59. rész – A tovább már csak egy nagy ugrás

    Gépek csipogására ébredek, és ezerrel azon voltam, hogy próbáljak valamit ki is látni a fejemből. Kellett kábé öt perc, mire képes voltam felfogni a jelenlegi helyzetet és ha már itt tartunk...

- Bogi, nagyon hálás lennék, ha nem égetnéd ki a szemem a hülye lámpáddal! – szenvedtem, eltolva magamtól Raszta feleségét, aki a jelek szerint az orvosom lett.

- Én nem vagyok orvos, de szerintem nincs semmi baja, ha már visszabeszélni képes – hallottam meg Raszta hangját is, akit csak akkor pillantottam meg az ajtóban állva, amikor felültem az ágyban. Egyből a többieket kezdtem keresni, viszont senkit nem láttam Bogin és Rasztán kívül, még Drinát sem...

- Fáj valamid? – zavarta meg a keresésemet Bogi.

- Nem.

- Emlékszel bármire is? – bombázta nekem a következő kérdést.

- Nem.

- Érzel émelygést, hányingert? Bármi jellegű izomzavart? – tette fel ezeket a kérdéseket egy levegővétellel.

- Egyik sincs.

- Mondom én, hogy semmi baja. Látod? Annyira élvezi az ittlétet is, hogy már most elmenekülne – röhögött Raszta, még mindig az ajtót támasztva.

- Jó, hétfőn hazamehetsz,, és még utána is egy hétig pihenned kell, értetted? – szögezett nekem ismét egy kérdést Bogi, erre viszont még én is felfigyeltem.

- Hétfőn? Milyen nap van ma? Egyáltalán, mióta vagyok itt? És meddig élveztem Dávid vendégszeretetét? Drina, ő hol van?! – tettem fel én is a kérdéseimet, hol Bogira, hol Rasztára nézve.

- Akkor kezdem az elején – roskadt le sóhajtva az ágy melletti székre Raszta, Bogi pedig kivonult a szobából, a többi betegére hivatkozva. – Ugye, csütörtökön nem jöttél be a suliba, eddig tiszta? – kérdezte mire bólintottam. – Na, ez után péntek volt már, péntek hajnal és nem tudom előtte mit csináltál, viszont Krisztől tudom, hogy bementél hozzá és valamit arról hablatyoltál, hogy hangokat hallasz az emeltről. Drina sikított, ezért Krisz ott hagyott téged a szobájában, és ezután szintén nem tudom, hogy veled mi történt, viszont te is elkezdtél kiabálni, azonban mire a fiúk lementek, már te sem voltál ott. Ahogy Drina sem az emeleten. Elkezdtek keresni, mindenkit felhívtak még engem is, és azt hittem, hogy valakinek eltöröm a csontját, hogy éjjel zaklat, de mikor közölték, hogy lehet, hogy elraboltak téged meg Drinát.... Ekkor mentem át hozzátok, meg addigra már Milán is ott volt, meg valami csávó, akiből eléggé nehézkesen lehetett kiszedni a válaszokat. Végül elmondta, hogy hol is vagytok pontosan, egyébként az elhagyatott garázsoknál voltatok. De mire elmondta addigra már szombat reggel volt. Azzal ment el a több idő, hogy a fiúk, itt főleg Krisz és Milán, meg az a másik, öö... Kristóf, igen. Na, ők teljesen be voltak gőzölve, az idegeik a plafont verték és hát valahogy le kellett őket nyugtatni egy kicsit, mivel ők már a porszemet is meg akarták ölni. Ez után jött a következő probléma, hogy mégis melyik elhagyatott garázs. Pesten végigjártuk az összeset, de konkrétan sehol nem voltatok. Ekkor már hétfő volt és Krisz az utolsó üresen talált garázs után fogta magát, hazament és szerintem ha nem vadászom le a tagról, akkor kiveri belőle a szart is. Ekkor mondta el, hogy nem Pesten vagytok, hanem Hatvanban. Kedden találtunk meg titeket, de sem te, sem pedig Drina nem voltatok valami fényes állapotban.

