8. rész – A valódi szándék...

- Ricsi! – vágódtam le a lépcsőn és a kanyar után lévő pár lépcsőfokot már meg sem tettem. Hogy te is értsd: kivetődtem a korláton, közvetlenül a kanyar előtti lépcsőfokról elrugaszkodva. – Hol a fenében vagy már?! – trappoltam be a konyhába, de ott sem volt. A nappaliban sem. Akkor vagy elment, vagy a szobájában van. Bekopogtam hozzá, de nem szólt ki semmit, viszont a kopogás hatására az ajtó kissé nyikorogva nyílt ki. Meg kéne olajozni... Na, mindegy! Beljebb hajtottam az ajtót, de a szokásos rumlin kívül nem láttam semmit. Remek, mégis merre lehet?! A kert, hát persze!

– Végre megvagy! Beszélnünk kell!

- Bármit is hallottál nem én voltam és ha mégis azt állítják, hogy én voltam, akkor előre leszögezném, hogy nem én voltam! – tette fel védekezően a kezét.

- Mielőtt megpróbálnád bemesélni nekem, hogy a honlaputáni balhéd sem a tiéd volt... – sóhajtottam egy nagyot, majd én is rágyújtottam. – Drina kis álompasija... Mit gondolsz róla?

- Fura egy csávó. Tegnap láttam, hogy nekiment egy alsóbb évesnek. Gondolom, Drina nem sokat sejt ebből, legalábbis, ahogy kivettem az esti beszélgetésből – rúgott bele a hóba.

- Dominik mondta, hogy fura körökben mozog – fújtam ki a füstöt. – Azt is említette, hogy ilyen bandás dolog, bár...

- Mire gyanakodsz? – fordult felém, felvont szemöldökkel.

- Azért vitázott velem múltkor Drina, mert lerúgtam a nagyokos barátját. De fura volt a tag, vörösek voltak a szemei és nagy elszántsággal szeretett volna velem beszélni, még meg is fogta a vállam a visszatartás érdekében – emlékeztem vissza arra a bizonyos délutánra. – Amikor megrúgtam láttam rajta, hogy ő is erősködni akar, de pont ekkor jött ki Drina a boltból és tök megváltozott a személyisége.

- Ezt ne nagyon hangoztad Krisz előtt, mármint, hogy rád nyomult... És szerinted mit akar Drinától? – kérdezett végül öt perc hallgatás után a két mondata között. Megrántottam a vállam jelezve, hogy nem tudom. – Mindenesetre, hogyan tovább?

- Honnan tudjam?! Nekem bőven elég indokok terjengnek a levegőben, hogy agyonverjem – erre a kijelentésemre Ricsi is helyeslően bólintott. –, de jelen helyzetünkben ezt nem tehetjük meg.

- Akkor beszéljünk Drinával? – kereste a lehetséges megoldásokat a srác.

- És mit mondjuk neki? „Sorry, de a pasi akibe bele vagy zúgva lehet, hogy rosszabb, mint mi összevéve”?! Drina tök bele van zúgva a tagba, ha még hinne is nekünk, tuti összetörnénk a szívét és ezzel csak azt érjük el, hogy soha többé nem fog megbízni senkiben – érveltem, szerintem logikusan.

- Könyörgöm, két napja ismeri! Nem összeházasodni készülnek, mégis mennyi mindent mondott el neki Drina?! – fogta a fejét idegesen.

- Passz, de gondolom jó sok mindent – vontam meg a vállam ismét. – Jó, figyeljük a srácot, meg kérdezősködjünk, vagy ha megint nekimenne valakinek videózzuk le. Azt még Drina sem tudja cáfolni majd!

- Mit nem tudok cáfolni? – érdeklődött kedves hangon az említett lány, mi meg Ricsivel összerezzentünk. Mivel Drina a hátam mögött volt, így eltátogtam Ricsinek egy „Mióta van itt?!” szöveget, amire a srác csak óvatosan megvonta a vállát.

