2. évad - 5. rész – Egy álom teljesült

- Se.... Á, szia, Dominik – nyitott be a szobámba nagyon lelkesen Drina és amikor meglátta a srácot eléggé érdekes arcot vágott. – Mizu? Itt voltál egész este?

- Ja, filmeztünk – nézett rá értetlenül Dominik. – De lépek, este akkor majd jövök.

- Jól van – intettem, majd bevonultam a fürdőbe fogat mosni, meg megcsinálni a hajam, a sminkem, stb., Drina pedig követett, természetesen.

- Na, mi volt? – kezdett el ugrándozni, én meg csak a tükörből néztem rá.

- Mi lett volna? Mint mondta, filmet néztünk, és én kábé fél négy fele bealudtam, és mivel aludtam, fogalmam sincs, hogy ő mit csinált – dugtam be a hajsütővasat, majd letettem a csapra melegedni.

- De akkor ti most hogy is vagytok? – lett lehangoltabb Drina, bár nem is értem az okát és a kérdést sem nagyon. – Hiszen három napja...

- Ki ne merd mondani! – fordultam hirtelen hátra, ideges tekintettel.

- Oké, de nem vágom – nevetett, a tarkóját vakarva, én meg visszafordultam a tükör felé. – Tudod, hogy rád van hajtva, meg azért, tényleg szeret, nem úgy, mint Kristóf.

- És? Nem érzek semmit – vontam meg a vállam. Mellesleg, Kristóf a maga módján biztosan szeretett. Csak nem úgy, vagy nem eléggé ahhoz, hogy a mi kapcsolatunk a járásban éljen tovább. Ezért nem lesz sosem gyerekkori haverokból, szerelmes pár. Vagy max. csak nagyon rövid ideig. Tisztelet a kivételnek, mert biztos van, de az minden ezredik csupán.

- De hallod, Kristófnál is mindig ezt mondogattad, aztán egyik napról a másikra összejöttetek – érvelt tovább Drina, én pedig csak csüggedten sóhajtottam egyet.

- Szerinted milyen már az, hogy kábé elhordtam mindennek, és még mindig így van, megverem, és még sorolhatnám, majd hirtelen oda állok elé egy „Oké, három napja megcsókoltál, gondolkodtam, benne vagyok!” szöveggel? – daráltam idegesen.

- Hát, miután Milán nincs itthon, elmondhatnád végre Krisznek – célozgatott Drina, eléggé nyíltan.

- Ja, mert őt ismerve egyből nekimegy Dominiknek – sóhajtottam ismét, már a hajamat vasalva, ekkor pedig kopogás hallatszott, Drina pedig ki is nézett a fürdőből.

- Á, szia! Drina vagyok, sokat hallottam már rólad – mutatkozott be valakinek eléggé vidáman a csaj, és mivel ekkor végeztem, ki is mentem megnézni, hogy mi a helyzet.

- Örülök, egyébként Máté, de ezek szerint biztos tudod – nevetett fel a srác, majd amikor kiértem megölelt, valami köszönés gyanánt. – Szóval, bocsi, hogy Dani befogott.

- Nekem mindegy, de elmehetnénk először a cicámért? – néztem rá könyörgően, Drina pedig időközben hol rám, hol pedig Mátéra szögezte a tekintetét. – És, eljöhetne velünk Drina is? A plázánál kidobnánk.

- Mindkettő persze, amúgy találkoztam a bátyáddal – nevetett fel Máté, mi meg Drinával eléggé aggodalmasan kezdtük nézni a srácot. – Szerintem nem fogta fel a dolgokat, eléggé kómás volt még.

- Várd ki a végét – dünnyögtem, majd kivágtattam a szobából, utánam meg jött Drina és Máté is.

- … Jól van, kicsim, majd megkérem. Tartsd egy picit – vette el a fülétől a telefont Szili, amikor meglátott minket, majd Máté felé nyújtotta a kezét. – Kovács Szilárd. Ser, holnapután....

- Persze – vágtam a srác szavába, és hallottam, hogy még Máté is bemutatkozik neki, de én közbe már lementem Drinával. És ahogy sejtettük, Krisz most fogta fel a dolgokat, mivel karba tett kézzel várt valamiféle magyarázatot.

- Beteg vagy, Krisz?! Ilyenkor nem szoktál fenn lenni – próbálta terelni a dolgokat Drina, de Krisz csak villámló tekintettel nézett rá.

- Hallod, délután ráérsz? – néztem a srácra, amikor felvetettem a cipőmet, ő meg kiesett a szerepéből, mivel kérdő tekintettel nézet rám. – Beszélni akarok veled csak azért kérdem.

- Hazaérek Lénától akkor beszélünk, oké?! – tette fel a kérdést már teljesen normálisan, ekkor pedig lejött Máté is, tehát csak bólintottam egyet, majd kimentünk a kocsijához. Én előre, Drina pedig hátra ült be, majd középre húzódva előrehajolt a két ülés között. Szegény Mátét Drina eléggé lefárasztott, bár ahogy elnéztem nem éppen zavarja ez az apróság. Drina kitalálta, hogy nem akar plázázni, szóval egyből mentünk is Lunáért. Gyorsan bementem hozzá és amikor megkaptam agyonszeretgettem egy picit, majd beraktam a hordozóba és Drina mellé pakoltam be a kocsiba. Ezután Máté beugrott az apjához, de ez... Hű. Nagyon durva volt, még most sem hiszem el, ami ott történt. De az elejétől. Egy hatalmas ügynökség előtt parkoltunk le, Máté pedig mondta, hogy a portához be lehet rakni Lunát, mert a kocsiba ugye nem akartuk hagyni a nagy meleg miatt. Amikor ez megvolt a lifthez mentünk és az ötödik emeletig meg sem álltunk, ahol Máté kopogás nélkül nyitott be egy ajtón, majd beterelt minket is rajta.

