Az évzáró tök gyorsan
eltelt, főleg hogy mondjuk... bealudtam rajtam. Mint mindenki, de
legalább ülni kellett és hátul ültünk, szóval észre sem
vettek. És ezután én léptem is volna haza, de elkapott a Kovács, szóval váltanom kellett vele pár szót. Amúgy semmi extra,
letudta, hogy gratulál a bizimnek. Ebből kiindulva már engem is
érdekelni kezdett, szóval otthon megnéztem és volt kemény kettő
darab négyesem, a többi ötös. Ezt, hogy a fenébe hoztam össze?!
Egy kukkot nem tanultam eddig, de mindegy. Akkor semmi erőbefektetés
nélkül lesz érettségim, ez az!
- Szóval, gondolkodtam –
trappolt be a szobámba Krisz.
- Inkább ne. Abból semmi jó
nem szokott kisülni –
néztem rá nevetve, ő pedig csak unott tekintettel nézett rám,
majd megvonta a vállát, amolyan „Jó, mondjuk ez igaz”
stílusban.
- Na, amúgy, most akkor hogy is
van?! –
tért rögtön a tárgyra egy kérdéssel, én meg csak kérdő
tekintettel néztem rá.
- Most miről is beszélgetünk?
–
kérdeztem vissza végül én is.
- Arról, hogy felőlem azzal
haverkodsz akivel akarsz, de a nagy tesó státuszt nem adom csak úgy
oda! –
vágta rá, én meg elnevettem magam.
- Hülye vagy, csak poénkodtunk.
Amúgy, megismerhetnéd, nem rossz fej, szerintem jól kijönnél vele
–
indultam el mellette. – Verekedős, kajálós, minden versenyben-,
buliban benne van.
- És csak úgy random adogatja
az Iphonokat –
tette hozzá, én meg csak bólintottam. – Na lényeg, hogy hozz
majd cigit. Illetve dohányt is.
- Na, most töltjük, vagy vesszük?
Döntsétek már el –
néztem fel rá, amikor vettem fel a cipőmet az ajtóban.
- Is-is –
vonta meg a vállát, majd ott hagyott. Hát ezt jó tudni.
Egyébként, éppen beszálltam az autóba, amikor Milán hívott.
- Mi újság, ott a nagyvilágban?
– dobtam
le a kihangosított telefont az anyósülésre.
- Te lány, megőrjítesz! –
szólt bele köszönés nélkül és persze, hogy nem a kérdésemre
válaszolt.
- Most mit csináltam már
megint? –
nevettem fel.
- Azt hiszed, hogy nem beszéltem
Drinával? –
válaszolta meg a kérdésemet egy kérdéssel. – Amúgy meg,
ellépek pár napra az ősökhöz, erre mit ad isten? Pont akkor
találsz egy pasit.
- Te nagyon rá vagy erre állva
–
nevettem el magam ismét. – Amúgy, csak haver. De, rohadtul
ismerős a neve, neked nem?
- Mi, a Máté? Kábé minden
tizedik embert így hívnak –
hallottam ki a hangjából egy kis cinizmust.
- Nem azt, te! A Zalai.
Ismerősen cseng –
próbáltam feltolni az agyába a dolgokat.
- Most, hogy mondod... Ja, már
tudom! –
erre a kijelentésére elkezdtem érdeklődve körültekintetni az
úton. – Hát ez a Zalai Máté! Nagy spanom ám, tudod hol
találkoztunk?! A zsemle utca 500 alatt.
- Na, ne fárassz! –
sóhajtottam el magam, de amúgy ezután belőlem is kitört a
nevetés, csak úgy, mint belőle. – Na, figyu már! Mi van
Szandiékkal?
- Anya jól van, bár megviselte
a válás. Apa meg... Hát, kitudja melyik nőjénél csinál éppen
nekem egy mostohatesót –
a hangjából ítélve most tuti forgatja a szemét. – Ami
fontosabb! Nem fogod elhinni, de én is alig hittem el. Várj egy
kicsit... Anya! Elmondod Sernek, vagy elmondjam?!
- Add ide, beszélek vele –
hallottam meg Szandi csilingelő hangját a távolból. – Sziaaaa!
De rég beszéltünk.
- Tudom és ne haragudj, csak
összejöttek a dolgok –
örültem meg, hogy hallhatom keresztanya hangját.