- Drina, azt nem tudod megcáfolni, hogy megint nem láttunk egész nap! – dobott be egy ötletet Ricsi.

- Ma is veled mentem el – válaszolta a lány megdöbbent hangon.

- Utálom, ha ölelgetnek! – szóltam közbe hirtelen, mire mindketten felvont szemöldökkel néztek rám. – Mi van?!

- Ezt tényleg nem tudom megcáfolni – vakargatta a fejét Drina, majd bevonult a házba.

- Megöleltek? – kérdezte Ricsi röhögve. – Akkor már értem az idegbajt.

- Ja, Krisz nője – legyintettem lemondóan, majd Drinához hasonlón mi is bevonultunk a házba.

***

    Érdekes módon, életünkben először csöppentünk bele egy olyan szituációba, amit nem mi váltottunk ki. Egy kezdődő vitába, mely nem feltétlenül ezen a csütörtöki napon bontakozott ki. De ezt mind mi szerveztük így és a „mi” alatt nem csak ötünket értem.... A saját termünkben tartottunk egy kis jól megérdemelt pihenőt, amikor is egy hirtelen jött viharként ránk zúdult minden.

- Nem leszarom szerinted?! – hallottuk meg hirtelen Dávid hangját, aki Lénával egyetemben a terem elejében volt. Az ő környezetükbe csak Szili és Krisz voltak, de ők is az ablak közelében szerencsétlenkedtek. Ricsivel hátul foglaltunk helyet a pad tetején és a hang személyhez való azonosítása után egymásra néztünk, majd tökéletesen egyszerre kezdtük el keresni Drinát. Persze, nem volt bent a teremben, tuti ezért mer Dávid ennyire vagánykodni. A kis álszent, nem hiszem el, hogy Drina ezt nem vágja le! – Nem az én dolgom! Meg amúgy is, nem vagyok a lelki szemetesed! Old meg magad a hisztis kis családi problémáidat! – folytatta az üvöltözést a srác, mely kifejezetten Lénának volt címezve. Az úgy szép összetétel, nem úgy volt, hogy a kis csaj Kriszre van fullosan rákattanva?! Akkor most mégis mi a halál van?!

- Remek! Gratulálni tudok csak! – fújtatott idegesen Krisz, de egyáltalán nem olyan hangnemben mondta, mintha tényleg csak magának vagy Szilinek jegyzett volna meg valamit.

- Na, mi lesz?! Csak megélem, hogy Krisz megvédi egy kiszemeltjét?! – kérdeztem halkan Ricsitől, aki csak röhögve csapott a vállamra.

- Van valami bajod, esetleg?! Az én döntésem, hogy, hogy bánok a nőimmel! – fordult Krisz felé a srác. És, ez most komoly?! Én mentem agyrohamot kapok, de tényleg! Ez a Léna is, hogy nem szúrja ki a szemét, hogy mégis ki a „pasija”?! Itt mindenki meg van vakulva, vagy mi, újra lett értelmezve Vazul szerepe, vagy ez egy kandi kamerás műsor?! – Mellesleg, amúgy sem az már! Találtam jobb szórakozást! – nevette el magát gúnyosan, míg Léna csak megdöbbenve nézte felváltva a két srácot.

- Bocs, de már maga a létezésed is irritál! Egyébként, Drináról kattanj nyugodtan le, nem fogjuk egy ilyen abnormális fakabát közelébe engedni! – érvelt teljesen jogosan Krisz, és komolyan, ha kell, bezárom a szobájába, de biztos nagy ívben fogja elkerülni ezt a... valamit, ami embernek nevezi magát, de szerintem még egy gerinctelen élőlénybe is több gerinc szorult, mint ebbe! Ráadásul, ránk mondták, hogy nem vagyunk emberségesek. Hát már bocs, de ez a „nem tudom milyen jelzővel illetni” srác még rajtunk is túl tesz!

