10. rész - A kegyelemdöfés

Konkrétan alig aludtunk valamennyit. Az este további részét a nappaliban töltöttük, és már legalább tízezer kinyírási tervet alkottunk meg, míg felváltva próbálgattuk hívogatni Drinát, mert az egyértelmű volt, hogy hova ment, csak az nem, hogy az mégis hol van...

A srácok elmentek még suli előtt szétnézni a városban, és mivel én vagyok az egyetlen, akinek sikerült megfáznia Szili nagyon értelmes ötlete után, így én maradtam itthon. De ez jó hír, legalább van alibim mára. Nem kell mennem arra a szaros bálra, vagy mire.

- A lógásról jut eszembe – álltam fel a kanapéról, majd felvánszorogtam a lépcsőn és egyenesen Drina szobájába vettem az irányt. Felkaptam az íróasztalon heverő laptopját, majd levágtam magam az ágya elé, és természetesen elkezdtem kutakodni a gépében. Szerencsére Drina mindig elmenti a jelszavait. Mivel kezdjem akkor?! Face, ott szokott lógni az esetek 80%-ban. – Ez az, Dávid Horváth. Mily meglepő, hogy az első helyen foglal helyet a chatben...

Drina üzenete: Ezek bolondok! Azt hiszik, hogy valami maffiózó vagy!

Dávid üzenete: Nyugodj meg, tönkreteszed a szépséges arcodat az idegességgel. Hagyd lenyugodni őket, addig viszont... átjöhetnél hozzám.

Drina üzenete: Oké, de... te szépnek tartasz?

Dávid üzenete: Persze, miért még nem vágtad le?! Emiatt, vagyis konkrétan miattad dobtam a csajomat is. Engem csak te érdekelsz! És ne aggódj, nem fogom hagyni, hogy bárki is közénk álljon.

Drina üzenete: Tudtam, hogy te nem vagy olyan...

Dávid üzenete: „Olyan”... De mégis milyen?

Drina üzenete: Aj, ne is kérdezd... Olyan dolgokat mondtak, áá!

Dávid üzenete: Miért érdekel?! Te bízol bennem nem?!

Drina üzenete: Persze!

Dávid üzenete: Akkor ne is foglalkozz velük! Gyere fel hozzám.

Drina üzenete: Kábé 10 perc.

- Ch, fenébe már! Nem is tudom, hogy most miért legyek jobban ideges! – fújtattam, majd az ágyra ledobott telómért nyúltam és míg kicsengett idegesen kopogtattam az ujjammal a laptopon, amikor leesett, hogy valami hasznossal is tölthetném ezt a kicseszettül hosszú időt, míg felveszi ez a barom. A srác adatlapján csak van valami...

- Hazament?! – vette fel vagy a harmadik hívásomra Krisz.

- Nem, de hol vagytok?! – válaszoltam rögtön egy engem érdekelt kérdéssel. Közben nem sikerült kiderítenem semmi mást. Úgy látszik a beszélgetésein kívül többre már nem futja, nem vagyok nyomozó a rohadt életbe is! A másik pedig! Kriszt most komolyan csak ennyi érdekli?! Lázgörcsöm is lehetne, csak úgy megjegyzem, de áá... Túl sokat várok el tőle, csoda, hogy egy dologra képes figyelni, nemhogy kettőre.

- Talán a cseszett suliba dekkolunk?! Várj, kihangosítalak – erre a kijelentésére csak bólintottam egyet, mellesleg úgy sem láthatta, de mindegy.

- Na, mi van, élsz még?! – halottam meg Ricsi röhögős hangját.

- Lázam van, nem pedig rákom! – szóltam vissza egyből, mire csak egy röhögést kaptam. Fú, ha most itt lennének egyesével törném ki a nyakukat. Rohadtul nem így értettem magamban az előbb, csesszétek meg! - Mellesleg, míg ti vakartátok a seggeteket, addig megnéztem Drina és Dávid beszélgetését.

- És?! – lett komolyabb Szili hangja egyből, és a másik két fakutya vihogását sem hallottam már. Majdnem elszóltam magam, hogy olyanok voltak, mint a hiénák, de végül a fontosabb dolgokra koncentráltam.

- Hát, állítólag Dávid Drina miatt dobta ki Lénát, meg... – kattintottam vissza a chatre – na, meg mi vagyunk a szarok, bár ez olyan egyértelmű volt. Van itt még egy szerelmi vallomás, és egy kábé 10 perc és ott vagyok duma. Ez tizenöt perccel azután volt, hogy elviharzott itthonról.

- Ser, menj és feküdj le szerintem. Ezzel rohadtul nem vagyunk előbbre – sóhajtotta Krisz. Egek, hogy lehet valaki ennyire hülye?! Mentem lefejelem a gépet, esküszöm.

