2. évad - 12. rész – "Sosem szerettelek eléggé, Dominik"

- Na, mizu van Milánnal? – léptem be a konyhába, ezzel az egyszerű kérdésemmel.

- Mi lenne?! – kérdezett vissza Drina, beletúrva a hajába. – Kábé mindennel baja van.

- Majd letudja a hisztit – legyintett Krisz.

- Jó, mondjuk szar lehet neki a szitu – kelt Milán védelmére Drina.

- És?! Nekünk talán nem?! – kérdeztem felháborodottan, mire Krisz csak helyeslően bólintott, Drina meg a száját húzta. – Igen, tényleg szar, de az élet nem állt meg.

- Úgy néz ki, neki igen – vonta meg a vállát Drina.

- Figyelj már – kapta fel hirtelen a fejét Krisz. – Mit pakoljak holnap?

- Amit akarsz? – kérdeztem vissza nevetve. – De én mentem, jó éjt.

- Megyek veled, beszélgetni, meg ilyesmi – fogta meg két kézzel a vállamat Drina, majd kitolt a konyhából és a lépcső felé vette az irányt. Amikor felértünk az emeletre, Szili pont akkor akart kijönni a szobájából, de amikor meglátott, gyorsan vissza is akart fordulni.

- Ott állsz meg! – parancsoltam rá, mire a srác megfeszülve állt meg az ajtóban és vigyorogva fordult felém.

- Szia! De örülök, hogy látlak. Olyan rég volt már – kezdett el hadoválni valami hülyeségről, én meg kezdtem egyre jobban ideges lenni ettől a tettétől. Drina meg nem értett semmit sem az egészből. – Kérlek, ne bánts! – tette össze a kezét, mintha csak imádkozna. – Még egyszer nem fordul elő, esküszöm!

- Most megölnélek, de túl fáradt vagyok hozzá! – ásítottam, majd összehúzott szemöldökkel nézve rá folytattam: – De még nem végeztünk!

- Mi történt? – kérdezett Drina, már a szobám ágyán ülve.

- Hát, csak Szili egy barom, ennyi – sóhajtottam és tovább fésültem Luna bundáját. – Miről akartál beszélni?

- Öm, csak úgy. Elmész egy hétre, engem itthon hagysz ezzel a kettő nyavalyával, kell a löket – nevetett fel kínosan Drina.

- Én kifogytam a témákból – ásítottam ismét, majd Lunát a hátára fektettem és mielőtt megfésültem volna a hasát is, elkezdtünk játszani egy kicsit.

- Azért, el akarsz tőle köszönni, ugye? – kérdezett egyből, én meg hirtelen rápillantottam. – Vagyis, tudod, találkoztunk ma a Meltwex miatt, aztán... Nem nézett ki túl jól, bár tagadja, de látszik rajta, hogy zavarja a dolog.

- Nem állt szándékomban elköszönni tőle – vontam meg végül a vállam. – Ha meg szarul van, az már nem az én hibám, mindig is egós volt.

- Mondod ezt te, holott szintén máshol jársz mostanában – jegyezte meg gúnyos hangon Drina.

- Hát, jó de... Á, mindegy – legyintettem.

- De most miért húzod az időt, ha úgy is tudod a választ? – tette fel a következő kérdését.

- Mert én mondtam neki, hogy majd, ha visszajöttem, beszélünk. Annyi büszkeségem még maradt, hogy ezt betartom – kezdtem el most már Lunát fésülni.

- Oké, oké, de mindenki tudja, hogy te bevágod a hisztit és mindig úgy hozod ki a dolgokat, hogy neked legyen igazad, neki meg egyáltalán nem lenne baj, ha hamarabb beszélnétek – kezdte el nyomkodni a telefonját Drina, majd amikor végeztem Lunával, mármint fésülés tekintetében, felém fordította a telefonját és először nem is hittem a szememnek, sőt, akkor sem akartam nagyon elhinni, amikor csak úgy kikaptam a kezéből és idegbetegen kezdtem el újból a sorokat.

Drina üzenete: Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy Ser beszélni akar veled? :D

Dominik üzenete: Kábé hülyének néznélek és nem venném be :D

Drina üzenete: Hah, oké, ez hülye kérdés volt... -.-” De, amúgy, tényleg beszélni akar veled.

Dominik üzenete: Ja, én is tudom :D Majd ha hazajött...

Drina üzenete: Hülye, most, mielőtt még elmegy :D

Dominik üzenete: Te szívtál valamit?! Kizártnak tartom, hogy meggondolná magát.

Drina üzenete: De most miért, neked nem hiányzik?? :O

Dominik üzenete: Kérdezz még hasonlókat... -.-”

Drina üzenete: Na, látod :D Pakold össze a kis lelked széthullott darabjait, ugyanis Ser látni akar, olyan... 10-fél 11 fele ;)

Dominik üzenete: Drina. Fáradt vagyok és semmi kedvem a vicceidhez....

Drina üzenete: Nem viccelek, aj, istenem!

Dominik üzenete: De ez tudod miért hihetetlen?! Mert ha így lenne, Ser már rég itt lenne.

Drina üzenete: Ismered azt a szót, hogy „készülődés”?! Mellesleg, a fürdőben van és mondta, hogy írjak neked, mert a büszkeségét kissé sérti a dolog...

Dominik üzente: Hah, oké....

- Ne! Intézkedj! Helyettem! – dobtam vissza Drinának a telefont, a szavakat külön kihangsúlyozva, de ő csak nevetve vonta meg a vállát.

- Én? Soha – nevetett tovább.

- Amúgy, tényleg megyek fürdeni, meg hajat mosni – intettem, majd már be is vonultam a fürdőbe. És most mi lesz?! Nem készültem fel erre, vagyis azt tudom, hogy mit kell mondanom, csak arra nem számítottam, hogy ilyen hamar... Ráadásul, pont jól elképzeltem, hogy Amerikában felkészítem magamat a visszajövetelre és ezzel együtt a Dominikkel való beszélgetésünkre is, de most Drina minden jól eltervezett dolgomat tönkre vágta. Talán igaza van, hogy nem kellene kétes érzelmek között hagyni egy hétig, de így most még félelmetesebb lesz a kiábrándítása...

***

    Jó sokáig elidőztem a vízben, annyira, hogy már semmi kedvem meg is szárítani a hajamat. Hulla fáradtan mentem ki a fürdőből, ekkor pedig megpillantottam Dominiket, amint éppen a korlátot támasztja a hátával, még a saját erkélyén állva. Lehajtott fejjel bámulta a földet, és csak akkor kapta fel a fejét, amikor már a jól megszokott helyemen ültem, a hátamat a falnak támasztva. Hiába nézett egyenesen a szemembe, hiába láttam rajta, hogy mondani akar valamit, mégsem tette meg. Vagy nem tudta megtenni. Vagy egyenesen arra várt, hogy én mondjak valamit. Öt hónap után várja végre a választ, mely az egész ügynek a végét jelenti, és egy másiknak a kezdetét. De ő a pozitív választ érdemelné meg, én mégis...

- Ne kényszeríts rá, hogy kimondjam... – válaszoltam meg a néma kérdését halkan. Hiba volt. Az a maradék reménység is kikerült a szeméből és újból lehajtott fejjel bámult a semmibe.

- Oké. Felfogtam végre... – suttogta végül, majd valahogy erőt vett magán és beindult a szobájába. Nem tudom, hogy pontosan mi vezérelt akkor, amikor elment mellettem, én pedig hirtelen megragadtam a pólója szélét, ezzel is visszatartva őt. – Seredech, nem akarom hallani. Hidd el, megértem, nem haragszom, nem is hibáztatlak, meg semmi. De képtelen vagyok hallani azokat a szavakat, amiket valószínűleg még finomítva is akarsz előadni nekem.

- Emlékszel a Táv-ra? – kérdeztem, kissé témát terelve, ő pedig hirtelen nem értett semmit sem. Láttam a szemében az összeomlást, azt, hogy tényleg menni akar. Pedig, amit mondani akarok, lehet nem is olyan rossz. – Rólunk... Nem, neked szól. Kérdezted, hogy honnan jött. Ugyan azt mondtam, hogy nem tudom, pedig mindig is egyértelmű volt, hogy attól a csóktól kezdve felfordult minden. Sosem szerettelek eléggé, Dominik – erre a kijelentésemre megfeszült, és éreztem, ahogy egész testében remegni kezd. – Nem... Nem tudom, miért. Kevésnek érzem magam. És félek is. Sosem tudnám elviselni a gondolatot, hogy téged is közel engedtelek magamhoz, majd egy szép napon te is lelépsz. Mert így lesz, hiába is kezdenéd el most tagadni.

- Én voltam az, aki sosem ért fel hozzád. Aki mindig csak a nyomodban kullogott. De... Éreztem, hogy bizonyítani akarok és már nem a szüleimnek. Amióta felköltöztünk, csak nekik akartam megfelelni. De nekik is örökké kevés voltam. De amikor téged megláttalak. Már ott, a sikátorban. Te szólítottál le, te kérdeztél, én meg köpni-nyelni nem tudtam. Amikor először láttalak, akkor pont Kristófra fájt a fogad. Nem ismertél fel, vagy nem akartál emlékezni, ki tudja? Sosem számítottam rá, hogy Fiola után, újra találkozunk. Pedig mennyire akartam. De akkor még Kristóf volt az, aki a falakat állította. Ő döntötte el, hogy kit enged a közeledbe. Lehetetlen volt megközelíteni téged. De itt nem volt Kristóf. Egy ideig, legalábbis. Nem jöttél rá, hogy láttál már, azt hittem, hogy végre megvan az esélyem. Végre megkaptam azt a bizonyos „új, tisztalapos esélyt”, mivel nem a Mendok jelentette ezt. Nekem, legalábbis nem – ekkor ökölbe szorította a kezét, és annyira harapta már a száját, hogy szinte vérzett az ajka. Most esett le, hogy még mindig fogom a pólója szélét, ezért hirtelen elengedtem, és visszahúztam a kezem. – Éreztem, hogy engeded, hogy közel kerüljek hozzád. Még, ha tagadtad is, de hány, komolyan hány olyan alkalmad volt, hogy árthattál volna nekem?! Megölhettél volna! De mégsem tetted... Hülye voltam, amikor elmondtam Kristófnak, hogy itt vagy. Talán, ha nem teszem meg, sosem keres fel, akkor pedig nem jöttök össze. De akkor már késő volt. Minden esélyemet eljátszottam, nem akartál már megbízni bennem. Kristóf pedig ezt jól ki is használta. Igen, lelépett, de nekem eszem ágában sem volt lelépni. Milyen érdekes volt, hogy amikor Kristóf megint felhúzta helyetted a falakat, nem számítottam már. Aztán, amikor elment, szép lassan, újból megkerestél. Amikor megcsókoltalak... Nem ellenkeztél. Visszacsókoltál, basszus, napokig nem is reagáltál másképp! Mintha meg sem történt volna, pedig fontos volt, a rohadt életbe! A fenébe is, Kristóf mitől volt jobb, mint én?! Nekem nem csak azért kellesz, mert éppenséggel jó csaj vagy! Végre, komolyan mondom, végre valaki képes átlátni rajtam. Képes engem látni, képes elfogadni, megérteni, mert ő is ebben élt. Én régen többet akarok, mint egy játékot...

