41. rész Krisz beégése

    Hát, a lényeg, hogy ez a fajta összeveszésünk Krisszel amúgy sem tart sokáig. Sőt, szinte mindennap összekapunk valami hasonlón, szóval már fel sem vesszük nagyon az ilyesmit. Milán meg az örök békítő. Ha nagyon megunja már az örökös hadoválásunkat, akkor mindig hasonlóképpen leteremt minket, ilyenkor pedig rájövünk, hogy a másiknak amúgy rohadtul igaza volt. Na, és ezt követi az, hogy szinkronba kezdünk el beszélni, de folyamat, kábé öt-hat percen keresztül, és ez megint csak kiakasztja az amúgy is labilis idegállapotunkat, tehát kezdődik minden előröl, egy-két vihar előtti csend közbeszúrásával. Mellesleg, kiderült, hogy szombatra valakinek le is kellene foglalnia azt a bizonyos részt az uszodában, amit ki másra hagytak volna, mint Kriszre?! Hát, bátor személy volt a megbízó, azt már most leszögezem. Milán meg azt sem tudta, hogy merre kapkodja a fejét, ugyanis eddig nem eset le neki, hogy ő is a meghívottak listáján van. Mindegy is, nekünk amúgy is van igazulásunk a hétre, plusz ma dupla magyarral is kezdtünk, úgyhogy esélyesnek csak az uszoda ugorhatott be. Én tök eldöntöttem, hogy be nem teszem a lábam erre a helyre szombatig, tehát kint várakoztam az autóban. Jó, mondjuk azt tegyük hozzá, hogy Krisz is megtiltotta, hogy bemenjek, neki meg Kristóf nem engedélyezte, hogy bevigyen, tehát már kezdett tök zavaros lenni, ez az amúgy nagyon is könnyen elintézhető dolog. Milán meg rájött, hogy nem kéne egy ilyen egyszerű ügyet pont Kriszre hagyni, tehát bement vele. Milyen jó is a csend, főleg, hogy csörög a telóm.

- Igen? – ásítottam. Oké, azt kifelejtettem az előbb, hogy majdnem bevágtam időközben a szunyát. Mellékes tény, kinek számít?!

- Miért nem lepődtem meg, hogy veled sosem lehet személyesen beszélni? – kérdezett köszönés nélkül Dominik. – Mellesleg, amúgy is annyit akartam csupán mondani, hogy ha elkapott a féltékenységi roham, létszíves, engem keress meg.

- Aha, szóval a csillagocskád kinyitotta a fénylő kis szájacskáját, és beköpött a pasijának?! Röhej, de komolyan – vettem fel a leggúnyosabb hangomat.

- Nem volt nehéz kitalálni, hogy kiről beszél – sóhajtotta a srác.

- Nem mintha nagyon törted volna magad a kis csajod miatt! Nem most kell eljátszani a nagycsávót, plusz, le sem szarom, egyszerűen csak idegelt, hogy beállított, mint a világ legtökéletesebb embere, holott tőle még én is százszor tökéletesebb vagyok! – daráltam.

- Ezt nem kell bemutatnod, tisztábban vagyok vele – szólt vissza tök komolyan. Hát, örülök, hogy tisztában van a csaja „erényeivel”...

- Hallod, most neked mi is a bajod?! Fullra nem vágom, hogy az egyik percben azon vagy, hogy szétválassz minket Kristóffal, most meg véded ezt a... csajt, akivel mellesleg, tudtommal legalábbis, nem annyira tökély a viszonyod. De tudod mit?! Nem is izgat, csak szakadj le végre rólam, és tedd meg azt az apró szívességet, hogy Kristófot is békén hagyod. Rohadtul nem miattad akarom idegesnek látni. Kösz, és szevasz – nyomtam ki a hívást, majd nyújtózkodva szálltam ki a kocsiból, és nekitámaszkodva annak ajtajának, tök lazán rágyújtottam. Értem ezt erre: „Az uszoda parkolójának teljes területén tilos a dohányzás!”. Hupsz, de mivel az éppen előttem álló kukára az van írva, hogy: „Dohányzásra kijelölt hely!”, így az előbbi eset pont hidegen hagyott. Mellesleg, ez a kettő üti egymást, de olyannyira nem számít. De, ha már a hívásoknál tartunk...