- Pihent agyúak! Ez azt jelenti, hogy nem Pest túlvégén vannak, hanem a házunktól kábé 15-20 percnyire! – próbáltam feltolni az agyukba a lényeget.

- Magyarul?! – kérdeztek vissza egyszerre.

- Magyarul, használjátok már a szátokat arra, amire kitalálták! – fújtattam idegesen.

- Öö, aha?! – tette fel a roppant értelmes kérdését Szili. Jesszusom, én tényleg nem bírom ezeket. Ezek a barmok, elcseszett gondolkodásúak, nagyon értetlen poragyúak, mégis, hogy a tökömbe éltek meg eddig?!

- Jó! – fújtam ki lassan a levegőt, de még ez sem segített a lenyugodásban. – Van vala... – de itt elakadtam, ugyanis frissített az oldal. A kezdőlapon egyből Dávid neve ugrott be, és a kitett állapota, melyhez egy videót is csatolt: „Na gyökerek, ennyik vagytok! Ezt múljátok felül, baromarcok! :D Ja, és megjegyezném: ezennel kezdetét veszi a 3.fázis! Rohadtul visszakapod ezt még B.!”.

- Ser? Seredech, itt vagy?! – fogtam fel végül Krisz mondatait, miközben a videó még javában ment. – Seredech!! Hahó, mi van már ezzel a retkes telefonnal?!

- Nézzétek meg Dávid adatlapját – nyögtem ki végül halkan. Jelen helyzetemben még mindig a sokk hatása alatt állok, és egyre jobban elönt az ideg. Ez... én csak kapjam el azt a szemetet, tuti kicsinálom!

- Azt a rohadt **** ******* ****** ***** ****** életet!! – reagált elsőnek Szili.

- Ki kellett volna már akkor nyírnom azt a ******-ot!! – jött a következő felébredés Krisztől.

- Mi az, hogy harmadik fázis?! Ez mégis mit jelent?! – tette fel a mai nap egyetlen értelmes kérdését Ricsi, aki szerintem magában még hozzátett pár érdekes dolgot ehhez a kérdéséhez. Ekkor nyílt a bejárati ajtó....

- Le kell tennem! – majd már ki is nyomtam a hívást, és ledobva az ágyra lerohantam a földszintre, ahol Drina... majdnem rögtön a nyakamba borult.

Nem mondott semmit, csak sírt, de én már ebből is mindent értettem. Ahogy ő is megértette a mondanivalómat abból, hogy félkézzel átkaroltam a vállát, és jobban magamhoz húztam.

Leültünk a földre, és ő tíz perc elteltével is csak sírt... Nem kellett sok ahhoz, hogy nekem is könnyek szökjenek a szemembe, és megállíthatatlanul folyni kezdjenek. Nem remegett a vállam és a levegőt is ugyanúgy szabályosan vettem, mint eddig, viszont... elszakadt valami. Minden, minden egyszerre zúdult a nyakamba. A videó és annak a tartalma. Az érzés, melyet Drina érez, hiszen pontosan tudom, hogy ugyan ez volt bennem is alig pár éve. Az emlékek, melyeket le kellett volna zárnom. Az, hogy Krisz miattam szenved. És az is, hogy ő mit érzett akkor. Ő sem tudott megvédeni, ahogy mi sem tudtuk most Drinát...

Fél óra múlva még mindig semmi változás. Éreztem, hogy a lázam egyre jobban megy fel, de hidegen hagyott. A hallgatással beszéltünk meg mindent, amit meg kellett, és még rengeteg olyan dolgot is, amit valójában nem tudtunk volna szavakba foglalni. Én egész végig a plafont néztem, úgy, hogy a fejemet a kanapé támlájának támasztottam, míg Drina a jobb oldalamon ült és a homlokát a vállamra hajtva sírt. Hirtelen a sírós levegővételét felváltotta a szaggatott szuszogása. Ezt meghallva csak kesernyésen elmosolyodtam, de továbbra is a csilláron lógott a tekintetem. Hirtelen kivágódott nagy zajjal az ajtó, és a három srác lépett be rajta. Illetve, pontosítanék: nem beléptek, hanem beestek, majd a térdükön támaszkodva kapkodták a levegőt.

- Nektek... dísznek... van... az... a... rohadt... telefon?! – próbálta kinyögni az ideges állapotba került Szili, miközben továbbra is kapkodta a levegőt.