- Pont ezért mondom... – még magam is meglepődtem, hogy a hangom mennyire más volt. Annyira halk, annyira... idegen. –, hogy... kevés vagyok az elképzeléseidnek. Én sosem leszek képes eltörölni a múltamat. Neked lehet, hogy ment. Nekem nem, és ez örökké be fog árnyékolni mindent. Kristóf, örökké az életem része marad, a végén hiába hazudott, nem tudom elengedni. Nem lennél más, mint ő. Nem engednéd a közelembe. Nem értenéd meg, hogy én neki köszönhetem az életemet. Már rég halott lennék, ha ő nem lett volna mellettem... Ennyivel, és csak ennyivel több tőled. De már nem szeretem. Talán csak hálás voltam. Hálából, vagy kitudja, miből akartam neki bizonyítani. Csak, hogy tudja, megérte az a sok energia. Azok az évek mind számítanak. De ez olyan volt, mintha mondjuk Szilivel, vagy Ricsivel jöttem volna össze. Sosem voltam igazán szerelmes, nem is érzem magam elég jónak ehhez. Hidd el, szeretlek, csak nem eléggé. Nem annyira, amennyi elég lenne ahhoz, hogy kitegyelek dolgoknak. Pedig... lehet, hogy ennél többre én nem vagyok képes... A szerelemnek elméletben jónak kellene lenni. Én még sem érzem annak.

- Én is átéltem azokat a bizonyos „dolgokat”. De megint hezitálsz, velem szemben mindig ezt teszed. Ha... – lépett egy lépéssel felém – én lépnék... – nem voltunk elég távol egymástól ahhoz, hogy ennyi idő alatt ne álljon már előttem –, mit tennél? – annyira közel volt hozzám, hogy már szinte teljesen nekinyomtam magam a falnak. Ő mégsem reagált erre semmit sem. Benyúlt az állam alá, és felemelte a fejemet, ezzel is arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Végül nem várt tovább. Ő nem hezitált. A csókjai vadak voltak, mintha csak azt mondaná: „Bebizonyítom, hogy adhatsz nekem egy esélyt.”... Az a keze, amivel felemelte a fejemet, most lejjebb csúszott. A karomat kezdte el simogatni, olyan gyengéden, hogy a csókjaival szemben indokoltnak tűnt az óvatossága. Éreztem a belső kényszert, olyan erősen, hogy szinte már fizikailag fájt, és amikor végre erőt vettem magamon, és visszacsókoltam, Dominik ezzel a tettemmel szinkronban lazult el. Már nem próbált dominálni, de érzékeltetni a dolgokat annál is inkább. A karomon egy utolsót simított, majd megszakítva a csókunkat a szájához emelte a kezemet, és fokozatosan felfelé haladva az egész karomat apró csókokkal lepte be. A nyakamhoz érve néha szívott is egy kicsit, de nem annyit, hogy később nyoma maradjon. Éreztem rajta, hogy alig bírja visszafogni magát. Hiába remegett a teste, ő mégis tartotta még magát. Én pedig tudtam... Tudtam, hogy mennyire hülye vagyok. El akartam lökni magamtól. Végleg véget akartam vetni ennek. Pedig most... Nem, nem csak most, eddig is, és nagy valószínűséggel ezután is, olyan szinten szükségünk lesz egymásra, kölcsönösen, hogy csak tönkretenném mindkettőnk életét azzal, ha végleg szétválasztanám az útjainkat. Hihetetlen, de a második ember, aki miatt sírni tudnék. Ő váltotta ki ezt belőlem. Ő, akiről mindig is azt hittem, hogy idegesítő. És, ha akkor, ott a buliban nem csókol meg... Sosem jövök rá, hogy mennyire tévedek. Hagytam volna, hogy várjon. Kikészítettem volna. Ahogy a többi embert is. A könnyeimet ugyanúgy nem engedtem szabadjára, mint ahogy ő sem hagyta, hogy a szenvedélye irányítsa. Ennek ellenére az érintései, az ajkai, ahogy a hajam miatt enyhén nedves nyakamhoz érnek... Akartam, annyira akartam, hogy ezt sose hagyja abba, hogy az, amit állított, miszerint ő nem fog lelépni, valóban igaz legyen. Még magam sem tudom, hogy miért, de a kezem magától mozdult meg. Ahogy belevezettem az ujjaimat barna tincseibe, szinte éreztem, hogy teljesen lenyugszok. Hogy Dominik ennyire valós közelsége energiával tölt el. Hogy biztonságot nyújt. Lassan az arcom felé haladt, majd a számat elérve ismét letámadott. Amikor már azt hittem, hogy kezd elfogyni a levegő, hirtelen még jobban a falnak simult a hátam, Dominik pedig nyelves csókká változtatta az előbbi vadulását. Jelen pillanatban, szerintem, bármit hagytam volna neki. Azt tehetett volna velem, amit csak akart. De a folyamatos, és egész testét átjáró remegésétől, ami jelként szolgált, hogy küzd a gondolataival, csak még jobban éreztem a biztonságot. Most kívánom először igazán azt, hogy bár tudnám, hogy mire gondol jelenleg. És most akarom a leginkább, hogy ő is belelásson a fejembe. Mert akkor tudná, hogy Kristóf ehhez képest semmi sem volt. Hogy Kristóf mellett valamennyi félelem mindig volt bennem. Hogy ő sosem ért hozzám úgy, hogy ennyire átjöjjenek az érzései. Hogy Szverek Dominik az első, akit nem akarok felhasználni a saját céljaim érdekében. Akivel egyszerűen csak... lenni akarok.

2. évad - 11. rész – Most kezdődik igazán

    Reggel... Na jó, vagyis délelőtt fél tizenkettőkor arra ébredtem, hogy lezúgtam az ágyról, Luna pedig volt olyan aranyos, hogy felnyalt a földről. Szó szerint, addig nyalta az arcomat, ameddig fel nem keltem. Tök kómásan nyújtózkodtam egyet, majd ismét ránéztem a telefonom kijelzőjére. 11:35. Mi?! Már ennyi?! Akkor mégsem képzelődtem?! Tök gyorsan kezdtem el rohangálni a szobámba, miközben a fürdőben próbáltam elvégezni hatszáz dolgot egyszerre. Kábé öt perc alatt végeztem, így a szekrényemből csak kikaptam egy rövidnadrágot, amit gyorsan fel is vettem, majd egy pólót is kivadásztam és miközben felkaptam a táskámat és mindent beleszórtam, gyorsan le is száguldtam a konyhába, majd a konyhába lepakolva végre sikerült felvennem a pólómat is. Hát, legalább Krisz volt csak bent Szonjával, ő meg már megszokta a kapkodásom következményeit.

- Szia, te drága! – nyomtam egy puszit Szonja arcára, aki a konyhapulton ült, majd gyorsan kerestem magamnak kaját. Igen, és ez azt jelentette, hogy én meg levágtam magam Krisz ölébe és befaltam a kajáját.

- Tudod, kábé egy órámba telt megcsinálni és nem neked szántam – reklamált szinte rögtön, de én csak megvontam a vállam.

- Ébresztettél volna fel! – pattantam fel, amikor önkényesen befaltam a bátyám kajáját, majd lehúztam egy energiaitalt. Majd még egyet. A biztonság kedvéért. Ekkor viszont már ott voltam, hogy tíz percem van délig. Dávid le fogja szedni a fejem.

- Ser, akkor én most nem mehetek veled? – nézett rám mosolyogva Szonja.

- Titeket máshol doblak ki. Krisz, te is pattanj, indulunk! – rángattam fel a székből a srácot, majd a kezébe nyomtam Szonját és elkezdtem kitolni a garázsba. Szonja mellé bevágtam a cuccom, majd gyorsan kiálltam és egyből Milánék felé vettem az irányt.

- Mellesleg, keltettünk, Négyszer is. De neked nem ért semmit – dünnyögte Krisz, amikor kifordultunk az utcából. – Minek megyünk Milánhoz?

- Összepakoltok Szonjának. Beszéltem már Danival, amint odaértem, tíz perc múlva indul értetek és hazafuvarozza a cuccokat, veletek együtt – daráltam, majd szinte satu fékeztem Milánék háza előtt. – Vagyis, csak te, mivel Szonját most érdekes lenne bevinni – Krisz ezután csak furán nézett, majd becsukta az ajtót, nekem pedig volt öt percem odaérni az ügynökségre.

- Ser, akkor ma én is le leszek fényképezve? – kérdezett csillogó szemekkel Szonja.

- Ha időben beérünk, akkor igen. Ha nem, akkor Dávid megöl engem – nyeltem egy nagyot, előre megválaszolva Szonja második kérdését is. Pont ekkor sikerült le is parkolnom és a recepcióhoz pontban délre értem.