Ser üzenete: Órán vagy?

Kristóf üzenete: Ja, de nem olyan érdekes, mint te ;)

Ser üzenete: Vicces vagy :D De állj le.

Kristóf üzenete: Oké, oké :( :D

Ser ünezete: Mellesleg, vasárnap mikor is jöttök pontosan?

Kristóf üzenete: Passzolnám kábé délre kéne odaérnünk, de ezt a csőcselét ismerve még éjfélkor sem leszünk ott... Hála az égnek, már így is minden bajom van...

Ser üzenete: Konkrétan?! Dominik akasztott ki már megint?! -.-”

Kristóf üzenete: Nem, viszont elszakítottak tőled.... :'(

Ser üzenete: Bah, de nyálas.... -.-”

Kristóf üzenete: Oké, csak vicc volt :D Mellesleg, tényleg hiányzol, azt nem kamuztam.

Ser üzenete: Kvitt :D 

Kristóf üzenete: Te mégis, hogy a tökömbe tudsz lázadóan, de mégis tök aranyosan válaszolni? :D

Ser üzenete: Ja, bocsi, én nem játszottam el a 12 halált :D

Kristóf üzenete: Muti *-* :D

Ser üzenete: Cseszd meg, gyökér :D :D :*

Kristóf üzenete: Amúgy, Hisztikém, szombaton először csak ketten leszünk ;)

Ser üzenete: Végre, már kezdtem unni, hogy ha már két másodpercnél tovább voltunk kettesben, akkor kitört a harmadik vh...

Kristóf üzenete: Most kaptunk két órát. Elég lesz? :P

Ser üzenete: Öö... Gondolom... :D

Kristóf üzenete: Beszarok! :O Most de kár, hogy nem látom az arcodat, a rohadt életbe! >.< Pedig végre elértem, hogy zavarba gyere...

Ser üzenete: Na, hanyagolj.... -.-.”

Kristóf üzenete: Hisztikém, de nyugi, ami késik nem múlik ;)

Ser üzenete: Fú, te....!

- Jövőhét szombat, reggel nyolctól egyig, ebből két óra a tiétek – lépett mellém Milán, majd tök random belenézett a beszélgetésembe. – És ez igaz, tök vörös a fejed.

- Hagyatok már békén! – vágtam be magam idegesen a kocsiba, a fiúk pedig röhögve követték ezt a mozdulatomat. Haha, de baromira vicces.... Fú, egyszer megnyúvasztom ezt a Kristófot. Hogy miért?! Mert ilyen képtelen baromságokat mond! És Milán is hasonló sorsa fog jutni! Hogy miért?! Mert önkényesen belenéz a telómba! És, ha már itt tartunk, akkor Kriszt is megdöglesztem! Hogy miért?! Csak úgy, buliból!

- Te miért is vagy itt?! – eszméltem fel arra a tényre, hogy Krisz került előre, Milán meg hátra.

- Mert lusta voltam hátra menni – vonta meg a vállát hanyagul.

- Egy lépés... – dünnyögtem. – Hova menjünk?!

- Kajálni, éhen halok – hajolt előre hozzánk Milán. – Olasz? Kínai?

- Orosz – vágta rá Krisz, én meg elröhögtem magam, Milánnal egyetemben.

- Barom, ezek kajatípusok – verte fejbe Milán helyettem a srácot.

- Ja, akkor olasz – értette meg a lényeget. Oké, akkor irány a pláza.

***

- Oké, akkor mit rendeljünk? – nézett körbe Krisz.

- Lehetőleg ne egy oroszt – veregette meg Milán a vállát, majd úgy a harmadik ütés után egyszerűen megmarkolta a srác vállát, és egy szimpla lökéssel hátradobta, ő meg tök nyugodtan előre vonult, hogy szemügyre vegye a kínálatot.

- De béna vagy – sóhajtottam, mivel Milán lökése kissé nagyobbra sikeredet, és természetesen, mint nőnek, nekem kellett leghátul állni, mert ugye a társaságomban lévő férfiak mind nagyon előkelőek és illemtudóak. Ja, amúgy ebből azt akartam kihozni, hogy Krisz nekem vágódott. Jó, a sztori még sem lett annyira ütős, mint akartam. Mindegy.

- Lassagne jó lesz? – nézett át a válla felett Milán.

- Minek nézek ki, Garfildnek?! – kérdezett vissza egyből Krisz.

- Nem, te egy baromnak nézel ki, és én leültem – indultam meg egy tetszetős hely felé, mely a sarokban volt, az ablak mellett. Levágtam magam a bőrrel borított ülésekre, majd kipakoltam mindent az asztalra, amik eddig a kabátom zsebében voltak: lakáskulcs. Slusszkulcs. Rágó. Orbit, de ezt mikor vettem?! Áá, mindegy. Tehát, hol a fenébe hagytam el a telómat?! Amikor bevágtam magam az autóba még meg volt. De nekem úgy rémlik, hogy magammal is hoztam. Jó, mindegy. Leszarom, max. veszek másikat. Erről jut eszembe, a szüleim adakozó kedvéből származó dolgokat még meg sem néztem. Na jó, mégis csak idegesít! Hol a f....

- Te mit pörögsz már megint?! – vágta le elém tök kedvesen Krisz a tálcát, rajta a kajával, majd helyet foglalt mellettem.

- Nem láttad a telómat?! – kérdeztem, öt perc után, ráemelve a tekintetemet.

- Szerinted mi vagyok én, valami bébicsősz, akinek az a cseszett foglalkozása, hogy 24 órából 48-at a te telefonodat babusgassa?! – tette fel a hét legnagyobb költői kérdését Krisz, amire csak egy grimaszt kapott feleletül. – De, egyébként láttam, és ő is látott engem. Utoljára látott a telód bármit is – vigyorgott rám sátánian.

- Mi?!?!?! Én megöllek! – vertem fejbe, de ő csak elnevette magát. – Rohadtul nem vagy vicces!

- Ja, ja, oké – nevetett tovább, már a könnyeit törölgetve. – Hallod, ne legyél már ennyire rákattanva Kristófra, túlélsz nélküle fél órát.

- De te barom, ne most bizonyítsd be, hogy rohadtul semmi agyad nincs! – fújtattam tovább, Milán meg értetlenül foglalt helyet előttünk. – Krisz, én felakasztalak!

- Tudom, meg megfojtasz, kinyírsz, stb. Újat mondj – legyintett le.

- Ezt nem hiszem el! – sóhajtottam.

- Jó, nem vágom, hogy mi van, de Krisz! – kezdett bele Milán, Krisz meg abbahagyta a nevetést. – Ne csesztesd már folyamat, ezért ilyen degradált mindig.

- Anyád a degradált, köcsög! – szóltam vissza egyből, Krisz meg még emésztette a hallottakat.

- Jó nyugi, itt van – rakta le elém Krisz végül a telómat.

- Jól van, ezt eljátszottad – húztam gonosz mosolyra a számat, Milán pedig közbe nyugodtan eszegette a pizzáját, Krisz meg már érezte a vesztét.

- Mire készülsz?! – nézett rám pislogás nélkül, amikor a fülemhez emeletem a telefont.

Ser: Szia, ráérsz?

Kornélia: Aha, szünet van.

Ser: Szuper, megtennél nekem egy kis szívességet?

Kornélia: Persze, de cserébe elmondod, hogy, hogy hívják Dominik csaját!

Ser: Jessica, pornós. Na, tudod melyik Krisz szekrénye?

Kornélia: Aham, várj.

- Ser, hallod, ne szopass már! – akarta kivenni a kezemből a telót Krisz, viszont nem hagytam neki, átvettem a másik fülemhez a készüléket.

Kornélia: Megvan.

