7. rész – Az idegesség "mellékhatása"

- Nos, akkor... Hogy is bontsalak titeket csoportokba? Hm... – elmélkedett Tímea nagyon logikusan. Tök mindegy, hogy, hogy rak minket össze, akkor is csak 18-an leszünk egy egész sulira... Fizikai képtelenség ennyi helyet, ennyi embernek három nap alatt megcsinálnia... Nagy nehezen erre az ofő is rájött, így megint maradtak a kétfős felosztások. Na, ezzel megint nem értek egyet, de legalább azt megoldotta ezzel, hogy több helyen tudunk lenni, mint nagyobb csoportokban, viszont így egy-egy termet sokkal lassabban fejezünk be. Ja, és ha már itt tartunk... Mi a jó fenének kell a termeket is feldíszíteni?! Miért nem elég az aula, aztán csókolom?!

- S-S-S-S-Seredech... – állt meg előttem a kis megszeppent, vörös hajú csaj.

- Ja, csak te vagy az?! Azt hittem egy kígyó sziszegését hallom – fordultam a lány felé, aki mit sem reagálva a beszólásomra folytatta:

- T-te ugye Krisz bátyja vagy... HÚGA!! – javította ki magát azonnal. Dominik mögöttem csak röhögni kezdett, így ledobtam őt az első kezembe került dologgal: az ollóval. Ezután visszafordultam a lányhoz.

- És?! Egyébként, nagy nehézség lehetett kitalálni, ugyanaz a családnevünk... – forgattam a szemem unottan.

- H-hát... Szóval... Csak az érdekelne, hogy van-e barátnője! – hadarta az utolsó mondatát tök gyorsan és kiabálva, végül ijedten kapta a szája elé a kezét.

- Ne fűzz hozzá nagy reményt. Percenként szokta váltani a csajait – mosolyodtam el gúnyosan, a kis csaj meg csak lehajtott fejjel vonult arrébb. Egy sóhaj kíséretében fordultam vissza Dominikhez, aki szintén engem bámult. – Mi olyan rohadt érdekes?!

- Semmi, csak „érdekes”, hogy még a saját tesódat is képes vagy lejáratni – állt fel a székéből, és mintha kioktatást vettem volna ki a hangjából.

- Bocs, de... Francokat, higgy, amit akarsz! Már majdnem bedőltem ennek, jézusom! – idegesen csaptam egyet az asztalra. Ch, mit képzel ez magáról?! Trükkökkel akarja kihúzni belőlem a dolgokat?! Fenéket, ehhez aztán végkép semmi joga! – Mellesleg, hogy hívják a csajt?!

- Kiss Léna. Miért? – fordult felém kíváncsi tekintettel.

- Mert már harmadjára keveredik közénk – vontam meg a vállam. Hm, tehát Léna... Fura mód, Krisz le sem szarta a csajt, pedig neki aztán annyira mindegy, hogy ki az, csak éljen és mozogjon. Bár, szerintem már arra is volt példa, hogy csak élt, de nem mozgott a kiszemelt áldozata... Visszatérve, nem értem, hogy Krisz miért nem haj... t.... rá... Haha, Krisz! Na akkor ki is van, kibe belezúgva?!

- Mi ez a sunyi mosoly? – zavarta meg a gondolataimat Dominik.

- Ajh, te még kicsi vagy ehhez, egyszer majd megérted – legyintettem lemondóan, majd kedvesen levágtam magam a székre és rátéve a lábam a padra vártam, hogy Dominik végezzen ezzel a teremmel és mehessünk a kövire, ahol szintén nem fogok semmit csinálni.

***

- Te mindig ennyire segítőkész vagy? – érdeklődött Dominik, mivel gondolom már megunta, hogy ez a harmadik terem és eddig csak a körmeimet reszeltem. Késő bánat, beszakadt a körmöm és még fáj is... Ráadásul, így se, úgy se csináltam volna semmit.

- Te mindig ennyire idegesítő vagy?! – kérdeztem vissza ásítva, miközben nyújtózkodtam is egyet.

- Másoknak nem jött le még ez – reagálta le egyből és persze az a tökéletes mosolya most is ott virított a képén.