- Épp időben – szólalt meg hirtelen Dorina mellettünk. – Hosszú volt az éjszaka?

- Kissé... – sóhajtottam, Dorina meg csak kíváncsi mosolyra húzta a száját és nekem ekkor kezdett leesni a dolog. – Mármint, nem úgy, ahogy gondolod!

- Én ugyan nem gondolok semmire – tette fel védekezően a kezét, természetesen nevetve, majd bevágott a székbe, míg Szonja a másik székben foglalt helyet, az egyik játékával egyetemben.

- Te lány!! – üvöltötte el magát Dávid, én meg félve néztem Dorinára, aki csak mosolyogva csinálta a dolgát, mintha Dávid ott sem lenne. – Amikor azt mondtam, hogy érj ide délre, nem úgy értettem, hogy pontban délben ess be az ajtón!!!

- Nyugi, nyugi, elfogadható magyarázatom van rá – kezdtem bele rögtön a magyarázkodásba, Dorina pedig pont ekkor varázsolt egy szép kontyot a fejemre, majd minden oldalról telefújta a hajam két flakon hajlakkal.

- Elfogadható, meg egy nagy szart! – idegeskedett tovább Dávid.

- Nyugalom Dávid, még a végén ráncos leszel a sok idegességtől – állt meg a lakkozás közepénél járva Dorina egy pillanatra, majd küldött egy szép mosolyt Dávid felé, aki kissé feszülten sétált tovább, ekkor pedig Dorina is folytatta a munkát.

- Köszi – néztem fel a lányra.

- Á, nincs mit. Tudom milyen, nálam is volt már olyan, hogy pont időben értem be. Persze, ilyenkor nagyban kiabálgatott egyet-kettőt, aztán lenyugodott – csapta össze mosolyogva a tenyerét Dorina. – Akkor, most... De jó lenne tudni, hogy merre van a sminkesed.

- Lehet Dávid épp őt ment leteremteni – nevettem el magam, hozzám pedig társult Dorina is.

- Sosem lehet tudni – lépett oda mosolyogva a ruhákhoz. – Nos, nem gondoltam semmi extrára. Igazából, kettő ruhát választottam, illetve egy harmadikat, a biztonság kedvéért. Petra, a sminkesed, nagyjából be tudta azonosítani a bőrödhöz illő színt, én pedig ezekből a tervekből választottam ezt a fehér overál szabású ruhát, illetve ezt a vajszínű pólót – mutatott fel két darab ruhát, én meg mentem elájultam. Tök jól néztek ki, ráadásul amúgy is imádok vásárolni, meg ilyesmi. – Szerintem a gatya az maradhat, mármint, ami rajtad van ehhez a pólóhoz, mivel illik is hozzá, plusz, Márk nem a lábaidra fog fókuszálni. Illetve, ajánlom neki.

- Miért, csak nem tetszik neked? – húztam mosolyra a számat.

- Dehogy! – vágta rá kapásból, én meg csak bólogatni kezdtem. – De néha szeret elkalandozni, nekem meg rengeteg munkám megy rá az egész... Erre – kezdett el körbemutatni a csípőmtől felfele eső részeken.

- Hát, azért annyira szörnyen nem nézek ki – nevettem el magam kínosan, majd adtam Szonjának egy puszit, mivel Dani mondta, hogy akkor elviszi már őt is, itt úgyis csak unatkozna.

- Nem is arra értettem, te – lökte meg finoman a karomat. – Aj, de tényleg, hol késik már ez a Petra?

- Amúgy, neked van most barátod, vagy valaki, aki tetszik? – kérdeztem, témát terelve.

- Öm... Nem, nincs. Nem rég szakítottam a barátommal és bár túltettem magam rajta, nem igazán akarok új kapcsolatot – rakta vissza a fogasra a ruhákat, mivel eddig azokat szorongatta, majd leült elém a székre és csillogó tekintettel kezdett el nézni. – És te hogy állsz?

- Hadilábon – nevettem el magam ismét. – Kissé bonyolult a helyzet.

- Pasik... – sóhajtott fel csüggedten Dorina. – Komolyan, apámon kívül nem is létezik értelmes fiú. Vagy, te nem ezt értetted „bonyolult” alatt?

- Végül is, normálisnak mondanám. Idegesítő, néha tényleg ki tudja akasztani az agyam, de amúgy meg eléggé törődöm... És talán ez zavar be, nem nagyon szoktam hozzá az ilyesfajta törődéshez. Meg úgy semmilyenhez, a srácokon kívül, de az más – próbáltam megmagyarázni a helyzetet.

- Volt már barátod? – váltott témát Dorina, mire bólintottam. – Akkor, hogy, hogy nem vagy tisztában az érzéseiddel?

- Komplikált – sóhajtottam.

- Hát, figyelj – tette a kezét az enyémre. – Ha ennyire össze vagy zavarodva, akkor vagy beszéld meg vele ezeket a kételyeket, vagy próbálj egy kis időt hagyni magadnak, illetve magatoknak. De én először megpróbálnák beszélni vele és ha ez sem válik be, akkor maradna az eltávolodás. 

- Öö, igen, szóval, az van, hogy...

- Hogy már elmondat neki, hogy ne keressen, igaz? – tette fel a kérdést sóhajtva, ezzel az én mondatomba közbevágva, mire én bólintottam egyet. – Jaj, te lány. Saját magadnak gerjeszted a problémákat.

- Én már csak ilyen vagyok – vakartam kínosan a tarkómat, majd elkezdtem a hajamat tapogatni. – Uram isten, Dorina! Ezt a mennyiséget az életbe nem mosom ki a hajamból.

- Na, itt is vagyok – pattant elénk hirtelen egy lány, akiről később kiderült, hogy ő Petra. Valami hű de unszimpi csaj... Mellesleg, elméletben kettőig kellett volna azzal szórakoznia, hogy kitalálja az árnyalatot, de ez nem jött neki össze. 

    Végül egy halvány rózsaszínű árnyalatnál maradtunk és Dávid már szinte kifutott a világból, hogy mégis miért tart eddig az egész. Szegény, amióta találkoztunk az idegei kezdik felmondani a szolgálatot. Egyébként, a fotózás sem volt vészes, Márk vagy ezer képet készített, amiből még délután kiválasztottunk tízet, de persze a többi képet is átküldték, csak ez a tíz papírformában is a kezembe került. Amikor visszaöltöztem a saját ruháimba, már fél öt volt, szóval eléggé sietősre kellett vennem a figurát. Dávid meg a nap végére való tekintettel, odaadott egy csomó mindent: útlevelek, vízumok, a gyámhatósági papírok, amiket majd még ki kell töltenem, meg két tájékoztató, amiben falfestékeket lehet nézni. Sőt, megadta a számát annak a festőnek, aki az ő házát festett tavaly. Az autóban mindent levágtam az anyósülésre, majd mentem is haza. Hulla vagyok, ha hazaérek csak bevágom magam a kádba és vagy ott alszok el, vagy csak órákig ásztatom magam a forró vízben. Ilyen tekintetben a kettő majdnem ugyan az.
- Seredech! – ugrott nekem rögtön Szonja, amikor beléptem a garázsból. – Képzeld, amikor Dani elhozott, akkor elmentünk cukiba és csak utána mentünk Kriszért.

- És finomat ettél? – tettem le a földre, mivel eddig az ölemben volt, én pedig már nagyon le akartam ülni.

- Igen – kezdett el tapsikolva ugrálni. – Úú, mik azok a kezedben?

- Hát, a fotózásról képek, a szombati útra szükséges papírok, meg tájékoztatók, amiket meg kellene nézned, hogy milyen színűre szeretnéd a szobádat – adtam a kezébe az utóbbit, amit ő rögtön el is kezdett lapozgatni, úgy hogy a szőnyegre hason feküdt le.

- Ezeket akkor én nézem meg – kapta ki a kezemből Szili a képeket. Ja, akkor tehát most ő volt a soros Szonjával. – Azta! Szóhoz sem jutok.

- Ne legyél ennyire elfogult – ásítottam, majd a többi cuccomat is levágtam az asztalra.

- Dehogy vagyok – nevetett fel a srác.

- Ser! Ez a szín tetszik – bökött egy nem túl élénk piros színre Szonja.

- Akkor ezt idetesszük, és addig nem felejtjük el, míg megnézed a többit – raktam egy cetlit arra az oldalra, ahol Szonja jelenleg járt.

- Ricsi megcsinálta neked azt a diétás cuccost és nemrég mentek el Krisszel vásárolni. Drina meg... Hát, máshol van – vázolta a helyzetet gyorsan Szili.

- Beszéltek Dominikkel a bandáról? – kérdeztem, amikor bementem a konyhába, ahol Luna támadott le, mivel egyből a nyakamba is mászott és dorombolni kezdett. Eközben szedtem magamnak egy jó nagy adag kaját, amit Ricsi istenire megcsinált.

- Csak, hogy te is büszke lehess ránk – tolt elém Szili egy lapot, melyre egy csomó név fel volt írva, de szinte mindegyik át is lett húzva, vagy kisatírozva. Végül középtájt lett bekeretezve egy eléggé különleges név: „Meltwex”.

- Hm, találó, ügyesek vagytok – mosolyodtam el.

- Köszi és egyébként, Dominik is benne van – tette hozzá a mondata utolsó felét úgy, mintha ez eddig nem lett volna egyértelmű. – Viszont, csak öten leszünk.

- Hát, gondoltam, hogy Milán bevágta a durcát – nevettem el magam kínosan, majd berohant Szonja az újsággal a kezében.

- Nem tetszik a többi szín – mondta, teljesen szomorúan.

- És ezzel mi a baj? Ha nem tetszik, hát nem tetszik, akkor lesz ez a piros – simogattam meg a kezét mosolyogva, Szonja pedig elkezdett ugrálni, majd Szilinek is megmutatta a kiválasztott színt. – Te nem vagy éhes?