- Ezután mi történt? – kérdeztem, amikor Raszta elbambult maga elé.

- Drinát már úgy találta meg Milán, hogy eszméletlen volt, Szilivel próbálták valamit kezdeni vele, de azt hiszem, hogy egy rövid időre sikerült is felébreszteniük – emékezett vissza Raszta a történtekre. – Téged meg éppen Dávid... Hát, mindegy, hagyjuk ezt, a lényeg, hogy nem csinált semmit, mert Krisz leszedte rólad és hozta a szokásos formáját. Viszont akkor meglepődtünk, amikor Kristóf elkezdett hozzád beszélni. Nem válaszoltál semmire sem, de még úgy ahogy eszméletednél voltál. Viszont, ahogy kivittünk abból a garázsból, onnantól mint akit elvágtak, teljesen KO lettél. Drinával együtt. Most pedig megint péntek van, lassan szombat. Három napot feküdtél eszméletlenül. A drogokat Bogi kimosta a szervezetedből.

- És Drina? Meg a többiek? – kérdezgettem tovább.

- Drina még nem ébredt fel, a többiek meg... Hát, nem bírtak itt lenni. Illetve, magukkal sem nagyon bírtak, meg ismered őket, egyikőtök sem bír leülni a seggére és türelmesen várni. Otthon vannak és ha minden igaz, akkor páran nem hagyják nekik, hogy hülyeséget csináljanak – magyarázta meg a kérdésemet, majd kinyújtotta a lábát és elkezdett a zsebében kotorászni. – Fel is kéne hívnom az egyiket. Ki a legjózanabb?! Á, tudod mit? Hívjuk Kittit – legyintett, majd kihangosította a telefont és közelebb húzta az ágyamhoz a széket.

- Igen, tessék? – vette fel Kitti a telefont.

- Szia, Kitti, híreim vannak – vágott rögtön a közepébe Raszta. – Kik vannak a közeledben?

- Mindenki itt van. Illetve már nincs, tartsa egy pillanatra – ekkor Kitti vett egy mély levegőt, majd olyan szinten elüvöltötte magát, hogy még nekem is fülkárosodásom lett tőle: – Ricsi, azonnal visszajössz és nem mész ki azon az ajtón!! Istenem, ezeknek már csak a keménység jó...

- Adj nekik, Kitti, meg sem érzik – nevettem el magam, ekkor viszont óriási csönd lett, majd egy koppanás. Ránéztem Rasztára, aki csak megvonta a vállát. – Na, most mi van?!

- Úr isten!!! – hallottuk meg hirtelen, ahogy Kitti elkezd sikítozni, és a háttérből lehetett hallani pár kérdést is. – Seredech, jól vagy?? Mikor keltél fel, és, és... Te úr isten, skacok, Seredech felébredt!! Várj, várj, kihangosítalak!

- Ez most kajakra letegezett? – nézett rám Raszta megrökönyödve, ezt követően pedig Kitti ismét beleszólt, hogy mindenki itt van.

- Kitti, ha még egyszer sikítani mersz, lenyomok valamit a torkodon! – kezdtem bele rögtön. – És eddig jól voltam, de most már cseng a fülem...

- Ez hülye! – nevettek fel a többiek egyszerre a „túlparton”.

- Hála az égnek már megint hisztizik. Sosem gondoltam, hogy ennyire fogok vágyni a hisztijére – szólalt meg Kristóf is, viszont most mi nevettük el magunkat Rasztával.

- Drina is felébredt már?! – jött a kérdés Milántól egyből.

- Hát... Ő még nem – húztam a számát, miközben eléggé aggodalmas tekintettel néztem Rasztára. – De nem lesz semmi gáz, Drina is erős, fel fog ébredni.

- Mikor engednek haza? – tette fel a következő kérdést Ricsi.

- Hát, kivertem egy kisebb hisztit, szóval hétfőn – erre a kijelentésemre Raszta csak nevetve rázta meg a fejét.

