29. rész – Álom az álomban?!

- Mi a francok, ezek a folyamatos álmok?! – nyitottam ki ismét a szeme. – Vagy, ezek tényleg megtörténtek?! Volt nekem ilyen beszélgetésem Kristóffal?! Bármelyik, a kettő közül?! Egyáltalán milyen nap van?! Ja, szombat... Mellesleg, tök fain magamba beszélni.

    Basszus, akár hogy agyalok, nem tudom különválasztani a megtörtént eseményeket, az álomvilágomban megteremtett párbeszédektől. De, mi van, ha nem is kellene ezt tennem?! Mi van, ha valójában ezek csak útmutatások?! De, ez esetben, mire akarnak célozni? Főleg a második? Szerelmes... lennék?! Csak még nem tudom, hogy kibe?! Ez, mondjuk baromság... Mindig is tudtam, hogy kihez állok ilyen szinten közel, viszont nem érzem ezt szerelemnek... Vagy az, csak én vagyok hülye, hogy felfogjam?! De, minden romantikus, csöpögős cuccban az volt, hogy lepkék, meg izzadás, meg dadogás, meg a tököm tudja mi még, viszont ezek nálam nem jelentkeznek. Lehet furán vagyok bekötve, de az igaz, hogy furán érzem magam a közelében... Hm, legalább így le is szállnak majd rólam, ha összejövök vele. Ez az! Ma túl is esek rajta, holnap már nem lenne alkalmas, mivel megyek Milánhoz... Á, mit nekem egy pasi, meg a szerelem?! Viszont, lépek kajálni éhen halok.

- Seredech! – ugrott a nyakamba Kitti, amikor leértem a konyhába.

- Na, mi van, megint pasizol? – tettem karba a kezem, megállva a lány előtt.

- Á, még mindig – tapsikolt ugrálva, én pedig nevetve ráztam meg a fejem és bevonultam a konyhába.

- Jó kedved van... – suttogta Ricsi, pislogás nélkül meredve rám.

- Ezt úgy mondod, mintha törvénytelen lenne a jókedv – nevettem el magam, majd elvettem Kitti kezéből a felém nyújtott papírt. – Most lesz a szülinapod?

- Nem, 20-án volt, csak most van hétvége, tehát csak most tudom megtartani. És képzeld, Ricsi megengedte, hogy itt tartsam meg – ugrándozott megint csak Kitti.

- Tehát evidens, hogy mindenki jön – tette hozzá Ricsi szinte azonnal.

- Ki nem hagytam volna, bolond – vertem homlokon a srácot, ő meg csak furcsállva szemlélt engem végig.

- Mi oka a jókedvednek?

- Hm, majd megtudod – kacsintottam nevetve.

- M-mi?! Félek tőled ilyenkor, sosem tudom, hogy mi jár a fejedben – hőkölt hátra a srác.

- Lehet, újra belevágok – nyújtózkodtam, ülő helyzetben. – Uncsi már a képetek bámulni.

- Nem vágom mibe akarsz most belevágni, de ha abba, amire gondolok, akkor már most felejtsd el! – szólt le azonnal.

- Nem érdekelsz, és csak merd még egyszer megszabni a dolgokat, és tuti kezdheti Kitti ásni a sírodat! – daráltam sóhajtva, a srác pedig csak nyelt egyet.

- Mibe akarsz belevágni? – állt meg felettem mosolyogva Kitti.

- Valami jóba – mosolyodtam el, majd fellöktem magam a székből. – Kristóf?

- Mit akarsz tőle?! – fagyott le Ricsi egyből.

- Nem tökre mindegy az neked?! – ásítottam.

- Haj, kint van a keretben... – intett Ricsi, én pedig csak kiviharoztam a hátsó kertbe, ahol Kristóf tényleg egyedül volt, és guggolva szívta a cigijét... A mellette lévő csikkekből ítélve már az ötödiket.

