9. rész – Egy elment, egy jött

- Ti meg... mi a fenéről beszéltek?! – nézte lehajtott fejjel Drina a már házunk nappalijának padlóját borító szőnyeget. Hazafelé összeszedtük Kriszt is, tehát egyszerre meséltük el a lánynak a teremben történteket, amit nem éppen pozitív értelemben vett tudomásul. Bár, nem is arra a reakcióra számítottunk. – Képzelődtetek!

- Drina, ezt még te sem hiszed el! Rohadtul valószínű, hogy mind a négyen képzelődtünk, mellesleg Krisz is majdnem azért verte halálra a srácot, mert csak „képzelődtünk”, igaz?! – kérdeztem idegesen, mivel nem értettem már semmit. Miért hisz Drina annak a... Fú, inkább nem is mondom minek, mert csak nagyon „szép” kifejezések jutnak az eszembe!

- Te csak ne beszélj! Azt hiszed nem láttam a bolt előtti kis sztorit?! – kapta felém a fejét, már ő is sokkal idegesebben. – Tudod, hogy tetszik, erre lenyúlod?!

- Te mégis mi a tökömről beszélsz??! Azért rúgtam meg, mert rám mászott, rohadtul nem tudom merre néztél, de az biztos, hogy nem minket! – akadtam ki teljesen. Mi a f****m van már, de tényleg?! Mégis mit adott be az a Dávid ennek a csajnak?! Tudatmódosít, vagy mi??!

- Ja és akkor azt is nyilván csak kitalálta Dávid, hogy folyamat körülötte ólálkodsz, nem?! – Drina eme csodás kijelentésére csak elröhögtem magam.

- Te mégis kinek hiszel engem?! – idegesítettem fel magam még jobban. – Rohadtul nem csináltam semmit, de azt bevallom, hogy egyet nagyon szeretnék! Az pedig az, hogy minél hamarabb megdögöljön!

- Engem viszont a te indokod nem érdekel, és tudod mit?! Nem hiszek neked! Magad mellé állítottad a srácokat is, nyilván neked fognak hinni, vagy mit csináltál??! Mivel félemlítetted meg őket, ha?! – állt fel a fotelből, majd az ajtóhoz menve lerántotta a kabátját a fogasról. Mielőtt becsapta volna a bejárati ajtót, még megjegyezte: – Be fogom bizonyítani, hogy nincs igazad és abban a percben már a térden állva való könyörgésed is hidegen fog hagyni!

- Remek, látom Seredech lett a bűnbak – túrt a hajába fél kézzel Szili.

- Kíváncsi vagyok, hogy rólunk mit mesélt be neki Dávid – nézte a plafont Ricsi.

- Le sem szarom, idióták!! – vágtam fejbe egyesével őket, majd rájöttem, hogy Krisz meg sem szólalt eddig, így elgondolkodtam azon, hogy vele most mi legyen...

- Ezt miért?! Meg sem szólaltam! – eszmélt fel a bambulásból a srác, majd az arcához kapta a kezét.

- Mert jól esett és mert bambultál – rántottam meg a vállam. – Amúgy meg! Engem hidegen hagy, hogy mit mesélt be neki, nem ez itt a legnagyobb probléma! Mégis hány éve ismer minket?! Kapásból rólam is bevette ezeket, pedig vele nőttem fel! Az, amit mondott, inkább a mi esetünkben lenne igaz, de innentől engem már hidegen is hagy! Csináljon csak azt vele Dávid, amit akar, ezek után már nem érdekel!

