2. évad - 8. rész – Már Szonja is tudja

- Ser! Itt egy cica! – kiáltott fel hirtelen Szonja, amikor beléptünk a nappaliba és szembetalálta magát a cicámmal.

- Igen, ő az enyém, Lunának hívják – fogtam meg Lunát, majd leguggoltam Szonja elé, aki pedig elkezdte simogatni.

- Sziasztok – pattant le a lépcsőről Szili. – Ki ez a szépség?

- Úú, leszel a barátom? – kérdezte egyből Szonja, Szili pedig csak nevetett ezen, ahogy én is.

- Persze, de figyelj csak, ha bármi van, vagy bárki megbánt, vagy ilyesmi, csak szólj nekem és én majd jól ellátom a baját – ölelte át Szonja vállát Szili, úgy hogy leguggolt mellé és tök bizalmas hangon mondta ki a szavakat.

- Nem kell, mert én is vagyok olyan kemény, mint te – vágta rá kapásból a kislány.

- Semmi kétségem – nevetett fel Szili ezen a kijelentésen, majd rám nézett. – Le sem tagadhatnátok. Amúgy, mi volt ma?

- Hű, az a helyzet, hogy még nekem is fel kell dolgoznom a hallottakat – nevettem el magam kínosan, a tarkómat vakarva. – Van egy-két érdekes dolog, amikre nem számítottam, de majd este mesélek.

- Este nem Dominikkel leszel? Tudod, tegnap is elmaradt a bulizásotok, stb... – nézett rám értetlenül Szili.

- Hát, inkább ezt most hanyagolnám, ameddig vissza nem értem... – húztam a számat. – Szonja, nem vagy éhes vagy szomjas?

- Csinálsz nekem kakaót? – nézett rám csillogó szemekkel, én meg csak felkaptam az ölembe és bevittem a konyhába, ahol Ricsi matatott.

- Megkérjük Ricsit, hogy csináljon neked egy finomat. Istenit tud csinálni – ültetettem fel a konyhapultra Szonját, aki csak nevetni kezdett azon, hogy Luna az ölébe mászott és dorombolni kezdett. – Ricsi, csinálnál neki egy kakaót?

- Persze – bólintott, majd neki is állt. – Te kérsz valamit?

- Egy Nidolt most elfogadnék – nevettem fel ismét, Ricsi pedig vette az adást, és hozzám vágott a hűtőből egy energiaitalt. Bár a fájdalomcsillapító jobb lett volna, de mindketten tudjuk, hogy éppen leszokófélben vagyok róla, tehát... – Ja, jut eszembe. A fotósom dolgozik azzal is, hogy milyen kajákat lehet ennem, szóval Márk azt üzeni, hogy ameddig haza nem jövök Amerikából, lehetőleg csak ilyeneket egyek – nyomtam Ricsi kezébe az A4-es papírt.

- Oké, akkor neked külön főzök majd – bólintott, majd a hűtőre rakta a papírt egy mágnes segítségével, aztán pedig Szonja kezébe nyomta a kakaót.

- Hm! Te is lehetsz a barátom – nyalta meg a száját Szonja, én meg nevetve kezdtem el simogatni Lunát, aki mellé feküdt le a konyhapultra.

- Hű, mivel érdemeltem ezt ki? – nézett rá Ricsi mosolyogva.

- Azzal, hogy ez fini – adott egy puszit Szonja Ricsi arcára, majd a kezébe nyomta az üres poharat.

- Hékás, akkor már én is kérek! – szólalt fel felháborodottan Szili, majd a lány elé áll és az arcát felé fordította. Szonja viszont érdekesebbnek találta Szili haját, minthogy puszikat osztogasson.

- Ser, felkeltjük Kriszt? – nézett rám hirtelen Szonja.

- Persze, ha még alszik – néztem rá a két srácra, akik csak igenlegesen bólintottak. Levettem Szonját a konyhapultról, aki egyből ki is szaladt a konyhából, majd a nappali közepén megállt.

- Merre is kell menni? – fordult vissza felém nevetve.

- Gyere erre, de nagyon csendben – nyitottam ki Krisz szobájának az ajtaját, és a srác még tényleg aludt. Csendben becsuktam magunk után az ajtót és óvatosan felemeltem Szonját az ágyra,  Kriszt ezekből pedig mind nem reagált semmire.

- Számoljunk háromig – suttogta Szonja.

- Egy – kezdtem el halkan a számolást. – Kettő – Szonja ekkor már készült egy hatalmas ugrásra. – Három!