- Hát... Engem meg a te létezésed irritál, ha! – ez... most mégis a tököm volt?! Egy ilyen sértésen aztán biztos sokat kellett gondolkodnod, IQ-zsenikém...

- Hű, micsoda beszólás! – tátotta el a száját tettetetten Krisz, majd elröhögte magát. – Mentem megijedek, várjá'! Ja, sorry... Nem szokásom megijedni, főleg nem a magad fajtáktól!

- Mond, neked nem mindegy, hogy kivel baszok?! – kérdezte felvont szemöldökkel Dávid. Itt megjegyezném, hogy most legszívesebben oda mennék és beverném a fejét abba a retkes padba! - Tudod mit?! Felőlem tiéd lehet mind Drina, mind ez a lelki hulladék! – ekkor rámutatott Lénára. – Nekem Drina is csak egy valami miatt kell!

- Na és mesélj, mégis mire?! Tényleg baszottul érdekel, hogy miért verem be a képed! Bár, jó is hogy eszembe jut! Rohadtul nem kell hozzá indok! – indult volna meg felé Krisz, de Szili lefogta. Dávid ezen egy jót röhögött és most én fogtam le Ricsit, aki szintén alig bírta visszafogni magát.

- Hát, egy éjszakára biztos jó lenne! De a reakciód eszembe juttatta a másik indokot, ami pedig a közvetlen közeledben van! – felelte nevetve, majd felhúzta a pólóját és a gyomrára mutatott, ami mellesleg tiszta kék-zöld foltban „pompázott” és mintha egy kicsit még be is lett volna dagadva. Na ezt pont nem értem, nem is tudtam, hogy bedagadhat azon a tájon bármi is... Ja, jó, leesett. Egy féregről beszélünk, tehát nála teljesen más eshetőségek jönnek számításba. – Látod ezt?! Ezt a drága kis húgocskád csinálta! Most képzeld el, ha csak hozzáértem a vállához ezt csinálta, milyen lehet az ágyban?!

- Engedj el, én szétverem!! – rúgkapált Krisz, de hiába, Szili eléggé erősen fogta. Végül a srác megunta és felemelt fejjel, dühös tekintettel nézett Dávidra. – Na ide figyelj! Le sem szarom, hogy kivel mit csinálsz! De a húgomhoz, ha még egyszer hozzá mersz érni, sőt! Ha csak a közelébe mered tolni azt a hiúz képedet, egyesével állítom beléd az összes kést, ami létezik ezen a retkes világon!

- Jelenleg nem mintha bármit is tudnál tenni, nem igaz?! – lépett nevetve a két fiú közelébe Dávid. – Miért fáj neked, hogy érdekel a pici Seredech?! Jegyezd csak nyugodtan meg, azt kapok meg, akit csak akarok! És ebbe ő is beletartozik! A legnagyobb trófeám lesz, de nyugi! Mivel rólad van szó lehetek vele extra kedves! – ekkor Sziliben is elpattanhatott valami, mivel elengedte Kriszt, aki meg már egyből vetette is rá magát Dávidra. Konkrétan, ha Ricsi nem vadássza le róla, szerintem Dávid már a hullaházban lenne. – Ch, ezzel még rohadtul nincs vége! – állt fel a csupa vérrel borított fejű srác a földről, majd gyorsan kiszáguldott a teremből.

- Engedjetek már el, a f*****ba is! Még mozog! Addig verem, míg csak egyszerűen hatszáz darabra nem esik szét! – vergődött tovább Krisz és most tényleg teljesen idegbeteg volt. Talán öt éve láttam utoljára ennyire idegesnek, amikor... De miért hozom fel a múltat?! Ki nem szarja le már?! Én a mában élek, a fenébe is!

- Hé! Krisz, figyelj már rám! – mentem oda és ragadtam meg két kézzel az arcát, amikor már a két fiú kevésnek bizonyult a dührohamához. Hiába fordítottam felém Krisz fejét, a szemével továbbra sem engem nézett. – Nézz már rám, a fenébe is!! – üvöltöttem a képébe, mire a szemembe nézett.