- Akkor menj a „másokhoz”, engem akkor is idegesítesz! – néztem rá unott tekintettel. Ekkor jött valami értelmi szerző, de úgy, hogy az ajtónak is nekiment. Nekem tök viccesek az ilyen jelenetek, egyébként képzeld el, hogy valaki sprintből nekiszántja magát az ajtónak és tuti te sem fogsz olyan fapofával nézni, mint Dominik, akinek szerintem semmi humorérzéke sincs...

- Ser! Te... Én... Jó! – ekkor vett egy nagyon mély levegőt, majd lassan kifújta és ismét engem kezdett fürkészni. – Ezt még rohadtul visszakapod!

- Mi kínod már megint?! Nem csináltam semmit! – tereltem, gúnyos mosollyal az arcomon. Dominik egyébként halkan meg is jegyezte, hogy: „Azt vettem észre”, amire Krisszel együtt nem is reagáltunk semmit. Illetve, majd én fogok, csak nem most. Jelenleg jobb szórakozást nyújt a tesóm kikészült feje.

- Mi az, hogy percenként váltogatom a nőket?! – csapott az asztalra, pont a lábam mellé a srác.

- Miért talán nem így van? – néztem őt, továbbra is nevetve.

- De, de neki rohadtul nem kellett volna elmondanod! – túrt a hajába idegesen.

- Hé, akkor most ki is a szerelmes?! – nevettem a hasamat fogva, mire csak még idegesebb lett. Szeretek az idegeivel játszani. – Szegénykém, most biztos roppant csalódott lehet, brühü... Zsepit ne hozzak, esetleg?!

- Nem... Vagyok... Szerelmes!!! – hangsúlyozta ki a szavakat Krisz, amire egyébként csak egy „Hogyne persze!” bólintást kapott, és én eddig bírtam, már sírtam a röhögéstől. – Seredech, kussolj!

- Ugyan már, drága testvérkém, miket nem mondasz! – nevettem tovább, már annyira, hogy majdnem leborultam a székről. – Erről jut eszembe, ez nem maradhat titokban! A nagy Benczei Krisztián szerelmes lett egy csajba, ezt el sem hiszem!

- Fogd már be! Rohadtul nem ez a helyzet! És ha el mered mondani bárkinek is...! – fenyegetett meg, mire még jobban nevettem.

- Te nagyon agyhalott, itt van Dominik is! Amúgy meg, már megírtam a skacoknak, bocsika – lóbáltam a telómat, jelezve, hogy tényleg leírtam a többieknek a dolgokat, mire ő csak a srácra kapta ideges tekintetét, majd ugyan olyan idegesen kivonult a teremből, mint ahogy bejött. Vagy még idegesebben. Haha, ezt el sem hiszem! Milyen jó lesz húzni az agyát, istenem, szét fogjuk röhögni az agyunkat!

- Most akkor én nem vagyok megfenyegetve? – szólalt meg hirtelen Dominik.

- Általa nem, viszont ha ezt bárkinek is elmered mondani, én kilógatlak ezen az ablakon! Mellesleg, meg is teszem, Fiolában a zászlók közé lógattam ki egy gyereket és ha másnap reggel nem szedték volna le onnan, akkor szerintem még mindig ott lenne – emlékeztem vissza arra a nagyon vicces jelenetre, amikor ott sírt nekem, mint egy kislány és azt kiabálta, hogy: „Le akarok innen menni! Tériszonyom van, szedj le innen!” Haha, még mindig mosolyt csal az arcomra, akkora hűhót csapott az egész dolog miatt, mintha minimum kitört volna egy vulkán.

- Ölni esetleg még nem öltél? – kérdezte teljesen megdöbbent hangon.

- Nem... – gondolkodtam, de nem jutott eszembe senki olyan, aki kinyiffant volna. – Bár... – húztam a srác idegeit, mire csak kikerekített szemekkel kapta felém a fejét.

- Ez igent jelent? – akadt ki teljesen.

- Hm, ki tudja?! – vontam meg a vállam nevetve. Szegény, a saját csapdájába esett, milyen ritka nagy pech... Haha. – Mellesleg... – álltam fel és odasétáltam a teljesen kikészült sráchoz, majd kihasználtam az ablak adta lehetőségeket: kinyitottam azt és a srác tarkóját megragadva kivágtam rajta. Az egyik kezével kapaszkodott, hogy nehogy kiessen, a másikat meg én feszítettem hátra. – Nem fogok a te kényed kedved szerint megváltozni és főleg nem fogok ebben a marhaságban segédkezni. Ha valami nem tetszik, azt nyugodtan lehet mondani, csak nem biztos, hogy számodra előnyösen végződne a dolog! – rántottam vissza Dominiket, aki falfehér lett időközben. Nem értem miért, csak a másodikon vagyunk és kint olyan szép idő van.