- Ser, várj már! Jó, akkor ne várj... – fújtatott Krisz a hátam mögött, amikor csak felvágtattam a szobámba. Ch, majd pont. Érdekel is engem innentől ez a Drina kontra Dávid ügy! Jó, ez így nem igaz. Érdekelni érdekel, viszont olyanokkal vádolt meg, amiket mellesleg pontosan tud is rólam. Még hogy nekem kell a Dávid?! Jézusom, ennél nagyobb baromságot még életemben nem hallottam! Főleg, hogy a barátnőmnek tetszik, ennyire alantas még én sem vagyok, hogy lenyúljam, vagy a tököm tudja. Még akkor sem tenném meg, ha érdekelnének a fiús ügyek... Utálom a pasikat, mindet egytől egyig és ezzel Drina is tisztában van! És azzal is, hogy miért, de már megint! Folyamat eszembe jut ezen a rohadt napon „az”, felejtsd már el végre, Seredech! Ajh, mihez kezdjek Drinával?! Vagy inkább Dáviddal?!

- Mi a fene van?! – kaptam az ablakom felé a fejem, amit ezerrel vert valami idegbeteg.

- Szi.... – amikor kiléptem a teraszra, Kitti csak ennyit tudott mondani, ugyanis a két erkély korlátján támaszkodott, míg a végén, szépen át nem esett rajta, így pontosan előttem dobott egy mesteri hasast. Nem tudtam megállni, hogy ne húzzam gúnyos mosolyra a számat Végül felemelte a fejét és mosolyogva fejezte be az imént elkezdett köszönését: – ...a! Kérdezni szeretnék valamit.

- Van jobb dolgom is, minthogy egy bugyuta kölyök kérdéseire válaszolgassak! – intettem egyet, majd megfordulva beindultam volna a szobámba, viszont a csaj megragadta a lábam, én meg majdnem nekiestem az ajtó üvegének.

- Légysziiiii! - nyígott nekem, bennem meg ismét kezdett elszakadni az a cérna, amit eddig próbáltam újra egyesíteni, rohadt kevés sikerrel.

- Kitti, engedj el! – álltam meg végül, mert a lábrázás semmire sem ment ennél az ördögnél. Komolyan, ha nem róla lenne szó, már rég kivágtam volna az erkélyen. Mellesleg, őt miért is nem akarom kivágni innen?! ... Egy trappolás... Mi ez?! Ki trappol ilyen eszeveszett nagy iram... Jaj, ne!

- Hihi, szia Maci! – ölelgette azt a kutyát a földön fekvő lány, aki szintén engem talált meg eme csodás napon. Mégis miért akaszkodik rám ennyire ez a dög?!

- Takarodjatok le rólam mind a ketten!! – üvöltöttem el most már magam, mivel roppantul az idegeimre ment az a tény, hogy egy 15 éves csitri és egy 100 kilós vakarcs tesznyűl rajtam, miközben már én is a földön dekkolok.

- De akkor kérdezhetek, igaz? – emelete rám csillogó szemeit Kitti. Egy nagy sóhajjal övezett bólintást kapott válaszként. – Neked mikor van a szülinapod?

- Mi a... – már majdnem feltettem volna azt az igen egyszerű kérdést, hogy mégis mi a fene köze van hozzá, aztán rájöttem, hogy hamarabb szabadulok, ha elmondom neki... Bár nem sok kedvvel tettem... – December 29.

- Aztaaaa, és, és... – állt fel rólam és hála a jó égnek, az a túlméretezett hógolyó is követte eme örömteljes cselekedetét. – Te megkaptad, amit szülinapodra kértél?

- Ha?! – vontam fel az egyik szemöldököm. Megkapni, amit kértem?! – Passz, átaludtam az egészet.

- Az, hogy lehet? – kerekítette ki a szemeit Kitti. – Te nem szereted a születésnapod?

- Nézd – fújtam ki lassan a levegőt, lenyugodás céljából. – Ez már hárommal több kérdés volt, mellékesen, ahonnan én jöttem ott nem szokás megtartani az ilyen... ünnepeket!

- De, de... Mi lenne ha csinálnék neked egy bulit? – ugrándozott izgatottan.