- Igen, hallottam, hogy miket
művelt az én nagyon okos kis bátyám –
sóhajtotta el magát. Hát
igen, attól, hogy Szandi apa húga, mégis ő lett Krisszel a
keresztanyánk. – És figyelj már! Nem szeretnél kiugrani hozzám
pár napra? Olyan hírem van, hogy csak na. Amikor Milán is
megtudta, el sem hiszed, hogy, hogy lefagyott. De örül ám neki,
csak most játssza az eszét.
- Neveld meg míg otthon van –
nevettem el magam, majd leparkoltam a reptére és kiszállva az
autóból nekitámaszkodtam annak ajtajának. – Amúgy, én
próbálkoztam vele, meg Drina is, de tök reménytelen eset.
- Elhozhatnád Drinát is,
szeretném megismerni –
csilingelt ismét Szandi hangja, majd Milán is megszólalt a
háttérben:
- Anya! Hanyagold a csajomat,
majd megismered, ezerszer elmagyaráztam már!
- Reménytelen este –
nevettünk fel Szandival egyszerre.
- Szandi, mondjad már a nagy
hírt –
tértem a tárgyra, mert már tényleg nagyon kíváncsi voltam.
- Küldök egy képet, várj...
– ekkor
szerintem a saját telefonjában kutakodhatott, majd kábé két perc
múlva át is jött a kép, én pedig elvettem a fülemtől a
telefonom és elkezdtem nézegetni. Először tök nem értettem
semmit, majd...
- Áááááá! –
visítottam el magam ugrálva, közbe megérkezett Máté is és áá,
nem nézett hülyének, hol már. – Uram isten, de hogy?! És
mikor, és... Mesélj, részletek, most! Egészséges ugye?!
- Nyugalom, Ser –
nevetett fel Szandi és szerintem az előbbi sikításomat még Milán
is hallotta. – Nos, Szonjának hívják és október 4-én lesz négy éves.
Végül is, egy kisebb hiba csúszott be, amikor még együtt voltam
Zsolttal – Zsolt Szandi volt férje, Milán apja. –, és amikor
elkezdtük a válást, akkor derült ki. Zsoltot mondjuk hidegen
hagyta, de nem is baj. Itt van az én nagy fiam, meg az én kis
picike lányom és ott a távolba a másik nagylányom és nagy fiam.
És igen, egészséges. Kis energiabomba, de szerintem ez családban
marad.
- Hallod, el sem hiszem. Úú,
van egy húgim! –
kezdtem el ismét ugrálni, Máté meg mosolyogva nézte a
kirohanásomat. Közben megöleltem valami köszönésféle képen és
vissza is tértem Szandihoz. – Krisz tudja?
- Nem, csak te meg Milán –
válaszolta meg a kérdésemet Szandi és szerintem tudta, hogy ez
után mi lett volna a következő kérdésem, mivel így folytatta: –
És igen, megbeszéltük Milánnal, hogy elmondhatod neki.
- Hallod, a héten lemegyek
hozzátok. Meg szerintem jön Krisz is, éééés –
itt Szandi már csak nevetett, pedig még nem is hallotta, hogy mit
akarok mondani, de tudni tudta. – Egész nap csak babázni fogok!
- Hallod, a közeledbe nem
engedem a húgom! –
szólalt meg ismét Milán, és szerintem most már ki lett
hangosítva a telefon.
- De ne már az én húgom is,
na! Na!!! –
kezdtem el könyörögni neki, ők pedig csak felnevettek. Hát ja,
uncsi szinten vagy sem, nálunk valahogy megmaradt, hogy testvérként
gondolunk egymásra. – Hű, de Milán, beszélhetnék veled
négyszemközt?
- Persze, várj –
ezután én kihangosítottam a telefont és közben Milán is
visszatért. – Na, mondjad.
- Nem hivatalos, de itt van
mellettem Máté. Kábé végig nézte, hogy hülyét csinálok
magamból a reptér parkolójában, de segáz. Na, Máté –
néztem a srácra. – A telefon túlvégén Milán, az uncsim,
Milán, ő Máté, aki állítólag a nagy spanod.
- Majd lesz! –
vágta rá kapásból Milán, mi meg elnevettük magunkat. – Amúgy,
nem hivatalosan, Molnár Milán.
- Zalai Máté –
mutatkozott be Máté is nevetve.
- Te figyelj már –
szólalt meg rögtön Milán. – Vigyázzál ezzel a csajjal, mert
egy nagy bolond!
- Volt szerencsém
megtapasztalni tegnap –
nevetett ismét Máté, én meg rávágtam egy „Kösz!”-t,
miközben forgattam a szemem. – De nem gáz, csak annyira,
amennyire én.