- Látom nem jól viseled a kritikát – nevetett fel. Mi van?! Most zúgott majdnem két emeletet lefelé, de neki van még kedve viccelődni?!

- Még mindig idegesítesz! – vágtam le magam a padra, majd a fülesemet bedugva a fülembe kizártam őt a világomból. Idegesen elkezdtem rázni a lábam és legszívesebben eltakarodtam volna innen a fenébe. Komolyan, már egy 1000-es skála is kevés lenne arra, hogy azt mérjem mennyire akaszt ki egy-egy beszólásával. Nem csak külsőleg hasonlít Kristófra, de még a jellemével is ugyanúgy az őrületbe kerget.

    Végül másfél óra múlva végzett is a ránk bízott öt teremmel. Láthatta rajtam, hogy rám tört az idegroham, mivel nem igen próbálkozott a megszólalással. Még szerencse, tényleg úgy éreztem, hogy ha még egyszer meghallom a mai nap folyamán a hangját, ledugok a torkán egy rongyot. Viszont ezzel az idegbajjal együtt járt valamiféle szeretetrohamszerűség is, aminek áldozatául a kis vörös csaj esett.

- Léna! Gyere csak, beszélgessünk egy kicsit! – ragadtam meg a kezét és húztam el az amúgy szintén lány társától, akinek se a nevére se a külsejére nem emlékszem, annyi rémlik belőle, hogy szőke haja volt. Mindegy, kinyitottam egy tetszőleges ajtót, majd amikor megbizonyosodtam róla, hogy nincs bent senki, belöktem rajta a csajt, aki szépen dobott is egy hasast a lökésem miatt. Na, nem mintha annyira erősen löktem volna meg, csak ennek a csajnak alapba nincs egyensúlya. Unottan emeltem az égre, vagyis a mi esetünkben a plafonra a tekintetem, majd becsaptam az ajtót és elmenve a lány mellett felültem a tanári asztalra, míg Léna továbbra is a földön feküdt. Ha neki ott jó... – Nem szokásom ilyet tenni és hidd el, ha nem a bátyámról lenne szó, le is szarnám az egészet, de... – vettem egy mély levegőt, mire a lány is felkapta a fejét, feltápászkodott a földről és ráült a velem szemben lévő padra. Hm, igazi rossz kislány, ez a felülés is tartott neki vagy öt percig, mivel hatszor kezdett bele. Gondolom itt az ilyen sincs engedélyezve, de a lényeg, hogy... Nincs lényeg, ebben az esetben nincs semmi.

- Szerinted, tetszem neki? – kérdezte, a haját csavargatva.

- Istenem, el sem hiszem, hogy ez én leszek... – sóhajtottam ismét, majd folytattam: – Tuti, eddig rohadt nagy nőcsábász hírében állt, tényleg, egyik percben ezzel, a másikban pedig azzal lehetett látni. Számomra roppant érdekes és nem értett indokból kifolyólag rád egyáltalán nem hajt, nem nyomul, nem csinál semmit, ami azért is kész röhej, mert ennek még az is mindegy lenne, ha az illető most szabadult volna a szeméttelepről.

- Ezt... hogy érted? – nézett a szemembe, ízlelgetve az előbbi mondataimat. Amúgy, mit nem lehet ezen érteni?!

- Hah, úgy, hogy Krisz még egy halottnak is csapná a szelet, csak az a lényeg, hogy nő nemű legyen! – konkretizáltam a dolgot, bár nem akartam ennyire kegyetlenül fogalmazni, mivel... Ha ez a csaj lelkileg összetörik a szavaim hatása miatt, tuti nem úszom meg egy kis elbeszélgetéssel.

- De nem értem – mosolyodott el. – Akkor miért jó nekem, hogy nem is közeledik?