- Halkítsd le magad, vagy én tömöm be a retkes képed! – pillantottam rá ideges tekintettel, de úgy, hogy a fejemet továbbra is a támlának támasztottam. Értetlenül kapták felénk a fejüket, így elmagyaráztam nekik a történéseket. – …és nemrég aludt el, tehát kussba pofázzatok! Mellesleg, a fejem is szétmegy... – dünnyögtem halkan, amit a fiúk szerencsére nem fogtak fel. Viszont, egy részletet kihagytam, és azt még a gondolataimban sem vázoltam fel az előbb. Drina, amikor betoppant a házba magánál tartott egy kést, amit remegő kezekkel fogott. Sikerült ugyan elvennem tőle, viszont... amikor ledobtam a földre, az éle végigvágta a tenyeremet, de nem vészesen. Csak egy karcolás, mely már nem is vérzik, tehát szóra sem méltó eset már.

- Fel kéne vinnünk a szobájába – jutott eszébe hirtelen Ricsinek egy apró dolog, miszerint nem éppen a legjobb helyet választotta Drina az alvásra. Egy aprót bólintottam, majd a srác felkapta az ölébe a lányt, aki természetesen már egy ideje fent olt. Furcsa is lett volna, ha nem kel fel a srácok nagyszerű megérkezésére. Komolyan, mint akiket vagy 1000000 km/h-val kilőttek egy ágyúból, és még azt is megmerem kockáztatni, hogy egy csorda elefánt halkabban tud lenni, mint ezek! Ricsi akkor lepődött meg a legjobban, amikor Drina átkarolta a nyakát, és a vállába temetett arccal mondott valamit, amit mi már nem tudtunk értelmezni. A srác csak lehajtott fejjel megállt egy pillanatra, majd az előbbi beesős lendületéből megmaradt erőt felhasználva felrohant az emeletre.

- Veled mi van?! – kérdeztem, amikor már nagyon aggasztott, hogy Krisz meg sem szólalt egész végig, sőt érdekesebbnek találta a földet, mint bármi mást, eme csodálatosan elcseszett bolygón. Rám kapta ideges tekintetét, majd egy vállrándítással bement a szobájába, és annyira bevágta az ajtót, hogy Szilinek meg kellett fognia a falon lévő képet. – Mi történt?! – kérdeztem a velem maradt srácot, majd a kezemet nyújtottam neki, amit ő meg is ragadva felrántott a földről, miután megrázta a fejét, jelezve, hogy sajnos neki sincs fogalma erről... A rohadt életbe, mi folyik itt?! Kicsúszik a kezünkből az irányítás, egyre mélyebbre süllyedünk, és semmivel sem tudjuk megállítani ezt a futóhomokot! – Mi a helyzet? – kérdeztem Kriszt, miután már vagy öt perce ott álltam mögötte a teraszon, csak ő nagyon nem akart észrevenni. Vagy észrevett, csak nem akart velem beszélni. Most nem tudok rajta kiigazodni... Végül odamentem mellé, és a hátamat nekitámasztottam az erkély korlátjának, és néztem a felénk magasodó fát. Ő ugyanígy tett egyébként, csak ő rajta könyökölt, és a földet bámulta.

- Jelezném, hogy rohadtul beteg vagy, tehát csak takarodj fel a szobádba, és aludj vagy bánom is én! – szólalt meg hirtelen, pár perc gondolkodási idő után. Elröhögtem magam, mivel amúgy is nagyon értelmesen rakta össze a mondatát, plusz majd pont hallgatok is rá. – Komolyan mondtam, nem vagyok vicces kedvemben!

- Na nézd csak, mintha nem szűrtem volna le! – komolyodtam meg, majd megéreztem a tekintetét magamon. Egy nagy sóhajjal kezdtem bele én a mesébe, annak ellenére, hogy neki lenne oka regélni, de azt jó hosszú ideig! – Drina jól lesz, innentől már csak pihennie kell. Plusz, egy kis beszélgetésre lesz szüksége, de nem hiszem, hogy velem ezt megtenné. Előbb-utóbb eljut arra a pontra is, hogy rád is szüksége lesz. Akkor mit fogsz tenni?

- Beverem annak a f***kalapnak a képét! – vágta rá kapásból, mire csak egy csüggedt sóhajt kapott válasznak. – Hidd el, most érzem a legnagyobb kényszert!

- Mi volt a harmadik fázis?! – kérdeztem vissza egyből, amire csak gúnyosan felröhögött.

- Hát nem rohadtul egyértelmű?!? Ha ezt pont te nem fogod fel, akkor k*b*sz*tt*l tudlak sajnálni! Most pedig mehetsz, nincs kedvem dumálni! – intett, mire csak ellöktem magam és kivágódtam a szobájából.

Amikor kiértem a fejemet fogva kínos nevetésbe kezdtem, majd belevertem a hozzám legközelebb álló tárgyba, amely jelen esetben az ajtó volt.