na jó! – állt fel előlem, mire csak összenéztem Krisszel, majd elröhögtük magunkat.

- Ja, tudjuk! – bólintott egyet a srác nevetve. – Gyakran mondták már, hogy olyan „mintha a lelküket égetnénk”.

- De tényleg olyan – ugrándozott Kitti. – Ti hogy bírjátok ki?

- Nagyon sehogy! Volt már olyan, hogy ebből vett magának egy új telót – vontam meg a vállam, majd felszedtem Ricsit a hóból, aki átváltott kétéves szintre, mivel hóangyalt kezdett el gyártani.

- Ne mondjatok el légyszi anyuéknak ezt... – nézett ránk könyörgően Kitti, amikor már mindenkit sikerült beterelni a házba. – Nekem szinte semmit nem engednek meg, bezzeg a bátyámnak...

- Ismerős! – reagáltuk le ennyivel, mind a négyen, egyszerre. Ezt mondjuk Kitti nem értette, de nem is baj. A lényeg, hogy mi értettük és tudtuk is, hogy miről van szó.

- Én megyek, mert már hívnak. Sziasztok – ugrált fel a lépcsőn, majd szerintem bevonult a szobámba és onnan vetette át magát a saját lakásába. Igaza van, rövidebb.

- Na, akkor már csak Sernek kell egy pasi és mindenki bele van zúgva valakibe! – reagált elsőnek Szili.

- Hagyjad már, már most i... – akart valamit mondani Krisz, de gyomron térdeltem, tehát ezzel nagyon gyorsan el is értem, hogy fogja be a száját.

- Miért, nekem mikortól lett? – tette fel a tök logikus kérdést Ricsi.

- Jó, akkor csak te nem tudod, nem baj! – veregettem meg a vállát, majd az értetlen fejet vágó srác kivételével mindannyian vergődtünk egy sort a padlón.

8. rész – A valódi szándék...

- Ricsi! – vágódtam le a lépcsőn és a kanyar után lévő pár lépcsőfokot már meg sem tettem. Hogy te is értsd: kivetődtem a korláton, közvetlenül a kanyar előtti lépcsőfokról elrugaszkodva. – Hol a fenében vagy már?! – trappoltam be a konyhába, de ott sem volt. A nappaliban sem. Akkor vagy elment, vagy a szobájában van. Bekopogtam hozzá, de nem szólt ki semmit, viszont a kopogás hatására az ajtó kissé nyikorogva nyílt ki. Meg kéne olajozni... Na, mindegy! Beljebb hajtottam az ajtót, de a szokásos rumlin kívül nem láttam semmit. Remek, mégis merre lehet?! A kert, hát persze!

– Végre megvagy! Beszélnünk kell!

- Bármit is hallottál nem én voltam és ha mégis azt állítják, hogy én voltam, akkor előre leszögezném, hogy nem én voltam! – tette fel védekezően a kezét.

- Mielőtt megpróbálnád bemesélni nekem, hogy a honlaputáni balhéd sem a tiéd volt... – sóhajtottam egy nagyot, majd én is rágyújtottam. – Drina kis álompasija... Mit gondolsz róla?

- Fura egy csávó. Tegnap láttam, hogy nekiment egy alsóbb évesnek. Gondolom, Drina nem sokat sejt ebből, legalábbis, ahogy kivettem az esti beszélgetésből – rúgott bele a hóba.

- Dominik mondta, hogy fura körökben mozog – fújtam ki a füstöt. – Azt is említette, hogy ilyen bandás dolog, bár...

- Mire gyanakodsz? – fordult felém, felvont szemöldökkel.

- Azért vitázott velem múltkor Drina, mert lerúgtam a nagyokos barátját. De fura volt a tag, vörösek voltak a szemei és nagy elszántsággal szeretett volna velem beszélni, még meg is fogta a vállam a visszatartás érdekében – emlékeztem vissza arra a bizonyos délutánra. – Amikor megrúgtam láttam rajta, hogy ő is erősködni akar, de pont ekkor jött ki Drina a boltból és tök megváltozott a személyisége.

- Ezt ne nagyon hangoztad Krisz előtt, mármint, hogy rád nyomult... És szerinted mit akar Drinától? – kérdezett végül öt perc hallgatás után a két mondata között. Megrántottam a vállam jelezve, hogy nem tudom. – Mindenesetre, hogyan tovább?

- Honnan tudjam?! Nekem bőven elég indokok terjengnek a levegőben, hogy agyonverjem – erre a kijelentésemre Ricsi is helyeslően bólintott. –, de jelen helyzetünkben ezt nem tehetjük meg.

- Akkor beszéljünk Drinával? – kereste a lehetséges megoldásokat a srác.

- És mit mondjuk neki? „Sorry, de a pasi akibe bele vagy zúgva lehet, hogy rosszabb, mint mi összevéve”?! Drina tök bele van zúgva a tagba, ha még hinne is nekünk, tuti összetörnénk a szívét és ezzel csak azt érjük el, hogy soha többé nem fog megbízni senkiben – érveltem, szerintem logikusan.