- KRISZ! – ugrott rá az alvó srácra Szonja, Krisz meg hirtelen azt sem tudta, hogy hol van, majd csak arra eszmélt, hogy mindketten elkezdünk nevetni. Szonja szétterül az ágyon, én meg a földre csúsztam le, és úgy nevettünk, de folyamatosan. – Felébresztettem a bátyót – nevetett még mindig Szonja, Krisz meg hirtelen elkezdte csikizni, így Szonja még jobban nevetett. Öt perc után mindketten lehiggadtak, majd Szonja átölelte Kriszt. Olyan kis cukik voltak.

- Amúgy, szétmegy a fejem, de segáz – nyújtózkodott a srác és még egy nagyot ásított is.

- Miért alszol ennyit? – kérdezte Szonja, előrehajolva a srác vállán. – Én már tök korán fent voltam.

- Mert én este nem voltam itthon – magyarázta meg a dolgokat kedves hangon Krisz.

- Találd ki én hol voltam – ült le a srác elé Szonja, Krisz pedig csak kérdőn nézett rá. – Amikor megérkeztünk, Ser ott volt nálunk és elvitt engem oda, ahol dolgozni fog. És ott megkérte Dorinát, hogy az én hajamat is csinálja meg.

- És nagyon is jó lett, tényleg hercegnő leszel a végére – azért Szonja magyarázata után kérdő tekintettel nézett rám.

- Dorinának hívják a fodrászomat. Dávid mondta, hogy innentől mindig ő fogja csinálni a hajam, meg egyúttal ő a stylist is – magyaráztam el gyorsan.

- Igen és képzeld, képzeld – kezdett el ugrálni az ágyon Szonja. – Holnap én is le leszek fényképezve. Márk bácsi mondta.

- Ő meg a fotós lesz, de csak itthon, külföldön a felkérők adják a fotóst – tettem gyorsan hozzá ezt is, amikor ismét egy kérdő tekintetett kaptam.

- Hűha, akkor már mindkét húgomból igazi kis sztár lesz – kapta el Krisz ugrás közbe Szonját, majd elkezdte dobálni, a lány pedig csak nevetett.

- Szonja, nem vagy éhes? – kérdeztem végül, amikor ránéztem a telómra. Már dél is elmúlt.

- De, egy kicsit – nevetett tovább.

- Akkor melegítek neked kaját, utána alszol egy kicsit, és ha felébredsz, elmegyünk arra a csajos napra. Gondolom te is kajás vagy – néztem Kriszre, aki csak bólintott. – Oké, csak ne nagyon dobáld, mert nemrég ivott és ahogy elnéztem, nem bírja jól a zökkenőket.

- Nem bírta az utazást? – nézett rám egy pillanatra, majd figyelmét ismét Szonjának szentelte, aki időközben felfedezőútra indult a házban.

- Úgy alapba nem tudom, de amikor jöttünk ide az ügynökségtől, eléggé rosszul volt. Meg kicsi is még, szerintem sok volt neki a Fiola-Pest táv, plusz még én kétszer utaztattam – mentünk ki végül a házból, mivel Szonja már a kertbe keveredett ki.

- Akkor csinálj kaját, mert tényleg éhen halok – nevetett Krisz, én meg csak fejbe vertem.

- Először Szonja eszik, utána te! – néztem rá idegesen.

- Nyugi van, tudom – ment ki a kertbe Szonja után, én meg a konyhába indultam kaját melegíteni, de Ricsi megelőzött. 

- Szóval, ma még ehetsz spagettit? Mert rizst és csirkemellet vagy salit nem tudok összerakni két perc alatt – nézett rám Ricsi, amikor beléptem a konyhába.

- Szerintem a ma még lényegtelen, meg amúgy is, erről holnap beszélek Márkkal, mert nem fog rajtam a kaja, szóval elméletben nem fogok elhízni, ha eddig nem tettem meg – telepedtem le a pulthoz.

- Max., ha terhes leszel – nevetett mellettem Szili, én meg kapásból hátba csaptam.

- Úú, én is! – kezdte el ütögetni Szonja Szilit.

- Hű, te, lenyom téged Szonja – nevetett a srác, majd az ölébe kapta a kislányt. – Na, Ricsi csinált spagettit, azt szereted?

- Nagyooon! – csillogott Szonja szeme a kaja láttán.

- Tényleg le sem tagadhatnátok – nevetett ismét Szili, majd Krisz is betoppant végre és ezután elkezdtünk kajálni. 