- Nem, mert Szili nemrég csinált nekem melegszendvicset – rázta meg a fejét Szonja.

- Oké, de azért vacsizni még fogsz, ugye? – kérdeztem kissé aggódva, mert az ő korában azért még fontos a normális étkezés.

- Persze, Szili nem akart nekem sokat adni, így csak fél szeletet kaptam. Olyan gonosz volt – görbítette le a száját, én meg mosolyogva megráztam a fejem.

- Ssss! Megbeszéltük, hogy nem híreszteled el, hogy éheztetlek! – háborodott fel Szili, Szonja pedig csak nevetve futott ki a nappaliba és ha jól hallottam, akkor elkezdett mesét nézni. – Én komolyan rendesen adtam neki kaját – tette fel védekezően a kezét Szili, én meg elnevettem magam.

- Tudom, de jól tetted, hogy nem adtál neki sokat, meg amúgy is, szerintem meg sem bírta volna enni az egészet – tettem a vállára a kezem, majd beszórtam a tányért a mosogatóba. – És, mizu Flórával?

- Most jó – vágta rá vigyorogva, tőlem pedig egy bólintást kapott.

- Úú, Krisz, Ricsi! – kiáltott el magát Szonja.

- Mi van, Szili ennyire untatott? – kérdezte nevetve Ricsi, majd az ölében a kislánnyal belépett a konyhába, Krisz pedig követte őket a csomagokkal.

- Hát... Nem – válaszolta meg végül a kérdést Szonja. – Viszont ma veled alszok.

- Na, mintha csak a nővéredet hallanám. És ki mondta, hogy én ezt megengedem? – húzta Ricsi Szonja agyát, de ezt még Szonja sem vette be szerintem.

- Ser mondta, hogy bármit kérhetek tőletek, Krisz pedig azt mondta, hogy ha nem teljesítitek a kérésemet, akkor szóljak neki és majd jól megver titeket – húzta fel egy kicsit durcásan az orrát Szonja, mi meg elnevettük magunkat.

- De én erősebb vagyok, mint Krisz – vágott vissza Ricsi.

- Hát én nem tudom, de én ma verekedtem Krisszel és képzeld el, hogy én nyertem – büszkélkedett a kislány, még mindig Ricsi ölében, mi meg Szilivel segítettünk kipakolni a szatyrokból és én pont a hűtőnél, ők ketten meg a csap környékén voltak, amikor egy újabb nevetés hagyta el a szánkat.

- Életem, ezzel nem Krisz mellett álltál ki – nyomtam egy puszit az arcára, mikor elhaladtam mellette.

- Tudom, nem is akartam – rántotta meg a vállát Szonja.

- Na, íme egy mini Seredech – nevetett fel most már Ricsi is. – Egyébként, Kriszt legyőzni egyszerű, de ha engem is le tudsz, akkor velem aludhatsz.

- Khm, meg amúgy is, khm – szólt közbe Krisz krákogva.

- Na, gyere, rendezzük le – dobta fel Ricsi Szonját, majd amikor elkapta, ki is rohant vele a nappaliba.

- Rájöttél már, hogy mazoista vagy?! – kérdezett sóhajtva Szili engem, én viszont nagyon nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen jött váltást.

- Te egyáltalán mióta tudod a mazoista szó jelentését?! – fordultam felé, felvont szemöldökkel.

- Amióta beírtam az „önkínzás” szót a google-be, és ezt adta ki – nevetett fel, én meg csak megráztam a fejem. Ezután persze Krisznek még adnia kellett alá a lovat, mivel tök büszkén megveregette a vállát.

- Én nyertem! – robbant be a konyhába Szonja, Ricsivel együtt és eléggé érdekesen voltak: Ricsi guggolva ugrált befelé, míg Szonja a srác tarkóját fogta. 
- Ügyes kislány! – kapta fel az ölébe Krisz.

- Tanítasz nekem még fogásokat? – nézett rá csillogó szemmel Szonja, nekem meg majdnem kiesett a kezemből az energiaitalom.

- Pszt, megbeszéltük, hogy Ser előtt nem beszélünk erről – kezdett el halkan beszélni Krisz, majd egy ártatlan mosolyt felvéve fordult felém.

- Hogy mit tanítasz meg neki?! – néztem rá, felvont szemöldökkel.

- Fogásokat a... Hajával kapcsolatban! – vágta rá, ezt a hirtelen kitalált indokot, és nem mellesleg, unott tekintettel is néztem rá.

- Most megijedtél? Ser, most megijedt, hallottam a nyelését – kommentálta a dolgokat Szonja, Krisz meg gyorsan lerakta inkább a konyhapultra a kislányt, aki csak nevetett a jeleneten. Ricsi és Szili meg kissé... Hogy is mondjam? Feszélyezve néztek körbe.

- Én is mutassak hajtechnikákat?! – kérdeztem, Ricsi kezébe nyomva az energiaitalom, majd Szonja felé fordultam mosolyogva, miközben belemarkoltam Krisz hajába, és hátrafeszítettem a fejét. – Szonja, ezt így hívják, hogy ne szórakozz a tesóddal. Bármikor alkalmazhatod.

- Oké, oké, felfogtam, bocsánat, csak engedj el! – siránkozott Krisz, míg Szonja nevetve tapsikolt, a két fiú pedig már szinte az asztalt verve fetrengett. – Kérlek – nézett rám mosolyogva Krisz, míg én egy unott tekintettel bámultam rá vissza, majd elengedtem és odafordultam Szonjához.

- És, mit tanított még neked Krisz? – löktem arrébb a székről a srácot, mivel én most oda akartam ülni Szonja elé. Krisz végül csak sóhajtva vágta át magát mellettem lévő székre.

- Hogy ha valaki gonoszkodok velem, meg azokkal akiket szeretek, akkor nyugodtan megverhetem őket és megígérte, hogy megtanít verekedni – magyarázta mosolyogva Szonja. – Meg még mondott mást is, de azt csak neked mondom el.

- Hékás, minket kizársz belőle? Hát nem mi vagyunk a legsármosabb és legbölcsebb srácok, akiket csak ismersz?! – kérdezte felháborodva Szili, Ricsi pedig csak heves bólogatással helyeselte a dolgokat.

- Nem – vágta rá kapásból Szonja.

- Hát, ez most fájt... – kapott a szívéhez mindkét srác, mintha tényleg szíven döfte volna őket valami.

- Gyere, te nagylány, menjünk fürdeni – kaptam fel az ölembe, majd felindultunk az emeletre, ahol gyorsan adtam Lunának enni, és míg kerestem Szonja bőröndjében valami cuki kis pizsit, addig a kislány Lunát simogatta. – Na, gyere – kaptam fel ismét az ölembe, majd bevittem a fürdőbe, megengedtem a vizet a kádba és addig leöltöztettem.

- Ma nagyon jól szórakoztam – nevette el magát hirtelen Szonja.

- Tényleg? Krisz ennyire jó társaság volt? – kérdeztem vissza mosolyogva, miközben lehúztam róla a pólóját, ezután pedig beemeltem a kádba, majd leguggoltam elé, Szonja pedig beleült a vízbe.

- Igen, mert mesélt egy csomó dologról – vett a kis kezébe egy kis habot, majd az arcomba fújta. Kissé meglepődtem ettől a tettétől, de azért vicces is volt. Jó látni, hogy Szonja milyen kis eleven, ahhoz képest, hogy alig egy napja vesztette el az anyját.

- És nekem is elmeséled? – ültem le törökülésbe végül, mivel kezdett már zsibbadni a lábam.

- Hát... De megígéred, hogy senkinek nem mondod el? – nézett rám, összeszűkített szemekkel.

- Lakat a számon – tettem fel védekezően a kezem. – Na, gyerünk, mond már.

- Szóval... Sírtam, és úgy jött be a szobába – kezdett bele a meséjébe, én pedig érdeklődve figyeltem őt. – És kérdezte, hogy miért sírok, és mondtam neki, hogy hiányzik anyu. Erre tudod mit mondott?

- Na, mit? – kérdeztem vissza meglepődve. Most már tényleg kezdett érdekelni, hogy mit mondhatott Krisz.

- Elkezdett mesélni, hogy régen csinált valami csúnya dolgot és emiatt te megutáltad. És mondta, hogy bár anyu helyét nem tudja pótolni, megígérte, hogy nem lesz olyan buta, mint régebben és vigyázni fog rám. Meg azt mondta, hogy rád is. De azt nem mondta, hogy mit csinált. Elmondod? – nézett rám kíváncsi tekintettel. Hűha, három éves kora ellenére eléggé okos egy kislány.

- Huh, hát... – túrtam a hajamba, vagyis csak akartam, de még mindig nem volt időm hajat mosni, szóval a hajam helyén hirtelen egy sziklahegy fogadott. Mármint, keménységre. – Ez nem annyira nagy szám, mint amennyire felfúja. Szóval, ugye kicsiként piszkált, mint tesó, meg ilyesmi, és sokszor elvette a játékaimat.

- Ez tényleg csúnya dolog volt tőle. Én a helyedben jól megvertem volna – húzta össze a szemöldökét mérgesen.

- Majd adhatsz neki helyettem, ha kimentünk – nevettem el magam.

- És tudod... Bár hiányzik anya, de valahogy még sem annyira... Izé, szóval... Tudom, hogy szeretett, de valahogy sosem éreztem, hogy érdekeltem is volna... – nézte magát a vízben Szonja. Hű, ilyet sem hallottam még egy ekkora gyerek szájából.

- Anyu beteg volt, ez sajnos sok energiáját felemésztette. Viszont, nagyon szeretet téged és biztosan tudom, hogy amennyi figyelmet csak tudott, azt rád fordította. Gyere, nyomok a kezedbe egy kis tusfürdőt – vettem le a polcról az említett dolgot, majd Szonja kezére nyomtam. – Holnap veszünk neked ilyen cuccokat is, rendben? Mert láttam, azt nem pakolt össze Krisz.

