- Ser, te meg mit... – nézett
rám értetlenül Szili, amikor beléptem a terembe. Viszont egy
gyors mosollyal jeleztem, hogy nekem az égvilágon semmi bajom
sincsen. Már miért is lenne?! Ugyan, csak a tulajdon anyám és a
bátyám szövetkeztek, apám oldalára állva, mi lehetne itt a
probléma?!
- Miért vagyunk ilyen kevesen?
– néztem körbe, miután levágtam a cuccaimat az asztalra.
- Tesi volt, ez nem meglepő –
veregette meg a vállam nevetve Benji. – Viszont, téged itt látni
már annál inkább.
- Elaludtam, túl sokat
beszéltem valakivel – hangsúlyoztam ki a „valakivel”
szavamat, mely Benjinek nem tűnt fel annyira, Dominiknek viszont
annál inkább. Remek, úgy is neki szántam a célzást. – az
este.
- Logikus, de miért jöttél
be? – kérdezett tovább, beleharapva a szendvicsébe. – Kérsz?
- Nem, köszi – toltam vissza
a kezét, mivel időközben ő már konkrétan az arcomba nyomta az
egészet. – Amúgy, csak mert unatkoztam egyedül.
- Ja – vágta rá röviden és
tömören, miközben bólintott egyet, majd a szájában megállította
a falatot (értem ezt arra, hogy nem rágott), és furán nézve
nyitotta szét a zsemlét, ami így feltárta a tartalmát: vaj,
sonka, sajt, eddig átlagos, csak...
- Én a helyedben ezt nem enném
meg – fintorodtam el a sajtot látva, mivel kissé... sok színben
pompázott. Benji egyébként fogta magát, és visszaköpte a
szájában tárolt, félig megrágott kaját a szendvicsbe, majd
összehajtogatva egy dobással beletalált a kukába.
- Remek, most meg éhezhetem –
fújtatott, a hajába túrva, majd furán nézett rám, amikor a
kezébe nyomtam egy dobozt. Igen, annyi eszem azért még volt, hogy
becsomagoltattam az omlettet.
- Megeheted, én nem vagyok
kajás – intettem a srácnak, majd levágtam magam Dominik mellé,
Benji pedig boldogan bólintva vonult el a helyére. – Tehetek
érted valamit? – kérdeztem unottan, felnézve a telómból,
amikor idegesített az a tény, hogy Dominik folyamat bámul.
- Gyere! – ragadta meg a
kezem, majd felrángatott a székből és kihúzott a teremből, majd
nem zavartatva magát berángatott a mosdóba. A lány mosdóba.
- Ó, jó is, hogy ide jöttünk,
meg akartam igazítani a hajamat – álltam meg egyenesen a tükör
előtt, majd elkezdtem babrálni a hajamat. – Hm, vágni kellene a
végéből...
-
Te nem vagy beteg? –
nézett engem a tükörben.
-
Nem, miért? – kérdeztem vissza.
-
Feltehetek egy kérdést? – vágott vissza rögtön egy kérdéssel,
mire csak felvont szemöldökkel pillantottam én is ugyanúgy a
tükörből rá. – Gondolkodtam a tegnapiról. Ezzel kapcsolatban
szeretnék kérdezni.
-
Mit nem értesz? Szerintem eléggé nyilvánvalóan adtam a
tudomásodra, hogy hagyj békén – válaszoltam kimérten.
-
Miért van az, hogy te a Seredechet használod, Krisz viszont pont
ezt a nevet nem tudja elviselni? – tette fel a kérdését, pont
úgy, mint akit az előző mondataim teljesen hidegen hagytak.
Sóhajtva fordultam hátra, majd nekidőltem a csap szélének, és
karba tett kézzel, a srác szemébe nézve kezdtem el beszélni:
-
Mert anya leánykori neve a Seredech, amikor férjhez ment, csak
hozzávette apa nevét. Anya meg eléggé érdekesen összerakott
személyiség. Fogalmam sincs, hogy apa miatt, vagy sem, de sosem
foglalkozott velünk. A későbbiekben apa tetteiről pontosan
tudott, és amikor megkerestem 13 évesen, a szemembe mondta, hogy
tudna kezdeni a dologgal valamit, viszont nem akar és nem is fog. Hogy
miért? – tettem fel a kérdést, Dominik szemöldöke pedig eléggé
magasra szökött. – Mert azt akarta, hogy én és Krisz is
megtapasztaljuk az életet és, hogy egyedül is tudjunk
érvényesülni, egyedül is képesek legyünk megoldani a
bármennyire kemény helyzeteket is. Amikor ezt Krisz meghallotta,
nem sok választása volt. Változtasson teljes mértékben nevet,
csak mert mindkét szülője ennyire elcseszett agyú? Ugyan, kizárt.