- Elmegyek érted – szólalt meg hirtelen Krisz is.

- Köszi.

***

    Ezóta az eset óta eltelt jó pár hónap. Most június 13-a van, tehát mindjárt vége a sulinak. De előbb, térjünk vissza az elejére. 

    Nos, a februári kórházi benntartásnak vége lett, Krisz pedig hétfőn jött is értem, ahogy megígérte. El nem tudom mondani, hogy mit éreztem akkor, amikor megláttam a srácot. Annyira más volt. De jó értelemben más. Látszott rajta az elmúlt napok terhe, a fájdalom, de egyúttal mégis boldog volt. Mire reggel megérkezett, én már kész voltam. Minél hamarabb szabadulni akartam abból a pokoli környezetből, ezért Bogi engedélyével (Itt megjegyezném, hogy ez az engedély három órányi könyörgésembe és még fél óra kiskutyaszemekbe került nekem.) kint vártam Kriszt a parkolóban. Milán autójával jött és rögtön ki is pattant az autóból, hozzám érve pedig egyszerűen csak megölelt. Nem értettem ezt a hirtelen jött szeretetrohamot, viszont ő sem nagyon törte magát a magyarázattal. Amikor a kocsiban ültünk beszélgettünk. Kerülőúttal mentünk, ami nálunk azt jelentette, hogy kábé három óra múlva értünk haza. Fura is és egyben megkönnyebbülést is jelentett ez a beszélgetés. Sok mindenről eset szó, többek között arról is, amit még a suliban mondtam neki: „Elegem van, hogy nekem mindent a szádba kell rágnom! Bezzeg én akkor is értelek, ha ki sem mondod. De te erre sosem vagy képes...” Nekem csak most esett le, hogy konkrétan, indulatból, szemébe mondtam az igazságot, amit normál esetben sosem mondtam volna el. Viszont, ezen Krisz elgondolkodott. Bevallott dolgokat az autóban ülve:

- Az, amit a suliban mondtál – kezdett bele a mondandójába Krisz, mindenfajta kertelés nélkül. – Szóval, tisztában vagyok vele, hogy én vagyok a világ nagyobb hülyéje – ezt az észrevételét normál esetben helyeseltem volna, de ennek a véleményemnek most inkább nem adtam hangot. –, viszont az nem igaz, hogy nem látom át a dolgokat. Vagyis, csak ha rólad van szó és ezt nem tudom, lehet azért van így, mert az ikred vagyok, de ha meglátlak és még nem mondasz semmit, akkor is tudom, hogy mi van. Csak nem mondok inkább semmit és szerintem itt rontottam el mindent.

- Ezt hogy érted? – kaptam felé a fejem értetlenül.

- Hát, mindig azzal nyaggatlak, hogy mondj el nekem több mindent, meg ilyesmi, de közben meg mindent rád hagytam. Vagyis, nem az van, hogy nem bízok benned, csak... Sosem hagytad, hogy segítsek, meg... – itt vett egy nagy levegőt. – Meg, nem is értek nagyon ezekhez a lányos hisztikhez.

- Szerintem nem itt lett elrontva – szóltam közbe hirtelen, Krisz pedig csak kíváncsi tekintettel nézett rám egy pillanatra. – Szóval, kicsiként mindig együtt voltunk, utána meg hirtelen nem, most meg... Szerintem tök gyorsan akartuk visszahozni a régi állapotot és nem is nagyon beszéltünk, mert igen, mint mondtad, te mindent rám hagytál, én meg alapba csak a saját fejem után megyek, szóval...

- Az a rohadt nagy vicc, hogy úgy érzem mindent és semmit is tudok rólad egyszerre – nevette el magát kínosan.