- Kitti! Hol vagy már megint?! – hallottunk meg egy női hangot, mire a csaj csak bevágódott a szobámba. Amikor a nő kiért a teraszra, meglepetten nézett rám. – Óó, szervusz, kedveském! Nem láttad esetleg a lányom? Kábé ilyen magas – mutatta a kezével a lány magasságát –, és a háta közepéig érő, sötétbarna haja van. Vagy, ha esetleg az segít, akkor kék a szeme színe.

- Hát – pillantottam be a szobámba, ahol Kitti könyörögő tekintettel pillantott vissza rám. Jézusom, amióta Pestre kerültem, mit meg nem teszek az emberekért?! –, sajnos nem.

- Az nagy kár... – görbítette le a száját a nő, aki ezek szerint, a kettő tehetséges ökörnek az anyja, majd megvonta a vállát és se szó, se beszéd bevontatta magát a szobába, míg engem itt hagyott a lányával és a fia kutyájával... Jó összeállítás, mit ne mondjak.

- Nem szeretnél esetleg hazamenni?! – érdeklődtem belépve a szobámba, miután átvágtam a korcsot a saját lakhelyére.

- Úú, nem mehetek... anya el akar ráncigálni... valahova... – nyelt egy akkorát, amit még szerintem a lent verekedő fiúk is meghallottak. Hogy honnan tudom, hogy verekednek?! Igazán egyszerű: kábé tizedszerre hallottam meg azt a bizonyos hangot, ami egy tányér törésére emlékeztet és még Ricsi el is üvöltötte magát, hogy: „Ne a konyhába vágjátok már le egymás farkát!”... – Szép szobád van, körülnézhetek lent is? – kérdezte Kitti, majd meg sem várva a válaszom már indult is.

- Egy csaj – nyögte ki Ricsi, aki Krisz és Szili hátán ült a lépcső előtt közvetlenül.

- Ez egy jó csaj – egészítette ki nyál csorgatva Ricsi előbbi mondatát Szili.

- Mellesleg, takarodjatok már le rólam! – emelkedett fel Krisz a földről és elkezdett szaladni a hátán lévő Ricsivel együtt és nem tudom eldönteni, hogy direkt, vagy sem, de nekirohant a falnak. Persze, ezen szakadtunk, még Kitti is, amire Ricsi meg kissé... hát, egyáltalán nem úgy viselkedett, mint alap esetben szokott.

- Hölgyem! – hajolt meg előttem az emlegetett srác, miután visszatámolygott a lépcsőhöz.

- Te teljesen megvakult, nem én vagyok ő! – vertem fejbe, mire a testével is arrébb mozdult, egyenesen Kitti felé, aki csak könnyezve röhögött tovább.

- Akkor itt: hölgyem! – nyújtotta a kezét, mire a lány belecsapott a srác tenyerébe és Ricsi vezetésével levonultak a lépcsőn. Itt megjegyezném, hogy Ricsi végül nem bírt talpon maradni és Kitti kezét elengedve hátra vágta magát a földön, majd öt perc után felém kezdett vigyorogni. – Igazad van, sokkal jobb csaj, mint te!

- Kussolj, Rómeó! – vetettem rá magam a lépcsőről, mire csak köhögve húzta össze magát.

- Úú, nem is mondtad, hogy úriemberekkel laksz együtt – ugrándozott a lány, én meg éppen azon voltam, hogy beverek egyet Ricsi arcába, viszont eme kijelentésre csak értetlenül fordultam felé, a srácokkal együtt.

- Kik?! Ezek?! – mutattam a három fiúra csodálkozva. – Ezek a ganajtúrók még hírből sem ismerik az „úriember” kifejezést! Látod, még arra sem képesek, hogy bemutatkozzanak!

- Ja, ez igaz, jut is eszembe! – állt meg Kitti előtt Szili, majd rákönyökölt a lépcső melletti falra és sármos pillantások küldött a lány felé. – Szia csajszi, Szili a nevem!