- Üm, kérdezte, hogy hoztunk-e magunkkal, de anyu nem rakott be otthon, azt mondta, hogy majd itt veszünk másikakat – magyarázta Szonja, miközben mosakodott. – De Krisz mondta, hogy elmegy venni ilyeneket is.

- De a szatyrokban nem volt semmi tisztasági cucc – lepődtem meg Szonja utolsó mondatán, majd előkaptam a telefonom és írtam facen Krisznek. Lemehettem volna, de nem akartam egyedül hagyni Szonját.

Ser üzenete: Szonja mondta, hogy elméletbe kellett volna vennetek neki cuccokat. Azok hol vannak?!

Krisz üzenete: Ricsi nem adta oda?!

Ser üzenete: Ha igen, akkor most írtam volna neked?! :D

- Mit csinálsz? – kérdezte lelkesen Szonja, amikor lemosta magáról a habot.

- Kriszt kérdezem, hogy ha vettek is neked dolgokat, akkor hova rakták – néztem rá mosolyogva.

Krisz üzenete: Várj, megkérdem, csak előtte meg kéne találnom...

Ser üzenete: Már úgy is mindegy...

- Megmossam a hajam is? – kérdezett Szonja, felállva a kádban.

- Mikor mostad meg utoljára? – kérdeztem vissza, ismét ráemelve a tekintetem.

- Üm... vasárnap – emlékezett vissza, én meg csak kiszedtem a hajából a hajgumit, majd elkezdtem tapogatni a haját.

- Tegnap kivel fürödtél? – néztem rá értetlenül, ugyanis tiszta kemény volt a haja. Vagyis, nem annyira, de azért ki kellett volna mosni azt a minimális hajlakkot is, ami tegnap a hajára került. – Gondolom valamelyik fiúval, Drina megmosta volna a hajad. Na, mosd most meg, rendben?

- Oké – vetődött hátra a kádban, majd elkezdte áztatni a haját.

Krisz üzenete: Hát, de attól jó lenne, ha nem keveredett volna el :D

Ser üzenete: Kivel fürdött tegnap Szonja?! :/

- Egyébként, nem kell segíteni? – néztem fel ismét a telefonból.

- Neeeem – nevetett fel Szonja.

- Oké, oké, bocsánat – mosolyodtam el, majd ismét belevetettem magam a telefonomba, de nem teljesen, hogy tudjak azért figyelni közben Szonjára is.

Krisz üzenete: Velem biztos nem. Én itthon sem voltam, utánad érkeztem meg, nem rémlik?! Amúgy, Ricsi most keresi a szatyrot.

Ser üzenete: Ki kéne deríteni, kérdezz körbe. Drinával sem, az biztos. Valamelyik másik marhával.

Krisz üzenete: Oké...

- Milyen illatút szeretnél? – álltam fel, letéve a telefonom a földre, mivel most Krisz is elment kérdezősködni. – Van epres, fahéjas, ananászos, és lime-os. A narancsos elfogyott, de majd beszerzek azt is.

- Fahéjasat – tapsikolt Szonja, majd már a kezében is volt a fahéjas sampon. Ekkor ismét megcsippant a telefonom, szóval a második körig ismét levágtam magam a földre.

Krisz üzenete: A cuccok nincsenek meg, de Szilivel.

Ser üzenete: A közeledben van?!

Krisz üzenete: Ja, itt ül előttem. De mondjad már, mi van?!

Ser üzenete: Kérdezd már meg tőle, hogy tegnap mégis, hogy fürdette meg Szonját?!

- Kész – kiáltott fel Szonja.

- Oké, akkor most én is egy kicsit, rendben? – álltam fel ismét, majd nem olyan erősen én is megdörzsöltem a fejbőrét és a haját is. – Most mosd le, utána pedig jön a kövi kör és a hajad vége eléggé száraz, szóval kapsz egy kis balzsamot is, rendben?

- Miért kell kétszer megmosnom? – nézett rám meglepetten Szonja.

- Mert így lesz egészséges a hajad – mentem oda a csaphoz, hogy lemossam a kezem. Ekkor írt ismét Krisz, legalábbis szerintem ő, de akárki is, most vár egy kicsit.

- Ja, akkor oké – nevetett, majd visszavágta magát a vízbe. Közben megtöröltem a kezem és ismét leültem a földre.

Krisz üzenete: Azt mondta, hogy normálisan.

Ser üzenete: Akkor mond meg neki, hogy ha lemegyek, pont ezért fogom megfojtani! Mi az, hogy normálisan?! Tiszta kemény volt Szonja haja, mondtam, hogy tegnap kapott hajlakkot is, szóval ne felejtsétek el megmosni a haját! És mielőtt megkérdezed: ezzel tönkre megy a haja!

Krisz üzenete: Lehet hamarabb kinyírom én, mint ahogy te leérnél...

- Jöhet a kövi – kiáltott fel Szonja. – Baj van? Kicsit idegesnek tűnsz.

- Dehogy van baj, csak Krisszék még mindig nem találták meg a cuccaidat, de hamarosan meg lesz. Na, tessék – nyomtam a kezébe ismét egy kis sampont, majd visszaraktam a helyére, és levettem a balzsamot.

Ser üzenete: És Ricsit is felakasztom, ha nem találjátok meg a gyerek cuccait. Fogat mosni azért mégis kéne...

Krisz üzenete: Megyek, megnézem a kocsiban, mert Ricsi szerint nincs a házban. De tutira vettünk, egy vagon szart vettünk, még Drina írta össze őket.

Ser üzenete: Erről jut eszembe, Drina még nem ért haza?

Krisz üzenete: Nem és... Azt tudod, hogy hol van?!

Ser üzenete: Sejtem, inkább mondjuk így.

- Lemosom, jó? – emelkedett fel ismét a kádból Szonja.

- Remek, utána pedig bekenem a hajvégeidet ilyennel, rendben? – kérdeztem mosolyogva, míg ő csak bólintott egyet.

Krisz üzenete: A kocsiban hagyta ez a tökkelütött....

Ser üzenete: Anyám... Hagyd lent, majd lemegyek érte.

Krisz üzenete: Ne vigyem fel?!

Ser üzenete: Nyírd ki helyettem Szilit...

- Kész! – ugrott fel szinte a kádból Szonja.

- Ezt ne csináld még egyszer, a szívbajt hoztad rám – állt meg a szívem egy pillanatra. Gyorsan bekentem a haja végét ezzel a cuccossal, és mivel rajta kell hagyni öt percet, addig Szonjával játszottunk a kádba. Amikor letelt az idő, ismét lemosta a haját, majd ki is szállt a vízből. Segítettem neki megtörölközni, bár az elején nagyon ellenkezett, hogy ő már tudja. Igen, félszárazra, de majdnem. Viszont, a hajszárítást már nem engedte, én meg úgy döntöttem, hogy nyár van, negyven fok, ha megfázik félszáraz hajjal, akkor tuti főbe lövöm magam. Meg amúgy, Krisznek is van esze, Szonja még nem evett, most fogat mosni biztos nem kaja előtt kéne... Ezért tök felesleges is lett volna felhozni. Viszont, Szonja tök cuki volt a fehér alapon, aranyszínű betűkkel szereplő „Princess” feliratú pólójában és rövidnadrágjába.

- Hát megjöttél, Hercegnő? – ültette az ölébe Krisz Szonját, és rögtön el is kezdtek kajálni.

- Hol van Szili?! – tértem rögtön a tárgyra.

- Elmenekült. Miután megmondtam neki, hogy szerintem se ma, se holnap ne kerüljön a szemed elé, azóta nem láttam – vázolta a helyzetet Krisz.

- És Ricsi?! – kérdezősködtem tovább.

- Na, őt még én is keresem, mivel jövök neki egy fejessel – magyarázta tovább Krisz, én meg felvontam a szemöldököm. – Most mi van?! Idegesített, hogy nem tudja hova rakta le a szatyrot és mondtam neki, ha a kocsiban lesz, akkor én lefejelem.

- Akkor, most van két szököttünk? – kérdezte Szonja.

- Van hát, de nem baj, mert majd azt hiszik, hogy ha te megtalálod őket, akkor nem fognak kapni. Viszont, majd jól verd meg őket, rendben? – nézett le rá Krisz, majd én is leültem eléjük a kajámmal, na meg Lunáéval, mivel közben követeli az esti paprika adagját. Hát igen, lassan háromnegyed órája nem evett...

- Erről jut eszembe – tette le a villát Szonja, majd kissé hátrafordult Krisz ölében, homlokon csapta a srácot.

- Ezt most miért? – lepődött meg Krisz.

- Kell ok a verésedre? – kérdeztem vissza nevetve. 
- Azért, mert megkérdeztem Sert, hogy mit csináltál régen és elmondta, hogy gonoszkodtál vele. És mondta, hogy megverhetlek érte – fordult vissza elégedett mosollyal a száján, belőlem meg jobban kitört a nevetés.

- Ilyet mondott volna? – kérdezett vissza tettetett idegességgel a srác, Szonja helyeslően bólogatott, míg én csak ártatlanul mosolyogtam. Ekkor megint megcsippant a telefonom.

Benji üzenete: Sziaaaa! Nézd csak :D

Benji üzenete: Benji egy képet küldött neked.

Ser üzenete: Gratulálok :) Nagyon ügyes vagy, mondtam, hogy megszerzed :D

Benji üzenete: Á, csak jó volt az edzőm :D :D El sem hiszem, mióta te edzel, kajakra a dobogón vagyok :D

Ser üzenete: Szóltál már Dodónak? :)

Benji üzenete: Neeem :D Az edzőmnek akartam előbb szólni, hogy megyei első lettem!!! :D :D

- Na, mi van? Szvereknek örülsz ennyire?! – nézett gúnyos mosolyra húzva a száját Krisz.

- A-a – fordítottam felé a telefonomat, megnyitva a Benji által küldött képet. Csak egy fehér póló van rajta, és az érmét tartva pózol a kamerába.

- Gratula neki – bólogatott Krisz elégedetten. – De látom, ez minden versenyzőnél van.