    Ezzel az állásponttal nagyon is egyetértettem és helyeseltem is. Viszont ettől a naptól kezdve már sokkal jobban kijövünk. Mert ugye, eddig a porszemen is összekaptunk, és pont ezért. Azonban eléggé jól kezeljük mára már a helyzetet. Ennek mondjuk a legfőbb oka, hogy kábé két hónapon keresztül csak a suliban aludtunk órákon, mivel este vagy hozzám vagy hozzá zárkóztunk be és csak dumáltunk. Úgy mindenről és semmiről is egyszerre. Valahogy úgy érzem, hogy ennek hatására mindketten érettebbek lettünk és szerintem ennek hatására is jöttek össze Lénával április 26-án. Azóta is együtt vannak. Ja, együtt, öö... Fogjuk rá. Krisz hozza magát, ugye, ő nem az a fajta, aki megijed. Léna meg, kis cuki, aranyos, meg szeretem, meg minden, de teljesen más súlycsoport. Szóval, Krisz tényleg próbálja kezelni a lány visszahúzódottságát és félelmét, de az a baj, hogy azért eléggé sokat veszekednek. És nem csak főképpen ezen, hanem ilyen baromságokon, hogy nem illenek össze, mert nem elég jók egymáshoz, meg, áá... Persze ilyenkor mi jön? Krisz rögtön letámadja az aranyos kis hugicáját, hogy éjszakákban nyúlóan ápolja a kicsi lelkét, miközben Léna is megtalálja a barátnőjét és ilyenkor ő is sír egy sort. Nem egyszer volt olyan, hogy mondjuk Krisszel a konyhában lelkiztünk, közben Léna is ugyan arról írt. Vagy fordított eset, Krisszel chateltem és Lénának adogattam a zsepiket. De, ezektől eltekintve, minden tök sirály köztük.

    Amikor hazaértem minden tök király volt. Tényleg, tök be voltunk parázva Drina miatt, de ugyan akkor mindenkivel kezdtük megtalálni a közös hangot. Jó, a mindenki az túlzás. Akkor először kezdem a könnyebb esettel: 

    Szili. Ugye a húga is kórházban van és még a mai napig kómában fekszik. Nem viselte jól, hogy egyik napról a másikra én is és Drina is hasonló állapotba kerültünk, és bár én felébredtem viszonylag hamar, Drinánál az időkorlát határozatlan volt. Szegény Szili, tök ki volt akadva és annyira aranyos volt, hogy amikor egyedül voltam első nap a szobámban bekopogott, a kezembe adta Lunát és közölte, hogy ő vigyázott rá, meg megtanult mindent a gondozásáról, meg ilyesmi. Láttam rajta, hogy nem okés még így a helyzet, szóval, aznap este vele beszéltem át a dolgokat. Úgy mindenről szó eset, a megjátszott dologról, az elrablásunkról, arról, hogy nem ébredt fel, amikor keltegettem és ekkor szóba jött Szofi is. Életemben nem láttam még sírni Szilit, de ekkor teljesen kibukott. Egy éjszakán keresztül csak sírt. Flórával egyébként nagyon megvannak, mint eddig is, bár egyszer úgy volt hogy szakítanak, május végén. Én ezt még mindig nem értem, a lényeg, hogy Flóra valahogy megcsalta. Na, most ez abban merült ki, hogy megpuszilt egy srácot az arcán. Mondta neki Szili, hogy nem hiszi, hogy ez megcsalásnak számít, de a csaj minden áron szakítani akart és addig nyaggatta Szilit ezzel, míg végül a srác megunta és közölte, hogy akkor szakítsanak. Na, ettől Flóra megijedt, hogy most mi lesz, meg ilyesmi, és megint hozzánk fordult. Persze, az elején mi is próbáltuk lebeszélni erről a szakításos dologról, de nem ment. Aztán, amikor már tényleg a vége felé közeledett az egész, valahogy mégis összeszedték magukat. Ez ilyen, bonyolult és full titkos dolog. Eddig sem tudtunk sokat a kapcsolatukból, most sem, tehát... Szerintem így nincs is gáz. 