- Én pedig Kitti vagyok, örülök a találkozásnak – nevetett meghajolva a lány. Megdöbbenve néztem ezt a már majdnem színjátékot, amikor Ricsi megragadott és az ölében tartva felpattant, majd egy egyszerű mozdulattal eldobott balra, pontosan Krisz felé, aki pedig az érkezésem miatt ismét a földre került.

- Te agyhalott, én kiheréllek! – kiáltottunk fel egyszerre a sráccal, majd egymásra néztünk és duzzogva fordítottuk el a fejünket.

- Engem a szüleim Mester-Richárdnak neveztek el, de te nyugodtan hívhatsz csak Ricsinek is – kacsintott a lányra, mire az csak röhögve elpirult.

- Mester, az! – fújtattunk ismét egyszerre Krisszel, majd elkezdett bökdösni, mire én csak hátratörtem az ujját és elégedett vigyorral álltam fel. Aha, csak a srác meg visszarántott a kezemnél fogva, tehát megint összeverekedtünk... volna, ha Ricsi nem lesz olyan kedves és szét nem választ minket:

- Hé, rendesebben, kis fostosok, vagy szobafogságra ítéllek titeket! – nézett ránk apáskodó jellegű beszólásával, ami csak azért is rohadt vicces, mert speciel ő a fiatalabb.

- Na, elmész te a francba! – reagáltuk le ismét szinkronban Krisszel, mire megint össze akartunk verekedni, de Ricsi a két kezét a fejünkre tette és lenyomott minket a földre.

- Na, Kittiké-é-é-é-é-m – kezdte és a többször elmondott „é” betűjét hol magasabb, hol pedig alacsonyabb hangszínen mondta ki, mivel egyszerűen én belerúgtam a sípcsontjába, Krisz meg gyomron ütötte; így végre sikerült összeverekednünk, csak annyiban változott a helyzet, hogy most hárman vertük szét egymást. Igazából az egészből csak annyit tűnt fel, hogy Kitti már guggolva röhög és a könnyeit törölgeti, Szili meg időközben felszívódott valahová. Egyébként, amikor visszajött, ránk borított egy vödör, jéghideg vizet, amire mind a hárman lehiggadtunk.

- Jaj, nagyon viccesek vagytok! – fogta a hasát Kitti, felállva a földről, mi meg csak szúrós szemekkel néztünk egymásra. – Megtanítotok engem is erre a játékra?

- Játék?! – kérdeztünk vissza egyszerre, megdöbbenve.

- Ugyan, ilyen kislányoknak nem szabad ilyet játszaniuk! – legyintett Ricsi, mire csak három értetlen tekintetett kapott, amit ő észre is vett, mivel odasúgta nekünk, hogy: – Csak mosolyogjatok és bólogassatok, mint a hülyék, és nem lesz gáz!

- Jaaaa! – értettük meg egyszerre, majd hátravágva magunkat a kanapé támlájának fújtuk ki a levegőt. Ezután egyszerre esett le nekünk Ricsi előző mondata. – Hé! Vagy te a hülye, emeletes barom!

- Na, kíváncsi voltam, mikor esik le nekik! – pacsizott össze Kittivel, aki szokás szerint csak nevetett. Erre megint csak szúrós tekinteteket kapott, de a reakciónkat már csak egy legyintéssel tudta le.

- Úú, ti nem fáztok? – kérdezte először Ricsire, majd rám, aztán pedig Kriszre nézve.

- Nem téma! – legyintett Krisz. Igaza van, tényleg „nem téma”, rengetegszer voltunk már olyan helyzetbe, hogy beleestünk a fiolai patakba, ami ráadásul télen-nyáron jéghideg volt. Ez a kis vödör víz már meg sem kottyan nekünk.

