2. évad - 6. rész – A világ legjobb kedvcsinálója

    Hazaérve elrendeztem Lunát, majd írtam Milánnak facen és mindent elregéltem neki. Hát, először meglepődött, de után teljes örömmel hívtak fel Szandival. Egész jól fogadták ők ketten a dolgot, sőt Milán meg is jegyezte, hogy végre találtam valami olyat, amibe nem halok bele. "Talán". Ezt még hozzátette. Hát, remélem, hogy nem akar senki megölni, vagy ilyesmi. Persze, Drina és az én nagy tombolásom még a házban is tovább zajlott, így felkeltettük a tök másnapos Ricsit és Szili is tök megijedten jött le hozzánk, mivel konkrétan azt hitte, hogy patkányt láttunk, vagy valami ilyesmit. Jó, hogy meg tudja különböztetni az örömteli sikítást, és a félelemmel telitől... Időközben hazaért Krisz is, aki persze ugyan úgy fogadta az egészet, mint a többiek: ők is tomboltak, csak úgy, mint mi Drinával. Azonban, délután eljött annak az ideje, hogy beszélgessünk. Ettől mondjuk jobban tartottam, mint ettől az egész modellkedős dologtól...

- Szóval, ígérd meg, hogy nem akadsz ki – kezdtem bele a felvezetésbe, amikor már az ő szobájában ültünk.

- Én nem ígérek ilyesmit. Bár, most jó kedvem van, kiderült, hogy van még egy húgom, a másik húgom sztár lesz, a barátnőmmel jóban vagyok. Ennél szarabb már semmi sem lehet – vigyorgott még mindig, és nem akartam lelombozni a kedvét, hogy a második érvével picit túloz, de mindegy.

- Amúgy... Hé, na! Állj már meg egy kicsit! – ragadtam meg a kezét, és húztam le a székbe, mivel ugye ő kitalálta, hogy most akar pakolni.

- Jó, na! Hallgatlak – helyezkedett el a székben és kíváncsi tekintettel nézett rám.

- Szóval, ezt nem tudja senki, csak Drina... – kezdtem és sóhajtottam egy nagyot. – És, három napja történt. Ugye, mindenki tök jól elvolt, én is mondtam, hogy akkor elrángatom Dominiket bulizni és ott... Szóval, történtek dolgok.

- Mielőtt kitaposom a belét kapsz fél másodpercet, hogy elmond azokat a „dolgokat”! – torzult el a feje, és gondoltam, hogy jobb lett volna megígértetni vele, hogy nem megy embert ölni ezek után.

- Szóval, semmi olyan, csak... csak megcsókolt – sóhajtottam ismét.

- Csak?! – szólt közbe felháborodottan.

- Nem is ez a lényeg – szóltam rá idegesen. – Vagyis, ez, de...

- Mi?! Most azt ne mond nekem, hogy csak lekapott, aztán minden megy tovább a régi kerékvágásba, mert akkor tuti felkötöm! – darálta idegesen a valódi helyzetet, én pedig csak megvontam a vállam. – Na, akkor! – állt fel a székből.

- Most hova mész? – mentem ki utána a szobából.

- Embert ölni – vágta rá, majd bevágta maga után a bejárati ajtót.

- Elmondtad neki? – nézett rám Drina, a kanapén ülve, én pedig csak bólintottam. – És most hozzá megy? – erre a kérdésére is csak egy bólintást kapott, majd levágtam magam mellé és kivettem a kezéből az energiaitalt.

- Mit mondott el neki? – nézett ránk értetlenül Ricsi.

- Semmi fontosat... – dünnyögtük egyszerre Drinával és a plafont kezdtük el bámulni.

- Amikor azt mondtam, hogy beszélj vele, akkor tanácsilag értettem – szólalt meg hirtelen Drina.

- Én is úgy gondoltam, de hát... – sóhajtottam, ekkor pedig megcsörrent a telefonom, és Milán neve és képe jelent meg a kijelzőn. – Szia, mikor jöttök?

- Hallod, van valaki, aki beszélni szeretne veled – nevetett, majd már oda is adta annak a valakinek a telefont, legalábbis szerintem, mivel a következő pillanatban egy kislány szólt bele:

- Sziaaa.

