2. évad - 9. rész – "Részvétem..."

- Na jó reggelt, Törpi – szólalt meg Krisz, kábé másfél óra múlva, és ezek szerint Szonja felébredt, szóval én is letettem a telefont, ahol eddig Milánnal, Dodóval és Lénával beszéltem. Na, meg válaszoltam szegény Benjinek is, mivel ő is tök be van parázva a megyei verseny miatt, de azt az egy-két mondatot nem nevezném beszélgetésnek.

- Úú, majd még énekelsz nekem? – ugrott a kanapéról Kriszhez Szonja.

- Persze, meg majd Ser is, rendben? Gyere, keressünk valami kaját, aztán mehettek is arra a csajos dologra – vitte be az ölébe Krisz Szonját, én meg felmentem az emeltre, összepakolni a szobámba Szonja játékát, amit hozott magával és először ezzel is aludt el.

- Na, köszi, hogy nem zajongtál – mentem át Dominikhez szólni, hogy Szonja felkelt már.

- Ja, nincs mit – legyintett, felülve az ágyában. – Mi van, kissé gondterheltnek tűnsz.

- Van egy megérzésem, de mindegy – ültem le sóhajtva a földre.

- Konkrétan? – szólalt meg rögtön Dominik.

- Szonja sírva jött le, hogy azt álmodta, hogy az anyja meghal. Szandi beteg és kábé fél perce írta Milán, hogy bement Szandihoz, de aludt, viszont az ágya körül egy csomó véres zsepi volt. Köhög, szédül és már évek óta, viszont eddig a vérzés nem volt meg neki – döntöttem a szekrénynek a fejem. – Ha Szandi tényleg meghal, Milán nem tud mit kezdeni egy majdnem négy éves kislánnyal. Vagyis, nem azt mondom, hogy nem szereti, meg nem örül neki, csak azt, hogy nincs hozzászokva, neki még Niki is gondot jelentet, pedig ott egy év volt...

- Ha már a gyerek is látja, akkor ott tényleg van valami – ült le velem szembe a földre Dominik.

- De mi mégis mit fogunk csinálni?! Szeptembertől suli, nappal elmegy oviba, de amúgy... Délután sem biztos, hogy tudunk vele lenni. Az apjához meg nem lehet küldeni – daráltam, még mindig a plafont bámulva.

- Most nem azt mondtam, hogy tuti ez lesz, csak hogy valami nincs rendben. De lehet, hogy meggyógyul és akkor nem lesz ilyen gond...

- Ser! – hallottam meg hirtelen Szonja hangját, ezért kimentem az erkélyre, ahol Szonjával találtam szembe magam. – Mit csinálsz odaát?

- Kíváncsi vagy rá? – kérdeztem, mire bólintott, így átemeltem a korláton, Szonja pedig egyből beszaladt a szobába.

- Úú, még egy barát? – kiáltott fel Szonja lelkesen, mi meg elnevettük magunkat.

- Szonja, ő Dominik, ha nálunk leszel, szerintem sokat fogsz vele találkozni – guggoltam le a kislány mellé, majd a srácra néztem. – Dominik, ő pedig a kis hercegnőnk.

- De még csak félig, de majd ma Ser elvisz és akkor teljesen hercegnő leszek. Ugye, Ser? – kezdett el ugrálni, én pedig csak bólintva nyomtam egy puszit az arcára.

- Arról semmi kétségem. Seredech tuti hercegnőt csinál belőled – szólalt meg Dominik is.

- Igen, mert Ser is olyan szép, mint egy hercegnő. Ha nagy leszek, én is olyan akarok lenni, mint Ser – Szonja ezen kijelentésére nem kicsit meglepődtem és ezt szerintem Dominik is észrevehette, mivel csak egy mosolyt küldött felém, majd felállt és az ajtóhoz ment.

- Szereted a kutyákat, Szonja? – nyitotta ki az ajtót a kislány bólintására, Maci pedig azonnal berontott a házba, majd először nekem adott egy puszit az arcomra, aminek nagyon, nagyon „örültem”, majd Szonjához ment, aki nevetve kezdte el simogatni. Eléggé veszélyesnek ítéltem meg a körülöttük lévő zónát, így inkább leültem Dominik mellé és az ágynak támasztottam a hátam.

- Ser, kaphatok majd egy kutyust? – fordult felénk Szonja nevetve, mivel a kutya az ölébe feküdt, de nem teljesen, csak a fejét hajtotta a kislány lábaira.

- Majd megbeszéljük ezt Milánnal, meg anyuval – tereltem a témát, mert ha rajtam múlna, akkor biztos nem. – Figyelj csak, szeretnél velem meg Krisszel elutazni szombaton Amerikába?

- Mehetek veletek? – csillant fel Szonja szeme.