Ser üzenete: Krisz is gratulál neked :D

- Mi? – néztem rá meglepetten, amikor elküldtem az üzenetet.

- Nálad is megvolt ez a „Verseny utáni selfi” – nevetett fel a srác.

- Nem kérek többet – tolta el Szonja a tányért, ami totálra üres volt. – De szomjas vagyok.

- Hoztunk neked is innivalót, de ahhoz kiengedsz? – nevetett fel Krisz, Szonja pedig átmászott a másik székbe.

Benji üzenete: Találkozunk még mielőtt elmész?

Ser üzenete: Hát, holnap hazaérsz? Mert én szombaton hajnalban már indulok.

Benji üzenete: Átugrok hozzátok este, ha az úgy megfelel.

Ser üzenete: Nekem totálra. De most menj, ünnepeld ki magad :D

Benji üzenete: Csak előtte hívom Dodót :D

- Úú, ez fini – kiáltott fel hirtelen Szonja és egy rózsaszín löttyöt ivott. – Málnás, kérsz?

- Nem, köszi. Én nem szeretem a málnát – ráztam meg a fejem.

- Én viszont igen, muti – kérte el Drina a poharat. – Ez tényleg fini.

- Vagy csak én tudok jó szörpöt csinálni – egózott be Krisz.

- Ja, mondogasd ezt magadnak – vágtuk rá egyszerre Drinával.

- Na, gyere. Megkeressük Ricsit, látom, hogy fáradt vagy – fogtam meg Szonja kezét, majd a pulton lévő szatyrot felkapva, elindultunk Ricsi szobája felé. Kopogás után nyitottunk csak be és Ricsi az ágyon fekve tévézett.

- Na, te tökéletes barom! – vágtam fejen a srácot, amikor az felállt. – Itt vannak a cuccok. Még nem mosott fogat, szóval ejtsétek meg, és ha lehet, még ma.

- Oké – bólintott Ricsi, majd egyből az ölébe kapta Szonját. Én gyorsan nyomtam egy puszit Szonja homlokára, majd ők mentek is a fürdőbe, én meg vissza a konyhába.

2. évad - 10. rész – Talán mégsem vagyunk annyira reménytelenk

- Szólunk Drinának is, hogy jöjjön velünk? – gondolataimból Szonja hangja rázott fel. Éppen pirosat kaptunk, így gyorsan elkezdtem tárcsázni Drinát, majd hátraadtam Szonjának a telefont.

- Kérdezd csak meg tőle – néztem rá a visszapillantóból, ő pedig már a füléhez is emelte a telefont.

- … Ser most vezet, de kérdezni szeretnék valamit – kezdett bele tök cuki hangon. – … Eljössz velünk cukiba? … Ser, Drina eljön velünk cukiba!

- Kérdezd meg tőle, hogy hova menjünk érte – ezt leginkább Szonjának mondtam, de szerintem Drina is hallotta a kérdést.

- Azt mondja, hogy Milánékhoz – szólalt meg pár másodperc múlva Szonja, én pedig bólintottam. Ameddig oda nem értünk, Szonja végig beszélte az utat Drinával és még akkor sem akarta letenni, amikor bedudáltam hozzájuk. Végül mégis sikerült meggyőznöm, hogy adja vissza a telefont, és Drina már be is vágta magát mellém az anyósülésre, majd hátrafordult és köszönt Szonjának is.

- Milán? – kérdeztem halkan Drinát, amikor Szonja már kifelé nézett az ablakon és a tájban csodálkozott.

- Egy csomó olyan dolgot mondott, amit szerintem jelen helyzetben egyáltalán nem gondolt komolyan... Talán azt az egyet, amit Szonjával kapcsolatban mondott.... – válaszolta meg a kérdésemet ő is halkan.

- Szonja nálunk fog lakni – szóltam közbe rögtön. – Vagyis, ha ti is benne lesztek.

- Részemről, persze. Milánnál eléggé érdekes lenne... – sóhajtotta Drina. – De az a szoba még nincs is kész.

- Majd kész lesz. Kivisszük Szonját is, és míg kint vagyunk kihívok egy festőt, azt pedig a holnapi melóból fizetem ki – magyaráztam meg a helyzetet.

- Elmondtad már neki? – nézett hátra egy pillanatra Drina.

- Mit? Ezt a költözéses dolgot nem, Szandit igen, ahogy azt is, hogy kijön velünk – daráltam a lényeget. – Már most is nálunk marad, csak majd velem alszik. Amúgy, segítenél neki keresni ovit? Még addig el kell rendezni, amíg ki nem megyünk.

- Jól látom, hogy nem igazán vagy jól? Úgy értem, a helyzettől eltekintően – kérdezett rá Drina és gondoltam, hogy nem fogom tudni nagyon elrejteni.

- Nem tudom, hogy mi lesz – sóhajtottam el magam. – Szonja az apjához nem mehet, árvaházba biztos nem engedem. De még mi is gyerekek vagyunk szinte...

- De ennek ellenére gondolom a gyámsági cuccot elrendezed – bólintott Drina.

- Dávid segít benne. Kikéri a papírokat, elrendezi az elbeszélgetés meg a látogatás időpontját, vagy hogy a szöszbe hívják ezeket – daráltam, miközben egy parkolót kerestem.

- És Krisz is...

- Krisz egyértelműen engem mondott – szóltam közbe rögtön. – Tudtuk, hogy Milán kilőve, ahogy azt is, hogy Krisznek sem igazán megy ez a gyerekneveléses cuccost.

- De te hülye, megint le leszel terhelve! – szólalt meg Drina felháborodottan.

- Az csak egy papír, majd gondolom, Krisz azért nem akar mindent rám hagyni... – sóhajtottam és végre sikerült leparkolnom.

    A cukrászdában kábé másfél-két órát lehettünk, addig Szonja is tök vidáman elvolt. Már délután öt óra volt, nekem pedig még el kellett mennem Flóráékért is, szóval gyorsan elcsomagoltattunk a többieknek is sütit, majd mentünk is haza. A kocsiban Szonja már kezdett álmos lenni, de el is hiszem. Eléggé hosszú napja volt.

- Ser, álmos vagyok – mászott fel az ölembe, már vacsora után. Ránéztem az órára, viszont a srácok mondták, hogy majd ők lerendezik ezt, én meg menjek Flóráékért. Ebbe Szonja is bele ment, szóval gyors írtam egy üzit Dominiknek és Flórának is. A srácnak azért, mert időközben eldöntöttem, hogy megbeszélem vele a dolgokat, aztán lesz, ami lesz.

- Na, én elmegyek Flóráért – léptem be a konyhába, amikor elkészültem.

- Elmenjek veled? – fordult felém hirtelen Szili.

- Most létszi ne, de, ha szeretnéd elhozom őket ide – vetettem fel az ötletet.

- Nem kell, majd holnap beszélünk – mosolyodott el, én meg egy bólintással mentem ki a konyhából, Ricsivel együtt. Vajon tényleg jobb lesz Szonjának, ha velünk marad? A gyámosok tuti nem fognak örülni ennek a helyzetnek, főleg, hogy általában az apánál vagy a szülők testvérénél szokták elhelyezni a gyereket. Legalábbis, én úgy hallottam, hogy csak kivételes esetekben van ettől eltekintés... De hát Zsolthoz hogy menjen?! Egész életében szart Szonjára, ezt Milán is valószínűleg alá tudja támasztani, csak legyen olyan állapotban. Az meg, hogy apámékhoz kerül... Már csak a gondolattól is ráz a hideg... 

- Hahó, hozzád beszélek! – rázta meg a vállam Ricsi.

- Hm? – néztem rá hirtelen. Tényleg nem fogtam fel a dolgokat most...

- Szerintem nem kéne most vezetned – jött ki utánam a garázsba.

- Megvagyok, csak hirtelen összejött minden. Na, majd jövök – intettem, és be is szálltam az autóba. Kint felvettem Dominiket, és az első pár kilométert full csendben tettük meg.

- Bocsi, a délután miatt – zavart fel Dominik a bambulásomból, egyúttal ő is törte meg a kínos csendet.

- Én már azt sem tudom, hogy melyiken problémázzak jobban – nevettem el magam kínosan.

- Azt látom, teljesen máshol jársz – jegyezte meg, rákönyökölve az ajtóra és a fejét úgy támasztva, hogy közbe engem tudjon nézni.

- Csak fáradt vagyok – próbáltam valamit bekamuzni.

- Ja, hát hogyne – jegyezte meg egyből, gúnyos hangon. – Hova is megyünk most?

- Hatvanba. Elhozzuk Flórát és Ádit az apjuktól – válaszoltam meg a kérdését. – Remek, már csak ez hiányzott... – vertem egyet a kormányba, mivel hála az égnek, sikerült kifognunk egy kisebb dugót a kivezető szakaszon.

- A holnap hogy lesz? – kérdezgetett tovább Dominik, és szerintem ezzel csak el akarta terelni a figyelmem, mivel már egyszer elmondtam neki a holnapot és ő nem szokott kétszer rákérdezni ugyanarra, kivéve, ha először nem válaszoltam meg a kérdését.

- Délben lemegy a fotózás, elméletben négy fele végzek. Vagy öt. Viszont, délelőtt ovikat kell keresnem – jó, mondjuk az utóbbi az tényleg pluszként került már bele a helyzetbe.

- Én tudok egyet. Ahova mi is jártunk Kittivel, az nagyon jó és itt van a közelben, a sulinktól két utcányira – szólalt meg pár perc gondolkodás után Dominik.

- Akkor holnap ott kezdek – jegyeztem meg egyből.

- Elmenjek veled? – kérdezett vissza rögtön.

- Csak megtalálom – nevettem el magam kínosan.

- Nem a megtalálás miatt kérdeztem – vágott közbe szinte azonnal.

- Egyébként, ezt jó is, hogy felhoztad – sóhajtottam el magam, Dominik pedig kíváncsi tekintettel nézett rám. – Szerintem... Khm, szóval. Ameddig vissza nem jövök, szeretném, ha nem találkoznánk – mondtam ki az utolsó mondatomat tök gyorsan, hogy minél hamarabb végezzek vele, pluszba megspékeltem még egy újabb sóhajjal is.