- Na, cigi valaki?! – pattant fel Szili, majd a jelentkezésemre a kezembe dobott két szálat, amiből egyet Krisz kapott meg, majd a srác folytatta tovább az osztozkodást, végül pedig eljutott Kittihez is, aki meg csak furcsa pillantásokkal jutalmazta meg Szili ezen roppant udvarias tettét. Nagy nehezen egyébként neki is leesett, hogy Kitti nemértett pillantásai mire is vonatkoznak pontosan: – Áá, te még kiskorú vagy!

- Megveszett kecske, te is az vagy! – verte fejbe Ricsi a srácot.

- Itt mindenki az rajtam kívül, gyökerek! – jelentette ki az értelmes megjegyzést Krisz.

- Mumifikált agyú, én is elmúltam már 18! – csaptam hasba a srácot.

- Miért?! – kérdezett vissza, roppant artikuláltan.

- Mert az ikred vagyok, beteghajlamú! – rúgtam ki a teraszajtón, majd előreengedtem Kittit, aki szintén kinevette magát velünk a jó hideg, havazós délutánba.

- Megkóstolhatom? – érdeklődött kissé félve, de ugyanakkor kíváncsian is Kitti. Először a lányra, majd egymásra, majd a kezünkben tartott cigire, majd megint a lányra néztünk.

- Ha mered! – halásztam ki a dobozt a zsebemből, majd a kezébe dobtam egy gyújtó kíséretében.

- De ne azt csináld, mint Ricsi! – szólt oda neki Szili, belőlünk meg kitört a röhögést, kivéve persze Ricsit, akinek égett a feje.

- Tíz voltam, mégis honnan kellett volna tudnom?! – tette csípőre a kezét. – Mi ez az égett szag?! – szippantott a levegőbe, mi meg már sírtunk a nevetéstől. Ricsi felgyújtotta a saját ruháját és amikor ezt észrevette visítva ugrott bele a legközelebbi hóbuckába.

- Miért, mit csinált Ricsi? – faggatott minket Kitti tovább, ennyivel le is tudva Ricsi hülyeségét.

- Ja, csak megfordította az egészet – mesélte Krisz velünk együtt röhögve. – A dohányos részét rakta a szájába és ezerrel próbálkozott meggyújtani a füstszűrős részét, miközben toporzékolva kiabálta, hogy: „Nekem selejtes a cigim, nem gyullad meg!”

- Szegény – sajnálkozott a lány, de azért mosolyra húzta a száját. – És ez fáj?

- Nem, és ha nem tüdőzöd le izomból, akkor nem is fulladsz meg annyira – adott felvilágosítást Szili.

- Te, Krisz! – szóltam a srácnak, mire ő csak a székével együtt hátra billent és a fejét kissé hátrahajtva hallgatott engem, míg figyelte a többiek bénázását. Illetve azt, hogy Ricsi elkezdett úszni a hóban, Szili meg felvilágosító órát tartott Kittinek a cigizésből. – Kérdezgetett Kitti és közölte, hogy bulit akar csinálni a szülinapomra.

- És?! – szólt közbe rögtön értetlenkedve.

- Nem lenne rossz piálni egy kicsit. Csak úgy random, mint régen – nosztalgiáztam.

- Házavató! Legyen akkor már okunk is az ivásra! – nyújtózkodott a srác, mire csak furán néztem rá, majd az arcát megragadva felém fordítottam a fejét, hogy jobban lássam a bal arcát. – Ja az?! Csak összeütköztem egy fával – vonta meg a vállát, amikor rájött, hogy a horzsolást nézem az arcán. Persze, fa... Meg be is veszem. Jó nagy lehetett az a bizonyos fa.

- Hülyének nézel?! – kérdeztem vissza kiakadva.

- Most erre muszáj válaszolnom?! – reagálta le viccelődve az egészet, mire csak felvontam az egyik szemöldököm és elkezdtünk farkas szemezni.

- Mit csináltál már megint?! – kérdeztem pislogás nélkül, a szemébe nézve.

- Miért érdekel ez ennyire téged?! – kérdezett vissza.

- Direkt akasztod ki az agyam?! – jött a következő kérdésem.