- Persze, anyuval és Milánnal már beszéltünk, és Dávid is beszerzi neked holnapra a cuccokat, pénteken nálunk alszol, szombaton pedig megyünk Washingtonba – magyaráztam neki a helyzetet, ő pedig tapsikolni kezdett, majd Dominik előtt megállt.

- Te is jössz velünk?

- Nem, én most nem. De majd legközelebb lehet – nevetett fel a srác.

- Ser, és csak mi megyünk hárman? – nézett rám hirtelen Szonja.

- Most igen, meg ott lesz Dávid és Máté is, meg a bátyja, Dani – soroltam a neveket, de amikor kimondta a Mátét, Szonja szeme az eddigieknél is jobban csillogott. – Elmeséled Dominiknek a nagy szerelmedet?

- Úú, képzeld, képzeld – kezdett el ismét ugrálni, csak most ismét Dominik előtt volt, a srác pedig csak kíváncsian nézett rá. – A Máté az én nagy szerelmem, bár Ser nem engedi, de Máté azt mondta, hogy akkor ez tiltott szerelem lesz.

- Hűha, de aztán csak titokban, nehogy Seredech ideges legyen.

- Ser nem olyan, ma mesélt nekem, Krisz meg énekelt – darálta, még mindig felpörögve Szonja.

- Majd kérd meg Sert is, hogy énekeljen neked, attól tuti eldobod az agyad – időközben szóltam Dominiknek, hogy Krisz írt, hogy menjek át, vigyázzon egy kicsit Szonjára, aki csak egy aprót bólintott. Átvetettem magam a korláton és Kriszt kezdtem el keresni.

- Mi van? – kérdeztem, még a lépcsőn menve, Krisz pedig a nappaliban volt.

- Gáz van – válaszolta meg a kérdésemet egy nagyon nem kielégítő válasszal. – Szandit bevitték a kórházba.

- Mi? Miért?! – kérdeztem vissza rögtön.

- Milán mondta, hogy egyszer csak elkezdett köhögni, majd hirtelen abbahagyta. Bementek Drinával megnézni, hogy mi van, de akkor már... Szóval... – az elején bár darált, a végére eléggé lelassította a mondandóját és ahogy ránéztem, már sejtettem, hogy mi van. A következő percben megcsippant a telefonja, amit kábé fél másodperc múlva felém is fordított. Drina írt, és csak ennyi szerepelt benne: „Részvétem...”. Ekkor volt nálunk egy kisebb képszakadás. Mindketten csak álltunk és néztünk magunk elé. Kábé öt perc múlva viszont rájöttünk dolgokra.

- Én elmondom Szonjának, ha Milán is beleegyezik – szólaltam meg halkan, Krisz pedig csak bólintott és már írt is vissza Drinának, aki kábé öt perc után küldte el a választ.

- Azt mondta, hogy hármunk közül te tudod a legfinomabban közölni vele – köszörülte meg a torkát Krisz, majd elkezdett hívni valakit, gondolom Drinát. Ekkor viszont én is elindultam és még át nem értem Dominikhez azon agyaltam, hogy mégis hogy fogom elmondani Szonjának a dolgokat. Amikor megálltam az erkélyajtóban Szonja éppen nevetve játszott Macival, Dominik pedig hirtelen felém kapta a fejét és kérdő tekintettel nézett rám, de kábé fél perc után leesett neki a dolog.

- Khm, Szonja, gyere csak egy picit – guggoltam le, a kislány pedig vidáman jött oda hozzám. Most mégis hogy kéne közölnöm egy három éves gyerekkel, hogy az anyja meghalt?! – Ugye tudod, hogy anyu nagyon szeret? – kezdtem el birizgálni a haját, ő pedig csak bólintva mosolygott tovább.

- Én is nagyon szeretem anyut, meg titeket is – ölelt át hirtelen, én pedig még mindig nem tudtam, hogy, hogy folytassam.

- Figyelj rám most, rendben? – toltam el magamtól a vállát fogva és a szemébe nézve. – Anyu mindig is szeretni fog téged, de most el kellett mennie egy olyan helyre, ahova mi egyenlőre nem követhetjük. De anyu mindig figyelni fog minket, és mindig büszke lesz az ő kis Hercegnőjére – ahogy megláttam Szonja könnyeit, úgy kezdtem el én is elgyengülni. Nem nagyon beszéltem Szandival, talán évente három-négy alkalommal, de az, hogy nekem kellett elmondanom a lányának, hogy az anyja már soha nem lehet vele... Szonja hirtelen ismét átölelt és még jobban sírni kezdett.

- Soha többé nem láthatom anyut? – kérdezte, öt perc után.

- Édesem, anyut mindig látni fogod. Ha lehunyod a szemed, ő ott lesz előtted – szorítottam magamhoz szorosabban.

- Vigyázol rám, Ser? – kérdezett vissza egyből.