- Ez most hogy jött? – lepődött meg, a kérésemet hallva.

- Ki szeretném találni, hogy mit is érzek. Mert jelenleg, össze vagyok zavarodva – próbáltam megmagyarázni a helyzetet.

- Akkor kint ne is keresselek, gondolom – sóhajtotta el magát. – Oké, megértem amúgy, csak... Mindegy.

- Csak? Mi, csak?! – kérdeztem vissza egyből.

- Csak szar lesz, ennyi – vonta meg a vállát, most már kinézve az ablakon.

- Bocsi...

    Ezután már egymáshoz sem szóltunk. Beállt az a bizonyos kínos csend. És a még kínosabbik fajta, mint ami ránk telepedett a beszélgetésünk elkezdése előtti időben. Illetve, mindketten nagyon agyaltunk valamin. Én konkrétan azon, hogy három nap alatt mennyire megváltozott az életem. És nem csak jó értelemben. Vagyis, félre értés ne essék, nem arról van szó, hogy nem szeretem Szonját, vagy valami, csak... Tök hirtelen jött és valahogy az is bennem van, hogy ha már nekem ritka szar életem volt egészen mostanáig, az övét legalább még széppé lehetne tenni. És a suli is... Holnap nem csak az oviba fogok bemenni, hanem a Kovácshoz is benézek. Ha beindul minden, és nagyon úgy néz ki, hogy be fog, legalábbis, mindenki ezen lovagol, akkor semmi esélyem nem lesz suliba járni. Szerintem, lerendezek egy magántanulói cuccost. Meg, nekem tökre mindegy, én úgy is csak aludni járnék be, akkor legalább töltsem hasznosan az időt. Plusz, Szonja miatt rengeteg melót be fogok vállalni. 

    Amikor megérkeztünk, Flóráék már a kapuban vártak. Ádi kábé öt perc utazás után el is aludt, Flóra pedig rögtön faggatni kezdett. Dominik egy idő után megunta ezt és megkérte Flórát, hogy cseréljenek helyet, és amint ez megtörtént, ismét folytathattam a mesémet. De úgy konkrétan mindent, félelmek, örömök, stb. Flóra egyrészről nagyon örült, másrészről szomorú volt és nagyon biztató stílust vett fel. Meg azt mondta, hogy szerinte Szonja nem is kívánhatna nálam jobbat, mert már most látszik, hogy mi mindent megpróbálok megtenni érte. De nem csak ezzel van a baj. Én tizennyolc vagyok, még mindig nem vágom, hogy, hogy is kéne felnevelni egy gyereket, aki a rokonod és ismered a létezését kemény két napja. Meg azt látom, hogy Krisz legalább próbál valamit segíteni, de Milán. Ő konkrétan kiadta a gyerek útját, annyira kikészült az anyja miatt, és megértem én, hogy ritka szar, meg tényleg, szívás az egész, de... Nem tudom, talán egy kis idő elteltével máshogy látja a dolgokat. De ez még nem minden, Drina útját is szépen kiadta. Drina meg persze megértette, és megígérte neki, hogy addig nem fogja keresni, ameddig ő sem. Ezzel csak az a baj, hogy Milán bevette a csaj műmosolyát, közbe Drina meg szétsírja az agyát... Először Dominiket raktam ki, neki most biztos nagyobb szenvedés lenne, hogy ezek után még egy légtérben is keljen velem lennie. Ezek után viszont Flóra Dominikre is rákérdezett, így egy nagy sóhaj kíséretében elmondta ezt az álláspontot is.

- Basszus, ez... Hű – reagált végül ennyivel Flóra, gondolom próbálta feldolgozni a hallottakat. – És mit csinálsz, ha kiderül, hogy... Szóval, hogy nem érzel úgy, mint ő.

- Fogalmam sincs – nevettem el magam kínosan. – Annyi minden összejött, azt sem tudom, hova kapjam a fejem. Egyik helyen ez, a másikon az a gond. Egyszerre nem tudok hat helyen lenni, pedig most úgy érzem mindenki ezt várja el tőlem. Hogy támogassam Milánt, Szandi miatt, hogy ott legyek Drinának, Milán miatt, hogy Szonjának segítsek, az anyja, Milán és az apja miatt, hogy Dominik is elvárja, hogy döntsek végre és még Krisz is, bár nem mutatja, tudom, hogy legalább annyira össze van zavarodva, mint én – daráltam, szinte már hisztérikus állapotba kerülve.

- De nekik is meg kell érteniük a helyzetet. A fontossági sorrend, meg ilyesmi, bár...

- És mégis ki a fontosabb?! – szóltam közbe hirtelen. – A bátyám, Drina, aki szinte a testvérem, Szonja, aki bár a rokonom, ismerem két napja, Milán, akinek szó szerint az életemet köszönhetem, vagy Dominik, aki iránt szerintem érzek valamit. Mégis, hogy a fenébe állítsak fel fontossági sorrendet?! Nekem ez nem megy.

- Aj, szívem – simított végig a karomon, de csak annyira, hogy ez ne akadályozzon a vezetésben. – Most lehet, hogy nehéznek érzed, de csak egy kis idő kell, hogy gondolkozz és tisztán átlásd a dolgokat.

- De mire odáig eljutok, hogy tudjak gondolkodni... Meg folyamat jár az agyam, szinte már szétmegy a fejem – sóhajtottam egy nagyot, majd leparkoltam Flóráék házánál. Flóra gyorsan kiszedte az öccsét, én meg vittem utána a csomagokat. Lepakoltam a bejáratnál, elköszöntem Flórától és én is indultam haza. Hulla fáradtnak érzem magam, minimum úgy, mint aki két héten keresztül huszonnégy órázott, de megállás nélkül... – Szia, picikém – kaptam fel az ölembe Lunát, aki a bejáratnál várt. – Hát te még fent vagy? Pedig ilyenkor már aludni szoktál.

- Miaú!

- Ja, tudom. Most szokatlan a szitu, meg ilyesmi, de hamar rendbe jön minden, meglátod – Luna szokásosan a nyakamba mászott, és miközben simogattam, beszéltem hozzá, de úgy éreztem, mintha leginkább magamnak mondanám a dolgokat. – Mit szólsz egy késői nasihoz?

- Miaú! – ugrott le a nyakamból, majd egyből a konyhába sietett. Én is követtem őt, levágtam a konyhapultra a kocsikulcsot, majd a hűtőből elővettem egy paprikát és magamnak egy doboz sört. Ittam volna én erősebbet is, de magamat ismerve most leittam volna magam a sárga földig, holnap meg Dávid a nyakamat veszi, ha részegen/másnaposan állítok be.

- Tessék – ültem le a konyhapulthoz, majd Lunának nyújtottam egy szelet paprikát, közben meghúztam a másik kezemben lévő doboz tartalmát.

- Miaú! – nézett szúrós szemekkel a dobozra Luna, és még a bundáját is felfújta.

- Tök mindegy, ma kihagyom a Nidolt – vontam meg a vállam és nem gáz ám, hogy a macskám jobban felfogja az egészségemre vonatkozó dolgokat, mint én... – Mit szólnál hozzá, ha ezt megetted, felmennénk és gitároznánk egy kicsit? Csak annyira, hogy Szonját ne ébresszük fel – erre a kijelentésemre már elkezdet dorombolni. Valamiért tök lenyugszik, ha gitározok. Nem egyszer volt már olyan, hogy bezárkóztunk a szobába, én gitározás közben gondolkodtam, Luna pedig mellettem terült szét, de nem aludt, csak pihizett.

- Holnap nem leszel fáradt?! – hallottam meg mögöttünk Krisz hangját, de én csak megvontam a vállam, és bele akartam inni a sörömbe, de az én drága bátyám kikapta a kezemből.

- Ne most szórakozz velem! – néztem rá ideges tekintettel.

- Majd iszol kint, de nem most! – szólt vissza egyből én meg felálltam kikaptam a kezéből a dobozt, lenyeltem az utolsó kortyokat és bedobtam a dobozt a kukába.

- Egy doboz volt, senki nem hal bele! – ültem vissza, hogy folytassuk Lunával az evést.

- Ja, csak mondjuk te nem ettél semmit dél óta! – szállt vitába velem.

- Mert nem vagyok éhes?! – kérdeztem vissza idegesen.

- Te?! Ne akassz ki még jobban, elég volt hallgatnom Milán megváltó halálterveit! – emelte most már fel a hangját Krisz is.

- És én mondtam, hogy menj és ápold a lelkét?! Sőt, szerintem vagyok már annyira érett, hogy tudjam mi jó nekem és mi nem! – kezdtem el most már én is kiereszteni a hangomat.

- Elég! – szólt közbe hirtelen Drina, mi meg rákaptuk a fejünket. – Tudom, hogy mindenki ideges, és legfőképpen nektek jöttek össze a dolgok, de ha egymásnak esünk abból nem lesz semmi! – ekkor mindketten elsóhajtottuk magunkat és Krisz is levágta magát elém, a pulton könyökölve és a fejét támasztva. – Milán majd lenyugszik, hagyjuk magára, ha ezt kérte. Most úgy sem nagyon tudunk vele mit kezdeni, könyörgöm, elméletben tizenkilenc lesz novemberben, el nem hiszem, hogy annyira gyerekes legyen, hogy öngyilkosságot visz végbe! És ahelyett, hogy nekiállsz itt vitázni Serrel, talán te is kivehetnéd a részed, mert mindent Serre sem lehet hagyni!

- És mit csináljak?! Tizennyolc vagyok, könyörgöm, nem volt olyan tesóm, akire ilyen szinten kellett volna vigyáznom, ráadásul mi saját magunkat neveltük fel, mégis mit tudhatunk pont MI a gyereknevelésről?! – csapott idegesen a pultra Krisz.