- Mellesleg, mennyire is jön be neked ez a Szverek srác?! – kérdezte halkabb hangerővel, egy teljesen másféle kérdést feltéve.

- És te mit akarsz a vöröstől?! – vágtam rá egyből a következő kérdésemet, mellyel egyben fel is vettem a kesztyűt a Dominikes kérdésével szemben.

- Basszus! – vágta előre magát a székével, ami azt jelentette, hogy én nyertem. Elröhögve magam tartottam a tenyeremet felé, mire ő csak belecsapott a kezembe egy öt ezrest.

- Ez mi volt? – kérdezte Kitti minket nézve és lemaradtam valamiről. Ki vette rá, hogy rágyújtson?! Nem néztem volna ki belőle, hogy megmeri tenni. Bár, így most majdnem olyan, mintha Drinát látnám... Ő is mindig ilyen, először fél kipróbálni valami újat, de a végén mégis megteszi... Mellesleg, vagy százszor hívtuk, de nem reagál semmit. Rohadt aggasztó ez az egész, főleg, hogy most azt sem vágjuk, hogy mit kellene csinálnunk.

- Ez egy játék közöttük. Farkas szemeznek és kérdezgetik egymást, aki veszít pedig ad a másiknak egy ötöst – magyarázta a mai napra leszerződött tanár úr, Szili személyében.

- És ez miért jó? – kérdezett tovább jó diák lévén Kitti.

- Láttad már közelebbről a szemüket?! Nagyon brutál, szinte senki nem bírja ki, ha mélyen a szemükbe néznek – vágta magát hátra a hóban Ricsi. Jó móka lehet neki, mit ne mondjak.

- Megnézhetem? – kérdezte kedvesen Kitti, mire csak bólintottam egyet. Leült elém, én pedig rászegeztem a tekintetem. – Azta! Milyen szép szemed van! Zöldeskék és vannak benne ilyen barnás pöttyök... – sorolta a szemem tulajdonságait a lány. – És... teljesen olyan érzés, mintha a lelkembe néznél... Fú, na jó! – állt fel előlem, mire csak összenéztem Krisszel, majd elröhögtük magunkat.

- Ja, tudjuk! – bólintott egyet a srác nevetve. – Gyakran mondták már, hogy olyan „mintha a lelküket égetnénk”.

- De tényleg olyan – ugrándozott Kitti. – Ti hogy bírjátok ki?

- Nagyon sehogy! Volt már olyan, hogy ebből vett magának egy új telót – vontam meg a vállam, majd felszedtem Ricsit a hóból, aki átváltott kétéves szintre, mivel hóangyalt kezdett el gyártani.

- Ne mondjatok el légyszi anyuéknak ezt... – nézett ránk könyörgően Kitti, amikor már mindenkit sikerült beterelni a házba. – Nekem szinte semmit nem engednek meg, bezzeg a bátyámnak...

- Ismerős! – reagáltuk le ennyivel, mind a négyen, egyszerre. Ezt mondjuk Kitti nem értette, de nem is baj. A lényeg, hogy mi értettük és tudtuk is, hogy miről van szó.

- Én megyek, mert már hívnak. Sziasztok – ugrált fel a lépcsőn, majd szerintem bevonult a szobámba és onnan vetette át magát a saját lakásába. Igaza van, rövidebb.

- Na, akkor már csak Sernek kell egy pasi és mindenki bele van zúgva valakibe! – reagált elsőnek Szili.

- Hagyjad már, már most i... – akart valamit mondani Krisz, de gyomron térdeltem, tehát ezzel nagyon gyorsan el is értem, hogy fogja be a száját.

- Miért, nekem mikortól lett? – tette fel a tök logikus kérdést Ricsi.

- Jó, akkor csak te nem tudod, nem baj! – veregettem meg a vállát, majd az értetlen fejet vágó srác kivételével mindannyian vergődtünk egy sort a padlón.