- Persze – toltam el magamtól és miközben felvettem egy hamis mosolyt, letöröltem a könnyeit az arcáról. – Menj le Kriszhez, rendben? Mindjárt megyek én is – raktam át az én teraszomra, Szonja pedig egyből berohant a szobámba, én pedig Dominik korlátjának támaszkodva néztem felfelé, ezzel is próbálva visszaszerezni az irányítást. Hirtelen Dominik megragadta a kezem és behúzva a szobájába átölelt. – Most mégis mit fogunk csinálni?! – kérdeztem, leginkább magamtól, a homlokom a mellkasának döntve, ő pedig csak szorosabban húzott magához a derekamnál fogva.

- Most elviszitek egy hétre. Addigra ti is átgondoljátok a dolgokat, ő pedig megnyugszik. Szerintem veletek biztonságban érzi magát és valahol érezte, hogy ez be fog következni – suttogta Dominik.

- Egyikőnk sem tud felnevelni egy gyereket. Még mi is azok vagyunk, mégis hogy a fenébe kellene nekiállni?! – ekkor viszont már eltolt magától és lecsókolta az arcomról a könnycseppeket. Annyira meglepődtem, annyira nem ide illőnek éreztem ezt a tettét... - Khm... Most jobb, ha megyek – engedtem el, és már szinte ott sem voltam. Lementem a nappaliba, ahol Szonja mesét nézett, Krisz pedig most jött ki a konyhából.

- Jól vagy? – nézett rám, a kezembe nyomva egy energiaitalt.

- Hogyne, csak megfogadtam, hogy addig nem keresem Dominiket, míg le nem tisztázom magamba a dolgokat, erre... Áá, mindegy. Szonja? – tereltem a témát rólam, de tudtam, hogy ezt Krisz sem fogja annyiban hagyni.

- Azt mondta, hogy olyan akar lenni, mint te, és mivel te erős vagy, ezért ő is az lesz – vette lejjebb a hangerejét. – Milán lesz itt a nagyobb gond.

- Itt a legnagyobb gond Szonja. Mégis, hogy a fenébe fogunk mi gondoskodni egy ennyi idős gyerekről?! Milán egyértelműen nem tud és szeptembertől suli – daráltam idegesen.

- Megoldjuk. Nappal oviban lesz, délután meg valaki biztos, hogy ráér. Milánba meg ne menjünk bele most – tette el a zsebébe a telefonját Krisz. Hát, igen... Lassan hat éve vesztette el a húgát, most megtudta, hogy van még egy, erre az anyja is elment.

- És hol fog lakni?! Milánnál?! Szerinted pont ő fogja majd feladni a szabadidejét, amikor napokig haza sem tolja a képét?! – álltam le veszekedni Krisszel, bár egyikőnknek sem ez volt a szándéka.

- Majd itt, tudsz jobbat?! A veled szembe lévő szobát senki nem használja, nem olyan nagy, mint a többi, de Szonja elfér benne – de legalább kivételesen gondolkodik is. Nekem eszembe sem jutott, hogy Szili fürdője mellett van egy szoba. Elméletben vendégszoba, de olyan szinten nem használjuk, hogy be sincs rendezve, csak egy üres szoba, fehér falakkal.

- Oké, várj egy picit – vettem pár mély levegőt, aztán ismét ránéztem Kriszre. – Most megkapom a pénzt a két melóra. Addig Milánnal maradnak Szonja cuccai. Még itthon vagyunk megbeszéljük Szonjával, hogy milyen színű szobát szeretne, hívunk egy festőt, és ha visszaértünk, Szonja beköltözik – daráltam el a lényeget, Krisz pedig csak helyeslően bólintott. – Holnap szólok Dávidnak, hogy nyáron szedjen össze nekem minél több melót, mert Luna mellett most már Szonjáról is kell gondoskodni. Péntekig pedig nézek valami ovit, augusztusban vannak a felvételi szarságok, asszem, tehát még ezen a héten el kell intézni. Te pedig beszélsz a többiekkel.

- Egyértelmű – vágta rá kapásból, én meg csak sóhajtottam egyet. – Dominik mit csinált?!

- Valami olyat, amit nem kellett volna – feleltem, elhaladva mellette, majd leültem Szonja mellé. – Mit szólnál hozzá, ha elmennénk cukiba?

- Juj, én csokis sütit kérek! – pattant fel a kanapéról, majd rögtön ment is felvenni a cipőjét. – Krisz, te is jössz?

- Nekem még el kell intéznem pár dolgot, de hozz nekem is sütit – segített bekötni Szonja cipőjét, majd nyomott egy puszit az arcára és Szonja ment is garázsba. – Azért figyelj oda – tette a vállamra a kezét, én pedig egy bólintással indultam ki Szonja után. Bekötöttem az ülésbe, majd én is beszálltam és kitolattam a garázsból.