***

    Kajálás után felvittem Szonját a szobámba, mivel az egész házba az a legcsendesebb hely, kivéve ha Dominik tombol odaátról, de ezt is elrendeztem: átmentem szólni neki, hogy ha lehet ne nagyon zajongjon. Egyébként Szonja eléggé hamar elaludt, csak királylányos mesét kellett neki mondanom. Na, itt kapásból meg voltam lőve, mivel nekem sosem mondtak mesét, semmilyen fajtájút, nemhogy hercegnőset, ezért gyorsan kerestem valami meseszerűséget a telómon. Szerencsére találtam is és még a negyedéig sem jutottam, amikor Szonja elaludt.

- Te mit keresel? – kérdezte Krisz, amikor még mindig a telómat bújva nekiütköztem.

- Most jöttem rá, hogy mennyire nem volt gyerekkorunk – vágódtam le a fotelbe és a lábaimat felhúzva nyomkodtam tovább a telefonom.

- Ez most hogy jön ide?! – lepődött meg Krisz, leülve elém a kanapéra.

- Nekünk sosem mondtak mesét. És Szonja csak arra alszik el, szóval eléggé cinkes helyzet volt, hogy én még neki sem tudtam állni egy kitaláltnak sem. A végén a neten találtam, de amúgy eléggé hamar bealudt – néztem fel most már a telefonomból és csüggedt sóhaj kíséretében hajtottam hátra a fejem a fotelben.

- Basszus, akkor nekem is keresnem kell valamit, mert tuti velem is akar majd aludni – ijedt meg Krisz egyből.

- Nyugi, már átküldtem vagy hatot – néztem rá és erről jutott eszembe, hogy írnom kéne Milánnak, hogy a húgát nem öltem meg, vagy ilyesmi, csak nálunk kajált és most bevágta a szunyát.

- Amúgy, most tök fura – szólalt meg hirtelen Krisz.

- Mi? – kérdeztem, fel sem nézve a telómból, mert Milán kisregényt kért a napról.

- Hát, hogy mondjuk nekem sosem kellett így vigyáznom rád. Meg Milánnak sem ránk, mert együtt játszottunk, aztán kidőltünk valahol – nevetett fel kínosan.

- Amúgy meg ja. De, nem tudom, nekem valahogy alapba jönnek a dolgok – vontam meg a vállam.

- De te nőből vagy, anyai ösztönök, meg a tököm tudja mik – szólalt be rögtön, én meg csak unott tekintettel néztem rá, majd folytattam a regényt.

- Az előbb Szili azt akarta, hogy terhes legyek, megjegyzem a senkitől, mivel pasim az k*****a nincs, most meg te is ilyen szarságokról beszélsz. Talán nem is lesz olyan rossz az a diétás kaja, valami tuti volt a mostaniban – dünnyögtem, majd végre végeztem az irománnyal, így leraktam a telefont magam mellé a karfára. – Lényegre térve. Holnap megcsináljuk a képeket és ekkor adja oda Dávid az útlevelünket és a vízumos papírt is. Egyébként, egy évre lett kérve, de nekem az ügynökség mindig frissíti, nektek meg majd elintézem – ekkor megint megcsippant a telóm. Hihetetlen, hogy Milán milyen gyorsan képes reagálni... – Egyébként, pénteken pihi, meg összepakolás. Szombaton reggel hatkor indulunk, negyed hatra jön értünk Dávid. Most, hogy meglesz a fotózás, biztosítottak egy magánképet, azzal fogunk innentől ilyen helyekre menni és Dávid szerint, ha beindulnak a dolgok, akkor simán kölcsönadják magánügyre is, csak ugye, ahhoz dőlni kell befelé a lének.

- Szerintem azzal lesz a legkisebb gond, tekintve, hogy már első nap reagáltak Amerikából, meg ugye, ezért a munkádért is megkapod a pénzt – terült szét a kanapén Krisz.

- De még nem végeztem – szóltam rá, ő pedig csak a fejét fordította felém. – Nos, ugye Mátét ismered – erre a kijelentésemre bólintott. – Az apja a menedzserem és amúgy innen volt nekem ismerős a Zalai név, de nem ez a lényeg. Ő is velünk fog jönni, ha lenne valami Dáviddal, akkor ő lesz az, aki mindig beugrik helyette. Neki pedig van egy tesója, Dani, ő már sokkal idősebb, 26 éves – ekkor is bólintott egyet, hogy valami jelzést adjon, hogy felfogja a hallottakat. – Ha bárhova elmegyünk, akkor ő velünk fog jönni. És itt szeretném ha megígérnéd, hogy, ha te is el akarsz menni valahova, akkor neki szólj és ő elvisz.