Ennyi büszkesége még maradt, és akkor ő úgy ítélte meg, hogy
anya van a legjobban alul az aljassági szinten. Mellesleg, neki ott
van a Krisztián is. Egyszerűen csak nem hivatalos helyeken kihagyja
a Seredechet.
-
És te? – szólt közbe rögtön.
- A két családnév közül
anyáét tudtam használni egyedül keresztnév gyanánt. De
őszintén, ha tehetném, akkor az egészet eltörölném –
nevettem el magam gúnyosan. – Kielégítő választ kaptál? –
löktem el magam a csaptól, majd mielőtt még bezárult volna
mögöttem a mosdó ajtaja még hozzátettem: – Egyre jobban nem
bírlak elviselni a közelemben.
- Seredech! – lóbálta a
kezét Kornélia, majd a két csatlósát hátra hagyva a nyakamba
ugrott. – Kiderítettem!
- És? – kérdeztem felvont
szemöldökkel, ő pedig úgy tett, mintha csak simán megölelne,
viszont közben a fülembe kezdett el suttogni. – Ó, ez aranyos.
- Igen, szerintem, ha valaki,
akkor te nagyon is megérdemled – tapsikolt és íme, itt az élő
példa, hogy, hogy lesz az uralkodóból talpnyaló. Időközben
elvonult mellettünk Dominik, Kornélia pedig visítva kezdte el
venni a levegőt. Jézusom...
- Biztos nem akarsz helyette
mást keresni? Csak mert attól tartok, hogy van... – de itt
megakadtam. Jó ötlet elszólni magam?! Ő sem tette. – …
barátnője.
- Ki az? Én kicsinálom,
esküszöm, hogy a nyakát fogom venni! – váltott sátáni
tekintetre, majd mosolyogva rátette a vállamra a kezét, és
vidáman továbbugrált a terembe. És ismételten: jézusom.
Mellesleg, nem nagyon áll szándékomban ilyen szinten kihasználni
másokat, de ezért a kis osztályos titokért tényleg megérte.
Plusz, szereztem egy talpnyalót. Na jó, ez még viccnek is rossz
volt.
- Pszt, Milán! – pisszegtem a
srácnak, már a biosz óra negyede felé. Amikor már a harmadik
próbálkozásom sem ért semmit, nemes egyszerűséggel nekidobtam
egy könyvet, amit a srác ásítva állított meg a bal tenyerével.
Térlátás: pipa, térhallás: erősen süket, menj el a fülészetre!
- Te mikor keveredtél ide?! –
fogta fel a jelenlétemet, majd amikor a tanár nem figyelt, kivágta
a helyéről Dominiket, majd helyet foglalva mellettem, átdobálta a
cuccait is a megdöbbent srácnak. – Nem anyáddal kéne lenned?!
- De, csak volt egy kisebb
összetűzésünk, és eljöttem – legyintettem. – Mellesleg,
Ricsi és Drina?!
- Nem tudom – vonta meg a
vállát, mire csak egy fura pillantást kapott. – Jó, na! Lógnak.
Ricsi Kittinek segít valamit elintézni... ennek – bökött a
fejével Dominik felé. – Drina megcsatlakozott hozzájuk, mert
Ricsinek ma... „olyan” napja van.
- Fő a biztonság – értettem
meg a lényeget.
- Ja, hacsak nem kattan be mind,
aztán mehet a menet gruppenben – kezdte el tördelni Milán az
ujjait. – He, hogy, hogy beb****m a képét, ha ez így lesz!
- Kétlem, hogy így lenne –
sóhajtottam, unottan. – Mellesleg, akkor ti most jártok?
- Mi? – mutatott magára a
srác.
- Igen, ti, ha már hatökör
vagy, cseszed! – vertem fejbe. – Te meg Drina! Meg a másik
többi, akik benned lakoznak...
- Ja, nem, még nem. De majd
fogunk – dörzsölte össze a kezét.
- Legalább elérted már, hogy
ne akarjon minden másodpercben megölni? – kérdeztem, teljesen
kikészülten.
- Igen, most már csak minden
ezredmásodpercben akar, azért az haladás, még ha csak a
másodpercnyi intervallumot is vesszük alapul – húzta ki magát
büszkén Milán.
- Először is – vettem egy
mély levegőt, majd kifújtam azt, miközben a tenyerembe tetemet
arccal könyököltem a padon. –, csodálkozom, hogy tudod mi az az
intervallum. Másodszor, az ezredmásodperc kevesebb idő, mint a
másodperc, magyarul, hogy te is értsd, nem haladtál semmit,
maximum visszafelé.
- Ó, hogy b****a meg! –
kiáltott fel Milán idegesen.