- Szia, Tökmag – nevettem el magam, amikor meghallottam a cuki kis hangját. – Mi újság, jól bánik veled a bátyád?

- Nagyon, és képzeld, voltunk játszótéren, meg ettünk a cukiban és mutatott Milán rólad képeket, meg Kriszről, csak őt nem értük el – lett a végére szomorúbb a hangja.

- Életem, de drága vagy. De figyelj csak, tudok ám én ezektől egy sokkal jobb helyet – jutott hirtelen eszembe valami. – Átköltöztök, és ha anyu elenged akkor tartunk egy igazi csajos napot.

- És Milán? – kérdezte meg tök aranyosan.

- Hallod, kit érdekel? Jön helyette Drina, mit szólsz hozzá? És elmegyünk, varázsolunk belőled egy szép kis hercegnőt, mert szerintem a drága bátyádnak nem jutott ilyen az eszébe – forgattam a szemem, majd Drinára sandítottam, aki csak nevetett mellettem.

- Igen, Milán buta – jegyezte meg Szonja, itt viszont már végem volt. Ezzel de egyetértek és olyan aranyosan mondta, istenem.

- Figyi, Manó! Ha Krisz hazajött, letámadom és felhívunk téged, jó? – miközben ezeket mondtam, pont megjött Krisz és nem éppen volt jó kedvében. – De, várj csak egy picit, le ne rakd, van egy meglepim! – álltam fel, majd bementem a srác után, és kihangosítva leraktam a telefont a pultra. – Na, meséld el Krisznek is, hogy mit csináltatok ma, itt van velem.

- Úú, voltunk játszótéren, meg, meg cukiba és képzeld, Serrel elmegyünk egy csajos napot tartani, ha átköltöztünk – darálta még mindig tök cuki hangon Szonja, Krisz meg először meglepődött, majd elnevette magát.

- És velem mikor leszel? Nem ér ám, hogy csak a csajok sajátíthatnak ki, meg Milán most.

- De én veled is leszek, csak először Ser csinál belőlem egy hercegnőt – szinte láttam magam előtt, ahogy Szonja tök be van pörögve, kezében a telefonnal.

- Hercegnőt? Hűha, akkor nekem mi lesz a dolgom? – kérdezett vissza Krisz.

- Te lehetsz a király. Úgy is helyesebb vagy a képeken, mint Milán élőben – Szonja ezen kijelentésén mindketten elnevettük magunkat.

- Hát remélem ezt adagolod Milánnak is, mert ezek után tuti meg akar majd verni – nevetett, a könnyeit törölgetve Krisz.

- De nem fog tudni, mert mi már verekedtünk és én már megvertem. És ha meg akar verni, akkor majd elverem, mint a múltkor.

- De, életem, nem úgy van ám, hogy a lány védi meg a fiút. Majd szépen Krisz is kiáll magáért – szóltam közbe én is. – Amúgy meg, ügyes kislány vagy, én is mindig megverem őket.

- De akkor mit csinálunk? – lepődött meg Szonja.

- Ülünk, nevetünk, iszunk forrócsokit, vagy kakaót és nézzük, ahogy fiúk harcolnak – vázoltam a helyzetet.

- Ez jól hangzik! – kiáltott fel Szonja, mi meg megint csak felnevettünk. – Krisz, majd verekedhetek veled is? 

- Hű, hát nem is tudom. Kicsit félek azért – húzta a száját Krisz, bár ezt úgy sem láthatta Szonja.

- Juj, képzeljétek holnap utazunk. Előrébb hoztuk – hihetetlen, hogy sosem fogy ki a témából és még az is, hogy most beszél velünk először és csak képen látott minket, mégis kis felszabadult.

- Akkor holnap el is rendezem a csajos napot – vettem ki a hűtőből két energiaitalt és egyet leraktam Krisz elé.

- Én meg megyek és szerzek egy páncélt – nevetett fel Krisz.

- De nekem most mennek kell, Milán kéri vissza a telefont. Sziaasztoook! – köszönt el tök aranyosan, és mi is elköszöntünk tőle.