- És miért, én annyira tudom?! – kérdeztem vissza, még mindig idegesen. – Vagy Drina! Vagy akárki közülünk?! És most ne gyere nekem a hülye ösztönökkel, mert nem tudom, mit csinálok!

- Jó, nyugodjunk le! – szólalt fel ismét Drina, de azért látszott rajta, hogy ő is nagyon ideges. – A két srác alszik, illetve Szonja is. Próbáljuk meg nem felkelteni őket, főleg ne a kicsit, a többiek hidegen hagynak, amúgy.

- De akkor mondjátok már meg, hogy mégis mi a szart csináljunk?! – kérdezett, most már halkabb hangerővel Krisz.

- Holnap elmegyünk az oviba – nézett rám Drina, én meg bólintottam.

- Plusz, én még megyek a Kovácshoz – tettem hozzá, mire mindketten felém kapták a fejüket. – Most mi van?! Egyrészről, még ha Szonját nem is számítjuk bele, mindenki azt mondja, hogy ez a modellkedés be fog indulni. Nem lesz időm bejárni, tehát az utolsó évemet magántanulóként teszem le és nekem van közülünk a legnagyobb esélyem arra, hogy így is ötös lesz az érettségim.

- Ez igaz, te úgy lettél ötös, hogy végig aludtál – dörzsöltél a tarkóját Drina. – Akkor gondolom ebben az időben melózni fog.

- Jól van, de ha hallod, vagy látod, meg tudod tanulni, de semmi nélkül mégis hogyan?! – szólt közbe Krisz. 
- Drinának eddig is volt annyi esze, hogy a vége felé írt az órákon. Vagy, ha nem tőletek, majd elkérem valakitől, ezzel lesz a legkisebb gond – vágtam rá kapásból az ötletemet.

- Jó, de ezzel nincs megoldva a Szonja gond – jött a következő belekötés a dologba, szintén Krisztől.

- Te alapba vagy ennyire hülye, vagy tanultad?! – kérdezett most Drina, de egyébként én is valami hasonlót akartam mondani.

- Ha itthon vagyok, akkor míg ő oviban van, megtanulom a sulis dolgokat, utána meg tudok vele lenni, ha meg melózni megyek, akkor viszem őt is. És nagy valószínűséggel egy valaki közületek mindig ki fog velem jönni – vázoltam a helyzetet. – Vagy egyszerűen kiköltözök, és akkor nem kell ide-oda rángatnom őt.

- És mi?! – tette fel a tök logikus kérdést Krisz.

- Mit ti?! Leteszitek az érettségit, gondolom, egyikőtök sem itt, magyarba akar megdögleni, szóval van lehetőségetek kijönni. Meg szünetekben is – próbáltam feltolni az agyába a dolgokat.

- Ez mondjuk igaz. Nem lenne rossz nekünk odakint – szólalt meg egy negyedik hang is, mi meg értetlenül fordultunk az ajtó felé.

- Mióta vagytok itt? – ébredt fel elsőnek Drina.

- Hát, mikor bejöttél, nem sokkal utánad jöttünk ide mi is. Mondjuk, nem volt meglepő, Ricsi szobája itt van lent, az enyém meg a konyha felett, szóval mindent lehetett hallani – ült le ásítva közénk Szili.

- De, tényleg igaza van Sernek. Most itt lenne egy lehetőségünk kimenni érettségi után – nyújtózkodott Ricsi, majd felült Drina mellé a csaphoz. – Ki mondhatja el, hogy kapott egy lehetőséget, amit csak úgy vissza is dobott?

- És mégis mit csinálnánk kint?! – erősködött tovább Krisz.

- Miért, itthon mit csinálnál?! – kérdeztünk vissza egyszerre Drinával.

- Én speciel megpróbálnék becsapódni egy bandába. Vagy létrehozni egyet. Bekerülni az emberek tudatába. Világot látni – szólalt meg elsőnek Szili.

- Amúgy, ti annyira hülyék vagytok – kapott hirtelen a fejéhez Drina, mi meg értetlenül néztünk rá. Most én sem vágom, hogy miért.... – De barmok vagytok, istenem! Hát megvan a célotok, kib****a a szemeteket, de ne éltek vele!

- Most miről beszélsz?! – nézett rá felvont szemöldökkel Ricsi.

- Arról, hogy Ser miatt bármikor ki tudtok menni. Szili! – szólt elsőnek a srácnak, amikor látta a többiek értetlen tekintetét. – Bandát akarsz, nem?! – erre a kérdésre csak bólintott egyet. – Tudsz dobolni, énekelni. Krisz tud gitározni és szintén énekelni, Ricsinek is megy a Krisznek felsorolt dolog. Mégis mi itt a probléma?! El nem hiszem, hogy egy ilyen lehetőséget eldobtok magatoktól.

- De ha belegondolsz, semmink sincs – esett le Krisznek elsőnek a tantusz. – A sulit is be kéne fejezni...

- De amúgy, nem futtok ám be két hét alatt – szóltam közbe most már én is. – Dávid miatt valószínű, hogy egy vagon emberrel fogok megismerkedni. Simán találok nektek egy menedzsert. Mindegyikőtöknek vannak egy kiló alapjai, szövegetek is van.

- És Drina? Mert ha mi összeállunk és befutunk, te is be futsz most, akkor ő? – kérdezett vissza egyből Ricsi.

- Ezt most komolyan mondod?! – verte fejbe Drina. – Szerinted?! Én speciel nem tudok hangszeren játszani, de énekelni tudok, plusz, Sertől majd kérek órákat max. gitárra, de amúgy. Ki akartatok hagyni ebből az egészből?!

- Ó, basszus, tényleg! – csapott a saját homlokára egyszerre a három srác, mi meg összenéztünk Drinával és egy csüggedt sóhaj hagyta el a szánkat.

- Amúgy, ha kimegyünk Krisszel, majd körülnézünk. Szerintem egyből találunk nektek vagy hármat, és ha itt tartunk. A sulit pont be tudjátok fejezni. Lehet, hogy ki kellesz jönnötök többször, de már rájöttem, hogy, hogy verjem az agyatokba a cuccot. Ha én tudom, akkor megtanítom nektek és szerintem már egy hármas érettségivel is kiegyeznétek – néztem körbe a srácokon, akik hevesen bólogatni kezdtek.

- Így legalább a mi jövőnk meg lenne alapozva. Meg Szonjáé is – mosolyodott el Szili.

- De, Ser! Ha te kimész, mi lesz...

- Miért, veled és Kittivel?! – kérdeztem vissza, közbeszólva Ricsi mondatába. – Okos emberek ezek, Dominik is mondta, hogy gimi után ha lehetséges, nem Magyarországon akar maradni. Szerintem Flóra és Léna is így látja, ha mi kimegyünk, Kitti is jön, persze ő érettségi után, Milán meg... – értem Drinához, de itt hirtelen elakadtam. – Milánnak meg megjön az esze és vagy beáll a bandába, vagy elmegy edzőnek. Egyik sem lenne rossz, mondjuk.

- De így visszatérve Dominikhez – szólt közbe Krisz. – Ő mit akar kezdeni magával?!

- Hasonlót, mint ti. Rájött, hogy a szülei miatt akart annyira hű de jól tanulni, de amúgy, neki semmi kedve jogi pályára menni, sőt azt is tudjuk, hogy LT-re sem megy – fedtem fel a srác elképzeléseit. – Ő is megmondta, hogy inkább zenélni akar.

- Ennyi erővel jöhetne hozzánk – ajánlotta fel Drina, a fiúk meg bólogatni kezdtek.

- Ne tőlem kérdezzétek – tettem fel védekezően a kezem. – Beszéljetek vele holnap, míg én fotózáson vagyok, csak annyit kérek, hogy végezetek annyira, mire hazaérek.

- Történt valami? – néztek rám egyszerre, aggódó tekintettel.

- Megkértem, hogy ameddig nem jövök haza, ne keressen, mivel... Ma is csak jobban összezavart – hajtottam le a fejem, egy nagy sóhaj kíséretében.

- De egyáltalán mit csinált? Vagy csak én nem tudom? – nézett körbe Szili, Ricsi pedig felnyújtotta a kezét, jelezve, hogy ő sem tudja.

- Hát jó, röviden: pár napja megcsókolt, de nem történt semmi változás a kapcsolatunkat tekintve – daráltam a mondatom végét, mivel a két srác már kezdett örülni. – Ma meg... Hát...

- Tényleg! Ma mi is volt az a dolog, amit nem kellett volna megtennie?! – kapta fel hirtelen a fejét Krisz.

- Ma meg csak megölelt és megpuszilta az arcom, ennyi – mondtam el az előbb elkezdett mondatomat végig. – Gondolkodni szeretnék, hogy mégis akkor én mit érzek, de ezzel nem segít.

- B**** meg – szólalt fel elsőnek Szili.

- Azért nem semmi a tag. Még le sem telt a fél év, de már elérte, hogy miatta gondolkozz – dicsérte Dominiket a tudtán kívül Ricsi.

- Mondjuk, szerintem, azért nem bízol meg benne teljesen – tette hozzá Drina, mire én meg bólintottam.

- Most ezt, hogy szűrted le?! – tette fel a kérdést Ricsi, Krisz meg ekkor felállt és kivonult a konyhából, és ahogy hallottam, az emelet felé trappolt.

- Miért, ha bíznék benne, akkor kapásból rávágnám a választ, nem?! – tettem fel én is a kérdésemet.

- Jó, mondjuk ez igaz – bólintott Szili, és ekkor lépett be Krisz is.

- Te merre voltál? – nézett rá értetlenül Drina.

- Megnéztem Szonját, meg felengedtem Lunát – vonta meg a vállát, erre viszont belőlünk kitört a nevetés, Krisz pedig értetlenül kapkodta köztünk a fejét. – Most mi ilyen rohadtul vicces?!

- Semmi, csak most esett le, hogy nem is lesz olyan nehéz ez a nevelési mizéria – nevetett a hasát fogva Szili, Krisz meg csak egy furcsa tekintettel ajándékozott meg minket.

- Hát, jó – vonta meg ismét a vállát.