- Ha még egyszer rád mászik, azonnal halálra van ítélve! – jegyezte meg, majd kirántotta magát a srácok szorításából és Dávidhoz hasonlóan kiviharzott a teremből.

- Basszus, a rohadt életbe! – vertem egyet a mellettünk lévő falba, aminek a vakolata az öklöm becsapódása helyén lepergett.

- Beszélnünk kell Drinával! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Szili. Igen, ezzel egyetértettünk Ricsivel, csak előre érzem, hogy nem lesz ez olyan könnyű, mint azt mi elgondoltuk. Egyébként visszatérve Kriszre, nem értem, hogy miért kell ennyire túlspiláznia mindent. Azt tudom, hogy miért tette, csak azt nem, hogy miért lett ennyire feldúlt?! Komolyan, ritka amikor még én is megijedek tőle. Kilépve a teremből egyébként egyből ezt a barmot láttam meg, amint erőből üti a szekrényeket. Hm, tetszenek ezek a szekrények, strapabíró alapanyagból készültek.

- Életemben most féltem tőled másodjára – feleltem halkan, miután megállva mögötte nekidöntöttem a hátam eme csodálatosan unalmas színben pompázó szekrényeknek. Miért pont zöld?! Utálom a zöldet, bah... De, ha mondjuk méregzöld lenne, na azt már nagyon csípném.

- Mégis mi a francért nem zavar ez téged?! Csak úgy random el kezd fogdosni, de nem gáz, igazad van a múlt már elmúlt! – kérdezte ingerülten, mire a válaszom csak egy egyszerű vállrándítás volt, amit mellesleg nem láthatott, ugye. A következő pillanatban Krisz megint belevert egy nagyot a szerkénybe, melynek egyik ajtaja felmondta a szolgálatot és pont felém kezdett dőlni. Ch, bassza meg, közbe zavar ez a rohadt szekrényajtó is!

- Te így oldod meg a feszültséged? - kérdeztem, majd egy egyszerű mozdulattal arrébb vágtam az egész ajtót, ami majdnem elkaszálta az egyik teremből kijövő emberkét. Hát, ha még el is találta volna, legalább eggyel kevesebben lennénk eme szörnyen idegesítő világban.

- Mintha nem tudnád és mintha te nem így oldanád fel!!! Nem érted, hogy azóta mióta... – kezdte, de itt elhallgatott, viszont pontosan tudtam, hogy mire akar célozni.

- Az történt... – fejeztem be a mondatát.

- Féltelek... – fogta meg a vállam már gyengédebben Krisz és éreztem, ahogy a nemrégiben elcsattant ütések miatt lüktetnek az ujjai.

- Engem?! De ennyire.... – kezdtem volna, de ő ingerülten szólt közbe.

- Fogd már fel, hogy nekem is nehéz volt!

- Tudom... – kösz, Krisz. Ha nem mondtad volna hülyén halok meg... Ennyire idióta még én sem vagyok, banyek, ne magadhoz hasonlíts már!

- Jó, ne legyen harag, azt utálom... De most mennem kell – majd egy nagy sóhajjal el is ment. Krisz, a rohadt életbe, fulladj már meg! Szerinted én nem vágom?! Szerinted én nem tudtom, hogy miért csináltad, amit csináltál öt éve?! De mégis mit kellene tennem?! Nem fogok mögéd bújni örökké, nem lehetek annyira gyenge, hogy neked keljen egy életen át megvédened! Tönkre teszem ezzel az életed, te meg ezt fogd már fel!

- Ser?! Mi a baj?! – léptek mellém a srácok és nem kicsit néztek értetlenül, amikor egy könnycsepp legördült az arcomon. Dühösen töröltem le a kis cseppet. – Hol van Krisz?!

- Nem tudom, de remélem vissza sem jön! – erre a kijelentésemre csak három meghökkent tekintetet kaptam, de ennek ellenére így folytattam: – Drina, beszélnünk kell!