- Amúgy meg, kösz a telót,
majd visszafizetem neked, amint hazamentem –
vázolta a további tervét Milán.
- Hagyjátok már, semmi volt –
váltott át kínos nevetésbe Máté.
- De ne már, ez így tök ciki
–
szálltam be én is.
- Na ja, meg Ser amúgy is tőlem
könyörgött volna ki egyet. Szóval, hazamentem még dumálunk
erről –
szögezte le a dolgokat Milán. – De lépek, megyek húgizni. Ser,
mondd el Krisznek, csak... Hát, mindegy, úgyis tudom, hogy mi lesz
a reakciója.
- Oké, hazamentem és
elrángatom Hatvanba –
vázoltam a nagyszerű programunkat, amibe most már Kriszt is
belevontam.
- Na jól van, aztán ne
karamboloz, vagy ilyes... Ha?!? –
esett le neki most a dolog, ezen viszont Máté úgy elkezdett
röhögni, hogy már a kocsinak kellett dőlnie és a hasát fogta. –
Te, ott kussba maradsz, nem röhögsz! Te meg mi a jó istenért mész
Hatvanba?! Az egy tiltott város, nem mehetsz!
- Hülye! Flórát meg Ádit
viszem el az apjukhoz. És mondom, Krisz is jön velünk. Legalábbis,
még nem tudja, hogy jön, de jönni fog –
a kiadott parancsomon Máté csak még jobban röhögni kezdett.
- Ja, jól van. Úgy mehetsz –
adott engedélyt Milán tök kedvesen, majd el is köszönt, mondván,
hogy felébredt Szonja.
- Te most mit röhögsz? –
vertem hasba Mátét.
- Semmit, semmit –
legyintet, de tovább folytatta a nevetést.
- Te barom, tőled hangos egész
Pest! –
lépett mellénk egy ugyan olyan kinézetű srác, mint Máté, csak
ő magasabb volt egy fél fejjel a sráctól és sokkal kigyúrtabb
alkat. Plusz, kábé 25-27 évesre tippelnék. Egyébként Máté még
mindig röhögött, szóval az idegen felém fordult. – Zalai Dani.
- Benczei-Seredech Mira. De,
létszi csak Seredech és, Máté már sokat mesélt rólad –
mutatkoztam be én is, majd kezet ráztunk, Dani pedig ezután fejbe
verte az öccsét.
- Kussoljál el, leégetsz
minket! –
üvöltözött Dani.
- Amúgy, nem tudom melyikőtök
égeti le jobban a másikat –
szóltam közbe nevetve, mire mindketten felém kapták a fejüket.
- Na, végre találtál egy olyan
csajt, aki nem hugyozza össze magát miattunk! –
fordult Dani az öccse felé, majd elkezdte veregetni a hátát. De
izomból. És ezt még követte pár verekedős pillanat.
- Na, skacok! –
szóltam közbe ismét, ezzel leállítva őket. – Nekem lassan
lépnem kellene, csak tegnap megígértem Máténak, hogy megismerlek
téged.
- Akkor majd találkozunk még.
Elkérem Mátétól a számod és este felhívlak, ha az megfelel –
vázolta a tervét Dani.
- Nekem okés –
bólintottam, majd elköszöntem a fiúktól és gyors tempóval
száguldtam haza. Mellesleg, oké, hogy felhív, nekem nincs vele
bajom, de ez most hogy jött fel? Mindegy. Amikor hazaértem, egyből
bevetettem magam a házba és a konyhába mentem, ahol szegény
Kriszt letámadtam, miközben ő éppen evett.
- Neked mi kínod, megnyerted az
ötöst?! –
értetlenkedett egyből.
- Neem! Viszont, jössz velem
Hatvan, mozgás! –
ragadtam meg a kezét, majd felhúztam és kilökdöstem a kocsihoz.
Amikor beszállt, tök értetlenül nézett rám, én pedig a kezébe
nyomtam a telefonom, megnyitva azt a képet, amit Szandi küldött
át.
- Öm... –
nézte először a képet, majd engem, majd megint a képet. Fogadok,
hogy az járt a fejében,
hogy enyém a gyerek, de szerencséjére nem kérdezte meg. –
Szóval, egy baba... És? És miért Hatvan?!
- Flórát és Ádit dobjuk ki
ott, és ő Szonja, nemsokára négy lesz, és találgass –
néztem rá egy pillanatra mosolyogva.
- Nem merek találgatni. Sőt, nem is merem megtudni a dolgokat –
röhögött fel kínosan.
