2. évad - 1. rész – "A válasz: Kisugárzás"

    Szóval, mindent elrendeztem, kifizettem az összeget, majd néztem, ahogy beviszi a nő Lunát egy szobába. Ezután én is indultam, viszont pechemre, összeütköztem egy kábé velem egykorú sráccal az ajtóban. Kicsit irritáló volt, hogy annyira próbáltuk kikerülni a másikat, hogy végül mindig egymás elé keveredtünk, így a végén inkább megálltam egy helyben.

- Bocsi, nem nagyon figyeltem – nevetett a srác, a tarkóját vakarva. Amúgy, szőke haja és kék szeme volt. – Zalai Máté.

- Benczei-Seredech Mira – mutatkoztam be én is. – Akkor én léptem. Örültem – és a mondatom után én mentem is...

- Várj! – ... volna... – Csak alá kell írnom egy papírt, de után elmehetnénk meginni valamit – szólt utánam, én meg nem tudom miért, de valahogy szimpinek találtam a srácot. És a nevei is. Ismerős... Végül csak rávágtam egy „Tőlem” választ, aztán kint megvártam. Amúgy, nem is maradt bent sokáig, kábé két percig sem. – Na, hova menjünk?

- Starbucks, az utca túloldalán? – kérdeztem, majd ellöktem magam a faltól, mivel Máté bólintott egyet. – Csúcs, de meghívsz akkor.

- Még szép – vágta rá kapásból, én meg furcsán néztem rá, majd elnevettem magam. Most komolyan, ez azért eléggé furán jött ki. – Most mi az?

- Semmi, üljünk hátra. Nincs kedvem a tömegben lenni – a srác válaszát meg sem várva indultam hátra. Egyébként, ő nem követett, csak kábé öt perc múlva, amikor is lerakta elém az én italomat, annak ellenére, hogy nem is mondtam semmit. De oké. Legalább fini.

- Szóval. Bemutatkoznék rendesen is – kezdett bele a mondandójába. – Nos, mint mondtam Zalai Máténak hívnak, 19 éves vagyok és apám a cégénél dolgozom. Asszem ennyi érdekesség szorult belém.

- Khm... – köszörültem meg a torkom az utolsó mondata után, mivel sikerült majdnem félrenyelnem. – Ilyet sem mindennap hallok. Amúgy, mi maradjunk a Seredechnél, a Mirát utálom és... Én 18 vagyok, fél év múlva 19. Öm, jövőre leszek végzős, Mendokos vagyok, amúgy. Ja és az ismeretségünk elején közölném, hogy a Mirátesből vettek át félévkor. És, belém sokkal több érdekesség szorult még ezeknél is, csak hát... Szerénységem megköveteli, hogy ennél többet ne mondjak.

- Haha! – nevetett fel Máté, mire én is elmosolyodtam. – Ez jó, na ezt meg én nem hallottam még. Egyébként, még nem találkoztam egy Mirátesessel sem, de nem tűnsz annyira... Hogy is mondjam...

- Amúgy, ha fél évvel ezelőtt találkoztunk volna, már tuti leordítottam volna a fejed, vagy megvertelek volna, hogy ott szerencsétlenkedtünk az ajtóban vagy öt percig és feltartasz, meg sorolhatnám – szóltam közbe a mondandójába, mivel tudtam, hogy mire akar kilyukadni.

- Na, ez már ismerős jellemzés – nevetett fel ismét, én pedig kérdő tekintettel néztem rá. – Hát, mindenki tök be van fosva tőletek, de amúgy, egész jó fej vagy.

- Most már. Mondom, most kezdtem visszavenni a dolgokból és kábé most kezdtem el emberien is bánni másokkal – kortyoltam bele ismét az italomba. Tök menő ez a szívószál. Ilyen, csavaros.

- Mielőtt azt hinnéd, hogy rád akarok hajtani, vagy ilyesmi. Semmi ilyen, tényleg, csak... Nem tudom, megfogott a kisugárzásod – erre a kijelentésére megint csak majdnem félrenyeltem.

- A kisugárzásom? – mosolyodtam el. – Hát oké, de figyelj. Előre szólnék, hogy van egy idegbeteg ikrem, aki kábé még a portól is félt, szóval vele beszéld meg ezt a haver dolgot.

- Á, lányoktól nem félek. Úgy sem tudnának lenyomni – vágta rá kapásból, beegózva magát.

- Bocs, de én tuti letudnálak és erre a nyáron sort ejtünk, mellesleg, srácról van szó – romboltam le az illúziót.

- Ja, na attól már fosok. Amúgy, kíváncsi leszek, de majd kipróbáljuk. Csak nem most, olyan finom ez a latte – szívott ő is a szívószálával az italból. – Amúgy, szerintem nem gáz, hogy meg akar védeni. Mármint, én is tök rá lennék parázva, ha lenne egy húgom. Tuti még a haver tábla is úgy lenne, hogy én ellenőrzöm. Viszont, csak a bátyámmal átkoztak meg.