- Könyörgöm, két napja ismeri! Nem összeházasodni készülnek, mégis mennyi mindent mondott el neki Drina?! – fogta a fejét idegesen.

- Passz, de gondolom jó sok mindent – vontam meg a vállam ismét. – Jó, figyeljük a srácot, meg kérdezősködjünk, vagy ha megint nekimenne valakinek videózzuk le. Azt még Drina sem tudja cáfolni majd!

- Mit nem tudok cáfolni? – érdeklődött kedves hangon az említett lány, mi meg Ricsivel összerezzentünk. Mivel Drina a hátam mögött volt, így eltátogtam Ricsinek egy „Mióta van itt?!” szöveget, amire a srác csak óvatosan megvonta a vállát.

- Drina, azt nem tudod megcáfolni, hogy megint nem láttunk egész nap! – dobott be egy ötletet Ricsi.

- Ma is veled mentem el – válaszolta a lány megdöbbent hangon.

- Utálom, ha ölelgetnek! – szóltam közbe hirtelen, mire mindketten felvont szemöldökkel néztek rám. – Mi van?!

- Ezt tényleg nem tudom megcáfolni – vakargatta a fejét Drina, majd bevonult a házba.

- Megöleltek? – kérdezte Ricsi röhögve. – Akkor már értem az idegbajt.

- Ja, Krisz nője – legyintettem lemondóan, majd Drinához hasonlón mi is bevonultunk a házba.

***

    Érdekes módon, életünkben először csöppentünk bele egy olyan szituációba, amit nem mi váltottunk ki. Egy kezdődő vitába, mely nem feltétlenül ezen a csütörtöki napon bontakozott ki. De ezt mind mi szerveztük így és a „mi” alatt nem csak ötünket értem.... A saját termünkben tartottunk egy kis jól megérdemelt pihenőt, amikor is egy hirtelen jött viharként ránk zúdult minden.

- Nem leszarom szerinted?! – hallottuk meg hirtelen Dávid hangját, aki Lénával egyetemben a terem elejében volt. Az ő környezetükbe csak Szili és Krisz voltak, de ők is az ablak közelében szerencsétlenkedtek. Ricsivel hátul foglaltunk helyet a pad tetején és a hang személyhez való azonosítása után egymásra néztünk, majd tökéletesen egyszerre kezdtük el keresni Drinát. Persze, nem volt bent a teremben, tuti ezért mer Dávid ennyire vagánykodni. A kis álszent, nem hiszem el, hogy Drina ezt nem vágja le! – Nem az én dolgom! Meg amúgy is, nem vagyok a lelki szemetesed! Old meg magad a hisztis kis családi problémáidat! – folytatta az üvöltözést a srác, mely kifejezetten Lénának volt címezve. Az úgy szép összetétel, nem úgy volt, hogy a kis csaj Kriszre van fullosan rákattanva?! Akkor most mégis mi a halál van?!

- Remek! Gratulálni tudok csak! – fújtatott idegesen Krisz, de egyáltalán nem olyan hangnemben mondta, mintha tényleg csak magának vagy Szilinek jegyzett volna meg valamit.

- Na, mi lesz?! Csak megélem, hogy Krisz megvédi egy kiszemeltjét?! – kérdeztem halkan Ricsitől, aki csak röhögve csapott a vállamra.

- Van valami bajod, esetleg?! Az én döntésem, hogy, hogy bánok a nőimmel! – fordult Krisz felé a srác. És, ez most komoly?! Én mentem agyrohamot kapok, de tényleg! Ez a Léna is, hogy nem szúrja ki a szemét, hogy mégis ki a „pasija”?! Itt mindenki meg van vakulva, vagy mi, újra lett értelmezve Vazul szerepe, vagy ez egy kandi kamerás műsor?! – Mellesleg, amúgy sem az már! Találtam jobb szórakozást! – nevette el magát gúnyosan, míg Léna csak megdöbbenve nézte felváltva a két srácot.

- Bocs, de már maga a létezésed is irritál! Egyébként, Drináról kattanj nyugodtan le, nem fogjuk egy ilyen abnormális fakabát közelébe engedni! – érvelt teljesen jogosan Krisz, és komolyan, ha kell, bezárom a szobájába, de biztos nagy ívben fogja elkerülni ezt a... valamit, ami embernek nevezi magát, de szerintem még egy gerinctelen élőlénybe is több gerinc szorult, mint ebbe! Ráadásul, ránk mondták, hogy nem vagyunk emberségesek. Hát már bocs, de ez a „nem tudom milyen jelzővel illetni” srác még rajtunk is túl tesz!

- Hát... Engem meg a te létezésed irritál, ha! – ez... most mégis a tököm volt?! Egy ilyen sértésen aztán biztos sokat kellett gondolkodnod, IQ-zsenikém...