- Mond, te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted?! – fogtam a fejem kikészülten. – Jó, nyisd ki jól a füled, mert negyedszerre már nem mondom el! Azért nem hajt rád, mert érez iránt valamit, amit kétlem, hogy szerelemnek lehetne nevezni, de valamiért amikor rád gondol, néz, vagy csak szóba kerülsz nem az lesz az első gondolata, hogy az első beszélgetésetek utáni hányadik percben kerülj alá! És, hogy te is értsd, hogy ez mit jelent: nem az az első gondolata, hogy ágyba vigyen!

- D-de miért nem? – kérdezett vissza nagyokat pislogva.

- Hát én menten lefejelem a falat! Te úr isten, hozzád képes a három srác külön-külön is már egy atomfizikus! – dünnyögtem, leginkább magamnak. – Most mondtam el, hogy mert érez irántad valamit! Tetszel neki, vagy a tököm sem tudja, hogy mi kínja, de mindenképpen pozitív értelemben van az egész srác! Írjam le, nyújtsak be kérvényt, vagy mit csináljak, hogy végre megértsd?! Táncoljam el?!

- Akkor... akkor most mit csináljak? – pirult el Léna teljesen.

- Honnan kéne tudnom?! De azt javaslom, kezd rendbe szedni magad, ha rájön, hogy teszik neked, akkor tuti ő is „beindul”... – sóhajtottam, mire a csaj lepattant a padról, majd oda jött hozzám, és... és megölelt. – Eressz el, hallod?! Utálom, ha ölelgetnek!!

- Nem baj, hihi – ölelt szorosabban. – Köszi! – ezután kivonult, vagyis pontosabban kipattogott a teremből, pont úgy, mint egy gumilabda.

- Én ezt nem hiszem el! Felakasztom, kinyírom, megfojtom!!!! – tervezgettem a jövőt, kitrappolva a teremből, ahol sikeresen nekimentem Szilinek. – Te is, nem bírnál figyelni?! Áá, meg vagyok veletek áldva!

- Te jöttél nekem, csak úgy közölném! – szólt vissza egyből a srác.

- Be lehet kussolni! – csaptam be a szekrényem ajtaját, majd háttal nekidőltem annak. – Utálom ezt a retkes sulit!

- Én nem, kezdem egyre jobban megszeretni – jelent meg sunyi mosoly Szili arcán.

- Tényleg, öröm! – tetettem a lelkendezést. – Gondolom neked, Drinának és Krisznek aztán tényleg ritka jó lehet! Remélem a táborotokhoz csatlakozik Ricsi is és akkor tényleg egy... egy... – kerestem a megfelelő szavakat, de már annyira ideges voltam, hogy semmi jó jelző nem jutott eszembe erre a siralomházára.

- Veled meg mi van?! A szokásosnál is idegbajosabb vagy – nézett bele az arcomba a srác.

- Takarodj ki a képemből! – vágtam a tenyerem az arcába, mire még értetlenebb fejet vágott. Ch, én sem leszek soha többé olyan rendes, meg aranyos, hogy segítsek valakinek, mert úgy látom itt úgy mennek a dolgok, hogy ölelgetni kell a másikat. – Mellesleg, mikor mehetünk végre haza?!

- Hát tudod... Ricsi már hazament, a többiekkel viszont lenne egy kis dolgunk, szóval... – vakarta kínosan a tarkóját.

- Én megmondtam, hogy felgyújtom ezt a retkes helyet! – dühösen ellöktem magam a szekrényektől, felkaptam a táskám a földről és leindultam a lépcsőn. 

    Ja, nyilván jól érezheti magát az a három, komolyan, ennyire szánalmas egyik sem lehet! Mondanak nekik egy-két szép dolgot és máris a karjaikba rohannak. Drina is, csaja van annak az eszetlen őshüllőnek, mégis mire gondol?! Majd érte csak úgy dobni fogja, amikor ismeri kemény két napja?! Persze, ha ez beválik, akkor elmegyek egy misére!

- A rohadt életbe, takarodj már az utamból, hülye ajtó!! – mentem neki a bejárati ajtónknak, ugyanis annak kilincsét hiába nyomtam le, az meg sem akart mozdulni. Nagy szerencséje volt, hogy másodjára sikerült, mert a következő próbálkozásomnál egyszerűen csak berúgtam volna és nagy ívben leszartam volna, hogy éppenséggel tél van!

- Téged meg mi lelt?! Nem szokásod az ajtóval veszekedni – nézett hülyének Ricsi a nappali foteljéből.