- Öcsém, hogy mennyit tud beszélni – sóhajtott fel nevetve Milán. – Na, mit szóltok? Igazi energiazsák.

- De nagyon édes, holnap el is rabolom tőled – szögeztem le a dolgokat.

- Gondoltam – vágta rá Milán és tuti, hogy forgatta a szemét.

- Na látod, megmondtam, hogy én vagyok a leghelyesebb a családban – egózott, be most már jókedvűen Krisz.

- Na, menj te a.... Csak azért nem mondom, hogy hova, mert Szonja itt néz rám csillogó szemekkel – vázolta a helyzetet a srác, mi meg elnevettük magunkat. – Na, holnap tíz-fél tizenegy fele érkezünk meg, viszont küldünk fel kamionokat a cuccokkal, ők kábé kilencre érnek oda. Semmi extra amúgy, csak a legszükségesebb, meg főleg Szonja cuccai. Majd beengedi valamelyikőtök?

- Hát, én nem tudom, hogy Dávid mikorra tudja elintézni a melót, de ha nem akkorra, akkor én szívesen elintézem – egyeztem bele, főleg, hogy Krisz úgy sem lesz itthon este, gondolom reggel hulla lesz.

- Ja, ha meg melód lesz, akkor megyek én – szólt közbe Krisz.

- Jól van, meg halljátok. Nem tudnátok megkérni Ricsit, hogy csináljon valami kaját? Csak mert anya most nincs valami hű de jól és nem akarom, hogy nagyon megerőltesse magát – vázolta a helyzetet Milán, mi meg összenéztünk Krisszel.

- De, majd szólok neki, viszont mi van vele? – kérdezett egyből Krisz.

- Hát, csak a régi betegség. Ilyen rohamszerűség tört rá megint, szóval... Nem tudom mikor múlik el, ma kezdődött – halkította lejjebb a hangját, gondolom Szonja miatt.

- Elvihetnéd itthon Bogihoz – jutott hirtelen eszembe.

- Gondoltam rá, csak nem is akartam most zavarni őket, nyaralnak, meg ugye anyát is rá kell venni – sóhajtotta.

- Jól van, de engem Raszta úgy sem küld el melegebb éghajlatra, ha meg lesz időpont, akkor Szandi is belemegy – szóltam rögtön közbe.

- Ja, vagy ha nem, akkor elrángatod, mi meg leszünk Szonjával – szállt be Krisz is a dolgokba.

- Hát, jól van, de most megyek, Szonja kajás, anya meg alszik. Holnap – és ezután le is rakta. Én rögtön elkezdtem tárcsázni Raszta számát, amit kábé két csörgés után fel is vett.

- Milyen Dominika? – kérdeztem rögtön, köszönés nélkül.

- Fantasztikus! A meleg, a pihi! Egyszer ki kell próbálnod – darálta rögtön, mire csak nevetve rávágtam egy „Oké”-t.

- Figyelj, tudom, hogy nyaraltok, meg minden, de Bogival nem beszélhetnék? – tértem rögtön a tárgyra, és míg Krisz beengedte a konyhába Lunát, Bogi bele is szólt a telefonba. – Figyelj, a segítséged kellene.

- Persze, hallgatlak – szólalt meg habozás nélkül.

- Milán anyukája és a húga felköltöznek Pestre, és szeretnénk, ha vetnél egy-két pillantást Szandira, az anyjukra – daráltam el a lényeget.

- Valamit tudsz mondani az állapotáról? – kérdezett egyből vissza Bogi.

- Hát, azt tudom, hogy születése óta vannak ilyen rohamai. Egyik pillanatban kijön rajta és általában egy-két napig tart. Régebben nagyon szédült, fel sem bírt állni, de nem tudom, hogy most van-e változás, ahogy az időkorlátot sem tudom. Milán az előbb hívott, annyit mondott, hogy a mai nap reggelén kezdett rosszul lenni.

- Jövőhét hétfőn érkezünk meg hajnalban, kedden be tudnátok jönni a délelőtti órákban? – jött a következő kérdés.

- Aha, valamelyikőnk biztosan elviszi majd. Köszi előre is.