- Láncdohányos! – csapta hátba, mire csak köhögni kezdett. – Ne zabálj annyi füstöt!

- Meg vagy... – nyögött ki két köhögés között ennyit.

- Ch, micsoda egy nyámnyila alak! – ültem le fújtatva az egyik székre, majd hozzá hasonlóan én is rágyújtottam. – Kábé mikorra akarsz életben maradni?! Csak mert addig lehet bemegyek, eszek, meg ilyesmi...

- Te teljesen bolond! – fordult hátra összehúzott szemöldökkel, amikor már végre nem fulladozott. – Nem akarok mindenáron a te kezed által megdögleni!

- Ó, bocs, én másképp emlékszem erre – néztem rá nevetve. – „Inkább te ölj meg, mint a többi itt élő nyomorék!”, vagy valami ilyesmi.

- Ch, ne terelj! És bezzeg erre emlékszel... – dünnyögte Kristóf.

- Ki mondta, hogy másra nem?! – döntöttem hátra a fejemet, amit a mögöttem lévő fal fogott meg.

- Most miről is dumálunk?! – kérdezett vissza, értetlenül, mire csak nevetve megráztam a fejem. – Akkor nekem lenne egy témám. Talán...

***

- Ezt komolyan mondod?! – döbbent le Krisz teljesen, amikor beléptem a házba, engem pedig követett Kristóf is.

- Meg sem szólaltam – vonultam el a srác mellett ásítva, majd levágtam magam a kanapéra.

- Bejelenteni valóm van! – tapsolt kettőt Kristóf, mi pedig mindannyian rászegeztük a tekintetünket. – Jövő héten bár gyakszim lesz, illetve akkor kezdődik, de nem is ez a lényeg. Áthelyeztetem a gyakszi helyszínét ide, Pestre, tehát örömmel közlöm veletek, hogy itt fogok addig élni.

- Meg a nagy francokat! – reagálta le elsőnek Szili.

- Meg amúgy is, mi a f***nak akarsz te ide jönni?! Jó neked Pécsen is! – tette karba a kezét Ricsi is.

- Nem, ugyanis van itt valaki, aki miatt itt kell lennem egy ideig! – legyintette le a dolgokat Kristóf.

- És pedig?! – kérdezett egyből Drina.

- Majd megtudod, ne legyél ennyire kíváncsi! – röhögött fel Kristóf, majd felém és Krisz felé fordult. Mi amúgy a kanapén ültünk, én a telómat nézegettem, Krisz meg engem mért végig árgus szemekkel. – Ti nagyon kussban vagytok!

- Le sem szarom a kis magánéleted, van jobb dolgom is! – felelte Krisz, rá sem nézve a srácra.

- Én chatelek, szóval semmit nem fogtam fel az egészből – emeltem fel a fejem a telómból. – Fontosról maradtam le?!

- Veled már közöltem kint – sóhajtotta Kristóf., mire csak bólintottam egyet, és ismét visszatértem a telefonom világába. Mellesleg, szerinted ennyire hülye, hogy lehet?! Bár nem látja a dolgokat, amiket ide irkálok, tehát mindegy is, a lényeg, hogy valójában felfogtam, csak tereltem.

- Ha már itt tartunk! Te mit is dumálsz kettecsként a húgommal?! – fordult most már a srác felé Krisz.

- Szerinted mégis mit?! Elvettem a szüzességét, és megkértem a kezét! Anyám... – fogta a fejét Kristóf, Krisz viszont nem díjazta eme nagyon ésszerű poénját,..

- Legszívesebben ezért a beszólásodért beverném a képed, azonban túl sok a szemtanú! – lüktetett egy ér Krisz homlokon.

- Nyugi van, marha! – csaptam fejen Kriszt, majd előre hajolva belenéztem az arcába, ő meg értetlenül nézett ugyanúgy engem. – Veled még beszélni akarok!

- Most, vagy megvárjam, míg végzel a randijaiddal?! – kérdezett vissza egyből.