- Most ez olyan, mintha minimum világsztár lennék – nevette el magát Krisz.

- Amúgy – mosolyodtam el én is, majd egy sokkal komolyabb hangon folytattam: – Dávidnak viszont abban igaza van, hogy egy tök idegen helyre megyünk és mindketten csak tizennyolc évesek vagyunk.

- Ja, meg mondjuk, azért én nem beszélek olyan jól angolul, mint te – váltott ő is komoly stílusra.

- Jó, hát szerintem ezzel nem lesz gond, max., ha valamit nem értesz szólsz, de ez úgyis minimális lesz. Amúgy, szombat délben becsekkolunk a hotelbe és onnantól azt csinálunk, amit akarunk. Egy külön szintet foglalt le nekünk az ügynökség, sokan megyünk, a pilóták, plusz Dávidék, ez már öt, meg mi ketten, az hét, na meg ugye Dorina, meg a sminkes csaj. És külön szobák lesznek, természetesen – daráltam tovább, ő pedig figyelmesen hallgatott. – Dávid mondta, hogyha elmegyünk bulizni, akkor ne harmadnapos legyek, mert csak vasárnap lesz időm kijózanodni, hétfőn kezdek, de te felőlem lehetsz negyednapos is, max., majd vagonszámra szeded a gyógyszert. És azon hét vasárnapján jövünk haza és szerintem ennyi, röviden.

- Tehát, négy napunk lesz szétnézni, meg bulizni, meg ilyesmi? – fogta fel a lényeget Krisz.

- Aha. És addigra beszerzünk egy vagon Aszpirint – erre a kijelentésemre mindketten felnevettünk. – A fiúk hol vannak, amúgy?

- Szili elment valahova, Ricsi meg nem tudom. Szerintem Kittinél, vagy boltba – vonta meg a vállát.

- Basszus, Flóra! – jutott hirtelen eszembe.

- Mi van Flórával? – nézett rám értetlenül Krisz.

- Engem meg fognak ölni... – kezdtem el tárcsázni Flórát, aki rögtön felvette.

- Szia! – hallottam meg a vidám hangját.

- Figyelj, én nem akarok semmi jónak az elrontója lenni, de nem lehetne szó arról, hogy ma késő este elmegyek értetek?! Közbejött egy-két dolog és nekem holnap délre már el kell mennem, kocsi meg ugye egy van, így Krisz sem tud elmenni értetek – daráltam, tök gyors tempóba, Flóra öt percig szerintem csak emésztette a halottakat.

- De, nem is lenne baj. Itt sem valami hű de jó a kedv – szólalt meg végül, én meg felsóhajtottam. – Sőt, az lenne a legjobb, ha eljönnél értünk most, mire ideérsz össze is pakolunk.

- Hallod, nekem be van ígérve mára egy program a húgommal és szerintem lassan felkel... Vagy este tudok elmenni értetek, vagy most Krisz – vázoltam a lehetőségeket. 

- Akkor megkérnéd Kriszt, hogy most jöjjön? – kérdezte Flóra. – Ádi, gyere, pakolunk!

- Jól van, szólok neki. És, bocsi így hirtelen csak... Á, hosszú – nevettem el magam.

- Majd kifaggatom Kriszt – nevetett Flóra is, ezután pedig letettük.

- Hallod, el kéne menned Flóráékért – néztem rá könyörgően Kriszre, majd eszembe jutott egy apró bökkenő, és ezt ő is látta a fejemen, tehát csak odajött hozzám és megveregette a vállam. – A rohadt életbe!

- Amúgy, elmennék én, csak hát, én még nagyba egyenesen sem tudok menni, mivel reggel hétkor még javában ittam, szóval... – sóhajtotta el magát, én meg visszahívtam Flórát.

- Most nagyon utálni fogsz, de elfelejtettem, hogy Krisz még javában ivott reggel hétkor – daráltam köszönés nélkül, amikor felvette a telefont.

- Akkor mégis csak az este lenne jó? – nevetett fel kínosan.

- Tényleg elmennénk mi, csak kissé kuszák most a dolgok, és a többieknek még nincs meg a jogsijuk – sóhajtottam.

- Várj, neked mióta van húgod? – tette fel a kérdést hirtelen.

- Majdnem négy éve, és én is csak két napja tudtam meg, akkor amikor elvittünk titeket, viszont... Ez még az eleje, de tényleg hosszú lenne ezt telefonon. Este értetek megyek, addig bírjátok ki, létszi – könyörögtem neki.