- Na, előre szólok, hogy nem megyek sehova! – vágta be a durcát Máté.

- Jól van, jól van, először hadd mutatkozzam be a két hölgynek – lépett mellénk ezek szerint az apja, aki kábé a harmincas éveiben járhat. – Zalai Dávid.

- Benczei-Seredech Mira, ő pedig – toltam közelebb Drinát, aki egy kissé lesokkolt. Gondolom, a név hallatán, de hát vagy ezer Dávid él a világon. –, a legjobb barátnőm, Molin Drina. Csak egy kissé rossz napja van most.

- Á, értem – rázott azért vele is kezet, majd a lényegre is tért: – Neked jó alakod van, nem tűnsz félősnek – nézett végig minden oldalról Dávid. – És, ha kérhetném, tegezz.

- Mire akarsz kilyukadni? – néztem félve először rá, majd Drinára, aki még mindig sokkos állapotban volt egy kicsit, aztán Mátét kezdtem el keresni a szememmel, de ő inkább leültette Drinát, mielőtt elájult volna.

- Nem akarsz nekem dolgozni? – tette fel a kérdést, amiből még mindig nem értettem semmit.

- Apa, ne terrorizáld már őket. Az egyik elájul kis híján, a másikat meg összezavarod! – szólt most már közbe Máté, de mintha Dávid meg sem hallotta volna.

- Gyere, mutatok valamit – ragadta meg a kezem Dávid, majd elkezdett a lift felé húzni, ahol lementünk a második emeltre. Eközben Máté is felélesztette Drinát, mivel ők is jöttek, és a csaj már sokkal jobb színben volt, mint ezelőtt. Hirtelen egy fotózási helyszínre értünk és ekkor már kezdett leesni a dolog.

- Na, nem! Én biztos, hogy nem! – álltam meg karba tett kézzel, majd leültem egy tök random székre.

- Viszont nagyon is illesz ebbe a szakmába – próbálkozott a meggyőzéssel Dávid, de én még mindig csak durcásan ültem, majd Dávid mögött hirtelen felénk fordult egy srác, és gépével engem fényképezett le. Ezután a tenyerembe temettem az arcom, mivel azért tök jó, hogy ilyen szituba keveredtem hirtelen. Kábé öt perc után mindenki, még Drináék is, a fotós mellett álltak és nézegettek valamit.

- Azta! De király vagy, Ser! – kiáltott fel Drina, erre viszont már én is odamentem.

- Most mit vagytok úgy oda, mindig is tudtam, hogy szeret a kamera – vágtam be most már az egós jellemet, de amúgy, nekem is tetszettek a képek, sőt! Akármennyire is nem akartam az elején...

- Azt vettük észre, szóval! – csapta össze a tenyerét Dávid. – Mit szólnál, egy jó kis szerződéshez?

- Hát... Mi? Várj, ez most hirtelen jött – ráztam meg a fejem, hogy fel tudjam fogni a dolgokat, közben a fotós a kezembe nyomta a képeket, kinyomtatva, amiket Drina gyorsan el is kobozott. Kábé annyi felfogási időt kaptam, míg visszamentünk Dávid irodájába. Jó sok, főleg, hogy még mindig nem bírtam feldolgozni a dolgokat, annyira hirtelen jött.

- Most lenne egy olyan meló, ami sminkeket reklámozna. Reklámfilm, ezermillió kép és természetesen címlap, stb. – darálta Dávid, majd elém tolt egy papírt, ami vagy hat oldalból állt.

- Ez mind szép és jó, de... Ez tök hirtelen, tényleg nem bírom feldolgozni ezt az egészet, és... – akadt meg a szemem az összegen, ezért a sminkes dologért. – Tudod mit? Benne vagyok!

- Benne vagy?! – lepődött meg egyből Drina és Máté egyszerre.

- Miért ne?! – vontam meg a vállam nevetve. – Jó móka lehet, meg egyszer élünk.

- Pontosan! – adott egy tollat Dávid, én meg egyből aláírtam a több ezer papírt. Ezért mondjuk otthon Krisz tuti fel fog akasztani, de nem érdekel. – Nos, akkor holnapra lerendezem neked a dolgokat, és a mai nap folyamán hívlak. Ezeket a képeket, pedig küldöm Amerikába.

- Minek? – lepődtem meg.

- Hát, tudod. Valahogy be kell indítani a dolgokat és szerintem imádni fognak. Na, majd értesítelek, ha van fejlemény – terelt ki minket az ajtón, Drinával pedig egyből elkezdtünk sikítva ugrálni, majd egymás nyakába ugrottunk.

- A többiek olyan büszkék lesznek rád – tolt el magától egy kicsit, hogy a szemembe tudjunk nézni.

- Talán, de szerintem ki fognak nyírni – nevettem el magam kínosan, majd Máté is kijött, ezután pedig gyorsan hazadobott minket. Egyébként ahhoz képest eléggé jól fogadta Máté a dolgokat, sőt, még örült is neki. És ha tényleg kijutok Amerikába. Basszus, az tényleg minden álmom lenne.