    A nehezebb ügy viszont Kristóf volt. Egészen február végétől, attól a naptól kezdve, hogy hazamentem, május 30-ig nyúztuk egymást. De szó szerint. Igazából, már nem is nevezném kapcsolatnak azt, ami köztünk volt. Ilyen látszat valamit próbáltunk eljátszani, azonban Kristóf totál megváltozott. Kifordult önmagából, nem lehetett vele beszélni. Eltűnt, de csak így random és volt, hogy napokra. Egyedül azért húztam a dolgokat idáig, mivel ekkor sikerült kiderítenem dolgokat. Nos, a lényeg, hogy ő benne volt egy jó kis fizetős melóban. Az apja vezetik a „céget”, de Kristóf is beszállt néha-néha. Dőlt is a lé rendesen. Dubaiba visznek ki lányokat. Magyarul: futtatnak. És erre kérdeztem rá februárban az uszodában is, de ő hőn állította, hogy már kiszállt, már vége van. Ja, ennek ellenére, amikor felhívtam őket és a titkárnő megkérdezi tőlem, hogy Zsoltai Kristóf ajánlott-e be, na, ekkor vállt biztossá, hogy mennyire is szállt ki az egészből. Amikor májusban, 30-án odaálltam elé, mindent megmagyarázott. Konkrétan közölte, hogy amikor elraboltak, rájött, hogy szinte ő is ezt csinálja és nem akar alább hagyni ebből, mert... Nem és kész, ezt nem magyarázta meg. Ezek után viszont engem semmilyen magyarázata nem érdekelt. Igazából, meg sem rázott az egész. Teljesen hidegen hagyott. Most így belegondolva, lehet nem is szerettem igazán. Akkor legalább egy kicsit megrázott volna, de semmi. Leszartam. A többieknek nem is tűnt fel semmi, senki nem tudta, hogy mi szakítottunk. Mondhatni, amilyen hirtelen és csendben vonult be az életemben, mint a pasim, olyan hirtelen és csendben is távozott. Asszem, 10-én jött be este a szobámba Ricsi, és megkérdezte, hogy miért nem járkál át mostanában Kristóf. Még mindig a röhögés kap el a válaszomtól. Nos, az ágyamban feküdtem hason és Lunával a laptopomon chateltünk Zoéval, amikor odafordítottam a fejem Ricsi felé és tök értetlen fejjel megkérdeztem tőle: „Már rég szakítottunk, akkor mégis mire föl járjon ide?”. Ricsi fejét le sem lehetne írni. Tök meg volt lepődve, én meg hirtelen elnevettem magam. Fullra hülyén jött ki a szitu. Komolyan, úgy válaszoltam, mintha tökre egyértelműnek kellene lennie, hogy mi szakítottunk és nekik még az előzményeket is tudniuk kellene. Aztán végül mindent elmagyaráztam neki, az ő válasza pedig csak egy: „Jesszusom, ekkora marhát még az ég nem b****tt!”. Ja, totál jó volt, meg minden, de ez van. 

    Amúgy, Drina jó pár napot kivett még szabinak, úgymond, mivel csak március 16-án ébredt fel, Szili legnagyobb örömére. A srác annyira oda meg vissza volt, hogy közölte, ennél jobb tizennyolcadik szülinapi ajándékra nincs is szüksége. De ezen kívül nagyon meg is könnyebbültünk. Tudtuk, hogy Drina ébredésével, néhány új kapcsolattal és az előre ugyan nem várt lezárásokkal új élet kezdődött meg. Egyébként Milán és Drina ekkor kezdtek el járni. Ahhoz képest, hogy Drina mennyire tiltakozott elenne, nagyon nagy volt, amikor Milán csak úgy lekapta, Drina meg nem ellenkezett. De nekik szokásos a kapcsolatuk, verekednek egy sort, meg Drina elhordja mindennek, de amúgy tök királyság minden velük. 