- Persze, akkor este találkozunk – köszönt el, majd végleg leraktuk a telefont.

- Jöjjünk már haza, hogy könnyebb legyen – sóhajtottam el magam ismét.

- Majd csak belerázódsz.

- Ser, Krisz! – rohant le sírva az emeltről Szonja, és amikor a lépcsőről jött lefelé, már Krisz ölében volt. – Rosszat álmodtam.

- Elmondod, hogy mit? – kérdezte Krisz, miközben visszaült Szonjával a kanapéra.

- Anyu... Meghalt – sírt fel még jobban, mi meg összenéztünk Krisszel.

- Gyere csak picit – vettem át tőle, Szonja pedig egyből a nyakam köré fonta a kezeit és a fejét a vállamra hajtotta. – Anyuval nem lesz semmi baj, próbálj visszaaludni és mire felébredsz, már egy sokkal szebb álmon leszel túl.

- Nem tudok – szipogott, de már nem sírt.

- Szeretnéd, hogyha énekelnénk valamit? – szólalt meg hirtelen Krisz, Szonja pedig csak bólogatni kezdett.

- Azt a fejfájósat – szólalt meg végül, amikor leültünk a fotelbe.

- Fejfájós? – néztünk egyszerre össze Krisszel.

- Milán mindig azt énekelte, ha nem tudtam elaludni – bólogatott hevesen Szonja, én meg gyorsan írtam Milánnak, hogy mégis milyen számra gondol.

- Out Of My Head – olvastam fel hangosan, Krisz pedig csak bólintott.

- Na, gyere, Hercegnő – vette át tőlem Szonját, majd elkezdte neki énekelni a dalt. Nem gondoltam, hogy Milán ilyen típusú számokra szokta altatni Szonját. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felvettem az egészet videóra, amit át is küldtem Milánnak. Egyébként bevált, mivel Szonja rögtön el is aludt, de nem akartuk felkelteni, így Krisz lefektette a kanapéra, majd helyet foglalt a másik fotelben.

- Néha megéri, ha az embernek jó hangja van – nevetett fel halkan.

- Ki tudja, egyszer lehet te meg ezzel futsz be – néztem rá mosolyogva, de közben teljesen máshol járt az eszem. – Szerintem itt valami nagyon nincs rendben. Vagyis, ha már Szonja is látja... Pedig Szandi eddig mindig úgy csinálta a dolgokat, hogy a rohamai idején ne legyen vele Szonja. Basszus, csak azt sajnálom, hogy jövőhét kedden egyikőnk sem lesz itthon.

- Vigyük ki magunkkal Szonját. Milán elmegy Szandival Bogihoz, mi meg kivisszük a gyereket – szólt közbe rögtön Krisz.

- Milán szerintem még bele is menne, de Dávid... Felhívom, mindjárt jövök – álltam fel, és kimentem a kertbe. Amúgy is cigizni akartam, meg nem is akarom felébreszteni Szonját.

- Csak nem izgulsz? – vette fel nevetve Dávid.

- Kellene a segítséged – kezdtem bele, kertelés nélkül. – El kellene vinnünk Szonját magunkkal. Az anyja nincs jól és valószínűleg... Jó, mindegy, nem mondom, hogy milyen betegsége van, Milán, a nagyobbik fia, pedig kedden viszi orvoshoz. Szonjára senki nem tud vigyázni és kábé tíz perce jött le sírva, hogy meg fog halni az anyja.

- Szerzek neki vízumot meg útlevelet. Szoba ugyan van külön, de gondolom valamelyikőtöknél alszik majd, vagy majd úgy kapja meg a szobát, hogy köztetek legyen – darálta rögtön Dávid.

- Köszönöm szépen. Basszus, mennyit segítesz, de komolyan – nevettem fel kínosan. – Mikor fogom én ezt meghálálni?

- Hülye vagy, de amúgy, olyan vagy, mint a fogadott lányom – nevetett fel Dávid.

- Legalább már tudom honnan jött Máténak ez a dolog – mosolyodtam el én is, ezek után pedig letettük. Elszívtam a cigit, majd visszamentem a nappaliba. – Holnapra beszerzi Szonjának is a dolgokat.

- Beszéltem Milánnal, és ő is benne van. Azt mondta jó lenne, ha elterelnénk a kicsi gondolatait, plusz, ő amúgy sem tud kettő felé szakadni – vázolta a helyzetet Krisz is, erre pedig csak bólintva ültem le a fotelbe.