- Hű, micsoda beszólás! – tátotta el a száját tettetetten Krisz, majd elröhögte magát. – Mentem megijedek, várjá'! Ja, sorry... Nem szokásom megijedni, főleg nem a magad fajtáktól!

- Mond, neked nem mindegy, hogy kivel baszok?! – kérdezte felvont szemöldökkel Dávid. Itt megjegyezném, hogy most legszívesebben oda mennék és beverném a fejét abba a retkes padba! - Tudod mit?! Felőlem tiéd lehet mind Drina, mind ez a lelki hulladék! – ekkor rámutatott Lénára. – Nekem Drina is csak egy valami miatt kell!

- Na és mesélj, mégis mire?! Tényleg baszottul érdekel, hogy miért verem be a képed! Bár, jó is hogy eszembe jut! Rohadtul nem kell hozzá indok! – indult volna meg felé Krisz, de Szili lefogta. Dávid ezen egy jót röhögött és most én fogtam le Ricsit, aki szintén alig bírta visszafogni magát.

- Hát, egy éjszakára biztos jó lenne! De a reakciód eszembe juttatta a másik indokot, ami pedig a közvetlen közeledben van! – felelte nevetve, majd felhúzta a pólóját és a gyomrára mutatott, ami mellesleg tiszta kék-zöld foltban „pompázott” és mintha egy kicsit még be is lett volna dagadva. Na ezt pont nem értem, nem is tudtam, hogy bedagadhat azon a tájon bármi is... Ja, jó, leesett. Egy féregről beszélünk, tehát nála teljesen más eshetőségek jönnek számításba. – Látod ezt?! Ezt a drága kis húgocskád csinálta! Most képzeld el, ha csak hozzáértem a vállához ezt csinálta, milyen lehet az ágyban?!

- Engedj el, én szétverem!! – rúgkapált Krisz, de hiába, Szili eléggé erősen fogta. Végül a srác megunta és felemelt fejjel, dühös tekintettel nézett Dávidra. – Na ide figyelj! Le sem szarom, hogy kivel mit csinálsz! De a húgomhoz, ha még egyszer hozzá mersz érni, sőt! Ha csak a közelébe mered tolni azt a hiúz képedet, egyesével állítom beléd az összes kést, ami létezik ezen a retkes világon!

- Jelenleg nem mintha bármit is tudnál tenni, nem igaz?! – lépett nevetve a két fiú közelébe Dávid. – Miért fáj neked, hogy érdekel a pici Seredech?! Jegyezd csak nyugodtan meg, azt kapok meg, akit csak akarok! És ebbe ő is beletartozik! A legnagyobb trófeám lesz, de nyugi! Mivel rólad van szó lehetek vele extra kedves! – ekkor Sziliben is elpattanhatott valami, mivel elengedte Kriszt, aki meg már egyből vetette is rá magát Dávidra. Konkrétan, ha Ricsi nem vadássza le róla, szerintem Dávid már a hullaházban lenne. – Ch, ezzel még rohadtul nincs vége! – állt fel a csupa vérrel borított fejű srác a földről, majd gyorsan kiszáguldott a teremből.

- Engedjetek már el, a f*****ba is! Még mozog! Addig verem, míg csak egyszerűen hatszáz darabra nem esik szét! – vergődött tovább Krisz és most tényleg teljesen idegbeteg volt. Talán öt éve láttam utoljára ennyire idegesnek, amikor... De miért hozom fel a múltat?! Ki nem szarja le már?! Én a mában élek, a fenébe is!

- Hé! Krisz, figyelj már rám! – mentem oda és ragadtam meg két kézzel az arcát, amikor már a két fiú kevésnek bizonyult a dührohamához. Hiába fordítottam felém Krisz fejét, a szemével továbbra sem engem nézett. – Nézz már rám, a fenébe is!! – üvöltöttem a képébe, mire a szemembe nézett.

- Ha még egyszer rád mászik, azonnal halálra van ítélve! – jegyezte meg, majd kirántotta magát a srácok szorításából és Dávidhoz hasonlóan kiviharzott a teremből.

- Basszus, a rohadt életbe! – vertem egyet a mellettünk lévő falba, aminek a vakolata az öklöm becsapódása helyén lepergett.

- Beszélnünk kell Drinával! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Szili. Igen, ezzel egyetértettünk Ricsivel, csak előre érzem, hogy nem lesz ez olyan könnyű, mint azt mi elgondoltuk. Egyébként visszatérve Kriszre, nem értem, hogy miért kell ennyire túlspiláznia mindent. Azt tudom, hogy miért tette, csak azt nem, hogy miért lett ennyire feldúlt?! Komolyan, ritka amikor még én is megijedek tőle. Kilépve a teremből egyébként egyből ezt a barmot láttam meg, amint erőből üti a szekrényeket. Hm, tetszenek ezek a szekrények, strapabíró alapanyagból készültek.