- Kedves Milán, örülök, hogy
ennyire érdekel téged a szexualitás és igaz, hogy ideillő téma,
de még csak a szívnél tartunk, megkérnélek rá, hogy ezt a
felajánlásodat napold el, és ha lehet ne egy veled egynemű
személynek tedd ezt fel – fordult az osztály felé a tanár,
miközben nagyban magyarázott Milánnak. Én kapásból lefelejtem a
padot, annyira röhögni kezdtem, de hallottam, ahogy Szili sem éppen
a nyugodtság mintapéldányaként ül a helyén, sőt a többiek is
nevettek, bár eléggé diszkréten. Hát, legalább haladnak, amikor
idejöttünk még nevetni sem mertek. Fú, akkor ezek szerint ők
most lázadók lettek?!
***
Mellesleg, részletezném
még a matekot meg a magyart, de nincs kedvem. Sok új nem történt,
az idegbeteg szokás szerint eltévesztette az ideggyógyászatot és
helyette a suliba jött be, az Einstein meg csak írt és írt, amit
rajtam, Milánon és Szilin kívül mindenki szintén csak körmölt,
körmölt és körmölt.
- Nos, ma jönnek ketten –
szónokolt tovább Milán, amikor kinyitotta az ajtót, és most
megtanult udvariasnak lenni, ugyanis előre engedett. –, az egyik
Ákos a másikat majd megismered. De előre szólok, nagyon érdekes
egy csaj.
- Oké, oké, felfogtam! Milán,
nem vagyok hülye, eddig százszor mondat el legalább – vágtam le
magam ásítva a kanapéra.
- Na, akkor ez után mi a
teendőd?! – állt meg felettem, csípőre tett kézzel.
- Elveszem a pénzt, beengedem
őket a Szentélybe, majd unalmasan végignézem, hogy nem akarnak-e
ellopni valamit a drágaságaid közül, utána pedig kikísérem
őket, majd amint hazajössz, odaadom a lét – daráltam monoton
hangon.
- Oké, ja és még egy! –
szaladt vissza ismét.
- Nem hiszem el, húzzál már!
– ültem fel a kanapén, idegesen nézve a srácra.
- Oké, oké, megyek. Na, csak
ügyesen! – intett, majd hála az égnek elvonult leellenőrizni,
hogy Drina egyben van-e. Gondolom, igen, pont nem Ricsitől kell
félteni, de mindegy.
- Ezt nem hiszem el, még csak
most ment el! – vontattam el magam az ajtóhoz, mivel elkezdte
verni valaki az ajtót.
- Szia, Milán most lépett le,
tudom, tudom. Akkor, te lennél az, akire rábízott – mért végig
a csaj, akire mellesleg rohadtul nem számítottam. – Na, mi van?!
Nem megy a beszéd, annyira lesokkolt, hogy egy Szupernóva áll
előtted?!
- Haha, te, mint Szupernóva?! –
nevettem el magam. – Bocs, de képen sokkal jobbnak hittelek, bár
ez is bizonyítja, hogy Dominiknek annyi az ízlése, mint amennyire
te egy Szupernóva vagy.
- Hah... H-hogy mered?! –
dobálta a haját ide-oda a csaj, miközben kapkodta a levegőt és
őszinte csipogásba kezdett. – Én egy Sztár vagyok, egy Csillag!
A te kis halovány Fekete Lyukad nem ér annyit, hogy beszippantson
magába.
- Isten ments, Dominiket is
sajnálom, hogy beléd botlott, „Miss Szupercsilag" –
ironizáltam a hangommal, továbbra is nevetve.
- T-te... Hah... Hmpf... –
nyivákolt tovább, és még adott ki eléggé érdekes hangokat, de
azokat felfogni is képtelen voltam, nemhogy leírni.
- Figyelj már, a diliház arra
van, eltévesztetted az irányt – mutattam jobbra, jelezve, hogy
takarodjon, majd eszembe jutott még egy ütős dolog: – Plusz,
miben is vagy te Csillag? Ja, megvan! A pornó filmben, vagy mi?!
- Igen, képzeld el! – vágta
rá kapásból, belőlem meg még jobban kitört a nevetés. –
Profi színész vagyok, és ez a munka egy nagyon is tisztességes
munka!
- Azt hallom, a hangok már
nagyon jól mennek, pedig jelenleg nincs alattad senki! Se Dominik,
se a többi tökkelütött barom pasi, akik valamiért azt hiszik,
hogy k*****a nagy szám vagy. De kár, hogy rád csak a k**** jelző
passzol.
- Én... Én! – dobbantott a
lábával idegesen, majd elkezdett idegbetegen a telefonjában
kutakodni. Szó szerint, ugyanis a kezei remegtek, és valamiért
kiszedte a teló aksiját... Öt perc múlva egyébként a füléhez
emelte a készüléket: – Szívem! ... Gyere ide, hozzám, most! Van
itt egy csaj, aki nem hiszi el, hogy én egy szupernóva vagyok! –
hullatott könnyeket ez a... Fú, ki nem mondom, hogy mi. Mellesleg,
ekkor érkezett meg Ákos is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése