55. rész – Dodó és Benji véleménye

- Szia! Hogy vagy? – érdeklődött egyből Benji, amikor beléptem az edzőterembe.

- Nem látszik eléggé? – mutattam az arcomra.

- Hát, nézd a jó oldalát – próbált biztatni, én pedig csak felvont szemöldökkel néztem vissza rá. – A kisírt szem is jól áll, Kristóf tuti rád lenne kattanva, pont úgy, mint a bulin. Meg úgy alapba rád van gerjedve, látszik rajta, hogy tényleg érdekled.

- Fuss három kört körbe a teremben – váltottam gyorsan témát. – Mellesleg, időt kértem tőle.

- Ja, mondjuk ez várható volt – kezdett bele a futásba, én meg csak leültem a földre, és ismételten ráültem a lábamra. Bár így sem volt valami jó, de talán 0,5%-al jobb. – Amúgy – kezdett bele a mondatába, és egyúttal a második körbe is. –, ma akkor nálatok tali? Mert ezt a témát lehet jobb lenne valamelyikünknél inkább... Az én szüleim ma nincsenek otthon, és hála az égnek a húgom sem.

- Nekem tényleg mindegy, és... bocsi. Vagyis, nekem most tök ciki az egész... Hogy titeket zaklatlak, meg ilyesmi... – néztem fel rá, amikor megállt előttem, jelezve, hogy végzett a három körrel. – Na, új pálya. Gyűrűvel még nem foglalkoztál, igaz? – kérdeztem, mire csodálkozva megrázta a fejét. – Akkor most megpróbálkozunk vele. Lesz egy verseny a közel jövőben, ami a gyűrűre épül. Ez egy nagyon elit hülyeség lesz, nem mehet oda minden amatőr. És, ez a verseny nem számít bele az országosba, mivel minden évben csak egyszer kerül megrendezésre, más-más kategóriában. És a te 9,9-es aranyaddal kaptál egy ilyen szép kis meghívót erre – nyújtottam át neki a borítékot, amit ma délelőtt kaptunk. Benji először nem akart hinni a szemének, majd amikor sikerült feldolgoznia, hát... örömében dobott pár szaltót.

- Ezt nem hiszem el! Először arany, majd ez? – nevetett, tök boldogan, és az örömét látván én is elmosolyodtam.

- Na, de figyelj egy kicsikét – komolyodtam meg, és próbáltam őt is lecsitítani. Végül még öt perc tombolás után leült elém a szőnyegre. – Nos, ez egy nagyon kemény verseny. Mint tapasztaltad, nagyon nehéz bejutni, viszont ha bejutottál sem lazsálhatsz. Egy országos szintű gyakorlatot kell vinned és még akkor is esélyes, hogy a selejtezőben kiesel.

- Te mentél már ilyenre? – kérdezte, még mindig felvillanyozva.

- Kétszer. Egyszer már a selejtezőben kibuktam, másodjára pedig 10-ik lettem – nevettem el magam kínosan. – Na, mivel már bejutottál, nagy dicsőség. Selejtezőben kiesni nem szégyen, érted? És ha tovább jutsz, nem nagyon számít az eredmény, örülni kell, hogy ott voltál. De tényleg, valami gazdag fószer nem tudja jobb helyre dobálni a pénzét, mint ilyen nagyon kemény versenyekre – a kijelentésemen Benjibe is visszatért az élet. – Akkor, kezdjük – álltam fel, majd megragadtam a gyűrűket és felhúztam magam rajtuk. – Először is, az alap. Megtartani az egyensúlyod és nem leesni róla. A legkisebb billenésre is több helyet veszthetsz egyszerre – ereszkedtem le a földre, aminek nagyon nem örült a lábam, de mindegy, majd ismét visszaültem a szőnyegre, ezzel átadva a stafétabotot Benjinek. A srác megdörzsölte a kezét a porral, majd felhúzta magát a gyűrűn, viszont kábé öt másodperc múlva le is esett róla. – Ne az egyensúlyra figyelj. Próbáld magad minél tovább megtartani magad, az most még lényegtelen, hogy kilengsz.

- Ez nehezebb, mint gondoltam. Pedig a talajt mondják a nehéznek – sóhajtotta, majd ismét nekivetkőzött. – Amúgy, most is te leszel az edzőm? – a kérdése után rögtön padlót is fogott. – Basszus.

- Aha, Raszta rám bízott – toltam közelebb hozzá a tartót, melyben krétapor van.

- És mikor is lesz pontosan ez a verseny? – kérdezte, újra felhúzva magát a gyűrűn.

- Két hét múlva – a dátum meghallása után most nem leesett, hanem leszédült a magasból. – Annyira profinak hiszik az embereket, hogy kevés időt hagynak nekik.

- Két hetem van megtanulni ezt az egészet? Még fent sem tudok rajta maradni, ezt hogy gondoltátok? – nézett rám, tök kétségbeesetten.

- Raszta kikér minket az összes felesleges óráról, plusz az edzés délutánonként. Akár estig is, ha kell, itt maradok veled. De hidd el, ha meg tudod magad tartani 30 másodpercig, utána már minden könnyebb – mosolyodtam el biztatóan, ő pedig megeresztett felém egy kérdő tekintetet. – Ha rájössz, hogy mi az a pont, ahol biztosan meg tudod magad tartani, onnantól az átfordulás már gyerek játék. Az egyensúlyod pedig a gyakorlatok begyakorlása közben fejlődik. A végén érzés kérdése az egész.

- Hát, remélem ezután már nem a vízen járás következik – nevette el magát, majd felpattant a földről és újból nekiállt az egésznek.

- Ahhoz keresned kell egy másik edzőt – nevettem el magam én is. – A csuklód nincs jó helyzetben. Nézd – mentem oda a vele szemben lévő gyűrűhöz, majd én is ugyanazt megcsinált, amit Benji. – Ne oldalt fogd, úgy biztos elfáradsz. És ne markold úgy, mintha az életed múlna rajta. Közepes erősséggel – ez után Benji megint levágódott a szőnyegre, én pedig csak pislogva néztem le rá. – Nagyon rá vagy görcsölve az egyensúlyra.

- Megszokás – mosolyodott el, a tarkóját vakarva. – Szóval – vágódott fel ismét a magasba –, ez neked több, mint harminc másodperc – nevetett, a szemembe nézve.

- Egy idő után fel sem tűnik – mosolyodtam el, majd levágódtam a földre. – Kéne a terem? – kérdeztem, Raszta felé fordulva.

- Nem, csak kíváncsi voltam, hogy, hogy megy. De úgy látom már majdnem megvan – értette ezt arra, hogy Benji ismét padlót fogott.

- Menni fog ez, csak érezzen rá – válaszoltam meg Raszta fel nem tett kérdését. – Na jó, ez így nem lesz jó – néztem körbe a teremben, amikor Benji ismét a földre került. – Benji, próbálkozzunk meg mással – toltam a srácot a vas csövek alá, Benji pedig csak kérdő tekintettel nézett rám. – Próbáljuk meg stabilabb környezetben. Ha ezen megy az egy perc, akkor áttérünk a gyűrűre.

- Kölyök, beszéltél már a fiúkkal? – kérdezte Raszta, mellém lépve, és velem együtt nézve, ahogy Benji leesik a csőről.

- Szilin kívül mindenkivel – bólintottam.

- Remek. 9/A-s lányokkal leszünk kövi órán, azt még lerendezed, utána már nem ugráltatlak annyira – nevetett fel, én pedig csak unott tekintettel néztem rá, majd Benjire, aki negyedjére találja meg a földet. – Néhány papíros cuccos, tudod – nyújtotta el az utolsó szavát, én pedig még mindig unottan néztem rá.

- Nem is értem, hogy miért menekülnek el mellőled a segítőid – dünnyögtem végül.

- Na, ezt én sem – értetlenkedett Raszta. – Ez így sem lesz jó.

- Rájöttem – vágtam rá kapásból. – Oké, Benji, várj egy kicsit! – állítottam le a srácot. Nem értem, a kelleténél többet zúg le.

- Új felállás? – kérdezte sóhajtva, a nyakát dörzsölve.

- Talán kezdjük azzal, hogy csak lógsz rajta – javasoltam, Benji pedig rögtön neki is állt.

- Ennyi? – kérdezett vissza, tök értetlenül.

- Ja, mondjuk hajtsunk rá ebből a két percre.

     Hát, az a két perc még nem jött össze, csupán egy perc. Mindegy, haladás, eddig egy másodperc alatt padlót fogott. Akkor elintézem még a kilencedikeseket, aztán elméletben végeztem...

- Úú, sziaaaa! – ugrott nekem rögtön Kitti, amikor beléptem az öltözőbe.

- Nyugi, nikkelbolha! – toltam el magamtól, de ő csak szokásosan pörgött. – Na, csajok. Lenne pár házi bajnokság, vagy mi... Mindegy, Kosár, foci és röpi – a felsoroltak meghallása után egyből őrjöngeni kezdett a kemény öt lány. – Péntekig lehet nevezni és vagy nekem vagy Rasztának szóljatok.

- Seredech, ma ráérsz? – kezdett el megint ugrálni Kitti.

- Este érek haza – tettem a kezem a fejére, mivel ezerrel pattogott, még mindig.

- Nem baj, este átnézek – ugrált ki az öltözőből, a többi visítozó lánnyal együtt. Hát, oké....

***

- Festés, vágás? – állt meg előttem Dodó, már Benjiék házában.

- Ja, mindegyik jöhet – mosolyodtam el, Benji meg csak értetlenül nézett minket.

- Lányok – legyintett végül. Egyébként, erről jut eszembe:

- Tessék, ez a tiéd – nyújtottam Dodónak egy borítékot. – Protekciós lévén kaptad csak meg hamarabb, és csak próbaidő, szóval ne éld bele magadat.

- Jézusom! Bekerültem, juhú!! – ugrott először az én nyakamba, majd Benjiébe.

- Most mondta, hogy „próbaidő”, ez az Edzőnél semmit sem jelent – lombozta le a hangulatot Benji, és most Dodó legyintett egyet.

- Akkor először befestem, majd levágom. Közbe meg mesélj! – parancsolt rám, majd lenyomott a székbe, Benji pedig velünk szemben helyezkedett el a földön, felhúzott lábakkal, és a kanapénak támasztott háttal. Időközben Dodó is nekiállt befesteni a hajam, ugyan olyan rózsaszínes szőkés árnyalatúra, én pedig egy nagy sóhajt véve elmondtam neki a történteket. Persze, nem ment egyszerre, volt, amit kétszer kellett elmondanom, és kábé minden harmadik mondatom után volt valami hozzáfűzni valója, ami egy-két, esetleg három szóban merült ki.

- Ez hihetetlen! És még nekik áll feljebb, ők kérdezgetnek, amikor nyíltan kimondtad, hogy hagyjanak gondolkodni?! – őrjöngött Dodó és nagyon örülök, hogy még mindig a hajamat festi, mert ha olló lenne a kezében, félnék tőle.

- De csak a fiúk. Drina látszólag megértette a helyzetet – szólt közbe Benji. – Bár, ahogy elnéztem, ő is eléggé pipa a fiúkra.

- Drina sosem erőltetett semmit, csak akkor, ha eltelt egy bizonyos idő. Azt viszont nem értem, hogy miért rágott be rájuk – vontam meg a vállam.

- Nem lehet, hogy Drina nem is volt ebben az egészben benne? – gondolkodott hangosan Dodó. – Bár, akkor szólt volna neked.

- De valami nem stimmel, mert míg a fiúk nagyjából elvannak, addig Drina mint valami élő hulla. Viszont belegondolva, már az osztálybuli előtti csütörtöktől ilyen – elmélkedett Benji tovább.

- De mi bánt téged ebben az egészben? Mármint, oké, az egész szitu, de téged ismerve van még más is – ült le Dodó Benji mellé, amikor befejezte a festést.

- Én is csináltam dolgokat, de ők minden szó nélkül megbocsátottak. Akkor nekem miért nem megy? Az lenne a normális, hogy egy hasonló kaliberű szitunál én is megbocsátok, nem? De ha ezt nem nézzük, nem értem, hogy Dominik hogy vette rá őket. Folyton csak egy valamit hajtogatnak, de semmi változtatás nélkül, és... Nem tudom... – sóhajtottam a végére.

- Most nem hiszem, hogy egyből örömtáncot kellene járnod emiatt – szólt közbe rögtön Benji.

- Így van! – bólogatott hevesen Dodó is. – Annak biztos oka volt, hogy egyből megbocsátottak neked, de most lássuk be. Mit csináltak volna, ha bármi balul sül el?! Az a szöges dolog is, vagy az a baltás ürge. Hány százalék esély volt arra, hogy minden a kis tervük szerint halad? Persze, amikor azt hitték, hogy megölted azt a csajt, akkor már érezték a végét, de ahogy tisztázódott a dolog, rögtön mehetett minden az eltervezett dolgok szerint?

- Ráadásul, hagyták, hogy felfüggesszen téged az igazgató. Most komolyan, ha úgy dönt, hogy kirúg? Akkor egyből fel is nyom a rendőrségen, és akkor a többiek mint mondtak volna? Hogy: „Bocs, egy hülye játék miatt vagy most itt”? – lett egyre idegesebb Benji hangja is.

- Ez mindenhogy baromság – rázta meg a fejét Dodó, majd összehúzott szemöldökkel folytatta: – És még nekik áll feljebb! Még Krisz kér számon, de komolyan! Á, betegek a pasik.

- Kösz – vágta rá nevetve Benji.

- Nincs mit, te sem vagy százas, Édeském, szóval ezt most veheted bóknak – rendezte le a témát Dodó, Benjivel meg összenéztünk, és kitört belőlünk a nevetés. – Most mi van?

- Semmi, semmi – vágtuk rá egyszerre, Dodó pedig elkezdte Benjit verni egy párnával.

- Te meg ne nevess, inkább gyere! – rángatott fel kábé fél óra múlva a székből, majd belökdösött a fürdőbe, és a fejemet a kádba nyomta.

- Beszélj Kittivel. Ő mindig mindenről tudni akar, tuti, hogy ezzel is tisztában van – szólalt meg hirtelen Dodó, én pedig kissé késve, de bólintottam egyet.