- Életemben most féltem tőled másodjára – feleltem halkan, miután megállva mögötte nekidöntöttem a hátam eme csodálatosan unalmas színben pompázó szekrényeknek. Miért pont zöld?! Utálom a zöldet, bah... De, ha mondjuk méregzöld lenne, na azt már nagyon csípném.

- Mégis mi a francért nem zavar ez téged?! Csak úgy random el kezd fogdosni, de nem gáz, igazad van a múlt már elmúlt! – kérdezte ingerülten, mire a válaszom csak egy egyszerű vállrándítás volt, amit mellesleg nem láthatott, ugye. A következő pillanatban Krisz megint belevert egy nagyot a szerkénybe, melynek egyik ajtaja felmondta a szolgálatot és pont felém kezdett dőlni. Ch, bassza meg, közbe zavar ez a rohadt szekrényajtó is!

- Te így oldod meg a feszültséged? - kérdeztem, majd egy egyszerű mozdulattal arrébb vágtam az egész ajtót, ami majdnem elkaszálta az egyik teremből kijövő emberkét. Hát, ha még el is találta volna, legalább eggyel kevesebben lennénk eme szörnyen idegesítő világban.

- Mintha nem tudnád és mintha te nem így oldanád fel!!! Nem érted, hogy azóta mióta... – kezdte, de itt elhallgatott, viszont pontosan tudtam, hogy mire akar célozni.

- Az történt... – fejeztem be a mondatát.

- Féltelek... – fogta meg a vállam már gyengédebben Krisz és éreztem, ahogy a nemrégiben elcsattant ütések miatt lüktetnek az ujjai.

- Engem?! De ennyire.... – kezdtem volna, de ő ingerülten szólt közbe.

- Fogd már fel, hogy nekem is nehéz volt!

- Tudom... – kösz, Krisz. Ha nem mondtad volna hülyén halok meg... Ennyire idióta még én sem vagyok, banyek, ne magadhoz hasonlíts már!

- Jó, ne legyen harag, azt utálom... De most mennem kell – majd egy nagy sóhajjal el is ment. Krisz, a rohadt életbe, fulladj már meg! Szerinted én nem vágom?! Szerinted én nem tudtom, hogy miért csináltad, amit csináltál öt éve?! De mégis mit kellene tennem?! Nem fogok mögéd bújni örökké, nem lehetek annyira gyenge, hogy neked keljen egy életen át megvédened! Tönkre teszem ezzel az életed, te meg ezt fogd már fel!

- Ser?! Mi a baj?! – léptek mellém a srácok és nem kicsit néztek értetlenül, amikor egy könnycsepp legördült az arcomon. Dühösen töröltem le a kis cseppet. – Hol van Krisz?!

- Nem tudom, de remélem vissza sem jön! – erre a kijelentésemre csak három meghökkent tekintetet kaptam, de ennek ellenére így folytattam: – Drina, beszélnünk kell!

7. rész – Az idegesség "mellékhatása"

- Nos, akkor... Hogy is bontsalak titeket csoportokba? Hm... – elmélkedett Tímea nagyon logikusan. Tök mindegy, hogy, hogy rak minket össze, akkor is csak 18-an leszünk egy egész sulira... Fizikai képtelenség ennyi helyet, ennyi embernek három nap alatt megcsinálnia... Nagy nehezen erre az ofő is rájött, így megint maradtak a kétfős felosztások. Na, ezzel megint nem értek egyet, de legalább azt megoldotta ezzel, hogy több helyen tudunk lenni, mint nagyobb csoportokban, viszont így egy-egy termet sokkal lassabban fejezünk be. Ja, és ha már itt tartunk... Mi a jó fenének kell a termeket is feldíszíteni?! Miért nem elég az aula, aztán csókolom?!

- S-S-S-S-Seredech... – állt meg előttem a kis megszeppent, vörös hajú csaj.

- Ja, csak te vagy az?! Azt hittem egy kígyó sziszegését hallom – fordultam a lány felé, aki mit sem reagálva a beszólásomra folytatta:

- T-te ugye Krisz bátyja vagy... HÚGA!! – javította ki magát azonnal. Dominik mögöttem csak röhögni kezdett, így ledobtam őt az első kezembe került dologgal: az ollóval. Ezután visszafordultam a lányhoz.

- És?! Egyébként, nagy nehézség lehetett kitalálni, ugyanaz a családnevünk... – forgattam a szemem unottan.

- H-hát... Szóval... Csak az érdekelne, hogy van-e barátnője! – hadarta az utolsó mondatát tök gyorsan és kiabálva, végül ijedten kapta a szája elé a kezét.

- Ne fűzz hozzá nagy reményt. Percenként szokta váltani a csajait – mosolyodtam el gúnyosan, a kis csaj meg csak lehajtott fejjel vonult arrébb. Egy sóhaj kíséretében fordultam vissza Dominikhez, aki szintén engem bámult. – Mi olyan rohadt érdekes?!

- Semmi, csak „érdekes”, hogy még a saját tesódat is képes vagy lejáratni – állt fel a székéből, és mintha kioktatást vettem volna ki a hangjából.

- Bocs, de... Francokat, higgy, amit akarsz! Már majdnem bedőltem ennek, jézusom! – idegesen csaptam egyet az asztalra. Ch, mit képzel ez magáról?! Trükkökkel akarja kihúzni belőlem a dolgokat?! Fenéket, ehhez aztán végkép semmi joga! – Mellesleg, hogy hívják a csajt?!

- Kiss Léna. Miért? – fordult felém kíváncsi tekintettel.

- Mert már harmadjára keveredik közénk – vontam meg a vállam. Hm, tehát Léna... Fura mód, Krisz le sem szarta a csajt, pedig neki aztán annyira mindegy, hogy ki az, csak éljen és mozogjon. Bár, szerintem már arra is volt példa, hogy csak élt, de nem mozgott a kiszemelt áldozata... Visszatérve, nem értem, hogy Krisz miért nem haj... t.... rá... Haha, Krisz! Na akkor ki is van, kibe belezúgva?!

- Mi ez a sunyi mosoly? – zavarta meg a gondolataimat Dominik.

- Ajh, te még kicsi vagy ehhez, egyszer majd megérted – legyintettem lemondóan, majd kedvesen levágtam magam a székre és rátéve a lábam a padra vártam, hogy Dominik végezzen ezzel a teremmel és mehessünk a kövire, ahol szintén nem fogok semmit csinálni.

***

- Te mindig ennyire segítőkész vagy? – érdeklődött Dominik, mivel gondolom már megunta, hogy ez a harmadik terem és eddig csak a körmeimet reszeltem. Késő bánat, beszakadt a körmöm és még fáj is... Ráadásul, így se, úgy se csináltam volna semmit.

- Te mindig ennyire idegesítő vagy?! – kérdeztem vissza ásítva, miközben nyújtózkodtam is egyet.

- Másoknak nem jött le még ez – reagálta le egyből és persze az a tökéletes mosolya most is ott virított a képén.

- Akkor menj a „másokhoz”, engem akkor is idegesítesz! – néztem rá unott tekintettel. Ekkor jött valami értelmi szerző, de úgy, hogy az ajtónak is nekiment. Nekem tök viccesek az ilyen jelenetek, egyébként képzeld el, hogy valaki sprintből nekiszántja magát az ajtónak és tuti te sem fogsz olyan fapofával nézni, mint Dominik, akinek szerintem semmi humorérzéke sincs...

- Ser! Te... Én... Jó! – ekkor vett egy nagyon mély levegőt, majd lassan kifújta és ismét engem kezdett fürkészni. – Ezt még rohadtul visszakapod!

- Mi kínod már megint?! Nem csináltam semmit! – tereltem, gúnyos mosollyal az arcomon. Dominik egyébként halkan meg is jegyezte, hogy: „Azt vettem észre”, amire Krisszel együtt nem is reagáltunk semmit. Illetve, majd én fogok, csak nem most. Jelenleg jobb szórakozást nyújt a tesóm kikészült feje.

- Mi az, hogy percenként váltogatom a nőket?! – csapott az asztalra, pont a lábam mellé a srác.

- Miért talán nem így van? – néztem őt, továbbra is nevetve.

- De, de neki rohadtul nem kellett volna elmondanod! – túrt a hajába idegesen.

- Hé, akkor most ki is a szerelmes?! – nevettem a hasamat fogva, mire csak még idegesebb lett. Szeretek az idegeivel játszani. – Szegénykém, most biztos roppant csalódott lehet, brühü... Zsepit ne hozzak, esetleg?!

- Nem... Vagyok... Szerelmes!!! – hangsúlyozta ki a szavakat Krisz, amire egyébként csak egy „Hogyne persze!” bólintást kapott, és én eddig bírtam, már sírtam a röhögéstől. – Seredech, kussolj!

- Ugyan már, drága testvérkém, miket nem mondasz! – nevettem tovább, már annyira, hogy majdnem leborultam a székről. – Erről jut eszembe, ez nem maradhat titokban! A nagy Benczei Krisztián szerelmes lett egy csajba, ezt el sem hiszem!

- Fogd már be! Rohadtul nem ez a helyzet! És ha el mered mondani bárkinek is...! – fenyegetett meg, mire még jobban nevettem.

- Te nagyon agyhalott, itt van Dominik is! Amúgy meg, már megírtam a skacoknak, bocsika – lóbáltam a telómat, jelezve, hogy tényleg leírtam a többieknek a dolgokat, mire ő csak a srácra kapta ideges tekintetét, majd ugyan olyan idegesen kivonult a teremből, mint ahogy bejött. Vagy még idegesebben. Haha, ezt el sem hiszem! Milyen jó lesz húzni az agyát, istenem, szét fogjuk röhögni az agyunkat!