    Kitti és Dominik... Hát, Ricsinek és Dominiknek volt egy szép kis elbeszélgetésük május végén. Téma: Kitti. Dominik közölte, hogy ő le sem szarja, hogy ha összejönnek, sőt, még örülne is neki, de mivel lássuk be, Ricsi azért május 11-én betöltötte a 18-at, Kitti pedig még mindig csak 16, és ez a két év bár nem sok, de mind Dominik, mind pedig Ricsi tudták, hogy azért van egy jókora szakadék kettejük között. Kitti még nem tudja úgy kezelni a dolgokat, ahogy kellene, megpróbálja, de nem tudja. Ricsi meg... Sosem volt az a hidegfejű, megfontolt valaki. Ennek tiszteletére megbeszélték Dominikkel, hogy egy év után összejöhetnek, de amúgy, max. flört. És ha már Dominiknél tartunk. Nos, hát... Nem tudom. Tényleg halad azzal a fél évvel. De normális és emberi módon csinál most már mindent. Ennek ellenére, még mindig megverem és a szokásos, de jelen helyzetben legjobb haver. Nem a srácok szintje, mert ők olyanok nekem, mint a tesóim, mármint Krisz alapba is az, de na, érted. Rengeteget dumáltunk, meg ugye a Kristófos dologban is őt faggattam ki, mégiscsak eddig ő beszélt arról a másfél évről. Hát, beletelt két hétbe, mire mindent elrizsált erről az időről, és nem mondom, szép kis élet. Belegondolva, így kellett ennek lennie. Jobb ez így. Valahogy, talán már túl erőltetetten akartuk mi ezt az egészet.

***

- Aj, megőrülök! Kifutok a világból! – vágtam le a táskám a padom mellé, és a padon átmászva helyet foglaltam a széken.

- Most mi bajod már megint? – kérdezte Dominik mellettem, nyújtózkodva.

- Mi lenne? Eltört a telóm. Vagyis, betört a képernyője, és miért? Na, találd ki! – vágtam rá a padra az eléggé szép állapotban lévő telómat és Dominik is érdeklődve fordult felém, amikor meglátta a kijelzőt. Igen, ripityára volt törve és ha ez még nem elég, akkor használhatatlan is az egész...

- Mi a fenét csináltál? – kérdezte meg végül, a telómat forgatva a kezében.

- Én semmit. Kimentem cigizni. Teraszra, ugye, mint mindig. Luna kijött velem, mint mindig. A te nagyon okos kutyád pedig, mint mindig, nekem esett és végül a telóm bánta! Nem eteted azt a dögöt, vagy mi a f****m, hogy a telefonom kell neki?! – bombáztam a kérdéseimmel. Egyébként, mi tök jól el dumálunk és a teremben nincs senki. Nem meglepő. Hétfő van, és csak holnap kell már bejönni a suliba. Ezen a két napon nem csinálunk semmit, sőt a tanárok sem jönnek be, csak bent kell lennünk, elfoglalni magunkat.

- Megmondtam már, hogy ne hagyd szem előtt a cuccaid, vagy ez lesz a vége – szólt rögtön közbe.

- De nem hagytam! Kikapta a kezemből! – védtem magam azonnal, és ezen még jól elvitáztunk egy ideig, amikor is bejöttek Kriszzék. Vagyis, Krisz és Léna. – Krisz! Itt az én drága bátyám! Mondtam mostanában, hogy mennyire szeretlek?

- Bármit is szeretnél, felejtsd el! Tegnap én fizettem a kajádat. Rá ment az összes pénzem! – lombozta le rögtön a kedvem.

- De, ne már, kell egy új teló, mert valaki hülye korcsa megzabálta az enyémet – néztem itt idegesen Dominikre, aki csak ciccegve reagált, majd ismét Krisz felé fordultam. – Az összes pénzem ráment Lunára.