- Nekem tökre mindegy – vontam meg a vállam, majd a képébe nyomtam a telómat, amiben a Dodóval folytatott beszélgetéseink voltak megnyitva. Illetve nem is ez a lényeges, hanem az, amit legutoljára küldött, még pedig egy képet. Nem tudom, hogy, hogy sikerült rávenniük erre Lénát, de csináltak róla egy tök jó képet. Nem is az a lényeg, ruha van rajta, meg ilyesmi, inkább az, hogy megengedte, hogy eljusson Kriszhez, ugyanis... A képen háton fekszik az ágyon, az egyik lába fel van húzva, miközben az ellentétes kezével a homlokába lógó frufruját söpri hátra, és teljesen olyan képet vág, mint aki tök nem tudta, hogy fényképezni fogják. Tehát, az egész full természetes képet ad, egy kis csalódottsággal és kimerültséggel vegyítve. Amúgy, Krisznél is megtette a hatását, ugyanis a srác kikapta a kezemből a telefont...

- Nektek nincs jobb dolgotok?! – nézett körbe Drina a három srácon, mire ők csak felpattanva vonultak ki a kertbe. Illetve, felpattanást maguktól tették meg, azonban Drina kedvesen kivágta őket a friss levegőre, és még be is zárta az ajtót, majd behúzta a függönyöket, így nem láttak be, de még hallani sem hallottak semmit. – Nos, megvárjuk míg kiélvezed magad, vagy dumálhatunk?!

- E-ez mind nem hat meg engem! – dobta vissza a telómat, Drina pedig sóhajtva roskadt le elénk a földre.

- Elmesélek neked egy szép kis történetet – néztem rá unott tekintettel. – Dodó most írta, hogy Léna full egyedül lesz otthon. A szülei elléptek otthonról, és hát, mi nem nagyon érünk rá... Ugye, én hivatalos vagyok Kitti bulijára, meg Drina is, Flóra itt lesz Szilivel, Zoé a bátyával randizik, viszont valakinek el kéne mennie hozzá, ugyanis nem éppen érzi jól magát.

- És Dodó?! Ő küldte a képet, tehát nyilván ott van! – vonta fel a szemöldökét Krisz.

- A pasijával randizik! – vágta rá kapásból Drina.

- Nem izgat az egész, majd megoldja! – nyújtózkodott a srác.

- Úú, bocs, ezt fel kell vennem – emeltem fel a telómat, és egyből ki is hangosítottam.

- Csesszétek már meg, mennyi idő elérni titeket?! – kiabálta le a fejünket egyből Dodó.

- Épp jókor, engem zaklatnak... – sóhajtotta Krisz.

- Te féleszű! – üvöltötte le egyből Dodó, majd aggódó hangon folytatta: – Tudjátok, ki jött Lénához?! El sem hiszem, éppen kiléptem az ajtón, amikor mellettem, nagy sebességgel elszáguldott... Ő! A csupa nagybetűs Ő!!

- Aha vágjuk mi, a nagybetűs Ő, hű de izgi! – ironizált a hangjával tovább Krisz.

- Te megint csak elcseszett agyú! A nagy betűs Ő, az Dávidot jelent! – üvöltözött tovább, mi hárman pedig egyből aggódva néztünk egymásra. A következő másodpercben Krisz idegbetegen felpattant, majd gyors futásban kivágódott a bejárati ajtón.

- Színésznek kellene mennünk – ásítottam.

- Ja, és még hogy mondta, hogy „Már pedig engem hidegen hagy az egész csaj!” – utánozta le Drina Krisz hangját, mire csak elröhögtük magunkat.

- Na, asszem megyek és eltűnök a színről, még mielőtt Krisz itt találna. Hupsz, vagyis, már lényegtelen... – nyelt egy nagyot Dodó. – Tartsátok! Léna! Sok sikert, ne dadogj, ha kérdi, akkor Dávid itt volt, de már elment, és nyöszörögd be, hogy félsz, hogy visszajön, satöbbi, amit begyakoroltunk! Én pedig most távoznék is.