- Most akkor én nem vagyok megfenyegetve? – szólalt meg hirtelen Dominik.

- Általa nem, viszont ha ezt bárkinek is elmered mondani, én kilógatlak ezen az ablakon! Mellesleg, meg is teszem, Fiolában a zászlók közé lógattam ki egy gyereket és ha másnap reggel nem szedték volna le onnan, akkor szerintem még mindig ott lenne – emlékeztem vissza arra a nagyon vicces jelenetre, amikor ott sírt nekem, mint egy kislány és azt kiabálta, hogy: „Le akarok innen menni! Tériszonyom van, szedj le innen!” Haha, még mindig mosolyt csal az arcomra, akkora hűhót csapott az egész dolog miatt, mintha minimum kitört volna egy vulkán.

- Ölni esetleg még nem öltél? – kérdezte teljesen megdöbbent hangon.

- Nem... – gondolkodtam, de nem jutott eszembe senki olyan, aki kinyiffant volna. – Bár... – húztam a srác idegeit, mire csak kikerekített szemekkel kapta felém a fejét.

- Ez igent jelent? – akadt ki teljesen.

- Hm, ki tudja?! – vontam meg a vállam nevetve. Szegény, a saját csapdájába esett, milyen ritka nagy pech... Haha. – Mellesleg... – álltam fel és odasétáltam a teljesen kikészült sráchoz, majd kihasználtam az ablak adta lehetőségeket: kinyitottam azt és a srác tarkóját megragadva kivágtam rajta. Az egyik kezével kapaszkodott, hogy nehogy kiessen, a másikat meg én feszítettem hátra. – Nem fogok a te kényed kedved szerint megváltozni és főleg nem fogok ebben a marhaságban segédkezni. Ha valami nem tetszik, azt nyugodtan lehet mondani, csak nem biztos, hogy számodra előnyösen végződne a dolog! – rántottam vissza Dominiket, aki falfehér lett időközben. Nem értem miért, csak a másodikon vagyunk és kint olyan szép idő van.

- Látom nem jól viseled a kritikát – nevetett fel. Mi van?! Most zúgott majdnem két emeletet lefelé, de neki van még kedve viccelődni?!

- Még mindig idegesítesz! – vágtam le magam a padra, majd a fülesemet bedugva a fülembe kizártam őt a világomból. Idegesen elkezdtem rázni a lábam és legszívesebben eltakarodtam volna innen a fenébe. Komolyan, már egy 1000-es skála is kevés lenne arra, hogy azt mérjem mennyire akaszt ki egy-egy beszólásával. Nem csak külsőleg hasonlít Kristófra, de még a jellemével is ugyanúgy az őrületbe kerget.

    Végül másfél óra múlva végzett is a ránk bízott öt teremmel. Láthatta rajtam, hogy rám tört az idegroham, mivel nem igen próbálkozott a megszólalással. Még szerencse, tényleg úgy éreztem, hogy ha még egyszer meghallom a mai nap folyamán a hangját, ledugok a torkán egy rongyot. Viszont ezzel az idegbajjal együtt járt valamiféle szeretetrohamszerűség is, aminek áldozatául a kis vörös csaj esett.

- Léna! Gyere csak, beszélgessünk egy kicsit! – ragadtam meg a kezét és húztam el az amúgy szintén lány társától, akinek se a nevére se a külsejére nem emlékszem, annyi rémlik belőle, hogy szőke haja volt. Mindegy, kinyitottam egy tetszőleges ajtót, majd amikor megbizonyosodtam róla, hogy nincs bent senki, belöktem rajta a csajt, aki szépen dobott is egy hasast a lökésem miatt. Na, nem mintha annyira erősen löktem volna meg, csak ennek a csajnak alapba nincs egyensúlya. Unottan emeltem az égre, vagyis a mi esetünkben a plafonra a tekintetem, majd becsaptam az ajtót és elmenve a lány mellett felültem a tanári asztalra, míg Léna továbbra is a földön feküdt. Ha neki ott jó... – Nem szokásom ilyet tenni és hidd el, ha nem a bátyámról lenne szó, le is szarnám az egészet, de... – vettem egy mély levegőt, mire a lány is felkapta a fejét, feltápászkodott a földről és ráült a velem szemben lévő padra. Hm, igazi rossz kislány, ez a felülés is tartott neki vagy öt percig, mivel hatszor kezdett bele. Gondolom itt az ilyen sincs engedélyezve, de a lényeg, hogy... Nincs lényeg, ebben az esetben nincs semmi.

- Szerinted, tetszem neki? – kérdezte, a haját csavargatva.

- Istenem, el sem hiszem, hogy ez én leszek... – sóhajtottam ismét, majd folytattam: – Tuti, eddig rohadt nagy nőcsábász hírében állt, tényleg, egyik percben ezzel, a másikban pedig azzal lehetett látni. Számomra roppant érdekes és nem értett indokból kifolyólag rád egyáltalán nem hajt, nem nyomul, nem csinál semmit, ami azért is kész röhej, mert ennek még az is mindegy lenne, ha az illető most szabadult volna a szeméttelepről.

- Ezt... hogy érted? – nézett a szemembe, ízlelgetve az előbbi mondataimat. Amúgy, mit nem lehet ezen érteni?!

- Hah, úgy, hogy Krisz még egy halottnak is csapná a szelet, csak az a lényeg, hogy nő nemű legyen! – konkretizáltam a dolgot, bár nem akartam ennyire kegyetlenül fogalmazni, mivel... Ha ez a csaj lelkileg összetörik a szavaim hatása miatt, tuti nem úszom meg egy kis elbeszélgetéssel.

- De nem értem – mosolyodott el. – Akkor miért jó nekem, hogy nem is közeledik?

- Mond, te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted?! – fogtam a fejem kikészülten. – Jó, nyisd ki jól a füled, mert negyedszerre már nem mondom el! Azért nem hajt rád, mert érez iránt valamit, amit kétlem, hogy szerelemnek lehetne nevezni, de valamiért amikor rád gondol, néz, vagy csak szóba kerülsz nem az lesz az első gondolata, hogy az első beszélgetésetek utáni hányadik percben kerülj alá! És, hogy te is értsd, hogy ez mit jelent: nem az az első gondolata, hogy ágyba vigyen!

- D-de miért nem? – kérdezett vissza nagyokat pislogva.

- Hát én menten lefejelem a falat! Te úr isten, hozzád képes a három srác külön-külön is már egy atomfizikus! – dünnyögtem, leginkább magamnak. – Most mondtam el, hogy mert érez irántad valamit! Tetszel neki, vagy a tököm sem tudja, hogy mi kínja, de mindenképpen pozitív értelemben van az egész srác! Írjam le, nyújtsak be kérvényt, vagy mit csináljak, hogy végre megértsd?! Táncoljam el?!

- Akkor... akkor most mit csináljak? – pirult el Léna teljesen.

- Honnan kéne tudnom?! De azt javaslom, kezd rendbe szedni magad, ha rájön, hogy teszik neked, akkor tuti ő is „beindul”... – sóhajtottam, mire a csaj lepattant a padról, majd oda jött hozzám, és... és megölelt. – Eressz el, hallod?! Utálom, ha ölelgetnek!!

- Nem baj, hihi – ölelt szorosabban. – Köszi! – ezután kivonult, vagyis pontosabban kipattogott a teremből, pont úgy, mint egy gumilabda.

- Én ezt nem hiszem el! Felakasztom, kinyírom, megfojtom!!!! – tervezgettem a jövőt, kitrappolva a teremből, ahol sikeresen nekimentem Szilinek. – Te is, nem bírnál figyelni?! Áá, meg vagyok veletek áldva!

- Te jöttél nekem, csak úgy közölném! – szólt vissza egyből a srác.

- Be lehet kussolni! – csaptam be a szekrényem ajtaját, majd háttal nekidőltem annak. – Utálom ezt a retkes sulit!

- Én nem, kezdem egyre jobban megszeretni – jelent meg sunyi mosoly Szili arcán.

- Tényleg, öröm! – tetettem a lelkendezést. – Gondolom neked, Drinának és Krisznek aztán tényleg ritka jó lehet! Remélem a táborotokhoz csatlakozik Ricsi is és akkor tényleg egy... egy... – kerestem a megfelelő szavakat, de már annyira ideges voltam, hogy semmi jó jelző nem jutott eszembe erre a siralomházára.

- Veled meg mi van?! A szokásosnál is idegbajosabb vagy – nézett bele az arcomba a srác.

- Takarodj ki a képemből! – vágtam a tenyerem az arcába, mire még értetlenebb fejet vágott. Ch, én sem leszek soha többé olyan rendes, meg aranyos, hogy segítsek valakinek, mert úgy látom itt úgy mennek a dolgok, hogy ölelgetni kell a másikat. – Mellesleg, mikor mehetünk végre haza?!

- Hát tudod... Ricsi már hazament, a többiekkel viszont lenne egy kis dolgunk, szóval... – vakarta kínosan a tarkóját.

- Én megmondtam, hogy felgyújtom ezt a retkes helyet! – dühösen ellöktem magam a szekrényektől, felkaptam a táskám a földről és leindultam a lépcsőn. 

    Ja, nyilván jól érezheti magát az a három, komolyan, ennyire szánalmas egyik sem lehet! Mondanak nekik egy-két szép dolgot és máris a karjaikba rohannak. Drina is, csaja van annak az eszetlen őshüllőnek, mégis mire gondol?! Majd érte csak úgy dobni fogja, amikor ismeri kemény két napja?! Persze, ha ez beválik, akkor elmegyek egy misére!