- Hallod, szerintem nem bírnád sokáig egy húggal. Vannak fura gondolataink, meg ilyesmi, és néha még Krisz is tök értetlenül van, aztán csak rám hagyja, míg ő meg megkérdezni Drinát, hogy mégis mi a kínom – vázoltam a valódi helyzetet. – Szóval, jobban jártál egy idősebb tesóval.

- Akkor Krisz a bátyád ezek szerint, és ki az a Drina? – kérdezte, elkényelmesedve a székben.

- Ja, hát mi nem családdal költöztünk ide. Úgy van, hogy ötön vagyunk haverok, mármint ugye én is Krisz ikrek. De, amúgy mi együtt nőttünk fel, együtt csináltunk tényleg mindent, szóval... Nekünk ez olyan, mintha így egy család lennénk. És ha a hülye szomszédom kutyája nem vágta volna gajra a telómat, akkor mutatnék képeket, viszont szóbeli helyzetjelentést kaphatsz – daráltam el a lényeges dolgokat. Hű, tényleg megváltoztam. Régebben mindig azt hajtogattam, hogy: „Semmi közöd hozzá!”, meg ilyesmi. Ahhoz képest. Nem hittem el, amikor a többiek mondták ezt május végén, de nekem is kezd feltűnni. Egyébként Máté csak kíváncsi tekintettel és a bólintással jelezte, hogy érdekli a sztori. – Hát, Molin Drina. Az előző sulink igazgatójának az örökbefogadott lánya és kábé három éves korom óta ő az úgymond BFF. De olyan nekem, mint egy húg, és igen, kemény egy hónappal vagyok idősebb nála.

- Figyelj, az is számít. Akkor téged is megvert a sors egy húggal – nevettet fel rögtön Máté, mire csak bólintottam. – Folytasd.

- Hát, az uncsim csaja. Szóval, Milánnak hívják és eddig ő nem volt benne a társaságunkba, félévtől keveredett közénk, na és azóta ő is családtag. Mármint, nekem meg Krisznek eddig is az volt, de ő most keményen játssza a legidősebb testvér szerepet. Egyébként tőlem és Krisztől egy hónappal idősebb – ezen a kijelentésemen megint elnevette magát. – Egyébként Molnár Milán a teljes neve. Krisz, hát... Ő utálja a Krisztiánt. Kábé ölni tudna azért, ha így hívják. Amúgy, a született ős hülye. Ha látja a konkrétumot, még akkor is rákérdez. De, nem rossz fej, csak, mint mondtam, egy barom.

- Tényleg nem kell húg. Én nagyba védelmezem, az meg elhord mindennek a hátam mögött – annyira röhögött ekkor már Máté, hogy majdnem visszaköpte az italt.

- Miért, én a szemébe is megmondom – vontam meg a vállam.

- Semmi kétségem – tette fel védekezően a kezét. – Na, még van kettő. Gyerünk, gyerünk.

- Molnár Ricsi. Na, ő a másik fő barom. Viszont szakácskodni azt szeret, kiba****tt jól főz, én meg kajálásban irtóra nagy vagyok – vázoltam a következő személyt.

- Ezt is le kell nyomni egybe – hívott ki párbajra, én meg csak nevetve bólintottam egyet.

- Oké, de ezt te se gondoltad át. Amúgy, Kovács Szili az utolsó. Na, ő az, akivel csak három éve találkoztunk, újként jött a Mirátesbe és mondhatni felkapartuk a mocsokból, ezt pedig a bizalmával hálálta meg. Meg azóta szintén ilyen testvéri kapocs van vele is. Bár, akkor én a nővére vagyok, Ricsivel egyetemben.

- Akkor, ha jól értem – itt tartott egy kis hatásszünetet. – Ameddig Milán meg nem érkezett, addig Krisz volt a nagy tesó – erre a kijelentésére helyeslően bólintottam. – Hogy bírja, hogy Milán kitúrta a helyéről?

- Ne tudd meg mekkora hisztit kivágott – forgattam a szemem nevetve. – De nem nagyon gáz, Milánnal mindig is összekaptak valamin, de egyébként Krisznek nagyon számít Milán szava.

- Mint mi. Én is rengeteget vitázok Danival, a bátyámmal, de amúgy valahogy nagy döntőereje van a szavainak – vázolta az ő helyzetét röviden Máté.

- Na látod, egy húggal nem így lenne – vágtam hátra magam a székben, amikor kiittam a pohár tartalmát. – Ők hisztisek. Nehéz velük.

- Leszel a fogadott hugicám? – kérdezte nevetve, mire én csak kissé furán néztem vissza rá. – Megtudjam milyen érzés.

- Hallod, beszéld meg Krisszel és Milánnal, de kajakra. Ha megtudják, hogy ilyen döntésbe ők nem szólhattak bele, tuti felakasztanak, de amúgy részemről – tettem fel a kezem védekezően. – De jó, lenne még egy bátyám, akit kábé ismerek kemény egy órája, de tökre nem gáz.

- Én megmondtam. A válasz: Kisugárzás.