Ser: Ott vagy? Ügyes. Na, a rengeteg könyv között ott van valahol a fülese.

Kornélia: Várj, még nem találtam meg azt a pontot, ahol, ha megütöm, kinyílik.

Ser: Oké.

- Ez kezd érdekes lenni – nevetett fel Milán.

- Csesszétek már meg, ne szórakozzatok velem! Nincs semmi a szekrényemben! – kapkodta a fejét közöttünk Krisz, mi meg csak szinkronban nevettünk fel.

Kornélia: Na, megvan. Mit keressek? 

Ser: Mi van benne?

Kornélia: Könyvek, füzetek. Van itt valami papír az egyik füzetből lóg ki. Azt megnézzem?

Ser: Ja, olvasd fel.

- Haha, ezt cseszted, Krisz! – nevetett tovább Milán, gondolom neki is összeállt valamiféle kép az agyában.

- Ne állj már az ő oldalára! – fehéredett le Krisz. – Azt meg fel ne olvastasd vele, hallod! Seredech!! – rázta folyamat a vállam, de rá sem hederítettem.

Kornélia: Ne!! Ez egy szerelmi vallomás, Lénának szól! De hatalmas, ilyet ki sem néztem volna Kriszből.

Ser: Olvasd már fel.

Kornélia: „Ez most rohadt béna lesz, de mit érdekel már. Az alapnál jobban már úgy sem éghetek, szóval tökre mindegy. Amúgy, a lényeg annyi, hogy nem válaszoltam a kérdésedre: Azt kérdezted, hogy miért vagyok ott, meg hogy miért nem gondolkodom el rajta, hogy talán mi meg is próbálhatnánk. Hát, erre a válaszom igen egyszerű: Nem biztos, hogy az én szintemhez kellene lealacsonyodnod, mert egyrészről, én nem a szőke herceg vagyok, meg úgy alapba sem minden okés az életemben. De, ha te ennyire átgondoltad ezt, meg ilyesmi, akkor lehet, hogy megpróbálom az életemet legalább a te szinted közelébe emelni.” Ennyi.

Ser: Haha, na jó, én ezt nem bírom!

- Elmondta?! Kivel beszélsz, kinyírom, basszus! – idegeskedett tovább Krisz, amikor én elröhögtem magam ezen a nagyon értelmes levélen.

- Már kezdek kíváncsi lenni – mosolygott gúnyosan Milán is.

Kornélia: Mit csináljak ezzel? Ez fontos?

Ser: Fontos hát. Add oda Lénának. És mond meg neki, hogy: „Rómeó küldi”.

Kornélia: Oké, ennyi?

Ser: Aha. Mellesleg, Dominik adatlapján ott a csaj teljes neve.

- Seredech, én megfojtalak! Oda ne adjátok neki, hallod! – rázott tovább idegbetegen.

- Mit? – néztem rá ártatlan tekintettel, miközben Milán már tényleg nem bírhatta tovább, ugyanis az asztalon feküdve röhögött.

- Hallod lega... legalább megadták a kezdő löketet – próbálta ezt az egyszerű mondatát kinyögni Milán. Nem sok sikerrel, de képzeld oda a dadogását is.

- Nekem nem kell kezdő löket! – vágta hátra magát a székben, karba tett kézzel.

- Ugyan, Léna értékelni fogja. Hogy is fogalmaztál? – gondolkodtam el tettetetten. – Ja, megvan: „... lehet megpróbálom az életemet a te szinted közelébe emelni”.

- Pf! – köpte vissza a pohárba a kóláját Milán, és még félre is nyelt, annyira nevetett ezen. Mellesleg, én is csatlakoztam hozzá, Krisz pedig egyszerűen csak duzzogott tovább. Amúgy, nem vagyok köcsög, írtam Kornéliának, hogy rakja vissza a szekrénybe, és ha Krisz kérdezgetné, akkor mondja, hogy odaadta, stb. Így fer, meg amúgy is, csak szívatni akartam egy kicsit. Ami sikerült is, de így legalább kétszer meggondolja, hogy szemétkedjen velem.