- A rohadt életbe, takarodj már az utamból, hülye ajtó!! – mentem neki a bejárati ajtónknak, ugyanis annak kilincsét hiába nyomtam le, az meg sem akart mozdulni. Nagy szerencséje volt, hogy másodjára sikerült, mert a következő próbálkozásomnál egyszerűen csak berúgtam volna és nagy ívben leszartam volna, hogy éppenséggel tél van!

- Téged meg mi lelt?! Nem szokásod az ajtóval veszekedni – nézett hülyének Ricsi a nappali foteljéből.

- Neked esetleg nincs dolgod?! Mondjuk nem tudom melyik kis aranyosra mázolt csodabogárkával az osztályból?! – támadtam le egyből a srácot, majd a válaszát meg sem várva felrohantam a lépcsőn és nagy lendülettel vágtam be magam után az ajtómat. Levetettem magam az ágyamra és csak elkezdtem bámulni a plafont...

    Órák telhettek el, de nekem fel sem tűnt. Csak tovább vergődtem az ágyamban és ezerrel járt az agyam. Ricsi párszor feljött, de miután nem válaszoltam neki és még arra sem reagáltam semmit, hogy: „Kaja!”, végleg feladta az egészet. Úgy döntöttem, hogy kimegyek és szívok egy kis friss levegőt, aztán rájöttem, hogy pont nem a friss levegőt szoktam szívni, hanem a cigit, meg mostanában egyre többször szívom meg az életet, de semmi gáz! Most is, akinek itt kellene lennie, sehol sincs...

- Vaú! – ugrott fel a korlátra Dominik hülye korcsa. Miután nem reagáltam rá semmit elkezdett az orrával bökdösni! Egy nagy sóhajjal övezve hajoltam át az ő „térfelére”, majd elkezdtem verni az erkélyajtót, mivel természetesen zárva volt.

- Dominik! Takarítsd le rólam a rühes korcsodat!! – vertem egy még erősebbet az ajtó üvegére, amit majdnem sikerült is betörnöm, de a srác szerencséjére, ép ezután nyitotta ki az ajtót.

- Látom, megkedvelt téged – nevetett, majd a nyakörvénél fogva lerántotta rólam a kutyáját és betessékelte a házba. Egy biccentéssel jeleztem neki valami „Kösz” féleséget, majd számomra lezártnak is minősült az összes felhozható téma. – Ettől többet szoktál te kiabálni. Mi van veled?

- Bocs, hogy nincs kedvem ismételten felsorolni a tehetségtelenségedet! – fújtattam idegesen, majd a kezemben tartott cigit kettétörtem. Mármint, nem direkt, csak reflexből is ökölbe szorult a kezem. – F*****ba! – dünnyögtem, majd eldobtam a cigi maradványait. – Plusz, nem mintha közöd lenne a bajaimhoz!

- Miért van olyan érzésem, hogy holnap még a jelenléteddel sem segíted a dolgokat a suliban? – nézett fel az égre sóhajtva.

- Hogy hívják azt a srácot, akivel Drina van párban?! – tettem fel egy tök ellentétes kérdést.

- Horváth Dávid, de nem tudok róla nagyon sokat. Nem nagyon beszéltünk még, magának való, legalábbis annak mutatja magát – gondolkodott el a pontosan megfogalmazott jellemzésen és szerintem még azon is agyalt, hogy hátha van róla valami fontos vagy kevésbé fontos információja. Tehát, Dávid... Legalább most már tudom, hogy Drina mit lát benne „szépnek”. Ja, nem, mégsem. Átlagos neve van, de biztos az volt a lényeg, hogy „dé”-vel kezdődik a nevük. – De, hallottam róla dolgokat... – erre a kijelentésére kissé összehúzott szemöldökkel néztem rá, így folytatta: – Vagyis, fura dolgai vannak, állítólag.

- Mi tartozik a te szótáradban fura dolognak?! – kérdezősködtem tovább, de amúgy nekem is fura érzésem volt már az elejétől kezdve, a taggal kapcsolatban. Már maga az, hogy amikor az utcán megrúgtam... Azelőtt azt mondta, hogy nem akar elengedni. Ez is fura volt, életében nem látott még, nyilván nem egy meghitt forrócsokira akart meghívni.

- Nem tudom pontosan, hogy miket csinálni, de fura körökben mozog. Ilyen bandás dolog, nincs sok haverja, bár, gondolom azok akik vannak sem a normálisabbik fajta – vonta meg a vállát Dominik. – De, miért érdekel téged ennyire ez a srác?

- Engem hidegen hagy, viszont Drina nagyon rá van állva erre a Dávid témára – sóhajtottam én is. – Mindegy, kösz az infókat! – csaptam be magam után a teraszajtót. Asszem, beszélnem kellene Ricsivel....