- De az ott az ablak – hallottuk meg Léna hangját.

- Tudom, te féleszű, de elméletileg én nem vagyok itt. Na, menj, nyiss ajtót, és ha kérdi, hogy miért ilyen későn válaszoltál, akkor mond azt, hogy féltél, hogy a Dávid jött vissza! Ha bármi problémád adódna, akkor menj a fürdőbe, és hívj minket, Drináéknál leszek! Sziaaaa! – darálta őrült tempóban Dodó, majd egy „Aucs!”-t hallottunk már csak. Tehát tényleg kiugrott az ablakon... – Nah! Ügyesek voltatok, innentől már csak Lénán múlik. És becsinálok, tényleg ideért ilyen gyorsan Krisz. Mégis hány kilométer per órával jött ez?! Gyorsabban ideért, mint te, Seredech.

- Te futottál?! – kérdezett vissza ingerülten Drina.

- Igen, és még így is késett – válaszolt helyettem Dodó.

- Most letesszük! – nézett rám szúrós szemekkel Drina, majd kinyomta a hívást, és egyenesen a szemembe kezdett nézni. – Te megőrültél?! Tudod, hogy nem futhatsz! Sőt, semmit nem csinálhatnál szinte, a rúgáson kívül, esetleg!

- De...

- Nincs semmi „de”! – szólt közbe egyből, majd felállt, és beengedte az időközben jégcsapokká fagyott srácokat a házba.

- Jó, jó! Tudom én is, oké?! – álltam fel, majd felkaptam a telómat a földről, és felvonultam a szobámba, és most én száműztem magam a friss levegőre, ugyanis beérve a szobámba egyből az erkélyemen kötöttem ki. De ha már itt vagyok, lehiggadok egy kis nikotinnal.

- Pszt, Seredech – pisszegett mögöttem Kitti... A logika, de mindegy. Sóhajtva fordultam felé. – Gyere velem! – ragadta meg a kezem, majd a szokásosan ismert módon berángatott Dominik szobájába.

- Miért is vagyunk me... – kezdtem, de az ajtóra felakasztott hatalmas kép kiverte a szemem. Egyrészről, ki képes egy képet kinyomtatni A3-as méretben?!

- Öö, szóval, lehet, hogy kicsit tévedtem a múltkor, izé... – tördelte lesütött szemmel az ujjait Kitti. – T-talán még sem egy hónapja beszéltek utoljára... 

- Ki nem szarja le?! Nyugi van Kitti, nem érdekel a bátyád, semmilyen tekintetben! Van pasim, egyébként, ha érdekel, ezért Dominik nem is izgat, sem az ő kis magánügyei a nőjével! – fordultam sarkon, majd kiindultam a szobából, de mielőtt még intettem volna, még megjegyeztem: – Tűnj innen, mielőtt elkezd veled balhézni!

    Ch, micsoda szeretetroham. Ezek amúgy meg vannak húzatva?! Még, hogy nekem esélyem Dominiknél, mert oké, feltételezzük, hogy igazuk van. Nos, nekem mégis hogy a jó fenébe kellene felvennem a versenyt azzal a csajjal?! Rohadt nagy egóval áldott meg a sors, és nem tartom magam egy csúnya csajnak, de ez... Tőlem százszor szebb, ezek bolondok! És hülyék, és áá! Még hogy fél év! Ígérgessen csak annak a kis hercegnőnek ilyeneket, még jó, hogy egyetlen szavát sem hittem el, mert különben most irtóra nagy bajban lennék! De tudod mit, Dominik?! Azt hiszed, hogy olyan jó móka szórakozni másokkal?! Ezt még keservesen vissza fogod kapni, csak várd ki a végét! Velem főleg te nem fogsz szívózni, cseszd meg!