- Neked esetleg nincs dolgod?! Mondjuk nem tudom melyik kis aranyosra mázolt csodabogárkával az osztályból?! – támadtam le egyből a srácot, majd a válaszát meg sem várva felrohantam a lépcsőn és nagy lendülettel vágtam be magam után az ajtómat. Levetettem magam az ágyamra és csak elkezdtem bámulni a plafont...

    Órák telhettek el, de nekem fel sem tűnt. Csak tovább vergődtem az ágyamban és ezerrel járt az agyam. Ricsi párszor feljött, de miután nem válaszoltam neki és még arra sem reagáltam semmit, hogy: „Kaja!”, végleg feladta az egészet. Úgy döntöttem, hogy kimegyek és szívok egy kis friss levegőt, aztán rájöttem, hogy pont nem a friss levegőt szoktam szívni, hanem a cigit, meg mostanában egyre többször szívom meg az életet, de semmi gáz! Most is, akinek itt kellene lennie, sehol sincs...

- Vaú! – ugrott fel a korlátra Dominik hülye korcsa. Miután nem reagáltam rá semmit elkezdett az orrával bökdösni! Egy nagy sóhajjal övezve hajoltam át az ő „térfelére”, majd elkezdtem verni az erkélyajtót, mivel természetesen zárva volt.

- Dominik! Takarítsd le rólam a rühes korcsodat!! – vertem egy még erősebbet az ajtó üvegére, amit majdnem sikerült is betörnöm, de a srác szerencséjére, ép ezután nyitotta ki az ajtót.

- Látom, megkedvelt téged – nevetett, majd a nyakörvénél fogva lerántotta rólam a kutyáját és betessékelte a házba. Egy biccentéssel jeleztem neki valami „Kösz” féleséget, majd számomra lezártnak is minősült az összes felhozható téma. – Ettől többet szoktál te kiabálni. Mi van veled?

- Bocs, hogy nincs kedvem ismételten felsorolni a tehetségtelenségedet! – fújtattam idegesen, majd a kezemben tartott cigit kettétörtem. Mármint, nem direkt, csak reflexből is ökölbe szorult a kezem. – F*****ba! – dünnyögtem, majd eldobtam a cigi maradványait. – Plusz, nem mintha közöd lenne a bajaimhoz!

- Miért van olyan érzésem, hogy holnap még a jelenléteddel sem segíted a dolgokat a suliban? – nézett fel az égre sóhajtva.

- Hogy hívják azt a srácot, akivel Drina van párban?! – tettem fel egy tök ellentétes kérdést.

- Horváth Dávid, de nem tudok róla nagyon sokat. Nem nagyon beszéltünk még, magának való, legalábbis annak mutatja magát – gondolkodott el a pontosan megfogalmazott jellemzésen és szerintem még azon is agyalt, hogy hátha van róla valami fontos vagy kevésbé fontos információja. Tehát, Dávid... Legalább most már tudom, hogy Drina mit lát benne „szépnek”. Ja, nem, mégsem. Átlagos neve van, de biztos az volt a lényeg, hogy „dé”-vel kezdődik a nevük. – De, hallottam róla dolgokat... – erre a kijelentésére kissé összehúzott szemöldökkel néztem rá, így folytatta: – Vagyis, fura dolgai vannak, állítólag.

- Mi tartozik a te szótáradban fura dolognak?! – kérdezősködtem tovább, de amúgy nekem is fura érzésem volt már az elejétől kezdve, a taggal kapcsolatban. Már maga az, hogy amikor az utcán megrúgtam... Azelőtt azt mondta, hogy nem akar elengedni. Ez is fura volt, életében nem látott még, nyilván nem egy meghitt forrócsokira akart meghívni.

- Nem tudom pontosan, hogy miket csinálni, de fura körökben mozog. Ilyen bandás dolog, nincs sok haverja, bár, gondolom azok akik vannak sem a normálisabbik fajta – vonta meg a vállát Dominik. – De, miért érdekel téged ennyire ez a srác?

- Engem hidegen hagy, viszont Drina nagyon rá van állva erre a Dávid témára – sóhajtottam én is. – Mindegy, kösz az infókat! – csaptam be magam után a teraszajtót. Asszem, beszélnem kellene Ricsivel....