- Ezerszer elpofáztam már, hogy ne kényeztesd el azt a vakarékot, mert ez lesz a vége. És bevágja a cuki szemeket, amiket valószínűleg tőled tanult, te meg nem bírsz ellenállni neki, amit meg valószínűleg tőlem látott, tehát hanyagolj a hónapra! – tudta le a témát, mire én pufogtam egy sort, Léna és Dominik pedig elnevette magát. Kényezteti el a halál, nem is kényeztetem el. Mellesleg, a mai napra még befutott egyszer az ofő. Amúgy, konkrétan a fél osztály nem volt bent. Csak mi hatan, meg Flóra és Léna, na meg Dominik. A többiek nyaraláson voltak. De jó nekik, de amúgy, erről a dologról hamar megváltozott a véleményem. Nem kellett hozzá sok idő, csupán egy hét és már teljesen máshogy láttam a világot. De egyenlőre nem siessünk ennyire előre. Szóval, bejött az ofő. Legnagyobb örömömre kiosztotta a biziket és mivel az évzáró holnap lesz, minket haza is engedett... Fél tízkor. A többiek nagyba elmentek a szokásos „Hű de szerelmes vagyok” programjukat űzni, kivéve Ricsit, aki éppenséggel csak a „Hű de nagyon rástartoltam” zónában lebeg még. Szóval, ők leléptek. Jó gyorsan. Mondjuk, az ő eredményeikkel én is gyorsan leléptem volna. De amúgy, nem is értem... Órákat töltök azzal, hogy valamit beleverjek a fejükbe, erre mind csak hármast szed össze. Jó, ebből kivétel Drina és Milán, akik 4,5-ös átlaggal végeztek, meg Szili, akié 4,1-es lett, de a másik két fiú kerek hármas. Végül is, elég, de akkor a halál sem töri magát, főleg, hogy ennyit még maguktól is összeszednek.

- Menjünk valahova? – kérdezte Dominik, amikor kiléptünk a suliból.

- Vehetnél nekem egy új telót – próbálkoztam be, eredménytelenül. – Oké, amúgy ma nem. Dolgom van.

- Neked? Ilyenkor? Mi van, ki lett hirtelen annyira fontos, hogy nem hazamész aludni? – szögezte nekem a kérdéseket, egész végig röhögve.

- Hű, de vicces vagy! – vágtam gyomron a srácot, aki még mindig nevetett. – Mellesleg, Lunát viszem orvoshoz, aztán... – ekkor sóhajtottam. – Be kell érnem a hülye korcsoddal három napig.

- Ne szekáld már folyamat, tök szeret téged – jött be utánam a házba Dominik. De jó, gondolom majd az erkélyen hazamegy. Egy ideje szokásává vált. Vagyis, eltanulta tőlem. Tudod mikor fogok én lemenni, meg ki a kapun, aztán be a kapun, meg megint felmenni. Rövidebb az erkély.

- Ja, meg a cuccaimat. Komolyan, két hete a párnám szedte szét – forgattam a szeme unottan, majd beleraktam Lunát a hordozóba. Igen, szóval. Mondta a doki, hogy jobb lenne megműteni a kóbor macskák miatt, meg ilyesmi. És mivel ilyenkor nyitva van vagy az erkélyajtó, vagy az ablak, Luna meg szeret a terasz korlátján napozni, nem is olyan rossz ötlet. Csak, kib*******l drága és még több napig bent is akarják tartani, mondván: „Megfigyelés”... Ch, ja, hülye magán kórház és már megfigyelés. Max. a pénz miatt...

- Már vettem újat helyette, mit hisztizel már megint? – jött le utánam Dominik a kocsihoz. Ö, ja. Mivel Milán visszakapta a jogsiját, meg ugye folyamat az övét kértem el, egyszer meglepett vele. Mondván, hogy az övét innentől nem használhatom, itt van a sajátom. Tök menő, olyan mint az övé, ilyen terepjárós féleség, fekete és beépíthető üléses. A társaságot elnézve kell is a hely. Végül Dominik csak egy unott nézést kapott a párnás témára, majd beszálltam az autóba és indultam is. Fél óra múlva megérkeztünk és bár nehezen, de odaadtam nekik Lunát. Három nap... Ja, valahogy csak túlélem.