- De te nagyon agyilag selejt! –
vertem fejbe, amikor pirosat kaptunk. – Nos, most kapaszkodj meg –
vettem egy mély levegőt, és folytattam: – Szonja a mi kis
húgunk. Milán édestestvére és Szandi lánya.
- Mi van?! –
kapta felém hirtelen a fejét, de ő is tök örült a helyzetnek. –
Basszus, ezt nem hiszem el! – nevetett fel tök boldogan, a fejét
fogva és hátrahajtva az említett testrészt az ülésre.
- Hallod, Milán is most tudta
meg, amikor hazament. És képzeld, beszéltem Szandival, reptér
parkolójában voltam már, amikor küldte a képet. Erre én
elkezdek ugrálni meg minden, á, nem volt ciki –
nevettem én is, majd bedudáltam Flóráékhoz.
- De mondj már még valamit! –
sürgetett Krisz, közben Flóráék beszálltak hátra, persze
Ádinak hozta a gyerekülést is. Na, meg a bőröndöket, amiket
beszórt a csomagtartóba.
- Sziasztok –
köszönt boldogan Flóra, előrehajolva az ülésben. – És,
bocsi, hogy feltartunk titeket, de tényleg hálásak vagyunk, hogy
elvisztek.
- Hagyjad, most úgy is jó
kedvünk van –
legyintettem, majd elindultam, Flóra pedig kérdő tekintettel nézett
hol rám, hol Kriszre.
- Á, majd megtudod, de most,
csitt! –
nyomott meg egy gombot Krisz, és ezzel a mögöttünk lévő
üvegablak felemelkedett, így elzárva Flóráékat tőlünk.
- Ez bunkó volt –
néztem rá egy pillanatra.
- Lényegtelen, darálj! –
utasított egyből.
- Szóval, ugye Zsolttal válnak
egy fél éve. Viszont amikor még együtt voltak valami hiba
történt. Zsolt meg leszarja a dolgot, amikor kérdeztem Milánt,
hogy mi van, azt mondta, hogy biztos valamelyik nőjénél csinálnak
neki egy mostohatesót. És hát, nagyjából ennyi. Vagyis, ennyit
mondott el nekem Szandi, meg megkérdezte, hogy nem-e megyünk le
hozzájuk pár napra –
daráltam el gyorsan a lényeget.
- De, le kéne –
bólintott helyeslően Krisz. – Amúgy, Szandinak nem lenne jobb,
ha feljönnének Pestre?
- Ezen én is gondolkodtam.
Végül is, Zsolt lelépett, ő meg ott van egy óvodás korú gyerekkel, tökegyedül – húztam
el a számat.
- Mikán meg amúgy is egyedül
lakik, meg akkora házban simán elférnének –
fejezte be a mondatomat Krisz.
- Szerintem ,ezt Milán is
felvetette. Max. megkérdezzük tőle visszafelé –
engedtem le azt az üveget, amit Krisz pár perce húzott fel tök
kedvesen. Végül amúgy tök jól eljátszottak az úton Ádival.
Bár, volt egy kisebb hiszti, mivel ugye a kocsiban nem eszünk, mert
mióta egyszer megengedtem, abból sem lett semmi jó... Ádi meg tök ki
volt akadva és kábé fél óráig a hisztit kellett hallgatni, de
végül megoldottuk. Krisz megfenyegette, hogy ha nem hagyja abba,
akkor kirakjuk az útra, aztán megy ahova akar. Ezt mondjuk nem
hitte el, de pechére pont lámpát kaptunk Hatvanban, és ugye
megálltam. Szegény Ádi meg tök be volt parázva, hogy tényleg
ott akarjuk hagyni. Amikor megérkeztünk, csak kidobtuk Flóráékat
és már mentünk is. Nagyon gyorsan el akartunk tűnni erről a
helyről, nem éppen sok jó emlék fűz ide minket. Visszafelé
felhívtuk Milánt, és persze, hogy Krisznek lett igaza. Egyszer,
kivételesen... Tényleg nem jutott eszébe ez az ötlet, viszont azt
mondta, megbeszéli Szandival. De szerintem ebbe úgy is bele fog
menni. Végül az egyes számból, többes szám lett, ugyanis Milánnál
a „Megbeszélem anyával”-ból lett: „Megbeszéljük anyával”.
Nem volt gáz, számítottunk rá, hogy ez lesz. Viszont tök könnyen
belement. Milán jön haza szombaton és hozza Szandiékat is. Ez tök
jó, viszont így mi nem megyünk Krisszel. Tök felesleges.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése